2011. október 1., szombat

617 - Másodsegély

Simon doktor átadta a műszakot társának és épp a büfé felé igyekezett 1 kvért, mikor ismerős arcot pillantott meg a várakozó betegek között. Elnyűtt, fáradt, türelmetlen és némileg (mindent) elutasító kifejezés ült a 617es arcán.
Mit keres itt már megint?? Hisz csak tegnap/tegnapelőtt járt itt. Melyik rendelőbe vár? A sok kérdőjelet elunva, Simon odalépett hozzá és magához képest barátságosan üdvözölte.
 - Nocsak, nocsak, megint itt tetszik járni?
 - Hát épp ez az; pillanatnyilag járni tudok a legkevésbé.
Simon végignézett a 617esen és észrevette fura szögben billenő jobb lábfejét.
- Ööööö, a lábával történt vmi?
- Amint látja. - jött az utálatos válasz. Majd, az orvos bezáruló tekintetét észrevéve próbált enyhíteni a hangnemen és folytatta:
 - A lépcsőházban történt, mint legutóbb is, most igazából nem volt olyan vészes az eset, csak pont a jobb lábam csúszott le a lépcsőfokról. S mivel 2 éve is ebben volt részleges szalagszakadásom, gondolom, nem olyan strapabíró már. Úgy tűnik, szalagszakadásban utolérhetetlen vagyok - tette hozzá gúnyos félmosollyal.  - Nem tudom, milyen szalagot lehet még szaggatni, de mosmá leginkább csak a célszalagra vágynék.
Simon doktor fintorgott 1 rövidet a viccesnek szánt keserűn és próbált vmi vigasztalóval előállni:
 - Ha nem súlyos a helyzet, akkor csak pár nap pihenő, ha meg mégis hosszabb ideig kell kímélni, legalább lesz 1 kiadós őszi szünete. Legalább igazán kipiheni magát.
 - Éppenséggel erre vágyom a legkevésbé, 4 fal közé bezárva, a második napra üzembiztosan megőrülök, mert ki nem áll6om a mozdulatlanságot és utálom, ha akadályoztatva vagyok - fakadt ki a nő és fenyegető könnyek himbálóztak alsó szempilláin; azt latolgatván, vajon leguruljanak-e, vagy visszaszivárogjanak. Aztán, amilyen hirtelen volt a kirohanás, olyan gyorsan el is illant és csak a mellette ülő nyugdíjas zavara emlékeztetett rá.
 - Hát, szóval, xintem... - toporgott verbálisan az orvos - biztosan nem lesz olyan rémes, meglátja. Énnekem most mennem kell, merthogy izé...
 - Jól van, hát persze, menjen csak - bocsátotta útra a nő.
 - Majd úgyis értesülök a fejleményekről, ismerem a mostani ügyeletest; majd érdeklődöm nála. Biztosan minden rendben lesz - igyekezett bátorítani, de közben szabadulni is a helyzetből Simon.
 - Persze, persze, majd minden rendben lesz - helyeselt a 617es és a beteghívó kijelzőre pillantott, mondatvégi pontot téve  a párbeszéd végére.