2014. január 21., kedd

617 - Apából fúria

617ben lassan-lassan formálódtak a benyomások, évek emlékei, érzés-, és gondolatdarabok. Régebbi, egészen friss, ilyen-olyan előjelű élmények szilárdultak kerek egésszé, míg végül opálosan gurgadozott tenyerében a gyöngy. Hibátlan felülete ordító ellentétben állt ólomszürkeségével. Súlya egyenesen aránylott a vélt/valós/átélt hibákhoz, tévedésekhez, melyekből kikristályosodott.

A fény felé (f)ordítva látszott, ahogy az opálburokban kavarognak a szitkok, emberi (ön)tudatlanságból fakadó vádak, követelőzések és a válaszul adott fehér csend. 617nek erősen kellett kapaszkodnia, hogy irányt ne tévesszen a gyöngyben koncentrált érzelmi hullámokon. Fogózkodót saját tőkesúlya jelentett, innen tudott múltjából előrelépni. Vagy túl. Saját élete szempontjából mindkét igekötő létfontosságú. 

Érezte, ahogy a gyöngytől kihűlt a keze, jegesedett tekintete. A tömény szürkeség egyre súlyosabban húzta saját gondolatai útvesztőjébe. Egyik pillanatban eldobta, másikban lenyelte a gyöngyöt. Elhajítani, megszabadulni tőle, mielőtt kővé fagyasztja, mielőtt teljesen megmérgezi! Gyorsan!
Hogyan válhatna meg attól, ami az identitásának szerves része, amitől 617 az, aki?! Elvégre a múltját, origóját nem tagadhatja meg senki; ostobaság lenne azt gondolni, hogy a szimpla távolságtartás, negligálás meg nem történtté tesz genetikai kódolást, kötődési mintát, vagy hatástalanít időzített bombákat.

Ámde attól, hogy a dolgok/emberek/kapcsolatok a helyükre kerülnek, még nem tagadjuk meg őket - látta be 617. Attól, hogy lemond valamiről, nem jelenti azt, hogy az a valami/valaki megsemmisül. Elfogadni, hogy nem jár minden, amit jogosan szeretnénk, nehéz. Záloga viszont az utána törvényszerűen bekövetkező megkönnyebbülésnek. Felszabadít múlt-, és jövőbeli tévedések nyomasztó terhe alól. Tintával átírja a ceruzás bizonyítvány lélekbe vésett eredményeit. A fals grafitszámok egyre halványulnak a tiszta tinta sorai alatt. 
S bár a szavaknak is súlya van, ezek hozzáadódnak 617 tőkesúlyához. Erősítik, irányítják, de többé nem húzzák le. Se a saját, se más ingoványába. 

617 még 1 percig szemlélte a testet öltött kínját, majd önnön döntésére támaszkodott és a korláton át a tengerbe gurította a sokéves gyöngyöt.

 - Milyen igaz! - sóhajtotta megnyugodva. Érezte, hogy hajója újult erőre kapva szeli a habokat. 

Ezen a kék szegleten nem merültek gyöngyhalászok.

Ákovita