617 az impresszióit nézegette. Talált megfakultakat, élénken színeseket, csendes-békéset, zajosat, felszínen lebegő és mély gyökeret eresztő képeket 1aránt.
Szívének kedves emléknyomait összegyűjtötte külső-belső élményfalán.
Ráakadt olyanra is, amiről azt gondolta, rég kidobta. Az eltűnt-feltűnt képek hol régi keserű, hol friss mézízzel járták át.
Ahogy fejbeni emlékkönyvét lapozgatta, feltűnt, hogy finom por szitál rá. Ha a múltbéli oldalak forgatásával kavartam a port, akkor a fejemből és nem a fejemre hullana a cucc - töprengett kissé.
Felnézett, feje fölött gömböclámpa, mint téli hidegben kicsapódott lélegzetcsipke. Ezen nem lepődött meg.
Viszont az állatot nem hitte el. -5ben nincsenek lepkék - tiltakozott. Hernyók se, max szkafanderek. De persze, a lepke ettől függetlenül vígan lóbálta lábait, s szórta az áldást - legalábbis 617 reményei xint.
Mintha csak erre várt volna, a lepke lemerészkedett 617 térdére. Így néztek 1 ideig félgömbszemet. 617 vizslatta (újabb) hívatlan vendégét, átfutott rajta, hogy nincs épp semmi lepkeétek a háznál. A sós mogyoró biztos nem a pillék kedvence.
- Ne izgulj, már ettem - olvasott a gondolataiban a szárnyas.
- Óóóó - fújt 1 nagyot 617; a lepke beleborzongott. 1általán nem nyugtatta meg, hogy belelátnak a fejébe. Bár, volt már helyzet, mikor kifejezetten erre vágyott, gondolatolvasásra. Akkor persze nem lett belőle semmi.
- Arenyin küldött - zizegte a lepke és közelebb rebbent. 617 már tisztán látta kunkori csápjait; biztosra vette, hogy csak vmi tuti spirállal lehet ennyire bodorítani. Bár ilyen kacér pilláim lennének - irigykedett.
- Na és mi járatban? Úgy emléxem, nem üzentem - érdeklődött 617.
- Nem, persze, de nem kell direktben üzenni, mi anélkül is értünk.
Ójaj, hát sejthettem volna, még 1 csodaxzet - nyögte magában 617 óvatlanul. A lepke harciasan kipendítette csápjait. Majdnem fenyegető lett így.
- Arenyin mondta, hogy nem vagy túl barátságos, pedig ilyen kevés lábbal én inkább igyekeznék jó benyomást kelteni - vágta oda sértődötten a lepke.
617 visszatolta hitetlen gondolatfiókját. Kihúzta az "openminded" feliratút.
- Helyes - örült meg a vendég, s csápjai ismét ívelten lengedeztek. - Zille vagyok. Lehetőséget hoztam neked. S ne fáradj, nagyon jól tudom, ki vagy. - 617 ugyanis próbált 1 jó benyomást keltő bemutatkozást ki5ölni.
- Hát jó. Lehetőség? Mire? - kíváncsiskodott. Zille még közelebb libbent.
- Ha igazán akarod, lát6óvá válnak a hibák és az igazak. A tévedések és a helyes döntések. A jótettek és a gyáva megalkuvások.
- Az összes?? - vonta fel szemöldökét 617- a világ összes tévedését látni fogom??
- Dehogy - sóhajtott Zille. - Természetesen csak a tieidről van szó.
- Vagy úgy - hőkölt 617 - Szembesítés az eddig elkövetettekkel?
- Látom, kezdesz megérteni dolgokat -vidult Zille. - Arenyin mesélte, hogy túlzott lelkiismeret-furdalással telnek a napjaid.
- Erről éppenséggel szó sem esett köztünk - dumált mellé 617, aztán bevillant, hogy nekik felesleges. - Na és hol a lehetőség? Nem látom a csomagjaidat.
Zille ezen mulatott félpercet.
- Mit vártál, hogy majd hátizsákkal jövök? Vagy guribörivel? - kacarászott.
- Nagyon vicces - húzta fel az orrát 617, de aztán ő is elröhögcsélt kicsit, ahogy elképzelte Zillét cekkerekkel. A lepke az ujjára ült. Tisztán látszottak színjátszó szárnyai, bodorított csápjai, sóhajtásnyi lábacskái. Csak a lehetőség nem látszott továbbra sem.
Zille ekkor megrázta magát. Fénylő por szállt a levegőben.
- Ímpor - mondta. - Nem, nincs "h", azt csak ti, kevéslábúak találtátok ki, mert mindent meg akartok magyarázni.
- Szóval az ímpor a nagy küldemény?
- Igen. Rajtad áll, hogy élsz-e vele. Hoztam eleget. - s ahogy forgolódott, selyemfényű púderfelhőbe burkolózott.
617 hezitált. Akarja újra látni a botlásokat? Akarja ismét átélni a tévedéseket?
- Lehet, sokmindenről kiderül, nem is volt tévedés. Ne feledd, a jótetteket is látni fogod. Kikristályosodnak, s akár fel is fűzheted őket. Jó esetben lesz 1 nyakláncravaló - biztatta Zille.
- Beérem 1 pár fülbevalóval is - mosolyodott el 617, de azért értékelte a jóindulatot.
- Nos, akkor helyezd magad kényelembe, lazíts, engedd el a gondolatokat - hangzottak az instrukciók, s ismét szállt az ímpor, 617 kezére. - Ha majd készen állsz, ezt szépen felszippantod, s alszol.
- Mi lesz az igazán igazi valósággal? Mikor fogom látni?
- De türelmetlen vagy - imbolyogtak a csápok - 1 éjszaka kell, hogy hasson. És alvás nélkül nem megy. Az igazak álmát kell aludnod. S akkor hopp, ím a valóság! Így ébredsz reggel - ígérte a lepke.
- És ha nem? - nyílt ki a földhözragadt címkés fiók 617 fejében.
- Akkor nem vagy alkalmas - vont vállat a vendég. - Vagy nem akarod tudni, tk mi történt. Azt gondoltad, csak úgy öledbe pottyan a válasz? Mindenért meg kell tenni a saját erőfeszítést, tudhatnád.
- Tudom, tudom - bólogatott 617. - Jól van, akkor én most megpróbálom.
Elhelyezkedett, gondolatai helyét kezdte elfoglalni a semmi-kép.
- Ne ijedj meg - súgta Zille, s 617 szájára szállt. - A lélegzetedből tudni fogom, mikor kell szippantanod - magyarázta -, akkor majd lerázom az összes ímport, s csak beszívod.
Az jó - gondolta 617; legalább nem kell bénáznia. Még sosem szippantott. Lassan félálomba merült.
Reggel ragyogott a Nap. 617 hunyorgott, már nem is keresgélt magyarázatot, se nyomokat az estéből. Que sera, que sera, dúdolta, s belefogott szokásos reggeli szeánszába.
Indulás előtti, utolsó tükörbeni csekkolásnál azonban megtorpant.
Szempillái hosszan, nagyon hosszan íveltek csodálkozó tekintete fölött. Elgondolkodva forgatta régi sminkeszközét. Púder fénylett rajta.
617 soha nem használt púdert.
Szívének kedves emléknyomait összegyűjtötte külső-belső élményfalán.
Ráakadt olyanra is, amiről azt gondolta, rég kidobta. Az eltűnt-feltűnt képek hol régi keserű, hol friss mézízzel járták át.
Ahogy fejbeni emlékkönyvét lapozgatta, feltűnt, hogy finom por szitál rá. Ha a múltbéli oldalak forgatásával kavartam a port, akkor a fejemből és nem a fejemre hullana a cucc - töprengett kissé.
Felnézett, feje fölött gömböclámpa, mint téli hidegben kicsapódott lélegzetcsipke. Ezen nem lepődött meg.
Viszont az állatot nem hitte el. -5ben nincsenek lepkék - tiltakozott. Hernyók se, max szkafanderek. De persze, a lepke ettől függetlenül vígan lóbálta lábait, s szórta az áldást - legalábbis 617 reményei xint.
Mintha csak erre várt volna, a lepke lemerészkedett 617 térdére. Így néztek 1 ideig félgömbszemet. 617 vizslatta (újabb) hívatlan vendégét, átfutott rajta, hogy nincs épp semmi lepkeétek a háznál. A sós mogyoró biztos nem a pillék kedvence.
- Ne izgulj, már ettem - olvasott a gondolataiban a szárnyas.
- Óóóó - fújt 1 nagyot 617; a lepke beleborzongott. 1általán nem nyugtatta meg, hogy belelátnak a fejébe. Bár, volt már helyzet, mikor kifejezetten erre vágyott, gondolatolvasásra. Akkor persze nem lett belőle semmi.
- Arenyin küldött - zizegte a lepke és közelebb rebbent. 617 már tisztán látta kunkori csápjait; biztosra vette, hogy csak vmi tuti spirállal lehet ennyire bodorítani. Bár ilyen kacér pilláim lennének - irigykedett.
- Na és mi járatban? Úgy emléxem, nem üzentem - érdeklődött 617.
- Nem, persze, de nem kell direktben üzenni, mi anélkül is értünk.
Ójaj, hát sejthettem volna, még 1 csodaxzet - nyögte magában 617 óvatlanul. A lepke harciasan kipendítette csápjait. Majdnem fenyegető lett így.
- Arenyin mondta, hogy nem vagy túl barátságos, pedig ilyen kevés lábbal én inkább igyekeznék jó benyomást kelteni - vágta oda sértődötten a lepke.
617 visszatolta hitetlen gondolatfiókját. Kihúzta az "openminded" feliratút.
- Helyes - örült meg a vendég, s csápjai ismét ívelten lengedeztek. - Zille vagyok. Lehetőséget hoztam neked. S ne fáradj, nagyon jól tudom, ki vagy. - 617 ugyanis próbált 1 jó benyomást keltő bemutatkozást ki5ölni.
- Hát jó. Lehetőség? Mire? - kíváncsiskodott. Zille még közelebb libbent.
- Ha igazán akarod, lát6óvá válnak a hibák és az igazak. A tévedések és a helyes döntések. A jótettek és a gyáva megalkuvások.
- Az összes?? - vonta fel szemöldökét 617- a világ összes tévedését látni fogom??
- Dehogy - sóhajtott Zille. - Természetesen csak a tieidről van szó.
- Vagy úgy - hőkölt 617 - Szembesítés az eddig elkövetettekkel?
- Látom, kezdesz megérteni dolgokat -vidult Zille. - Arenyin mesélte, hogy túlzott lelkiismeret-furdalással telnek a napjaid.
- Erről éppenséggel szó sem esett köztünk - dumált mellé 617, aztán bevillant, hogy nekik felesleges. - Na és hol a lehetőség? Nem látom a csomagjaidat.
Zille ezen mulatott félpercet.
- Mit vártál, hogy majd hátizsákkal jövök? Vagy guribörivel? - kacarászott.
- Nagyon vicces - húzta fel az orrát 617, de aztán ő is elröhögcsélt kicsit, ahogy elképzelte Zillét cekkerekkel. A lepke az ujjára ült. Tisztán látszottak színjátszó szárnyai, bodorított csápjai, sóhajtásnyi lábacskái. Csak a lehetőség nem látszott továbbra sem.
Zille ekkor megrázta magát. Fénylő por szállt a levegőben.
- Ímpor - mondta. - Nem, nincs "h", azt csak ti, kevéslábúak találtátok ki, mert mindent meg akartok magyarázni.
- Szóval az ímpor a nagy küldemény?
- Igen. Rajtad áll, hogy élsz-e vele. Hoztam eleget. - s ahogy forgolódott, selyemfényű púderfelhőbe burkolózott.
617 hezitált. Akarja újra látni a botlásokat? Akarja ismét átélni a tévedéseket?
- Lehet, sokmindenről kiderül, nem is volt tévedés. Ne feledd, a jótetteket is látni fogod. Kikristályosodnak, s akár fel is fűzheted őket. Jó esetben lesz 1 nyakláncravaló - biztatta Zille.
- Beérem 1 pár fülbevalóval is - mosolyodott el 617, de azért értékelte a jóindulatot.
- Nos, akkor helyezd magad kényelembe, lazíts, engedd el a gondolatokat - hangzottak az instrukciók, s ismét szállt az ímpor, 617 kezére. - Ha majd készen állsz, ezt szépen felszippantod, s alszol.
- Mi lesz az igazán igazi valósággal? Mikor fogom látni?
- De türelmetlen vagy - imbolyogtak a csápok - 1 éjszaka kell, hogy hasson. És alvás nélkül nem megy. Az igazak álmát kell aludnod. S akkor hopp, ím a valóság! Így ébredsz reggel - ígérte a lepke.
- És ha nem? - nyílt ki a földhözragadt címkés fiók 617 fejében.
- Akkor nem vagy alkalmas - vont vállat a vendég. - Vagy nem akarod tudni, tk mi történt. Azt gondoltad, csak úgy öledbe pottyan a válasz? Mindenért meg kell tenni a saját erőfeszítést, tudhatnád.
- Tudom, tudom - bólogatott 617. - Jól van, akkor én most megpróbálom.
Elhelyezkedett, gondolatai helyét kezdte elfoglalni a semmi-kép.
- Ne ijedj meg - súgta Zille, s 617 szájára szállt. - A lélegzetedből tudni fogom, mikor kell szippantanod - magyarázta -, akkor majd lerázom az összes ímport, s csak beszívod.
Az jó - gondolta 617; legalább nem kell bénáznia. Még sosem szippantott. Lassan félálomba merült.
Reggel ragyogott a Nap. 617 hunyorgott, már nem is keresgélt magyarázatot, se nyomokat az estéből. Que sera, que sera, dúdolta, s belefogott szokásos reggeli szeánszába.
Indulás előtti, utolsó tükörbeni csekkolásnál azonban megtorpant.
Szempillái hosszan, nagyon hosszan íveltek csodálkozó tekintete fölött. Elgondolkodva forgatta régi sminkeszközét. Púder fénylett rajta.
617 soha nem használt púdert.
