A mai nap 1 ordenárén qrvanagy NEMmel kezdődött. Kis híja, hogy nem másztam vissza az ágyba.
A reggeli énem robotpilóta által vezérelt, félautomatán fut le a szokásos process. Ám ma hiba csúszott a programba és a kvkészítő alfolyamat végzetes errorba torkollott.
Az enyhén gömböcszerű bögrémet a robotpilóta rosszul kiszámított szögben tette a pultra, így az a gravitációra hagyatkozva bánatosan aláhullt.
Én a dőlés pillanatában ébredtem fel, azonnali életfogytos magánzárkára ítélve a robotpilótát, de már csak végignézhettem, ahogy az ibrik atomjaira esik szét a járólapon, menteni nem volt mit. Éreztem, hogy életerőpontjaim megfeleződtek.
Mivel az összes bögrém gondosan válogatott és sztorikkal körített, igazán tanácstalan vagyok a cserepeket illetően.
Nagy erőfeszítések árán mégis csak elindultam a napi rutinra, és lám, máris jött a vigasz Luxi képében. Hozta a gazdáját, tőle tudtam meg, hogy Luxi nagyon okos - bár ezt tisztán láttam rajta régóta - ragaszkodó és olyan figyelmes, hogy humán sejthalmazok közt is példaértékű lehetne. Luxi minden reggel és este megsétáltatja a gazdit, ha lemaradna a 2 lábával (és botjával), visszamegy érte, megvárja.
Míg a gazdi méltatta, Luxi a lábamnak dőlt, fogadta a simogatást, én meg elraktároztam a kutyaérintést szubkután, mint a D-vitamint.
Hab a tortán, hogy vizuálisan még csaukkal is töltődhettem, 1xre 3! került a látómezőmbe.
A reggeli énem robotpilóta által vezérelt, félautomatán fut le a szokásos process. Ám ma hiba csúszott a programba és a kvkészítő alfolyamat végzetes errorba torkollott.
Az enyhén gömböcszerű bögrémet a robotpilóta rosszul kiszámított szögben tette a pultra, így az a gravitációra hagyatkozva bánatosan aláhullt.
Én a dőlés pillanatában ébredtem fel, azonnali életfogytos magánzárkára ítélve a robotpilótát, de már csak végignézhettem, ahogy az ibrik atomjaira esik szét a járólapon, menteni nem volt mit. Éreztem, hogy életerőpontjaim megfeleződtek.
Mivel az összes bögrém gondosan válogatott és sztorikkal körített, igazán tanácstalan vagyok a cserepeket illetően.
Nagy erőfeszítések árán mégis csak elindultam a napi rutinra, és lám, máris jött a vigasz Luxi képében. Hozta a gazdáját, tőle tudtam meg, hogy Luxi nagyon okos - bár ezt tisztán láttam rajta régóta - ragaszkodó és olyan figyelmes, hogy humán sejthalmazok közt is példaértékű lehetne. Luxi minden reggel és este megsétáltatja a gazdit, ha lemaradna a 2 lábával (és botjával), visszamegy érte, megvárja.
Míg a gazdi méltatta, Luxi a lábamnak dőlt, fogadta a simogatást, én meg elraktároztam a kutyaérintést szubkután, mint a D-vitamint.
Hab a tortán, hogy vizuálisan még csaukkal is töltődhettem, 1xre 3! került a látómezőmbe.
