617 nem volt 1 hívő fajta, legalább is nem a szó alapértelmezésében. Érték a rendben. Ez ő. Hitte is, nem is. Vagyis, mosmá inkább hitte. A lélekszeánsz előtt meg nem. Annyira.
Nyilván, tisztában volt külső-belső pozitívumaival, nade ez nem ugyanaz. Tudni és hinni közel sem ugyanaz. Hiába, a hitetlen gyaur kutyáknak is megvan a maga keresztjük - bólogatott maga elé.
Arra gondolt, hogy pirulák helyett ilyen mindent kiborító, majd utántöltő órákat kellene felírni receptre. Sokat. Meg bort. Mongyuk, azt nem olyan sokat. Az utóbbi időben egész belejöttem - állapította meg 617, számolgatva, mikor-kivel-miért engedte ki a szellemet a palackból. Eddig 1ik se olyan kívánságleső-fajta volt. Nade on sait jamais és különben is magad uram, ha szolgád nincsen - biztatta magát, s tette 1ik lépést a másik után, hazafelé. Kerülgette a hóbuckákat, pocsolyákat és egyéb buktatókat. S örült, hogy újra barátkozott. Kifelé és befelé.
Merengéséből 1 lassító autó zökkentette ki. Egész pontosan a hang. Simon doktor hahózott a taxiablakban lengedezve.
- Hahó Vaneeeeeeeek! Tüskés Vaneeeeek! Jöjjön, elvisszük! Tudja, cserébe a múltkoriért. Meg úgyis itt van a sálja.
617 magához tért s gyorsan felismerte, hogy ha nem akar 4 kerekes követőt tanúval, jobb, ha szóbaáll a dokival.
- Ájóestét, micsoda meglepetés. Télleg a sálammal járja a várost éjszakánként? Naidevele, köszönöm!
- NemodaBuda! Tessék csak beszállni szépen, késő is van, hideg is, hó is, nem kéne megint újraszalagozni a bokáját, mit gondol? - dőlt a szó Simonból és már ott is állt 617 mellett a járdán és húzta a kocsi felé. A sofőr persze vidámodott, hogy vmi színes esemény tarkítja a sötét éjvásznat. S kivételesen nem 1 hányásfolt az ülésen.
A doki 617 derekára vetette a bordó sálat és úgy vontatta kelletlen expáciensét a felélénkült sofőr járgányába.
Ódefinom meleg - sóhajtotta titkon 617. Csak az ülésen hátradőlve tűnt fel igazán a tél hideg ezüstje és megkönnyebbült, hogy mégsem gyalogosan jut A-ból B-be. - Najó, de ettől még ugye nem kell lovagrendet alapítani a doki nevével? - pattant 1 undok szikra 617 bortól hevült fejében.
Simon doktor melléült és értetlenkedve csóválta a fejét:
- Ez vmi trendi hobbi a nők körében? Éjszakai élményhótalpazás szólóban? Közben meg tudhatná, hogy mindenki 1 unique snowflake, teljesítménytúra nélkül is.
- Igen, hótalpazás - villant dacosan 617 - és most még kedvezményes is volt azoknak, akik bevállalták a Kék Szalagszakadékot.
- Azt mondja inkább, hova megyünk. És 1ébként meg képzelje, múltkor odaértem ám az utolsó felvonásra és küldtem volna adatokat meg képet Teóról, ha előtte megadja a számát. - bökdösött a doki.
- Nem is kérte, most mit mutogat?? Nadetélleg, szóval ott volt a Nagy Pillanatnál? Hát ez óriási élmény lehetett - érzékenyült el 617 - Ó, és Teónak hívják, ez jó. Akkor az egész családjuk Teofil azóta - höhögött felengedve.
- Igen, mondhatjuk így is - vigyorgott Simon Márk - Ha esetleg közben megmondaná a címét, el is indulhatnánk mosmá - emlékeztette Simon a meglazuló máz alatt ülő utast.
- Micsoda, maga előtt?! Anyám neve, számlaszámom, születési évem, oltási könyvem nem kell? Mit még? Tessék, ide felírtam a címet, legyen szíves idevinni - s a kocsisnak nyújtott 1 firkát.
Simon diszkréten rázkódva vonyított 617 paprikás villogásán és a sofőr pukkadozó elképedésén.
- Ne feledje, tudom az anyja nevét, a születési évét, és még a bokáját is láttam - kacsintott háborgó utastársára.
- Úgy érzem, nem vesz komolyan - nézett rá szigorúan a megkerült sáltulajdonos.
- Dehogynem. - biztosította Simon.
Elindultak.
Nyilván, tisztában volt külső-belső pozitívumaival, nade ez nem ugyanaz. Tudni és hinni közel sem ugyanaz. Hiába, a hitetlen gyaur kutyáknak is megvan a maga keresztjük - bólogatott maga elé.
Arra gondolt, hogy pirulák helyett ilyen mindent kiborító, majd utántöltő órákat kellene felírni receptre. Sokat. Meg bort. Mongyuk, azt nem olyan sokat. Az utóbbi időben egész belejöttem - állapította meg 617, számolgatva, mikor-kivel-miért engedte ki a szellemet a palackból. Eddig 1ik se olyan kívánságleső-fajta volt. Nade on sait jamais és különben is magad uram, ha szolgád nincsen - biztatta magát, s tette 1ik lépést a másik után, hazafelé. Kerülgette a hóbuckákat, pocsolyákat és egyéb buktatókat. S örült, hogy újra barátkozott. Kifelé és befelé.
Merengéséből 1 lassító autó zökkentette ki. Egész pontosan a hang. Simon doktor hahózott a taxiablakban lengedezve.
- Hahó Vaneeeeeeeek! Tüskés Vaneeeeek! Jöjjön, elvisszük! Tudja, cserébe a múltkoriért. Meg úgyis itt van a sálja.
617 magához tért s gyorsan felismerte, hogy ha nem akar 4 kerekes követőt tanúval, jobb, ha szóbaáll a dokival.
- Ájóestét, micsoda meglepetés. Télleg a sálammal járja a várost éjszakánként? Naidevele, köszönöm!
- NemodaBuda! Tessék csak beszállni szépen, késő is van, hideg is, hó is, nem kéne megint újraszalagozni a bokáját, mit gondol? - dőlt a szó Simonból és már ott is állt 617 mellett a járdán és húzta a kocsi felé. A sofőr persze vidámodott, hogy vmi színes esemény tarkítja a sötét éjvásznat. S kivételesen nem 1 hányásfolt az ülésen.
A doki 617 derekára vetette a bordó sálat és úgy vontatta kelletlen expáciensét a felélénkült sofőr járgányába.
Ódefinom meleg - sóhajtotta titkon 617. Csak az ülésen hátradőlve tűnt fel igazán a tél hideg ezüstje és megkönnyebbült, hogy mégsem gyalogosan jut A-ból B-be. - Najó, de ettől még ugye nem kell lovagrendet alapítani a doki nevével? - pattant 1 undok szikra 617 bortól hevült fejében.
Simon doktor melléült és értetlenkedve csóválta a fejét:
- Ez vmi trendi hobbi a nők körében? Éjszakai élményhótalpazás szólóban? Közben meg tudhatná, hogy mindenki 1 unique snowflake, teljesítménytúra nélkül is.
- Igen, hótalpazás - villant dacosan 617 - és most még kedvezményes is volt azoknak, akik bevállalták a Kék Szalagszakadékot.
- Azt mondja inkább, hova megyünk. És 1ébként meg képzelje, múltkor odaértem ám az utolsó felvonásra és küldtem volna adatokat meg képet Teóról, ha előtte megadja a számát. - bökdösött a doki.
- Nem is kérte, most mit mutogat?? Nadetélleg, szóval ott volt a Nagy Pillanatnál? Hát ez óriási élmény lehetett - érzékenyült el 617 - Ó, és Teónak hívják, ez jó. Akkor az egész családjuk Teofil azóta - höhögött felengedve.
- Igen, mondhatjuk így is - vigyorgott Simon Márk - Ha esetleg közben megmondaná a címét, el is indulhatnánk mosmá - emlékeztette Simon a meglazuló máz alatt ülő utast.
- Micsoda, maga előtt?! Anyám neve, számlaszámom, születési évem, oltási könyvem nem kell? Mit még? Tessék, ide felírtam a címet, legyen szíves idevinni - s a kocsisnak nyújtott 1 firkát.
Simon diszkréten rázkódva vonyított 617 paprikás villogásán és a sofőr pukkadozó elképedésén.
- Ne feledje, tudom az anyja nevét, a születési évét, és még a bokáját is láttam - kacsintott háborgó utastársára.
- Úgy érzem, nem vesz komolyan - nézett rá szigorúan a megkerült sáltulajdonos.
- Dehogynem. - biztosította Simon.
Elindultak.
