2014. június 9., hétfő

617 - Síneken

617 utálta a macskákat, a csillámkörmöket, a bámuló orkokat és ezek bármely kombinációját. Többek közt.
Ehhez képest a mellette elterülő tetovált (Deep in my heart forever.) femália hosszas és flitteres műkörmével próbálta kitörölni a csipát a nyivákoló kék szemekből. 617 abálódott saját hűtőfolyadékában és ellenérzésében, amit a femália vizslató hímkísérője irányába próbált lökni. 
Olvasott, illetve várta a megszokott táj kiszámíthatatlan faunáját. Gyerekkora óta így utazott. A hőségben viszont nem sok nyúlra számíthatott.
A nyivák kitartóan és idegesítően zajolt, negligálta kipelenkázott úti dobozát és inkább párnás gazdáján, meg az asztalkán talpalt felváltva. Irritálóbb volt, mint az utazóközönség együttvéve. Pedig...

617 remélte begyűjteni a trófeákat, még ha csak vizuálisan is; igyekezte a lehető legtöbb faunaelemet összeszámolni a koszos ablakon és a (pár napja állandósult) ködfüggönyön át. A szabály szerint a domesztikált fajták nem számítottak, a kis rókák, fácánkakasok viszont jópár ponttal dobtak az utazáson. 
A hőmérséklet azonban nem kedvezett a fejbéli gyűjtőalbumnak, így 617 kénytelen volt beérni a szemben ülő kérődzővel és a lihegő nyivákkal. Ha legalább qtya lenne, akár vizsla is...

Feszültsége zakatolt benne, a felszínre piros pöttyökben és intenzíven morcolt szemöldökben tört fel. 
 - Ha legalább vasalhatnék - sóhajtotta. Olyankor ura a helyzetnek, elsimítja az összes redőt, nem marad, csak a tiszta, akadálymentesített felület. A mozdulatok rutinja megnyugtatja, az eredmény biztonságot ad, megelégedettséggel tölti el. 
Kéne 1 óriási vasaló, elegyengetni a problémadombokat, a kételyek lánchegységeit, felolvasztani a szívek jégsapkáit - ábrándozott 617 szalmabálákkal a háttérben. Aztán naiv gondolataiból ocsúdva dühösen legyintett:
 - Lelki gyomorsavtúltengés, emotív puffadással. Nem kéne annyi szentimentál maszlagot bezabálni.

Majd figyelmét az (5 pontot érő) gólyára irányította és pótolta folyadékveszteségét.