2013. május 26., vasárnap

617 - Idegenben

A töksötétben kellett útra kelni a csapattal, pedig jobb lett volna, ha még világosban érnek vissza a bázisra. Igaz, már 1x megjárták az utat, de mégis más éjjel. 617 próbálta előhívni a tereptárgyakat, fejben kipipálta a check point-okat, s erőst remélte, hogy nem tévednek el. Télen nem lenne túl vicces. Csak az volt a fura, hogy a zöldellő faágak alatt kellett bujkálni; a dús levélzet lehúzta az ágakat. 

Nagy sokára odaértek a házhoz, csak előbb át kellett kelni a hídon. Toldott-foldott híd volt, egyik léc rövidebb, másik hosszabb, még jó, hogy a sötétben nem látszott alattuk a mélység. 617 nagyot lépett, csüdig bele a tócsába. Fekete topánja pillanat alatt megszívta magát a latyakkal - tehát legalább nem fagyott az éjszaka. Talán épphogy olvadt már. 

Bent már várták, a távoli rokon szalmakalapban vicceskedett, nem értette, 617 miért nem röhögcsél vele felszabadultan. Még a kalpagot is a fejébe nyomta, de csak nem oldódott a hangulat. Csomagok pakkok hátán, hangoskodás, de 617 tudta, hogy még vissza is kell érnie, tehát sietett volna. A major ugyanis messze volt mindentől. 

Az utazótáska már össze volt készítve, de a macskát nem bírta belőle kiparancsolni. Ide-oda furakodott a ruhák közt, a táska egyik, majd másik végéből bukkant ki. Fekete-fehér kölyökmacska, játékos kedve érthető volt, csak épp a helyzet nem engedte az időhúzást. 617 türelmetlenül túrta a táskát, de nem tudta macskátlanítani.

Már világosodott, mikor visszafelé indult. Szürkén esett az eső, még jó, hogy a villamos éppen jött. 617 leült a nagynéni mellé; nem számított rá pont ezen a járaton. A nagy lángolás, amiről azt gondolod, hogy Szerelem, még meg sem közelíti a valódi kapcsolatot 2 ember közt - okította a rokon. 617 sejtette, hogy ismeretlen mélységeket rejt a Szerelem, s nagyon remélte, hogy saját bőrén tapasztalhatja a szintbeli élményeket.

Az ablakokon folyt alá a gomolyfelhő, a bágyatag esőben még lassabban haladtak. A munkások viszont kitartóan rakták a síneket - a hegycsúcsra viszik a következő járatot - mutatta a rokon. 617 csak bámulta a sziklafalakból kinyúló szirtet, nem emlékezett, hogy ekkora csúcsok lettek volna eddig a Bakonyban. A sötétzöld erdők úgy borították a hegyeket, akár simítatlan dunyha; a párolgás valószínűleg a nemrég kelt óriás testmelegéről árulkodott. 

617 úgy ébredt, hogy nem tudta, végül odaért-e.