2012. június 28., csütörtök

Félvezető - Elmélet

Nosugyebár ahhoz, hogy gépesített létformára válts a 2lábú üzemmódról, erőst ajánlott az elméleti kiképzésen való részvétel. Hacsak nem születtél mutáns közlekedős génállománnyal.
Abból, hogy a gyakorlati oktató milyen kategória, visszafelé is következik, hogy az őt +előző elméleti tanár sem 1 főnyeremény. Max. annyiban, hogy xetnéd megütni.

Noha már eltelt 1 hónap az intenzív kiképzés intenzív élménye óta, Kodó Lajost nehéz feledni.
Vezetékneve a finomkodó, udvariaskodó, okoskodó és további hason jelzők maradéka.

Lajos rögtön az elején leszögezte, hogy kérdezzünk, ha nem értünk valamit. Bármit. Ez megnyugtatóan hangzott, csak éppen nem fedte a későbbi valóságot. Ugyanis felettébb elkedvetlenedett, ha félbeszakítottuk anekdotáit, Európán átívelő kalandjait és rémmeséit a túllépett sebességkorlátról.
Méltatlankodott, hogy ezt csinálja már több tizenéve, s számtalan tanuló megfordult a keze alatt. Itt a bizonyíték, hogy 30 éven át is lehet rosszul csinálni valamit.
Otthon valószínűleg nem sok alkalma van a verbális önkifejezésre, így a rendelkezésére álló 3 órát a lehető leg6ékonyabban igyekezett hasznosítani. Olykor a témába is vágott.

Hacsak nem magánórákra jársz kreszből, másokkal együtt veszel részt az előadásokon. A csoport, akivel a túlélésre hajtasz, válogatott. Van a Nagyhangú, aki mesebeliként hol feltűnik, hol nem és pregnáns közönnyel vonogatja a vállát, s leköcsögöz mindenkit.
Van Lajos kedvence, II. Kodó, akiben reinkarnációját lát6ja következni - ez bizonyára megrendítő élmény -, s aki azzal vág a szavadba, hogy "Bocsánat...". Depersze nem gondolja komolyan.
Van a művészlelkű Töltött Galamb, aki aztán 100x is megbánja, hogy kérdezett, mivel Lajos alaposan kiélvezi a helyzetet, s érezteti témabeli fölényét.
Van a 16 éves kölyök, aki hibátlanul tölti ki a tanfolyás végi tesztet, meg a nagydumás csaj, aki viszont nem.
És hát én is ott vagyok, hangtalanul küzdök a feltoluló véleményemmel, meg a dilemmával, hogy vajon Lajos egész szériát tart-e a neonnarancs ingéből, vagy a 30 fok ellenére minden reggel ugyanazt húzza magára. Mostani tapasztalatommal (Bélából deriválva) már könnyen megválaszolom a kérdést.

Úgyhogy du courage a kocsis bizonyítványra vállalkozóknak, a túlélő felxelésükbe pakoljanak xanaxot, ébrentartó kólát, némi hidegélelmet, a szeánszok közt pedig sodorgassanak. Vérmérséklettől függően kötélideget, vagy füves cigit.

2012. június 27., szerda

Félvezető - Beigazolódás

Túl az első találkozáson Bélával; azt kell mondjam, az előzetes várakozásoknak tk. megfelel. Közel a 70hez meglehetős szagállománnyal bír, ezt a helyzetet fokozza az állapot, ami a szájában uralkodik. Élet-halál kérdés, hogy még nyáridőben abszolváljam a kocsis bizonyítványt, amíg még lehúzott ablakkal lehet okosodni. Zárt légtérben csak Jacko-módra, oxigénsátorral bírnám ki, az meg elég feltűnő lenne és nehezen tudnám megmagyarázni.
Tekintve, hogy Béla beszédes fajta, a hasznosítható lég gyorsan fogyatkozik. Ha esetleg vmi trükköt ismertek, várom a túlélő tippeket; hogyan lehet minimális feltűnéssel kivédeni az ádáz szagfelhőket.

Szóval kaptam szóbeli tréninget, jócskán eltartott és csak eztán izzít6tam a járgányt. Ami 1ébként 1 batár bordó rönó. Nem 1 kecses csajos dobozka, amit magamra öltve kedvemre forgolód6nék. Mint a vakvezető qtyáknak, nekem is újra kell tanulnom a világot megnövekedett korpuszommal.
Nem tudom, Béla merre mászkál a rönóval, mindenesetre ölég koszos. Mármint a a hajtány.

Tisztáztunk pár dolgot, így képbe kerültem halastavat, csillagjegyet és orosz érettségit illetően, valamint megtudtam, hogy se nem félős, se nem sírós fajta. Depersze 1x azér megijedt, pedig ura voltam a helyzetnek.

Mivel premierről volt szó, az autós játszótéren bohóckodtunk; sütött rám a Nap, hajam lobogott a menetszélben; körbe-körbe száguldoztam. 5 km/h sebességgel. De volt, mikor 6tal.
Na, ekkor sápadt le Béla, amikor az 1ik maratoni parkolásból kilőttem az alapjáratos 6km/h-s szélvésztempóval. Merugyebár első órán zéró gáz, a 3ból 2 pedált tapostam felváltva. Tk, mint a dodgempályán, bár itt nem lett vón röhögcsélés, ha megkoccantom a másik kocsit.
Béla a következő kilövésnél rimánkodott, hogy csak semmi hirtelen mozdulat, montam neizgujjá míg engem lácc, és különben is, istenien élesztek újra, max azon aggódj, hogy elég legyen a szívmasszázs, mer szájon át nem lélegeztetlek. Xencsére lelazult, az óra végére már nem markolta görcsösen az anyósülést, s a pedálokat se adjusztálta.

Holnap ismét mítingelünk, remélem, feldolgozta a tanultakat.

2012. június 26., kedd

Félvezető - Induló

A tényállás a következő: sokéves kihagyás után ismételten arra vetemedtem, hogy uccuneki, csatlakozzak a jogsibitorlók népes táborához. Nyári tábor, a kiképzés már májusban kezdetét vette, és mára odáig fajult a helyzet, hogy másfél órára valódi kocsis leszek, mégha felügyelettel is.

A jelentések célközönsége elsősorban a még nem tábortagok, ámde szólnak bárkinek, aki túl nagy biztonságérzettel közlekedik. Most még. Használják ki a nyarat, mert ősztől potens kocsisként új veszélyforrásként robbanok a fő-, és mellékutakra. Lottónyertesként, anélkül ugyanis csak gyalogkakukkolok.

Némi felvilágosítás fizikából:

 - Félvezetőnek nevezzük azokat az anyagokat, amelyek fajlagos ellenállása a vezetők és a szigetelők közé esik. - Nos, egész ellenálló anyag vagyok; se esőben, se hóban, se erős napsütésben nem vesztem el a standard állapotom. Jelenleg valóban a vezetők és a szigetelők közé sorolom magam. A kiképzés után már vezetői státusz vár rám, aztán lehet, a szigetelést is kitanulom. Elvégre, ma hiány van az igazi szakikból. Bár, a tudósok xint a félvezetők alacsony hőmérsékleten szigetelőként viselkednek. Ma egész hűvös van; remélem, nem tekercselem be az oktatót.
 - A félvezetők jellemző tulajdonsága a  hőfokfüggő ellenállásuk. A félvezetők ellenállása a hőmérséklettel exponenciálisan csökken. Például; hidegben tényleg nehezen állok ellen 1 forró puncsnak a vásárban, ámde ugyanez az ajánlat nyári hónapban meg sem ingatja ellenállásom.

Szóval, ma debütálok megint a kormány mögött. Ennek előzménye a múlt heti vizsga, ami viszont már következménye volt az elméleti képződménynek. Minthogy a vizsgát a zöld sávban ugrottam át, kaptam 2 telefonszámot, hogy xvezzek magamnak kocsist.
A második jelölt - nevezzük Bélának - kedélyesen tegezve elcseverészett velem a múltjáról, jelenéről, valamint a 3x13e péncről, ami ellenében sírás nélkül profi vezetővé válhatok. Én nem tudtam garantálni a könnymentességet, remélem, nem 1 érzékeny fajta. Kevés férfinak áll jól a sírás.

Félvezetői projektem támogatandó, a szociális hálóm biztat, hogy noha Béla közel 100 éves - 40 éves okítói pályafutásából számolgatva nem jár6 messze a centenáriumtól -, talán nem gyomorbajos, és jó esetben foga is van. Mivel a telefonban nem pöszített, nagy eséllyel van több foga, mint füle, tehát nem kell pusztító szagörvényektől tartanom a másfél órákban. S bár nem kérdeztem, de remélhetőleg nem iszik, nem dohányzik és nem nőzik a kocsiban.
Béla matektanár volt 2 évig a múlt században, aztán angyali sugallatra átnyergelt a kocsisító pályára. Mindazonáltal erősen remélem, hogy nem kell 2ismeretlenes 1enleteket megoldani beugróként, vagy a vizsgán, mert akkor minimum 2x annyi ideig járok hozzá. Vele nem.

Hogy nincs 40 fok, se felhőszakadás, jó jelnek könyvelem el, ámbár persze buktával dicsérd a napot. Az óráig fennmaradó időben felszabadítom a bennem rejlő kozmikus tudást, hagyom, hogy az univerzum törvényei irányítsanak és mantrázom hogy "velem van a csigavér".