Simon Márk gyalogolt. Najó, igazából sétált. Majdhogynem andalgott. De ezt persze még magának sem vallotta be.
Fura hangulatban vergődött egész nap. Mintha hernyók csúszkáltak volna a bőre alatt. Némelyikből már bújt elő a lepke. Vajon citromlepke legalább? - fontoskodott, de aztán elengedte ezt a (tudományos) elvárást is. - Akármilyen lepke jöhet - intett nagyvonalúan, s remélte, hazaér, mielőtt kibújnak bőréből.
Ha ismerte volna a szót, azt mondja: zsezseg. Így viszont csak nyugtalanul vibrált a betegei közt és nagyon meglepődött, mikor burukkolást hallott. Eddig azt se látta, hogy fa van a rendelője előtt. Ennyire hangosak lennének a mai galambok? - csodálkozott.
Gizike, az asszisztens csak nézett rá, mikor véletlenül dúdolni kezdett. Simon Márk megijedt. A hernyók többnyire nem ismerik a népdalokat, de valszleg a félkész lepkék sem.
2 páciens között gyors ellenőrzést végzett a kézmosó feletti tükörben, ám nem látott semmi különöset. Kicsit piros volt a szeme, de csak a levegőtlenség miatt. Meglazította ingnyakát, kinyitotta az ablakot.
A burukkok még hangosabban duetteztek, az unásig ismételt szólam visszaverődött a falakról. Őrjítő - rántotta vissza a szalagfüggönyt, hátha ettől kevesebb burukk jut 1 percre. Eddig 33/perc volt a legtöbb. Tudta, mert felírta. Xencsére nem receptre.
Előkapott 1 teafiltert, vizet forralt. Még idejében félreugrott, így csak a nadrágszárán gőzölgött a teának való. Hallotta, ahogy Gizike visszafogottan felhördül, de xencsére nem tett állapotjelentést.
Fel-alá járkálva hallgatta a panaszokat, olykor hümmögött, de igazából még azt is elfelejtett. A burukkokat számolta. Pedig helyettesítenie is kell, mert Lajost elkapta az áprilisi tév; belebetegedett a 7végi nagy tavaszkodásba. Így jár, aki pórul - érzett 1ütt Simon. Leginkább magával, meg Gizikével. Bár asszisztensén nem látszott különösebb fáradtság az egész napos rendeléstől.
A hernyók a csigolyáin kapaszkodtak felfelé. A népdal ütemére. A csigák képesek nagyon 1xű tanulási folyamatra, de ezek xint a hernyók is - konstatálta estefelé Simon doktor.
- Indulhatunk? - nézett rá várakozón Gizike, aki olykor hazafuvarozta a dokit.
- Indulunk, igen, deizé, én most lehet, hogy talpalok 1et, ki kell szellőztetnem a fejem. - hárított Simon. - Telelett burukkal - de ezt csak magának jegyezte meg. Azt már nem látta, hogy Gizike hangtalanul röhögcsél 1 sort.
Az este könnyed volt, Simon doktor legszívesebben bőrlégzésre váltott volna, ha teheti, hogy összes pórusát átjárja az áprilisi lég. A patakparton qtyák rohangáltak labdák és vadkacsák után. Simonnak mindig jókedve lett tőlük. A qtyák még 1 hülye labdáért is lelkesebben loholnak, mint a 2lábúak az álmaik után. - állapította meg Simon Márk némi elismeréssel a fülesek, s szánakozással a humánok irányába. S bár a sötétben nem látta, de érezte a friss fű zsenge zöldjét cipője alatt. Ettől szaladnia kellett kicsit.
617 szobafogságából az erkélynyi négyzetméterek jelentették a szabadságot. Orbitális kék pokrócából csak sapkás feje és többzoknis lába látszott. Irigyelt mindenkit, aki részt vehetett a tavaszban. Neki mostanság csak dallamformában jutott az évszakból, énekelte is fenn/bennhangon szakadatlan. Tavaszi szél - fordította arcát a légáramlatba - de jóóóó - sóhajtotta.
Kicsit meglepődött, mikor baritonon hallotta vissza a népdalt, ami egész nap szólt a fejében.
Simon Márk énekelt. Halkan, de biztosan. Az utcán. Fellélegző fák és pokrócos erkélyek alatt. Úgyse látja senki. Ebben tévedett.
617 megborzongott, pedig nem fázott.
Fura hangulatban vergődött egész nap. Mintha hernyók csúszkáltak volna a bőre alatt. Némelyikből már bújt elő a lepke. Vajon citromlepke legalább? - fontoskodott, de aztán elengedte ezt a (tudományos) elvárást is. - Akármilyen lepke jöhet - intett nagyvonalúan, s remélte, hazaér, mielőtt kibújnak bőréből.
Ha ismerte volna a szót, azt mondja: zsezseg. Így viszont csak nyugtalanul vibrált a betegei közt és nagyon meglepődött, mikor burukkolást hallott. Eddig azt se látta, hogy fa van a rendelője előtt. Ennyire hangosak lennének a mai galambok? - csodálkozott.
Gizike, az asszisztens csak nézett rá, mikor véletlenül dúdolni kezdett. Simon Márk megijedt. A hernyók többnyire nem ismerik a népdalokat, de valszleg a félkész lepkék sem.
2 páciens között gyors ellenőrzést végzett a kézmosó feletti tükörben, ám nem látott semmi különöset. Kicsit piros volt a szeme, de csak a levegőtlenség miatt. Meglazította ingnyakát, kinyitotta az ablakot.
A burukkok még hangosabban duetteztek, az unásig ismételt szólam visszaverődött a falakról. Őrjítő - rántotta vissza a szalagfüggönyt, hátha ettől kevesebb burukk jut 1 percre. Eddig 33/perc volt a legtöbb. Tudta, mert felírta. Xencsére nem receptre.
Előkapott 1 teafiltert, vizet forralt. Még idejében félreugrott, így csak a nadrágszárán gőzölgött a teának való. Hallotta, ahogy Gizike visszafogottan felhördül, de xencsére nem tett állapotjelentést.
Fel-alá járkálva hallgatta a panaszokat, olykor hümmögött, de igazából még azt is elfelejtett. A burukkokat számolta. Pedig helyettesítenie is kell, mert Lajost elkapta az áprilisi tév; belebetegedett a 7végi nagy tavaszkodásba. Így jár, aki pórul - érzett 1ütt Simon. Leginkább magával, meg Gizikével. Bár asszisztensén nem látszott különösebb fáradtság az egész napos rendeléstől.
A hernyók a csigolyáin kapaszkodtak felfelé. A népdal ütemére. A csigák képesek nagyon 1xű tanulási folyamatra, de ezek xint a hernyók is - konstatálta estefelé Simon doktor.
- Indulhatunk? - nézett rá várakozón Gizike, aki olykor hazafuvarozta a dokit.
- Indulunk, igen, deizé, én most lehet, hogy talpalok 1et, ki kell szellőztetnem a fejem. - hárított Simon. - Telelett burukkal - de ezt csak magának jegyezte meg. Azt már nem látta, hogy Gizike hangtalanul röhögcsél 1 sort.
Az este könnyed volt, Simon doktor legszívesebben bőrlégzésre váltott volna, ha teheti, hogy összes pórusát átjárja az áprilisi lég. A patakparton qtyák rohangáltak labdák és vadkacsák után. Simonnak mindig jókedve lett tőlük. A qtyák még 1 hülye labdáért is lelkesebben loholnak, mint a 2lábúak az álmaik után. - állapította meg Simon Márk némi elismeréssel a fülesek, s szánakozással a humánok irányába. S bár a sötétben nem látta, de érezte a friss fű zsenge zöldjét cipője alatt. Ettől szaladnia kellett kicsit.
617 szobafogságából az erkélynyi négyzetméterek jelentették a szabadságot. Orbitális kék pokrócából csak sapkás feje és többzoknis lába látszott. Irigyelt mindenkit, aki részt vehetett a tavaszban. Neki mostanság csak dallamformában jutott az évszakból, énekelte is fenn/bennhangon szakadatlan. Tavaszi szél - fordította arcát a légáramlatba - de jóóóó - sóhajtotta.
Kicsit meglepődött, mikor baritonon hallotta vissza a népdalt, ami egész nap szólt a fejében.
Simon Márk énekelt. Halkan, de biztosan. Az utcán. Fellélegző fák és pokrócos erkélyek alatt. Úgyse látja senki. Ebben tévedett.
617 megborzongott, pedig nem fázott.
