Olyan szép volt a telihold. A napnyugta előtt halványan sejlett az októberi égen, mint egy óriás vízhólyag.
Ahogy vezetett haza, a Hold éppen szemmagasságból araszolt felfelé. Az őszülő fák közül előbukkanva elterelte figyelmét. Pedig szúrt a vére. Mintha üvegszilánkok sodródtak volna az ereiben. Először csak a karjaiban érezte, mintha elzsibbadtak volna. Hiába mozgatta át, nem múlt. Integetett az őzeknek is, aztán visszarántotta a kormányt. A telihold még mindig csak egy áttetsző körként kapaszkodott az égen. Attól lehetett tartani, hogy az egyik fa nyújtózkodása kipukkasztja és opálos vize felhígítja azt a kevés felhőt is, az ég madarait, de talán még a faágakon is lecsorog a Földre és egybemossa a jelent, múltat, jövőt.
A vére közben egyre karcosabb lett. Talán az alkonyat teszi - tűnődött el, s önkéntelenül a gázra lépett. A tájra terülő szürke fátyol kihangsúlyozta az egyre fényesedő teliholdat.
Leállította a légkondit, túl száraz volt a levegő. A tükörbe nézett, szeme vörösen égett. Óvatosan megdörzsölte az egyiket; ujjában összekoccantak a szilánkok, szeméről félrecsúszott a kontaktlencse és a főút sávja. Másik szemével kapaszkodott a szembejövő fényekbe - félszemmértékkel megbecsülve az úttest szélességét. A farkasvakság javul, vagy romlik teliholdkor? Inkább gyorsított.
A Hold emelkedésével vérében a szilánkok nőttek, meg-megkarcolták az érfalat. Haza kell érnie, mielőtt felhasadnak az erei. Ha legalább kicsit beborulna, a felhők takarásában hazasiethetne. Nem akart a Holdba nézni. Tekintetét előre szegezte, visszafojtott lélegzettel nyomta a gázt. A tájból már úgysem látott semmit, besötétedett. Még 40 km. Nemsokára sűrűsödnek a települések. Mesterséges fényeik interferálnak a Holdéval. A falvak fényszennyezésében surranva a szilánkok nem növekedtek. Lassított, hogy időt nyerjen. A falutáblák közötti holdvilágban vére át-átszúrta ereit - belülről tetoválva bőrét. Ha pislogott, szeme szárazon szúrt.
Beért a városba, visszakapcsolt. Bár nem tudta mi vár rá, otthon akart lenni. A lámpák sárga fénye és a fodros felhők megnyugtatták. Végighúz a külső sávban, mindjárt lekanyarodik jobbra és 6 perc múlva már ott is van. A szúrások enyhültek, bejárt az udvarra, leállította a motort, kifújta a levegőt. Ajtókat nyitott, villanyt kapcsolt, lecipőzött, indult szellőztetni.
A szobapadlón szilánkok. Nem üveg, tükör. Az egész falat borító tükörből. Állt és nézte a törésvonalakat, amelyek pontosan az ő alakját rajzolták ki. Megvizsgálta véraláfutást lüktető karjait, majd a tükörre nézett. A tükör törött sötétjéből felsejlettek arcvonásai, körvonalai. Ha közelebb lépett, képmása élesedett, vére elsimult.
Most menjen, vagy maradjon?
Ahogy vezetett haza, a Hold éppen szemmagasságból araszolt felfelé. Az őszülő fák közül előbukkanva elterelte figyelmét. Pedig szúrt a vére. Mintha üvegszilánkok sodródtak volna az ereiben. Először csak a karjaiban érezte, mintha elzsibbadtak volna. Hiába mozgatta át, nem múlt. Integetett az őzeknek is, aztán visszarántotta a kormányt. A telihold még mindig csak egy áttetsző körként kapaszkodott az égen. Attól lehetett tartani, hogy az egyik fa nyújtózkodása kipukkasztja és opálos vize felhígítja azt a kevés felhőt is, az ég madarait, de talán még a faágakon is lecsorog a Földre és egybemossa a jelent, múltat, jövőt.
A vére közben egyre karcosabb lett. Talán az alkonyat teszi - tűnődött el, s önkéntelenül a gázra lépett. A tájra terülő szürke fátyol kihangsúlyozta az egyre fényesedő teliholdat.
Leállította a légkondit, túl száraz volt a levegő. A tükörbe nézett, szeme vörösen égett. Óvatosan megdörzsölte az egyiket; ujjában összekoccantak a szilánkok, szeméről félrecsúszott a kontaktlencse és a főút sávja. Másik szemével kapaszkodott a szembejövő fényekbe - félszemmértékkel megbecsülve az úttest szélességét. A farkasvakság javul, vagy romlik teliholdkor? Inkább gyorsított.
A Hold emelkedésével vérében a szilánkok nőttek, meg-megkarcolták az érfalat. Haza kell érnie, mielőtt felhasadnak az erei. Ha legalább kicsit beborulna, a felhők takarásában hazasiethetne. Nem akart a Holdba nézni. Tekintetét előre szegezte, visszafojtott lélegzettel nyomta a gázt. A tájból már úgysem látott semmit, besötétedett. Még 40 km. Nemsokára sűrűsödnek a települések. Mesterséges fényeik interferálnak a Holdéval. A falvak fényszennyezésében surranva a szilánkok nem növekedtek. Lassított, hogy időt nyerjen. A falutáblák közötti holdvilágban vére át-átszúrta ereit - belülről tetoválva bőrét. Ha pislogott, szeme szárazon szúrt.
Beért a városba, visszakapcsolt. Bár nem tudta mi vár rá, otthon akart lenni. A lámpák sárga fénye és a fodros felhők megnyugtatták. Végighúz a külső sávban, mindjárt lekanyarodik jobbra és 6 perc múlva már ott is van. A szúrások enyhültek, bejárt az udvarra, leállította a motort, kifújta a levegőt. Ajtókat nyitott, villanyt kapcsolt, lecipőzött, indult szellőztetni.
A szobapadlón szilánkok. Nem üveg, tükör. Az egész falat borító tükörből. Állt és nézte a törésvonalakat, amelyek pontosan az ő alakját rajzolták ki. Megvizsgálta véraláfutást lüktető karjait, majd a tükörre nézett. A tükör törött sötétjéből felsejlettek arcvonásai, körvonalai. Ha közelebb lépett, képmása élesedett, vére elsimult.
Most menjen, vagy maradjon?
