Előző életemben tuti vmi vándormadár voltam, azért ennyire erős bennem az utazási hajlandóság, mitöbb; kényszer. Már akárhányszor repültem, de még mindig módosult tudatállapotba kerülök, ahányszor csak repülőtérre jutok. Már ott elkezdődik az átalakulás.
A csomagleadással effektíve és képletesen is megszabadulok a földi súlyoktól, s készen állok a szárnyalásra. Xintem vhogy így érezhetnek a költöző madarak is. A vérükben, kromoszómájukban van a repülés, mégis minden alkalom ugyanolyan komoly, ugyanakkora a tétje, nem lehet elbagatellizálni.
Nem lehet rutinból szállni, nem lehet ráunni, számomra legalábbis mindig 1formán 6almas élmény, ugyanannyira elfog a szabadság könnyed mámora, mint a megérkezés nyomasztó kétsége. Pontosan adagolva a 2t, semmi földi érzéklethez nem hasonlítható erőnek engedelmeskedve csendben fülig szalad a szám, nagy sóhajjal konstatálom újra és újra, hogy micsoda semmiségek aligsúlya húz le napmintnapmintnap, s hogy EZT kellene tudni olyankor. EZT; hogy rend van a világban, hogy kész xencse, hogy pont ide, pont most, pont így születtem, mindenek ellenére, vagy épp azért.
Mert ha mongyuk gazella lennék, hiába ugrándoznék kecsesen, ahogy most épp nem, de kicsi a valószínűsége, hogy felengednének a gépre. Már az útlevélkérelemmel gondok lennének.
Vagy, ha nem Mo-ra kerülök a sors kegyelméből, mint Fülig Jimmy, hanem pl Marokkóba, még a hajam se szálldosna, nemhogy én.
Az is tök jó, hogy 4,75ös dioptriára még simán lehet kontaktlencsét rakni, így láthatom mindazt, ami a miniablakból látható.
Pl. azt, hogy milyen furcsa a havas Európa:
A csomagleadással effektíve és képletesen is megszabadulok a földi súlyoktól, s készen állok a szárnyalásra. Xintem vhogy így érezhetnek a költöző madarak is. A vérükben, kromoszómájukban van a repülés, mégis minden alkalom ugyanolyan komoly, ugyanakkora a tétje, nem lehet elbagatellizálni.
Nem lehet rutinból szállni, nem lehet ráunni, számomra legalábbis mindig 1formán 6almas élmény, ugyanannyira elfog a szabadság könnyed mámora, mint a megérkezés nyomasztó kétsége. Pontosan adagolva a 2t, semmi földi érzéklethez nem hasonlítható erőnek engedelmeskedve csendben fülig szalad a szám, nagy sóhajjal konstatálom újra és újra, hogy micsoda semmiségek aligsúlya húz le napmintnapmintnap, s hogy EZT kellene tudni olyankor. EZT; hogy rend van a világban, hogy kész xencse, hogy pont ide, pont most, pont így születtem, mindenek ellenére, vagy épp azért.
Mert ha mongyuk gazella lennék, hiába ugrándoznék kecsesen, ahogy most épp nem, de kicsi a valószínűsége, hogy felengednének a gépre. Már az útlevélkérelemmel gondok lennének.
Vagy, ha nem Mo-ra kerülök a sors kegyelméből, mint Fülig Jimmy, hanem pl Marokkóba, még a hajam se szálldosna, nemhogy én.
Az is tök jó, hogy 4,75ös dioptriára még simán lehet kontaktlencsét rakni, így láthatom mindazt, ami a miniablakból látható.
Pl. azt, hogy milyen furcsa a havas Európa:
Vagy hogy milyen színei lehetnek a semminek. Tiszta és mentes, mint 1 igaz tekintet. Ritka.
A másik, amivel repülés során nem tudok betelni, a felhők. Bár, azokat legalább alulról is lehet szagolni :) Ha mégsem madárkodtam előzőleg, akkor biztosan felhő voltam. Alakváltó, újraszülető, el-eltűnő, s ismét felbukkanó felhő, hol lengébb, hol tömöttebb öltözetben. Ez itt az, amikor ég és felhő összeér:
S mielőtt még visszatérnék a bőröndhöz, a belecsomagolt élettöredékhez, és mindahhoz, ami a földi súlyzókat jelenti, kapok 1 lementét. így is lehet.
Ilyenekkel telik a hálazsákom. Köszönet az illetékeseknek, bár azt gondolom, ők inkább a szívekben olvasnak, nem a blogokban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése