2014. augusztus 24., vasárnap

Napi Igen - Augusztus 23-24.

Több csodálatos dolog is történt a 7végén, és még nincs vége!

Tegnap felébredtem, s örömmel konstatáltam, hogy éjjel nem öltem meg senkit (álmomban sem). Elindítottam a kvfőzős programot, és nem törtem el semmit
Ez még fokozódott azzal, hogy elfogyott a hársmézem. Ebben az a jó, hogy kinyithattam a selyemfűmézes bödönt, s abból pergettem a reggeli koffeinadagomba. Még 10 óra se volt, én már tökre jól éreztem magam. Az erkélyen kitettem a Napot a habtestemre, s csak néha aludtam bele a könyvbe. 

Hogy ne csak kellemes legyek, de hasznos is, tevékenykedtem a lakban, kiebrudaltam a pormacskákat. Már épp az ablakpucolást fontolgattam (súlyos döntés, alapos mérlegelést igényel), amiből szociális hálóm 1ik becses tagja xencsésen kizökkentett. Nem lehetek elég hálás neki ezért. 

Mert így egész délutános beszerzőkörútra indultunk dicséretes eredménnyel. Hogy közben meg kellett pihennünk kv-sütiszünetre, gondolom érthető. Elvégre nem teljesítménytúra ez!
Miután hazacuccoltuk a zsákmányt, kukkfekete lábas jószággal regeneráltuk kimerült idegrencerünket. Meg roiboos-szal. 
Kaptam 1 halom zenetapaszt, különféle élethelyzetekre valókat. A mennyiséget a minőség übereli csak. Most már csak vmi hosszabb autóútra kéne menni, hogy mindet meg is tudjam hallgatni. 

Mai reggeli ébredésemkor konstatáltam, hogy a redőny nemésnem hajlandó felvonódni - szemöldökömmel ellentétben. Ezzel óriási megkönnyebbülés járt, mivel rajtam kívül álló okok miatt így ma sem tudok ablakot pucolni. A körülmények áldozataként. 

Az ilyképp felszabadult időt és energiát retard hatású napozásra és művelődésre fordítottam. Répalé kíséretében.
Kiválóságom ma odáig terjedt, hogy valódi kézműves palacsintát gyártottam. 1 egész sorozatot. Ha nem lennék magamnál, tök szívesen járnék hozzám vendégségbe. 

Csakhogy most épp elútra készülök; már csupán hármat alszom és ellenőrzöm, hogy még mindig kék-e a felhő az ég fölött. Elég volt a röghöz kötöttségből, irány a lég elviselhetetlen könnyűsége!