617 ment-mendegélt a hideg úton, kis csomagját már meg sem érezte a hátán. Tizenév alatt úgy megszokta, akár a púpos a púpját, vagy eszkimó a fókazsíros zuzmópörköltet.
Amit tán sose bír megszokni, az az, ha akadályozzák. A haladásban például. Márpedig ezúttal sem halad6ott saját tempójában. Ezen őrjöngött kicsit, majd túltette magát a kellemetlenségen, meg jónéhány buckán. Xetett volna szárnyalni a világoskékségben, ahol nem áll az útjába semmi, ahol csak a levegő és ő van, de be kellett érnie Földközeli suhanással.
Épp ezen gondolataival foglalatoskodott, mikor arra lett figyelmes, hogy 1 fura alak imbolyog nem messze tőle. Mivel 617 sem xette, ha megbámulták, ő sem meredt a figurára, így azt se tudta eldönteni, hogy micsoda teremtmény szegődött kísérőjéül. A kiderülés nem váratott magára túl sokáig, mert az alak közelített felé, majd mikor már 1 vonalban lépdeltek, mint a rétesváró katonák, bemutatkozott:
- Szia! Én Pszeudo vagyok. És te? - a kezdeményezés messze nem így hangzott Pszeudo szájából, s a kézfogás is elmaradt, mivel ujjai szélrózsaként meredeztek szanaszét minden irányba. Hogy 617 dekódolta a nagyvonalakban felvázolt artikulációt, köszönhető volt a hullámhosszoknak, melyeken ő és Pszeudo 1ensúlyozott, és amelyek nem is estek olyan távol 1mástól. Igyekezett nem tudomást venni a szokatlan fejmozdulatokról, de nem volt 1xű, mert Pszeudo ráadásul X-et formázott egész lényével, s ettől olyan lett, mint 1 életre kelt kromoszóma.
617 máris szimpatizált vele, pedig a beszélgetés nem volt zökkenőmentes, ahogy útjuk sem.
Hang- és mentálrezgésekkel érintkezve 617 megtudta, hogy Pszeudo nem mindig élt ebben az élhetetlennek tűnő húsfogdában, ám amikor lelke megszületni készült, 1 gonosz vigyorú kobold elgáncsolta és a földi testbe libbenés helyett úgy zuhant, hogy épp csak nyakát nem szegte. Zúzódott tagjait nem 1enesíthette többé sem simogatás, sem törődés. Hangszálai elszakadtak, s hiába sodorta újra a legjobb hangszövő, Pszeudo ezen életében már soha nem lesz képes olyan szépen beszélni, amilyen szépek gondolatai voltak, mígnem szembesült állapotának véglegességével.
Amint összeszedte magát, Pszeudo el6ározta, hogy kitiltja az összes koboldot a földi életből. Nem könnyű feladat, hiszen koboldék kicsik, ám annál alattomosabban célozzák meg a felkészületlen embereket. Emberék nem is tudják, hogyan és mikor, de 1x csak azt veszik észre, hogy már régóta nem él se lelkük, se gondolataik. A koboldok összetördelik, s apró darabonként széthordják őket, s próbálják saját, szürkésfekete lélekvázukba illeszteni a színes emberi lélekfoszlányokat. Ugyanezt teszik a gondolattöredékekkel, majd dühösen elhajítják őket, mikor látják, hogy azok sehogysem illeszkednek féregrágta fejükbe.
617 elképedve hallgatta Pszeudot, aki mindezt saját ármánykoboldjától tudta meg. Hogy felvértezze magát ellenük, Pszeudo elvégezte a Lélektudományi 1etem Jótett szakát, summa cum laude. Most éppen PhD-képzésre jár az Ármány és Szeretet karra, valamint kiegészítő képzésként felvette a Kisimító kezelések és Távolságtartás kurzusokat.
617 még szívesen hallgatta volna Pszeudo történeteit, ám útjaik elváltak. Pszeudo lekanyarodott 1 keskenyebb ösvényre, ahol koboldokat sejtett. 617 Pszeudo nyakába akasztotta szemfényvesztő talizmánját, amivel kivédhetők az ártó pillantások, s jelzik gazdájának, ha rossz szándékú lény kerül a közelébe. Sokáig nézte, ahogy nagy kilengéssel távolodott. Hogy megnyugtassa magát, 617 1 auraerősítő fénynyalábot is utána küldött. Remélte, Pszeudo sikerrel jár, s hogy még találkoznak.
617 tovább lépdelt, úgy érezte, szárnyal a világoskékségben, s nem áll6ja útját semmi.
Amit tán sose bír megszokni, az az, ha akadályozzák. A haladásban például. Márpedig ezúttal sem halad6ott saját tempójában. Ezen őrjöngött kicsit, majd túltette magát a kellemetlenségen, meg jónéhány buckán. Xetett volna szárnyalni a világoskékségben, ahol nem áll az útjába semmi, ahol csak a levegő és ő van, de be kellett érnie Földközeli suhanással.
Épp ezen gondolataival foglalatoskodott, mikor arra lett figyelmes, hogy 1 fura alak imbolyog nem messze tőle. Mivel 617 sem xette, ha megbámulták, ő sem meredt a figurára, így azt se tudta eldönteni, hogy micsoda teremtmény szegődött kísérőjéül. A kiderülés nem váratott magára túl sokáig, mert az alak közelített felé, majd mikor már 1 vonalban lépdeltek, mint a rétesváró katonák, bemutatkozott:
- Szia! Én Pszeudo vagyok. És te? - a kezdeményezés messze nem így hangzott Pszeudo szájából, s a kézfogás is elmaradt, mivel ujjai szélrózsaként meredeztek szanaszét minden irányba. Hogy 617 dekódolta a nagyvonalakban felvázolt artikulációt, köszönhető volt a hullámhosszoknak, melyeken ő és Pszeudo 1ensúlyozott, és amelyek nem is estek olyan távol 1mástól. Igyekezett nem tudomást venni a szokatlan fejmozdulatokról, de nem volt 1xű, mert Pszeudo ráadásul X-et formázott egész lényével, s ettől olyan lett, mint 1 életre kelt kromoszóma.
617 máris szimpatizált vele, pedig a beszélgetés nem volt zökkenőmentes, ahogy útjuk sem.
Hang- és mentálrezgésekkel érintkezve 617 megtudta, hogy Pszeudo nem mindig élt ebben az élhetetlennek tűnő húsfogdában, ám amikor lelke megszületni készült, 1 gonosz vigyorú kobold elgáncsolta és a földi testbe libbenés helyett úgy zuhant, hogy épp csak nyakát nem szegte. Zúzódott tagjait nem 1enesíthette többé sem simogatás, sem törődés. Hangszálai elszakadtak, s hiába sodorta újra a legjobb hangszövő, Pszeudo ezen életében már soha nem lesz képes olyan szépen beszélni, amilyen szépek gondolatai voltak, mígnem szembesült állapotának véglegességével.
Amint összeszedte magát, Pszeudo el6ározta, hogy kitiltja az összes koboldot a földi életből. Nem könnyű feladat, hiszen koboldék kicsik, ám annál alattomosabban célozzák meg a felkészületlen embereket. Emberék nem is tudják, hogyan és mikor, de 1x csak azt veszik észre, hogy már régóta nem él se lelkük, se gondolataik. A koboldok összetördelik, s apró darabonként széthordják őket, s próbálják saját, szürkésfekete lélekvázukba illeszteni a színes emberi lélekfoszlányokat. Ugyanezt teszik a gondolattöredékekkel, majd dühösen elhajítják őket, mikor látják, hogy azok sehogysem illeszkednek féregrágta fejükbe.
617 elképedve hallgatta Pszeudot, aki mindezt saját ármánykoboldjától tudta meg. Hogy felvértezze magát ellenük, Pszeudo elvégezte a Lélektudományi 1etem Jótett szakát, summa cum laude. Most éppen PhD-képzésre jár az Ármány és Szeretet karra, valamint kiegészítő képzésként felvette a Kisimító kezelések és Távolságtartás kurzusokat.
617 még szívesen hallgatta volna Pszeudo történeteit, ám útjaik elváltak. Pszeudo lekanyarodott 1 keskenyebb ösvényre, ahol koboldokat sejtett. 617 Pszeudo nyakába akasztotta szemfényvesztő talizmánját, amivel kivédhetők az ártó pillantások, s jelzik gazdájának, ha rossz szándékú lény kerül a közelébe. Sokáig nézte, ahogy nagy kilengéssel távolodott. Hogy megnyugtassa magát, 617 1 auraerősítő fénynyalábot is utána küldött. Remélte, Pszeudo sikerrel jár, s hogy még találkoznak.
617 tovább lépdelt, úgy érezte, szárnyal a világoskékségben, s nem áll6ja útját semmi.
