617 töltődött, mint mindig, ha Természetes közegében létezhetett. Hideg volt, a csupasz faágak összekaristolták az eget, hogy némi fényhez jussanak. 617 kicsit irigyelte őket, hogy felérik a felhőréteget és elhúzzák a sötétítőt, ha már elegük van a szürkeségből. Nyújtózkodott, de még így sem érte el a halványlila drapériát. Nasebaj - gondolta és mélyen letüdőzte az erdőt.
 |
| Fényforrás |
Bár betárazott almával és pogácsával, 617 gyanította, hogy nem tart ki estig az útravalóval. Minthogy direkte civilázatlan úticélt választott, nem sok esélyt látott vendéglátóipari 1ségre.
Hallgatta az ide-oda röppenő madarakat, magabiztosan szálldostak 1ik fáról a másikra, elvégre ők voltak otthon. Vajon mire elég a téli tollazat? - gondolkodott 617, mivel saját hőháztartása is hagyott kívánnivalót maga után. A kívánnivaló legerősebben 1 kályha képében manifesztálódott. Olyan erősen, hogy 617 még füstöt is szagolni vélt.
- Háhá, ahol füst, ott tűz is van! - vidult a váratlan észleléstől. Kunkorin kanyargott az aligszürke csík a fekete ágakat kerülgetve. - Jobb, mint a mézesmadzag - heherészett az 1re közelebbi melegedésnek megörülve.
Az erdei lak meglepte. Nem fogadó volt, se nem menedékház. Még 1 főnek is szűkös lehet, ide be se férek - állapította meg a házikót méregetve. Kis ablak, kis ajtó, kis udvar; mint a 7 törpe háza. Bár Hófehérkének nem volt elegendő származását tekintve, 617 körbejárta a lakot. Hátha jelzi valami, hogy bemehet.
A cirádás kapu régről maradhatott meg, mostanra funkciótlanul díszlettek a kacskaringós vasvirágok, várva az igaziak zöldülését. A két kapuszárny találkozása vasszívet formált egykor. Mára viszont inkább úgy festett, mint 1 égrekiáltó meghasadt szív.
 |
| Már nem hasad tovább |
617 már vizionálta is a régmúltbeli eseményeket, fantáziája meglódult és látta maga előtt a szerelmes történet sosevolt szereplőit.
- Ha még sokat téblábol odakint, végleg elijeszti az őzeket - hasított sztorijába 1 régen kellemes szoprán.
- Ó, sajnálom, én csak belassultam 1 kicsit, nem akartam zavarni, legkevésbé az őzeket nem - nézett körül 617, s az ajtóban álló, fakó mályvaszínű ruhában gőzölgő nőalakra mosolygott. Ételpára és füst gomolygott körülötte; mind2 roppant vonzó lehetőségként csalogatta 617 fagyos korgását.
- Ha alaposan szemügyre vett mindent, jöjjön be, a kaput nem kell becsukni - instruálta a mályvaszín és már ott se volt. Csak a résnyire nyitva hagyott faajtó árulkodott a pár perces intermezzoról. S bár valószerűtlenül mesebeli volt a közeg, a kiszivárgó illatok tagadhatatlanul frissen sülő, valódi embereledelről tanúskodtak. 617 leverte a havas sarat cipőjéről, s beóvatoskodott a várakozó ajtón.
- Na, csak jobb idebent, ugye? Meg nemsokára az őzek is ideérnek és nem szokták az idegeneket. Majd ha ettek, továbbmegy. Addig meg mi is megebédelhetünk akár. Feltéve, ha éhes - nézett rá azúr tekintettel a hirtelen lett házigazda. 617 csak csodálkozott. A meghívás nem kifejezetten elhangzott, inkább érezhető volt. Mintha a fejében szólt volna a hang, de tudta, hogy vendéglátójától származik. Amin 617 csodálkozott, az az volt, hogy ettől nem ijedt meg, sőt. Megnyugvó mosollyal bólintott és úgy érezte, 1általán nem idegenek. Nanette - forgatta a gazda nevét emlékei közt, de nem talált reális magyarázatot az azonnali kötelékre, ami máris ott hálózott köztük.
A kályha ontotta a derűs meleget, a tűzhelyen több edény is ígéretesen illatozott. Nanette sürgölődött, s már csak pár perc várakozást kért.
- Míg elkészül minden, az előétellel elüthetjük az időt - javasolta és tálkát tett az asztalra. Bár éhes volt, 617 enyhe tartózkodással szemlélte a masszát.
- Bájpástétom - nevetett Nanette - még nem evett ilyet? - kacaja gurgulázott az asztal körül, mint szétszóródott üveggyöngyök. - Fokhagymás pirítóssal az igazi, na csak kóstolja meg!
617 felbátorodott, s a még meleg kenyérrel csípett 1 darabot a pástétomból. A fűszerek tavaszi szél ígéretével söpörtek át 617 érzékein, pezsdítettek, melengettek, 617 úgy érezte, még kócoltak is. Teli éledő szeplőkkel, teli szájjal, elismerően bólogatott Nanette felé és 1más után tüntette el a kenyereket.
- Ne sokat, mert kész a meleg előétel - a fura alakú halmok erőteljesen gőzölőgtek az öntött vas tálalón.
- Nem szoktam olyan nagyon húst enni - szabadkozott 617. Most, hogy már nem fenyegette az éhhalál, óvatosabb lett.
- Ebből nyugodtan ehet, mert nem készítek embereledelt állatból, mint ahogy fordítva sem. Elvégre, ételünk az életünk, nemde? VasNapon pirított békecombok. Nehéz hozzájutni, de ha az ember törekszik rá, talál. Szerencsés esetben importálni sem kell, mert belsőleg megtermeljük.
617 belekóstolt. A belső béke szétáradt tagjaiban, tartást adott és áthatotta mozdulatait, pillantását, de még gondolatait is.
- Hát ez páratlan - sóhajtott 1re telő elégedettséggel.
- Mennyire leveses? Meríthetek? - állt elő a következő fogással Nanette.
- Az eddigiek után már csak igent mondhatok. Meg köszönetet - nézett a serény házigazdára 617.
- Nagyon szívesen. Kétségtelenül jobban esik társaságban ebédelni, ugye? - mosolygott a mályvaruhás. - Mivel nem számítottam vendégre, a saját kedvemre valót főztem; édes búslevest. Néha elővesz a hangulat és olyankor feltörnek belőlem a régi érzések könnyei; örömködők és szomorkodók, ettől lesz édes-bús.
- Teljesen kerek az íze - állapította meg 617 - pont annyi van mind2ből, amennyi kell. Nekem is ki kéne próbálnom otthon.
- Nem nehéz, bár az arányokra nem árt figyelni, nehogy túlcsorduljon az 1ikből, vagy másikból. Ha nem kér többet, hozom a főételt.
617 telítődött a lelki táplálékok ennyire széles kínálatától. Lehet ezzel is úgy járni, ahogy a túlsúlyosak? Lehet, úgy kitágul a lelke, mint a nagyevők gyomra és nem lesz elég az eddigi adag?
- Örömpörkölt - szervírozta Nanette - az a jó benne, hogy ha éppen nincs otthon öröme, fejben felengedhet pár adagot, az elég, míg be nem szerez frisset.
617 1re jobban értette, mit jelent a mondás, miszerint az vagy, amit megeszel. És az sem elhanyagolható tényező, hogy milyen lelkiállapotban főzi ki az étket. Dugig teltek az élményekkel, csak szuszogtak felváltva.
- A desszertet muszáj megkóstolnia. Most csináltam ilyet először. 1edül nem merek enni belőle.
- Miért, mi az?? - rettent meg bágyatagon 617.
- Klasszikus sejttorta - nézett rá várakozva Nanette.
- Szerintem nagy bajunk nem lehet - vállalkozott 617. Az előző 4 fogás meggyőzte arról, hogy jó kezekben van.
- A recept szerint attól függően válik szívizomsejtté, vérsejtté vagy idegsejtté, hogy az étkezőnek mire van leginkább szüksége.
- Ó, ez nagyon tudományos. És nagyon finom! - nyelte a falatokat 617. Kisvillával csendben eltüntették a kistányérról a tortaszeleteket, majd tekintetükkel a mosatlan edényeket.
617 úgy lépdelt elő az erdőből, mintha kicserélték volna. Tekintetében tükröződött ég és föld, kül- és belvilága egysége.
- Na, csak jobb idebent, ugye? Meg nemsokára az őzek is ideérnek és nem szokták az idegeneket. Majd ha ettek, továbbmegy. Addig meg mi is megebédelhetünk akár. Feltéve, ha éhes - nézett rá azúr tekintettel a hirtelen lett házigazda. 617 csak csodálkozott. A meghívás nem kifejezetten elhangzott, inkább érezhető volt. Mintha a fejében szólt volna a hang, de tudta, hogy vendéglátójától származik. Amin 617 csodálkozott, az az volt, hogy ettől nem ijedt meg, sőt. Megnyugvó mosollyal bólintott és úgy érezte, 1általán nem idegenek. Nanette - forgatta a gazda nevét emlékei közt, de nem talált reális magyarázatot az azonnali kötelékre, ami máris ott hálózott köztük.
A kályha ontotta a derűs meleget, a tűzhelyen több edény is ígéretesen illatozott. Nanette sürgölődött, s már csak pár perc várakozást kért.
- Míg elkészül minden, az előétellel elüthetjük az időt - javasolta és tálkát tett az asztalra. Bár éhes volt, 617 enyhe tartózkodással szemlélte a masszát.
- Bájpástétom - nevetett Nanette - még nem evett ilyet? - kacaja gurgulázott az asztal körül, mint szétszóródott üveggyöngyök. - Fokhagymás pirítóssal az igazi, na csak kóstolja meg!
617 felbátorodott, s a még meleg kenyérrel csípett 1 darabot a pástétomból. A fűszerek tavaszi szél ígéretével söpörtek át 617 érzékein, pezsdítettek, melengettek, 617 úgy érezte, még kócoltak is. Teli éledő szeplőkkel, teli szájjal, elismerően bólogatott Nanette felé és 1más után tüntette el a kenyereket.
- Ne sokat, mert kész a meleg előétel - a fura alakú halmok erőteljesen gőzölőgtek az öntött vas tálalón.
- Nem szoktam olyan nagyon húst enni - szabadkozott 617. Most, hogy már nem fenyegette az éhhalál, óvatosabb lett.
- Ebből nyugodtan ehet, mert nem készítek embereledelt állatból, mint ahogy fordítva sem. Elvégre, ételünk az életünk, nemde? VasNapon pirított békecombok. Nehéz hozzájutni, de ha az ember törekszik rá, talál. Szerencsés esetben importálni sem kell, mert belsőleg megtermeljük.
617 belekóstolt. A belső béke szétáradt tagjaiban, tartást adott és áthatotta mozdulatait, pillantását, de még gondolatait is.
- Hát ez páratlan - sóhajtott 1re telő elégedettséggel.
- Mennyire leveses? Meríthetek? - állt elő a következő fogással Nanette.
- Az eddigiek után már csak igent mondhatok. Meg köszönetet - nézett a serény házigazdára 617.
- Nagyon szívesen. Kétségtelenül jobban esik társaságban ebédelni, ugye? - mosolygott a mályvaruhás. - Mivel nem számítottam vendégre, a saját kedvemre valót főztem; édes búslevest. Néha elővesz a hangulat és olyankor feltörnek belőlem a régi érzések könnyei; örömködők és szomorkodók, ettől lesz édes-bús.
- Teljesen kerek az íze - állapította meg 617 - pont annyi van mind2ből, amennyi kell. Nekem is ki kéne próbálnom otthon.
- Nem nehéz, bár az arányokra nem árt figyelni, nehogy túlcsorduljon az 1ikből, vagy másikból. Ha nem kér többet, hozom a főételt.
617 telítődött a lelki táplálékok ennyire széles kínálatától. Lehet ezzel is úgy járni, ahogy a túlsúlyosak? Lehet, úgy kitágul a lelke, mint a nagyevők gyomra és nem lesz elég az eddigi adag?
- Örömpörkölt - szervírozta Nanette - az a jó benne, hogy ha éppen nincs otthon öröme, fejben felengedhet pár adagot, az elég, míg be nem szerez frisset.
617 1re jobban értette, mit jelent a mondás, miszerint az vagy, amit megeszel. És az sem elhanyagolható tényező, hogy milyen lelkiállapotban főzi ki az étket. Dugig teltek az élményekkel, csak szuszogtak felváltva.
- A desszertet muszáj megkóstolnia. Most csináltam ilyet először. 1edül nem merek enni belőle.
- Miért, mi az?? - rettent meg bágyatagon 617.
- Klasszikus sejttorta - nézett rá várakozva Nanette.
- Szerintem nagy bajunk nem lehet - vállalkozott 617. Az előző 4 fogás meggyőzte arról, hogy jó kezekben van.
- A recept szerint attól függően válik szívizomsejtté, vérsejtté vagy idegsejtté, hogy az étkezőnek mire van leginkább szüksége.
- Ó, ez nagyon tudományos. És nagyon finom! - nyelte a falatokat 617. Kisvillával csendben eltüntették a kistányérról a tortaszeleteket, majd tekintetükkel a mosatlan edényeket.
617 úgy lépdelt elő az erdőből, mintha kicserélték volna. Tekintetében tükröződött ég és föld, kül- és belvilága egysége.
 |
| Egész-ség |
