2011. július 7., csütörtök

Opération Casablanca - Habbous

A Habbous a király által adományozott házak, üzletek összessége itt Casa-ban. Közel van a királyi palotához, amit akkora kőfal vesz körül, hogy a pórnépnek esélye sincs látni, mekkora bazinagy épületben lebzsel az uralkodó és pereputtya. Csak sejtik. Jobb ez így, mindenki nyugalmának megőrzése érdekében...

Engem nem is ez érdekelt, hanem az üzletek. Nemes 1xűséggel, a bazár. Csodálatosan rettenetes :)

Mint tudjuk, az itteni 2.5 hónap alatt 1x jutottam el ide, amikor a helyi kollégák be akartak vágódni a főnökömnél és elzsuppoltak minket 1 szép napon.
Tegnapra tűztük ki az eseményt, hogy pontban 6kor húzás és naaaagy shoppingolást csapunk. Mondanom se kell, 6 előtt 10 perccel még csak utalást se ejtettek az indulásról. Hogy ízelítőt adjak a xvezés à la marocaine-ből, íme a történet:

Az 1ik kollegina 6 előtt 5 perccel elkap a folyosón, s nagy konspirálva súgja, hogy akkor mennyünk ám, mer ő megkérte a férjét, hogy kísérjen el minket a veszélyes terepre. Ó, hát jól van, végülis nekem tökmind1, kivel mék. Bár, bevallom, azér nehezteltem, hogy most is elfelejtik a többiek, hogy mit beszéltünk meg. Najóvan, szedem a kis cuccaimat, ready to go, amikor mongyák, hogy mégiscsak gyön a 2 jómadár kolléga, várjuk meg őket, és az 1ikük kocsijával elrobogunk. Hát legyen, legalább nem kell taxizni. Lent találkozzunk.

Leérek a bejárathoz, sehol senki. 1 pillanatra megfordult a fejemben hogy aggyátok elő mosmá a rejtett kamerát, mer csak arról lehet szó. Némi toporgás után végülis előkerült kollegina, s pár hívásba került tisztázni a helyzetet. Ami kezdett 1re komikusabb lenni.
A férj feltűnésével csak fokozódott. Bemutatkozás, a nevet természetesen nem értettem, de már lemondtam arról, hogy elsőre értsem a helyi neveket. Nevezett férj esetében ráadásul külön bónusz, hogy beszédhibás. Hogy pontosan melyik hibáról van szó, azt nem tuttam eldönteni. Lényeg, hogy még annyit se értettem a mondandójából, mint 1 átlag arabs francia szövegelésből. Nehezítette továbbá a helyzetet, hogy ijesztően hasonlított 1 hódra. Tudjátok, pl amelyik fogkrémet reklámozott nálunk. Csak sokkal nagyobb annál. Képzelhető, 1 hód mennyire beszél franciául... Foglalkozását tekintve tanár. Ennél többet erről nem tudok mondani.

Szóval, ilyetén ismerkedés után végülis csak odaért a 2 hiányzó kolléga is. Ekkor viszont újabb dilemma: ülésrend az autóban.
Adott volt a 2 pasikolléga, 1ik a sofőr, másik nem. Adott a kollegina, aki gyereket vár, szóval nem szimpla eset. Adott a férj, aki nem kicsi. Valamint én, vendégstátuszban. Szóval senki ne gondolja, hogy csak úgy beszálltunk a kocsiba és uzsgyi.
1edül a sofőr helye volt fix. Onnantól az összes többi to be discussed. Eddig csak komikus volt a helyzet, itt kezdett átfordulni tragikomikusba.
1másnak ajánlgatták az anyósülést, megindokolva az összes propozálást. Ekkor persze má rég elmúlt 6 óra...

Végül sikerült mindenkinek beülnie, s indul6unk. Ablakok leengedve, hogy ha nem lenne elég átforrósodott a járgány, még jöhessen be az utcai meleg és zaj és benzingőz. Hogy ne unatkozzunk, kicsit ordított a rádió. Arabul. De csak a háttérben, mer útitársaim beszélgettek is. Arabul. Feltehetőleg vicces témák kerültek elő, mer nevettek is hozzá. Majd 1 kis vita kerekedett, de persze erről se tuttam semmit. Az út televolt, dunsztolódtunk a dugóban. Itt kezdtem el csendesen vihorászni magamban. Hogy mennyire abszurdan vicces ez az egész, mintha nem is velem történne. Álmodni se tudtam volna szebbet.

Az 1ik sarkon a nemsofőr kolléga fogja magát és pát intve eltűnik. Csak pislogok, mer persze ha mond is vmit, az arabul van. Aztán megtuttam, m1 a szüleihez. Najóvan, hát akkor csak négyen bazározunk.

Odaérünk végül. A hirtelen fékezésektől, városszagtól kis hányingerrel szállok ki, de tartom magam. 3 lépés után veszem észre, hogy már csak hárman vagyunk. Hol a sofőr? Ja, találkozik a haverokkal. Aha, szóval akkor hárman leszünk. 1 darabig még gyanakodva vizslattam a maradékot, mikor szívódik fel a következő kísérő mellőlem, de stabilizálódott a léccám. Már csak azér is, mer ugye házaspárról beszélünk.

Az óriáshód idegenvezetővé vedlett és elárasztott félinformációkkal. Azér csak féllel, mer a másik felét nem értettem. Xencsére a kontext segített dekódolnom, de nem mindent. Ilyenkor bólogattam, vagy csodálkoztam. Vagy diszkréten röhögcséltem. Xencsém volt, mer a guide őrületes poénokkal szórakoztatta a rá bízott hölgyeket. Újabb vizualizációs feladat: pösze hód, viccmesélés közben.

Megbeszéltük a listámat, hogy miket xetnék venni, mennyit és mi legyen a sorrend. Valamint, hogy én inkább meg se szólaljak, majd a férj tárgyal árügyben. Legyen.
Úgy láccik, az árusok vhonnan mégis kiszúrták, hogy nem helyi vagyok, mer az első lábbelire rögtön 4xes árat montak. Továbbálltunk.

Hogy ne csak hasznosságáról, de vendégxetetéről is tanúbizonyságot t1n, a férj odaterelt minket 1 standhoz, ahol frissen facsart narancslevet kért nekünk. Ugye senki nem gondol gépesített folyamatra? Ott áll barátunk, 1 rakat narancs mögött, 1 lavór enyhén piszkos vízzel, pár pohárral és foghíjas vigyorral.
Ez a narancslé sokkal jobb, mint amit pl a szállón lehet kapni, mer ebben aztán nincs hozzáadott anyag, csak C-vitamin. Hámondom, látván a higiénés körülményeket, nincs az a C-vitaminmennyiség, ami itt elég lehetne. Közben készült a narancslé, a félbevágott gyümölcsöket 1 présbe tették, nyomták, míg meg nem telt a pohár; amiből előttünk nemtom hányan ittak. Persze megittam. Nagyon finom volt. Semmi másra nem gondoltam.
Mentünk tovább.

Nem részletezem az összes alkudozást, de sejthető, hogy 1ik ügylet sem zajlott túl 1xűen.
A közeg nem változott a legutóbbi ottjártam óta. Ugyanúgy tömeg, szag, kínálatkavalkád. Majdnem mindent kipipál6tam a listámon.

Végül, mivel mindhárman éhesek voltunk, a férj elkalauzolt bennünket; hát hova is? Nincs rá szó, hogy hol ettünk. L1n büfé, és mindenki képzeljen el 1 utcai kifőzdét/sütödét, a pult mögött 1 asztallal, pár kisszékkel. A plafonról lóg 2 neoncső, az 1ik világít is haloványan.
Rendeltünk mentateát, palacsintát, harsha-t. Utóbbi teljes kiőrlésű lisztből s ki tudja még miből készül. A palacsinta se olyan, mint nálunk, de finom, xettem.
A kb 10 éves pincérgyerek kihozza a kaját műanyagtányérakon. Kaptunk mézes palacsintát, sajtos-csokis! harshát, mind2ből jó adagot. Természetesen kézzel eszünk, közös tányérkából. Sőt, hogy ne érezzem magam hanyagolva, a palacsintát jól mézbe forgatva, összegöngyölgetve odapakolják elém. De legalább nem a számba dugdosták a falatokat.
Még jó, hogy lehetett kezet mosni, mer nem kicsit kentem össze magam.

Eztán már csak haza kellett jutnunk. Fogtunk pötitaxit, majd kiszálltunk a hotel előtt. Búcsúzásképp a férjtől még kaptam ünnepi köszönőbeszédet is, némi méltatással és invitálással megspékelve. I-n a pont kollegina elérzékenyülése.
Mindketten kedvesek és rendik, jólesett a figyelmességük, s örültem a velük töltött időnek, mégha csak félig is értettem.