2012. szeptember 19., szerda

Félvezető - Prömier

Pályafutásom Bélával felettébb hányattatott kanyarokat vesz, s már felcsillant ugyan a reményhal a zavarosban, de eddig még mindig meglógott.
Merugyebár, a 3 hetes kényszerpihenő után sem kapcsoltunk turbó fokozatra, mivel a járgány kezdte megunni a mostoha bánásmódot, s ha lett vón törcsije, biztos bedobja sokkal korábban.

Így megvárta, míg 2 7tel ezelőtt rám került a sor Béla kalendárjában és bánatos hörgéssel megadta magát. Státuszomból következőn bár nem száguldozok, a 30as tempó már nekem is zsenánt volt. Mer becsületére legyen mondva, azér még hazakúsztunk vele. 
Elkerülhetetlen volt tehát a defibrillátor, pacemaker és a többi újraélesztős technika a sanyarú sorsú hajtány feltámasztásához, az életmentő beavatkozás eltartott másfél 7ig. Persze, jó munkához idő kell, a lassúhoz meg még több.

Summa summarum, ma ismét rajtam volt a sor meg a világ szeme, hogy ennyi kihagyás után mit produkálok. 
Megjelentem a szokásos helyen, szokásos időben, majd Béla közli velem, hogy a nagy fennforgásban elhagyta a kalendárt, így mára véletlenül (?) kettőnknek is randit adott. Sose nem bírtam a csoportos foglalkozásokat, így nem dobott fel a gruppen lehetősége. Depersze mit volt mit tenni, konstatáltam, hogy Bélát is a változatosság gyönyörködteti, mer a hátsó ülésre becsatlakozott 1 szőke tanonc, s imígyen indult az óra. Amin osztoztam a szőkével. Bélán bárkivel osztozom, nadehogy a drága időmön?!

Najóvan, gyorsan feldolgoztam a helyzetet, s inkább a suhanóképes kocsinak örültem. Mindazonáltal absztrakciós készségemre is szükség volt, mert igencsak erősen kellett koncentrálnom, hogy elvonatkoztassak a szélvédőn átfutó repedésektől. A 7fői motorátültetés közben ugyanis egyszercsakhopp!: a motor az üvegen landolt s most lehet fogadásokat kötni, hogy melyik kátyúnál omlik be az ablak. Zsiráf.
Szóval az idegszálaim ott feszültek a szőke közönség, a fennálló diskurzus és persze a félvezetői tevékenységek point culminant-jai közt.

Fentiek ellenére egész enyhe hegyesszögben parkoltam, csak minimális korrekcióra volt szükség. Épp kiviteleztem vón a tolatást, de Béla intett, hogy várjak, mer a közlekedés 1 fejlettebb (tehát engedéllyel rendelkező) egyede szintén farol. Felénk.
Mivel IBN-060-ban nem ült 1 jótét Béla, se őrangyal, bekövetkezett, ami aztán további bonyodalmakat fakasztott: az OM jellel matricázott női hajtány kecses ívben belénk tolatott. 

Noha légzsák nem bomlott, vér nem patakzott, Béla eddig is ősz hajzata kitartott a fején, s még a sminkem se porladt le, a Prömier döbbenetesre sikerült: a Not To Do listámon úgy pipáltam ki a Koccanást, hogy még nem is voltam rá feljogosítva. Kb ekkora meglepetés lehet az ejaculatio praecox, akár azt is kipipálhatom.

Béla Ezhülye! felkiáltással vetette magát a verbálpárbajba, én megszeppent primadonnaként kuksoltam a kormány mögött, s csak a visszapillantóból meg a nonverbál jelekből dekódoltam a szóváltás markánsabb elemeit. IBN-060 feldúlt hölgyvezetője sajnos nem alkalmazta a matricás OM-ot, és xintem a teljes jógalégzés se jutott eszébe, ám Béla meg az én anyám annál többször.
Mikor már nyugvópontra jutott vón a helyzet, az 1ik lépcsőházból kirobbant 1 szőke banya mackóalsóban, s kiabálva követelt megtorlást az összes, eddig elkövetett tanoncparkoláson, meg tán a mohácsi vészen is. Sikerült ismét felszítania IBN-060 csillapodó hangulati paprikáját, így az megfogadva a visítást, mobilt rántott és hívta a rend fárad6atlan őreit. Sejtettem, hogy nem ez az az eset, amihez nínózva tépnek, fánkos dobozokat elhajítva. 

Gyanúm beigazolódott, kínos félórát vesztegeltünk az immár miattam is leamortizált hajtányban, mire a kék csíkos villanás megjelent. A felbujtó banya vérszemet kapott az uniformoktól, s ismét lecsapott ránk; mutatóujjával böködve sivította, hogy Béla hangjával és stílusával qrvanagy gondok vannak, de sajnos most nem ér rá ezt alaposabban kifejteni, úgyhogy méltatlankodva elhagyta a tetthelyt.
Az 1enruhások lazára vették a figurát, rágyújtottak, nézelődtek, s még inkább kétségbe estem, mikor elkaptam a javaslatukat, miszerint hívjunk közlekedésügyi felügyelőt, hogy kielemezze a történteket. Ha olyannyira gyors és kompetens az említett szakértő, mint a kék fényes kollégák, bevackol6unk éjszakára, s rendelhetjük a pizzát vacsorára.

Xencsére IBN-060 sem támogatta a további rostokolást, így az történt, ami kékfényék nélkül is történt volna: közös megegyezéssel elhagytuk a helyszínt. Éljen a 6ékony intézkedés, rendfenntartás.

Mondanom se kell, a Prömier a Drága Idő rovására zajlott, így a mai gyakorlatozás kimerült abban, hogy hazahoztam magam. A lealázott járgánnyal, a szőkével, meg 1 adag lelkiismeret-furdalással. 

Persze, nézőpont kérdése az egész, mert akár kivételes tehetségként is tekinthetnék magamra, aki megelőzve korát, túllépve saját korlátain, pionír szervezetként robban a nagybetűs közlekedésbe. Asszem, ez konstruktívabb megközelítés.