2012. március 1., csütörtök

617 - Lélekbúvár

617 elvegyült a járókelők közt, nem nagyon figyelt kifelé.
Vannak napok, mikor jobban esik befelé élni. Nem feltétlen intenzíven, csak nézelődve. Ez a nap is ilyen volt.
Minden ugyanúgy adott volt az összkomforthoz, mint előző nap, ma vhogy mégsem járta át annyira a létezés. Mivel nem találta okát, s hiába tudta, hogy bizonyos napokon néha előfordul ilyen kósza hangulat, kezdett ideges lenni. Ráadásul.

Még csak ez hiányzik - sóhajtotta. Az utca zsongása és a lépegetés monotóniája némileg ellazította; a mozgástól többnyire megnyugodott. Perszepersze, a feszültség elleni xek legjobbika; nem véletlen rohangálnak annyit a gyerekek a napköziben.

Aztán érezte, ahogy eggyel beljebb esik. Ilyen is szokott lenni, ha már nagyon álmos. 1re beljebb esik, önmaga felé, s nem érti, hogyan nem ment még össze nagyon picire, hiszen már annyiszor beljebb esett, hogy érzése xint jócskán eltávolodott a külvilágtól. Minden 1es szinttel zsugorodik 1 méretet, mintha szintenként kapna 1-1 kicsinyítő képzést.

Eddig még sosem jutott el oda, igazán legbelülre. Ahol ő van. Őmaga. Rövid idő után újra felbukkant saját felszínén. Lehet, hogy kéne vmi tuti merülőszerkó? - jutott eszébe - mér pont a lélekbúvárnak ne kéne. Anélkül persze, hogy újra fel kell jönnöm ide.
Pedig az biztos nagy találkozás lesz majd- örült előre 617. Kíváncsi volt, hány szintes befelé. Tudta, hogy ott nagyon kicsi lesz a mostani méretéhez képest, viszont sokkal szélesebb látókört kap cserébe.

http://www.youtube.com/watch?v=kz6WmbGUt3k&feature=socblog_th