2012. január 20., péntek

617 - Hirdetés

A fej a dédszülők konyhájában "ült" a padon. Csak fej; de élt. 617 ismerte. Nem igazán értette a helyzetet. Sőt.
1 ismeretlen figura korholta a fejet. Vitatkoztak. Az idegen végül felpofozta a fejet, amiért hagyta, hogy idáig fajuljanak a dolgok. 617 ekkor bement a tisztaszobába összepakolni a cuccait. Az ismeretlen és a fej ekkor már sírtak.

617 biciklizett, de nehezen haladt, a kavicsúton minduntalan elsüllyedt a kereke. Nézte a házakat, kapualjakat, lépcsőket. Nem ismerte ezt a falut, csak tudta, hova kell mennie. Odaért, a kaptató meredek volt, már várták a kavicshalom tetején lévő ház előtt. Leszállt, hogy feltolja a bringát, kerülgetve a nagyobb kőcsúcsokat. Tisztára, mint a Marson - gondolta. Noha még nem járt ott.

A qtyája már nagyon öreg és sehallselát szegény. Rövid sétától is elfárad, s lépcsőzni se tud; liftezni kell vele. Séta közben 617 észrevette 1 régi ismerősét a placcon, meg is örült neki. Az nem ismerte meg. Vagy csak úgy tett. 617 nem értette. Kezdtek sokasodni az érthetetlen dolgok.
Felliftezett a jószággal, már nagyon várták otthon. Izgatottan mutatták neki a TV-ben, hogyan siklott ki a vonata. Még jó, hogy éppen nem ült rajta, hanem pont a baleset előtt szállt le róla. Kész xencse. Persze nem volt jó végignézni. Kivételesen pozitívum volt, hogy 1xre nem lehetett 2 helyen.
Kicsit megnyugodtak.

Az iroda is új volt, de azért voltak ismerős, régi arcok. Olyan is, amelyikkel 617 nem feltétlen szívesen találkozott. Most mégis 1ütt mentek a mosdóba, ahogy a csajok szoktak. A tejüvegajtó mögött világos, 1terű helyiség, 617nek nehezére esett könnyítenie magán; csak +szokta a fülkéket. A tükör előtt polcocska, csupa hasznos holmival, úgy mint púder, fogkefe, sminkkészlet, néhányan éltek is a lehetőséggel. 617 esse értette, minek kell a zirodában ennyit szépítkezni.

Úgy ébredt fel, hogy semmit nem értett. Jól indul a nap...
Gondolta, felad 1 hirdetést; álomfejtő kerestetik jeligére. Jelentkezéseket a tönkölybúzapelyva-párna alá kéretik eljuttatni.

A palacsintaképű Hold meg tehet 1 szívességet - dühöngött szolídan 617.