617 - Intracardialis

617 fázott az erkélyen. Nem csak keze-lába, de bensôje is vacogott a hûvös estében. Egy fehér gumikesztyûs kéz szorosan fogta és jò alaposan megrázta a szívét, hogy csak ùgy kavarogtak benne a hòpelyhek, mint a nyàrfàk szösze a patakparton. A hideg kristályok dervistàncot jártak a tûzpiros szívben, sisteregve hûtve, fagyponthoz közelítve azt.
A szív kitartòan zakatolt, számos hòpelyhet elgôzölve, de jònéhàny így is megült a szív aljàn; halványítva tüzèt, pirosàt.
617 keze-lába felengedett a pulòvertôl, na de mit kezdjen a szívével?
“Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni” - gondolta 617 is és letörölte az arcàra kicsapòdott hòlé sòjàt.
Koràbbi éjszakàròl ôrzött àllatkàja az ölébe kérezkedett. A fehèr bolyhos jòszàg karmos làbait maga alà hùzva elhelyezkedett és elégedetten szuszogni kezdett.
Pulzàlò felhôként melengette 617 hasfalàt, egy idô utàn àtrezgetve mellkasàt is. A kintrôl beszûrôdô madàrszòra aludtak el.

617- Májusi altató

Az ablakon hömpölyög befelé a hûvös májusi este; madártrillák és kutyaugatások ùsznak rajta. A szoba tavaszi levegôjébôl csak a megpihent testmeleg hasít ki egy bôrszagù szeletet.
A léghûtéstôl a gondolatok is lelassulnak, cserébe élesedik a hallás és szaglás. 617 örül a madárszónak, elképzeli az öblös hangú kutyát és mélyen beszívja a fenyôk friss zöldjével vegyülô vadiùj hársillatot.
Elvackol, betakarózik az égbolt mélykék, balzsamos vásznával és átlép álmokbeli párhuzamos életébe. A tükörbôl elôsurranó árnyakat már nem hallja.