617 - A pillangó effektus

617 az impresszióit nézegette. Talált megfakultakat, élénken színeseket, csendes-békéset, zajosat, felszínen lebegő és mély gyökeret eresztő képeket 1aránt.
Szívének kedves emléknyomait összegyűjtötte külső-belső élményfalán.
Ráakadt olyanra is, amiről azt gondolta, rég kidobta. Az eltűnt-feltűnt képek hol régi keserű, hol friss mézízzel járták át.

Ahogy fejbeni emlékkönyvét lapozgatta, feltűnt, hogy finom por szitál rá. Ha a múltbéli oldalak forgatásával kavartam a port, akkor a fejemből és nem a fejemre hullana a cucc - töprengett kissé.
Felnézett, feje fölött gömböclámpa, mint téli hidegben kicsapódott lélegzetcsipke. Ezen nem lepődött meg.

Viszont az állatot nem hitte el. -5ben nincsenek lepkék - tiltakozott. Hernyók se, max szkafanderek. De persze, a lepke ettől függetlenül vígan lóbálta lábait, s szórta az áldást - legalábbis 617 reményei xint.
Mintha csak erre várt volna, a lepke lemerészkedett 617 térdére. Így néztek 1 ideig félgömbszemet. 617 vizslatta (újabb) hívatlan vendégét, átfutott rajta, hogy nincs épp semmi lepkeétek a háznál. A sós mogyoró biztos nem a pillék kedvence.

 - Ne izgulj, már ettem - olvasott a gondolataiban a szárnyas. 
 - Óóóó - fújt 1 nagyot 617; a lepke beleborzongott. 1általán nem nyugtatta meg, hogy belelátnak a fejébe. Bár, volt már helyzet, mikor kifejezetten erre vágyott, gondolatolvasásra. Akkor persze nem lett belőle semmi.
 - Arenyin küldött - zizegte a lepke és közelebb rebbent. 617 már tisztán látta kunkori csápjait; biztosra vette, hogy csak vmi tuti spirállal lehet ennyire bodorítani. Bár ilyen kacér pilláim lennének - irigykedett.
 - Na és mi járatban? Úgy emléxem, nem üzentem - érdeklődött 617.
 - Nem, persze, de nem kell direktben üzenni, mi anélkül is értünk.
Ójaj, hát sejthettem volna, még 1 csodaxzet - nyögte magában 617 óvatlanul. A lepke harciasan kipendítette csápjait. Majdnem fenyegető lett így.
 - Arenyin mondta, hogy nem vagy túl barátságos, pedig ilyen kevés lábbal én inkább igyekeznék jó benyomást kelteni - vágta oda sértődötten a lepke.
617 visszatolta hitetlen gondolatfiókját. Kihúzta az "openminded" feliratút.
 - Helyes - örült meg a vendég, s csápjai ismét ívelten lengedeztek. - Zille vagyok. Lehetőséget hoztam neked. S ne fáradj, nagyon jól tudom, ki vagy. - 617 ugyanis próbált 1 jó benyomást keltő bemutatkozást ki5ölni.
 - Hát jó. Lehetőség? Mire? - kíváncsiskodott. Zille még közelebb libbent.
 - Ha igazán akarod, lát6óvá válnak a hibák és az igazak. A tévedések és a helyes döntések. A jótettek és a gyáva megalkuvások.
 - Az összes?? - vonta fel szemöldökét 617- a világ összes tévedését látni fogom??
 - Dehogy - sóhajtott Zille. - Természetesen csak a tieidről van szó.
 - Vagy úgy - hőkölt 617 - Szembesítés az eddig elkövetettekkel?
 - Látom, kezdesz megérteni dolgokat -vidult Zille. - Arenyin mesélte, hogy túlzott lelkiismeret-furdalással telnek a napjaid.
 - Erről éppenséggel szó sem esett köztünk - dumált mellé 617, aztán bevillant, hogy nekik felesleges.  - Na és hol a lehetőség? Nem látom a csomagjaidat.
Zille ezen mulatott félpercet.
 - Mit vártál, hogy majd hátizsákkal jövök? Vagy guribörivel? - kacarászott.
 - Nagyon vicces - húzta fel az orrát 617, de aztán ő is elröhögcsélt kicsit, ahogy elképzelte Zillét cekkerekkel. A lepke az ujjára ült. Tisztán látszottak színjátszó szárnyai, bodorított csápjai, sóhajtásnyi lábacskái. Csak a lehetőség nem látszott továbbra sem.

Zille ekkor megrázta magát. Fénylő por szállt a levegőben.
 - Ímpor - mondta. - Nem, nincs "h", azt csak ti, kevéslábúak találtátok ki, mert mindent meg akartok magyarázni.
 - Szóval az ímpor a nagy küldemény?
 - Igen. Rajtad áll, hogy élsz-e vele. Hoztam eleget.  - s ahogy forgolódott, selyemfényű púderfelhőbe burkolózott.
617 hezitált. Akarja újra látni a botlásokat? Akarja ismét átélni a tévedéseket?

 - Lehet, sokmindenről kiderül, nem is volt tévedés. Ne feledd, a jótetteket is látni fogod. Kikristályosodnak, s akár fel is fűzheted őket. Jó esetben lesz 1 nyakláncravaló - biztatta Zille.
 - Beérem 1 pár fülbevalóval is - mosolyodott el 617, de azért értékelte a jóindulatot.
 - Nos, akkor helyezd magad kényelembe, lazíts, engedd el a gondolatokat - hangzottak az instrukciók, s ismét szállt az ímpor, 617 kezére. - Ha majd készen állsz, ezt szépen felszippantod, s alszol.
 - Mi lesz az igazán igazi valósággal? Mikor fogom látni?
 - De türelmetlen vagy - imbolyogtak a csápok - 1 éjszaka kell, hogy hasson. És alvás nélkül nem megy. Az igazak álmát kell aludnod. S akkor hopp, ím a valóság! Így ébredsz reggel - ígérte a lepke.
 - És ha nem? - nyílt ki a földhözragadt címkés fiók 617 fejében.
 - Akkor nem vagy alkalmas - vont vállat a vendég. - Vagy nem akarod tudni, tk mi történt. Azt gondoltad, csak úgy öledbe pottyan a válasz? Mindenért meg kell tenni a saját erőfeszítést, tudhatnád.
 - Tudom, tudom - bólogatott 617. - Jól van, akkor én most megpróbálom.

Elhelyezkedett, gondolatai helyét kezdte elfoglalni a semmi-kép.
 - Ne ijedj meg - súgta Zille, s 617 szájára szállt. - A lélegzetedből tudni fogom, mikor kell szippantanod - magyarázta -, akkor majd lerázom az összes ímport, s csak beszívod.
Az jó - gondolta 617; legalább nem kell bénáznia. Még sosem szippantott. Lassan félálomba merült.

Reggel ragyogott a Nap. 617 hunyorgott, már nem is keresgélt magyarázatot, se nyomokat az estéből. Que sera, que sera, dúdolta, s belefogott szokásos reggeli szeánszába.
Indulás előtti, utolsó tükörbeni csekkolásnál azonban megtorpant.

Szempillái hosszan, nagyon hosszan íveltek csodálkozó tekintete fölött. Elgondolkodva forgatta régi sminkeszközét. Púder fénylett rajta.
617 soha nem használt púdert.

617 - Félreértések végjátéka

Nem, ez nem színházi élmény, hacsak télleg nem színház az egész világ, de akkor a xeposztás nem a legjobb - fintorgott 617. - És ki a rendező? S milyen közönség dönti el, hogy melyik darab bukik, s melyiket újrázzák 1 életen át?
Most tanul6 1 új xepet, s csak reméli, hogy nem 1 izzadó tenyerű végzős hallgató abszurdnak szánt vizsgadarabjába osztják be.

A szövegkönyv 1ébként +lehetősen hiányos volt. A hiátusok kitöltése adta a szerep szabadságát. 617 eddigi fellépéseit nem díjazták életfogytos xeplési lehetőséggel. Pedig.
Érzése xint megtett midnen tőle telhetőt. Aztán szivárványszín oldódás helyett ott találta magát 1 (v)égigérő fal tövében. Átugorja? Lebontsa? Ajtót vágjon rajta?
Szövetségre lépett több csodatévővel is, de se Türelemmel, se Bizalommal, se Kitartással nem találta Hogyant. Kaptak ugyan tőle leveleket a nagy távolból, tele bizonytalan instrukciókkal, de hiába.
617 minden vésője, bicskája beletört élete addig legnagyobb vállalkozásába.
Így lett vég.játéka.

A fal ma is áll.

Vendégszöveg

"Les êtres qui s’aiment vraiment sont toujours ensemble, voire plus intimement ensemble, quelles que soient la distance et la durée qui les séparent. Les êtres qui s’aiment vraiment ne sont limités ni par l’espace ni par le temps. Ils sont liés par l’âme, un lien bien plus intime, plus inséparable que celui du corps."
(François Cheng - L'éternité n'est pas de trop)

617 - Napos oldal

Hát ez csodálatosan nagyxű - sóhajtotta 617.

A januári Nap úgy fénylett, akárha márciusi lenne; szikrázva zúgott a szél hátán. A fenyők zöld fürtjei lobogtak, megszabadulván a pókhálós szürkeségtől. A vadkacsák elégedetten hápogtak a patakparton. 617 könnyezett az erőteljes fénytől, így szivárványt látott mindenhol.
Feldobta talpát az erkélykorlátra, hátradőlt a nyugszéken, s hagyta, hogy minden porcikáját átitassa a napfény. Érezte, ahogy töltődik, belső szintkijelzőjén kúszott fel a mutató.

Napcsepp - idézte. Levette látásprotézisét, s behunyta szemét.

Bár a talpán keresztül lélegzett, érezte a zöld tea tiszta illatát, ami kondenzcsíkon húzta maga után gondolatait. Mélyen letüdőzte a fényt, s hosszan kifújt mindent, ami esetlegesen még nyomasztotta.
Ódejó, ódejó, mindenjó - ismételgette magában 1re csak - hát kell ennél több?

Önfeledten fotoszintetizált tovább. Ujjaiban lüktetett az Élet.

https://www.youtube.com/watch?v=bNowU63PF5E

617 - Hirdetés

A fej a dédszülők konyhájában "ült" a padon. Csak fej; de élt. 617 ismerte. Nem igazán értette a helyzetet. Sőt.
1 ismeretlen figura korholta a fejet. Vitatkoztak. Az idegen végül felpofozta a fejet, amiért hagyta, hogy idáig fajuljanak a dolgok. 617 ekkor bement a tisztaszobába összepakolni a cuccait. Az ismeretlen és a fej ekkor már sírtak.

617 biciklizett, de nehezen haladt, a kavicsúton minduntalan elsüllyedt a kereke. Nézte a házakat, kapualjakat, lépcsőket. Nem ismerte ezt a falut, csak tudta, hova kell mennie. Odaért, a kaptató meredek volt, már várták a kavicshalom tetején lévő ház előtt. Leszállt, hogy feltolja a bringát, kerülgetve a nagyobb kőcsúcsokat. Tisztára, mint a Marson - gondolta. Noha még nem járt ott.

A qtyája már nagyon öreg és sehallselát szegény. Rövid sétától is elfárad, s lépcsőzni se tud; liftezni kell vele. Séta közben 617 észrevette 1 régi ismerősét a placcon, meg is örült neki. Az nem ismerte meg. Vagy csak úgy tett. 617 nem értette. Kezdtek sokasodni az érthetetlen dolgok.
Felliftezett a jószággal, már nagyon várták otthon. Izgatottan mutatták neki a TV-ben, hogyan siklott ki a vonata. Még jó, hogy éppen nem ült rajta, hanem pont a baleset előtt szállt le róla. Kész xencse. Persze nem volt jó végignézni. Kivételesen pozitívum volt, hogy 1xre nem lehetett 2 helyen.
Kicsit megnyugodtak.

Az iroda is új volt, de azért voltak ismerős, régi arcok. Olyan is, amelyikkel 617 nem feltétlen szívesen találkozott. Most mégis 1ütt mentek a mosdóba, ahogy a csajok szoktak. A tejüvegajtó mögött világos, 1terű helyiség, 617nek nehezére esett könnyítenie magán; csak +szokta a fülkéket. A tükör előtt polcocska, csupa hasznos holmival, úgy mint púder, fogkefe, sminkkészlet, néhányan éltek is a lehetőséggel. 617 esse értette, minek kell a zirodában ennyit szépítkezni.

Úgy ébredt fel, hogy semmit nem értett. Jól indul a nap...
Gondolta, felad 1 hirdetést; álomfejtő kerestetik jeligére. Jelentkezéseket a tönkölybúzapelyva-párna alá kéretik eljuttatni.

A palacsintaképű Hold meg tehet 1 szívességet - dühöngött szolídan 617.

Tömegközlekedés

A reggeli trolizás olykor szórakoztató is. Ma éppenséggel azért, mer 1 ilyen ült a sapkám szélére:

Persze nem láttam ennyire részletesen, mer épp nem volt nálam az elektronmikroszkópom. Egész pontosan, sokan ültek a sapkámra. Merugyebár mostanság havazik. Ami indokolt januárban. Vagy legalábbis, elfogad6ó.
Szóval, ez még nem is volt gyanús.

Aztán vmi fura zümmögés tűnt fel. Kicsit megzavart, mert viszont a méhek virágporzása se nem indokolt, se nem elfogad6ó év elején.
Figyeltem, a többiek is hallják-e. Nem hallották. 1re kínosabban éreztem magam. 1re koncentráltabban füleltem. Sherlock Holmes 2-nek köszönhetően vérprofin beazonosítottam a forrást: a sapkámról zümmögtek! Hópihéék.
Tk nem is zümmögtek, hanem ahogy zötykölődtek velem 1ütt a pesti tömegközlekedésben, 1mással irigylésre méltó összhangban rezegtek.
A (k)hórus ezt dalolta:

Ennyit a "fekete hangról". Mindenesetre, most már kicsit más füllel nézek a hóra.

Wings of love

Rájöttem! 

Nem a kék madarat kell várni, hanem xelemszárnyú madárrá lenni.

617 - Holdvilágos éjszakán

A telihold - megnyugodva gömbölyűségében - ott ült az 1ik felhő fodrában, a mélykék égbolt jobb szélén.

- Nálad van a szívverésem? - kérdezte tőle némán 617. Az erkélyen állt és hallgatta az éjszakai csendet. A fák elnézően (r)ingatták ágaikat, s nem szóltak semmit.
- Ugyan mi szükségem lenne rá? - fénylett csodálkozva a Hold - Biztos megvan, csak figyelmesebben kéne körülnézned.
- Áááá - sóhajtotta 617 - Hiába hallgatózok befelé, csak valami utánzat kopog itt bent. Az enyém nem ilyen volt.
- Olyan nincs, hogy vkinek csak úgy eltűnjön a szívverése - hitetlenkedett a Hold.
- Eddig én se hittem - vallotta 617.
- Próbálkoztál újraélesztéssel?
- Igen, de eddig hasztalan. Ami azelőtt 6ásos volt, most eredménytelen.
- Na és próbáltad megálmodni? - igyekezett segíteni a Hold.
- Azt meg hogy?? - ámult 617. Lábán lassan kúszott fel a hideg.
- Biztos tudod, hogy mint a kérdések, úgy a válaszok is benned vannak. Van, amelyik a felszínhez közelebb,  de olyan is, amit ébren sose találsz meg. Csak álmodban - ha éberen figyelsz.
- Ez kicsit paradox, nem? Éberen álmodni. Mind1, úgyse tudok aludni. - legyintett 617 - Vagy ha mégis, azokban az álmokban nem sok köszönet van.
- Mindben van. És mind kell valamire. Ne tiltakozz ellenük. Még akkor se, ha fájnak. Úgy kaphatod csak vissza a szívverésed, ha megéled az álmodott érzelmeket - ébren is. Nem lehet megúszni.
- Ettől tartottam - hajtotta le fejét 617. - De olyan rossz ám - súgta a Holdnak - Nehéz.
- Igen, már mások is mondták. - ismerte el a Hold palástolt közönnyel. - De el kell döntened, kell-e vissza a szívverésed, vagy sem.
- Kell, persze - nézett fel 617.
- Akkor álmodj csak bátran. Remélem, mire legközelebb eljövök, jó hírekkel fogadsz - búcsúzott a Hold és kiúszott a látótérből.
- Én is - intett 617. Lábai teljesen lefagytak már.
Erre felébredt.

Keresztben feküdt az ágyon, derekán a paplannal. Kitapogatta tönkölybúzapelyva-párnáját, elvackolt. Arcáról letörölte a csípős kis sószemcséket. Nézett bele a sötétbe. Nagysokára aludt el.

617 - Under construction

Nos, mi is lesz idén - gondolkodott 617. Lesz cirkusz májusban! - örült meg. Az jó, állatok nélkül.

Navárjunk csak, vegyük szépen sorba, mik is a teendők:
- szóval, cirkuszban csodát látni.
- világgá menni - ismét. 7mérföldes csizmában. Elraktározni a látottakat. Töltődni. És már a Szívkirály birodalmából is érkezett utazási ajánlat. 617 1előre várta a vízumát. Majd elkészül az is.
- szempontváltás. 2012 nagy target-je. A trükk már megvan, csak gyakorolni kell. 617 úgy vélte, ez lesz a legnagyobb kihívás.
- függetlenedés - naja, hát esse lesz 1 habostorta, kedvetlenedett el. Még jó, hogy nem mások ilyen-olyan véleménye 6ároz meg - derült fel hirtelen. Ez jó, ezt fel is írta a kontaktlencséjére, hogy sose tévessze szem elől. Meg azt is, hogy az igaz attól még igaz marad, ha csak ő tud róla.
- nyitva tartási idő hosszabbítása. Elvégre nem foszt6ja meg magát a világ megannyi pompázatos élményétől. Persze, előre ki tud6ja, hogy miből lesz pompázatos élmény, szóval nem olyan könnyű feladat.
- építkezés. Önmaga (újra)felépítése. A mélyben csörgedező, külsőleg szennyezett gondolatpatakok felszínre vezetése, tisztítása, s végül evaporálása. Érzelmek válogatása, megélése, lezárása. Alapkőletétel. Építőkövek? 617 bízott a természetes szelekcióban. Szívkamrák felkészítése a raktározásra. Sok új, nagyszerű átélésre készíti fel őket - 617 már látta is maga előtt, ahogy sorakoznak a tisztán megélt érzelmek a kamrák polcain.

Jóvanjóvan, azér jó lesz ez - summázta. Melós, de aztán jöhet a jól végzett munka öröme.

617 - Varázspók

A pók a kádban ült és néhány lábát billegette a 8 közül. Nagy volt. 617 ott állt fürdőzésre készen, a relaxációs arzenál beélesítve (gyertya, füstölő, zeneszó - csupa nagyxű izomlazító), már csak a víz hiányzott. Ahogy elnézte az odacövekelt pókot, attól tartott, ugrott az alaposan kitervelt ázdogálás.
- Ez nem ér! - füstölgött magában - negyedévente 1x jönne össze a kádazás, deperszenem, mert mi jut helyette? A fauna tél elől menekülő 1ede. Nanem 1 rigó, senem kék madár, hanem naná hogy 1 kemény páncélos rettenet. Ha négyen lennék vehetném fel a versenyt 1 darabbal, ami a lábszámot illeti. És szeme is több van és biztos jobban is lát, még lencse nélkül is és ezért kié ma a kád?? Hát nem az enyém!

Törölközőt lengetett - úgy spanyolosan - fújdogált, villanyt kapcsolgatott; hátha elmozdítja a +átalkodott jószágot. De nem.
617 nem félt a pókoktól, csak épp kerülte  volna a direkt kontaktot velük. 1 hangyányit irtózott ugyanis tőlük. Illetve, 1 póknyit; egész pontosan.

Depersze nem lehet csak azért méltánytalanul bánni vkivel, mert kicsit több szeme/lába van. És különben is, mi van, ha őmaga az, 1 korábbi reinkarnációjában, csak valami féreglyukon idetévedt szegény, ebben az alakban, és ha most lecsapja a pókot, hát dimenziókon átívelő öngyilkosságot követ el?! A karmának annyi. Belegondolni is rémes.

A pók 1ébként 1re idegesebbnek tűnt, pedig 617 tk. megőrizte hidegvérét, s xinte tök korrekt hangnemben szólította fel a távozásra. A csigacsalogató ovis ének is eszébe jutott, de lövése nem volt, hogy 1 pók ráharapna-e a tejre-vajra. Sejdítette, hogy ez is csak kamu, mint a coitus interruptus megbíz6ósága.

- Teljesen felborítod a napirendemet! Gyere vissza később, ha annyira muszáj, de most hagyj békén! - sipította a lábas jószág a kádból.
- Mivan? - lehelte 617 és felkapcsolta a villanyt.
- Tegnap sokkal később zajongtál itt, nemmondom, asse volt szép, mert már aludtam vón, de ki bír ekkora vircsaftban?? Nem lehetne, hogy tartod magad az időbeosztáshoz? Tudod, élni és élni hagyni! - sivított ismét a kád sarka.

Tény, hogy a tea hangulatjavítóként szolgált volna 617 számításai xint, de az meg sem fordult a fejében, hogy ÍGY. Lehet, hogy túl sokáig hagytam ázni? - morfondolt, s közben szemmel tartotta az állatot, mert az előrébb jött.
Látta a kis kalapot a hasára csúszva, némileg viseltes mandzsettáit - összességében, nem volt túl jó állapotban. Vmelyik lábára sántított is. Párszor elbotlott a lornyon láncában. Hajdani jólét nyomai súgták, hogy nem szimpla pókszabásúval van dolga.

- Ezt nem hiszem el, pók felöltőben, színházból jövet??
- Mér, csak deszkás cipő meg szakadár farmer van a világon, meg gitárnyűvő koncert? Naésha színházból? Épp lejárt az operabérletem. - vágta fel a fejtorát sértetten a pók.
- Aha - nyögte 617. El kéne oltani a füstölőt, hátha abban van vmi halu - próbálkozott kiutat találni enyhén szürrealisztikus szitujából.
- Na és mondja csak kedves... ööö... mineve is?
- Arenyin. Szólíts 1xűen Arenyinnek - enyhült meg kissé a soklábú.
- Szóval, mondja Arenyin, nem lenne kedve esetleg véletlenül éppenséggel átfáradni a mosdóba? - 617 tutira vette, hogy a lornyonos tekintetek elkomorultak.
- Csak míg ejtőzök 1 röpke órácskát, miveltudja, hosszúkás napom volt és már régóta rámférne 1 lazulás - próbált a lelkére 6ni - vagy mijére. Mittomén, van-e neki 1általán?! - kezdte elveszteni a fejét 617.
- Mit tucc te az ólmos fáradtságról? - vetette oda Arenyin - Én 1ébként többre tartok 1 alapos masszázst a kádban ücsörgésnél. Háde ti, aliglábúak, mindent össze-vissza csináltok. Mondjuk, neked legalább egész hosszú lábaid vannak - ismerte el Arenyin. 617 elpirult. - Kár, hogy csak ennyi - sajnálkozott rögtön a lábas.
- Öööö, a mi fajtánknál ez nem akkora tragédia, mint önöknél - mentegetőzött 617.
- Na idefigyelj kedveském - váltott témát és hangnemet Arenyin - Üzletet ajánlok.

Ilyen nincs - emelték magasba a táblát felkiáltójellel a neuronok 617 fejében. Vajon mit rejt a tarsolyában a dzsentri soklábú? - töprengett röviden 617, de Arenyin nem hagyott sok időt.

- Most szépen elfoglalod magad, míg én megtartom a szeánszomat, és ha nem háborgatsz, hát kívánhatsz cserébe 1et tőlem. Most mit bámulsz úgy?! Csak van 1 kívánságod??
617 pislogott párat, leplezvén elképedését. Volt, persze, volt kívánsága. Nem sok, de azért talált a fiókok mélyén néhány porosat.
1 tündér, vagy 1 boszorka, vagy 1 dzsinn a kisujjából kirázta vón őket. Még 1 aranyhal is; 1 nagyobb termetű. Nadehogy Arenyin??? Jójó, nem a méret a lényeg, de hogy bízzak rá 1 emberes kívánságot? - aggodalmaskodott 617 - majd még 1 lábára lesántul...

Arenyin türelme a végét járta.
- Namilesz? - és a zsebórájára(!) pillantott gyorsan - Dolgom lenne, tudod.
- Mégis micsoda? Pont az én fürdőkádamban?! - követelt valamiféle magyarázatot 617.
- Ójaj, hát sejthettem volna... - sóhajtott a soklábú - Résumé en 100 mots:
Mint tudod, itt régen 1 nagy tó volt, a ház helyén. Itt, ahol most az aliglábúak robognak. Fák hajladoztak a partján, alattuk hangyabolyok, méhkaptárak, és persze az Arenyin család. Mert a mienk volt az egész terület! Úgy ám! Az Arenyin uradalom! Fogalmad sincs, milyen színesen gazdag világ volt az, míg bele nem rondítottatok ti.  - 617nek télleg nem volt fogalma.
- És hát a tóban is éltek persze, sokan, például...
- Vízipókok? - csillant fel 617, hogy hát mégis van neki fogalma vmiről.
- A Waterbeau család, igen - hunyta le összes szemét Arenyin.
- Biztos volt 1 lányuk - höhögött kajánul 617. Megrovó pillantások szikráztak válaszul.
- Mindent tudsz. Most hagyj magamra. A találkozóm pár perc múlva aktuális. - a hűvös tekintetekhez ingerült lábdobogások párosultak.
- Jóvanmá, és az én kívánságommal mi lesz? - makacsolta meg magát 617.
- A szavamat adtam, emléxel - csodálkozott Arenyin.
- Naés honnan fogja tudni, hogy mikor akarom beváltani? Találok 1 csinos kívánságot és mittomén hol randizik éppen és dugába dől az én álomteljesülésem - görbült le 617 szája. Titkon már beleélte magát a lehetőségbe, hogy Arenyin mégiscsak 1 valódi varázspók.
- Olyan halkan nem tudod gondolni, hogy én ne tudnék róla - nyugtatta meg a lábas. 617 engedett. - A villanyt leoltanád? Köszönöm.
Óhogyaza! Virágot, csokoládét, esetleg száraz pezsgőt a légyottra?? Azért sötétet csinált és behúzta maga mögött az ajtót.

A teát becserélte paradicsomlére, biztosamibiztos. A füstölőgyártó cég tájékoztatta vásárlóit a dobozon, hogy termékeik csakis gondosan válogatott gyógynövényekből készülnek. Kizárva a potenciális hallucinogéneket, 617 kénytelen volt beérni a munkahelyi stresszel, mint magyarázattal Arenyin létezésére. Ebbe belealudt.

Másnap reggel lopva kutatta a nyomokat a fürdőben. Apró villanás a kád peremén. Mandzsettagomb? - szűkölt magában, s csészényire kerekedett frissen sminkelt szeme.
Karácsonyi dekorcsillámcsillag - könnyebbült meg.

617 - Vacsora - meghívás nélkül

617 kelletlen udvariassággal bólintott, mikor Simon doktor - megörülvén a váratlan találkozásnak - nagy lelkesen csatlakozott tálcájával 617 asztalához:
- Ónahát, derégláttam, megengedi? - s már pakolta is le a cuccait.
Ha igazán akart volna, talál magának másik helyet, mérte fel 617 a terepet. Nem sok kedve volt szociális életet élni. Simon doktor nem zavartatta magát.
- Hogy magának mekkora szíve van! - csodálkozott rá az orvos semmitmondó körök helyett.
617 pislogott, majdnem zavarba is jött. Naaztnem! Ami tény, az tény, de hogy kerül ez ide??

Az orvos 2 falat között 617 nyaklánca felé bökött.
- Szép piros, de gondolom, nem igazi.
617 kapcsolt; reggel - tüntetőleg - 1 régvolt nyári kirándulás emlékét csatolta fel. Bőrszíjon függött, fabogyókkal.
- Nem, télleg nem igazi, az enyém 2x ekkora.
- Minimum - vigyorgott Simon.
- Ez, ez itt fából van - forgatta sután 617, hogy mondjon valamit.
- Reméltem, hogy nem kőből - villant Simon szeme. 617 behajtotta az ablaktábláit.
- Ha kőből lenne, nem lenne ilyen karcos - szólt ki a spalettái mögül.
- Á, a gyémánton nem fog semmi -legyintett az orvos. - És különben is, "úgy kell élni, hogy míg a világban forgolódunk, ne súroljuk le más emberről a bőrt."
Ezek szerint olvas - konstatálta magában 617. Noha nem volt jelentősége, ennek titkon örült.
Az orvos befejezte a vacsorát, 617 a szívével babrált.

- Asszem, ebben a  világban a horzsolások kikerülhetetlenek - nézett féloldalasan az orvosra.
- Nem árt 1 jó mellvért, az már biztos. - bólintott a másik. - Én most vettem is 1et  - újságolta örömködve, s már nyúlt is az 1ik csomagja után.
617 megijedt a hirtelen fenenagy bizalmaskodástól, remélte, nem kell idegen holmikat forgatnia, dicsérnie. Simon észrevette a spaletták 90%os csukódását, igyekezett közömbösebb vizekre evickélni.
- Nem is tudom, melyik táskába tettem. Nem fontos. Remélem, már rendbejött a bokája. Meg minden.
- Igenigen - könnyebbült meg 617 - az rendbejött.
- Más meg elromlott? - firtatózott az orvos.
- Mondja, gyakran előfordul ez magával? - lobbant fel 617.
- Micsoda? - hűlt el Simon.
- Hogy a praxisában fel nem élt energiáit az expáciensekre fordítja tiszta önzetlenségből? - fakadt ki 617.
- Ööööööööö, hátszóval nem mondanám, nem jellemző, csak éppen úgy volt, hogy megláttam, megörültem az ismerős arcnak, és gondoltam, most végre megtudom, hogyishívják, merugyebár fogalmam sincs. - hadarta Simon és a gallérját igazgatta, majd pár mp múlva 617-re pillantott várakozóan.

Ótejóég, ilyennincs nyögte magában 617, mérkell folyton ilyen helyzetekbe kerülnie, amiket gőzerővel kerülne ki. Ő nem is akart itt semmit, csak elvegyülni, megszűnni kicsit, enni vmit, erretessék. Majdmivel Simon továbbra is csak nézett rá, odavetette, ami elsőként eszébe jutott:
- Tüskés Vanek - az utóbbi időben Rejtővel élt ugyanis.
Az orvos hátravetett fejjel nyerített.
- Hö, ez már majdnem igaz. Mindenesetre csak nem oszt olyan pofonokat, mint hallani.
- Nem, nem osztok - mosolyodott el 617.
- Már érdemes volt megismerni - nyújtotta a kezét az asztal fölött az orvos - Simon Márk vagyok. Igazán örvendetes, hogy így összefutottunk kedves Vanek, a 617-edik.
617 elfogadta a jobbot:
- Részemről a szerencse - biccentett igazi mosollyal.