2014. augusztus 4., hétfő

617 - Az Időre várva

617 egy helyben zuhant az érzelmi vákuumban. Ő értette legkevésbé, erre hogyan képes. A Plath-féle Üvegburához hasonlította helyzetét. Jön a vákuumharang, 617-re borul, kiszippantja az érzelmeket. Egyet meghagy mutatóba. Bánattal egymást emésztik, oda-vissza. 

617 némelykor kipukkantja a vákuumbuborékot, ilyenkor a felszínre bukik. Levegőért kapkod, megkapaszkodik a leghalványabb létfoszlányba, társas érintkezésekbe. Produkálja a keszonbetegség összes tünetét. 
Vannak, kik tartják fejét a hullámok fölé, de amint csökken az önerő (és ez előfordulhat), úgy a szociális térerő sem tud megtartani. Érkezik a következő vákuumharang, s 617ért szól.

Bánat mellé beférnek 617 álmai is a harang szoknyája alá. Szakadatlan üldözik 617et. Nappal s éjjel. Ha alszik is, felébredni szeretne, s fordítva. Kanosszáját helyben járja. 

Mondják, az Idő balzsam mindenre. 617 várt és vár. 1re kevesbé hiszi Idő eljöttét. Türelme is fogytán. De az Idő csak nem érkezik.
 - Illetve, több idő létezne? - torpan meg 617. Merthogy, saját ideje éppenséggel van. Igazából, mása sincs, mint ideje. 
- Ez lenne az? A mindent gyógyító? Vagy létezik a mindenható Idő a saját kis szubjektív időkön túl? És míg az el nem jön, addig az egyéni időket kell minél tartalmasabban megtölteni? Hátha a vákuum gyengül és egyre kevesebb, amit ki tud szippantani. Ezért fontos minél több ingert begyűjteni az idegpályákra és akkor sokból lehet gazdálkodni.

Lehet, az Idő úgy jön el, hogy a saját idők összeadódnak? Már ha eljön.


Show me how to be whole again