617 - Le festin de Nanette

617 töltődött, mint mindig, ha Természetes közegében létezhetett. Hideg volt, a csupasz faágak összekaristolták az eget, hogy némi fényhez jussanak. 617 kicsit irigyelte őket, hogy felérik a felhőréteget és elhúzzák a sötétítőt, ha már elegük van a szürkeségből. Nyújtózkodott, de még így sem érte el a halványlila drapériát. Nasebaj - gondolta és mélyen letüdőzte az erdőt.

Fényforrás

 Bár betárazott almával és pogácsával, 617 gyanította, hogy nem tart ki estig az útravalóval. Minthogy direkte civilázatlan úticélt választott, nem sok esélyt látott vendéglátóipari 1ségre.

Hallgatta az ide-oda röppenő madarakat, magabiztosan szálldostak 1ik fáról a másikra, elvégre ők voltak otthon. Vajon mire elég a téli tollazat? - gondolkodott 617, mivel saját hőháztartása is hagyott kívánnivalót maga után. A kívánnivaló legerősebben 1 kályha képében manifesztálódott. Olyan erősen, hogy 617 még füstöt is szagolni vélt.

 - Háhá, ahol füst, ott tűz is van! - vidult a váratlan észleléstől. Kunkorin kanyargott az aligszürke csík a fekete ágakat kerülgetve. - Jobb, mint a mézesmadzag - heherészett az 1re közelebbi melegedésnek megörülve.

Az erdei lak meglepte. Nem fogadó volt, se nem menedékház. Még 1 főnek is szűkös lehet, ide be se férek - állapította meg a házikót méregetve. Kis ablak, kis ajtó, kis udvar; mint a 7 törpe háza. Bár Hófehérkének nem volt elegendő származását tekintve, 617 körbejárta a lakot. Hátha jelzi valami, hogy bemehet.

A cirádás kapu régről maradhatott meg, mostanra funkciótlanul díszlettek a kacskaringós vasvirágok, várva az igaziak zöldülését. A két kapuszárny találkozása vasszívet formált egykor. Mára viszont inkább úgy festett, mint 1 égrekiáltó meghasadt szív.

Már nem hasad tovább



617 már vizionálta is a régmúltbeli eseményeket, fantáziája meglódult és látta maga előtt a szerelmes történet sosevolt szereplőit.

 - Ha még sokat téblábol odakint, végleg elijeszti az őzeket - hasított sztorijába 1 régen kellemes szoprán.

 - Ó, sajnálom, én csak belassultam 1 kicsit, nem akartam zavarni, legkevésbé az őzeket nem - nézett körül 617, s az ajtóban álló, fakó mályvaszínű ruhában gőzölgő nőalakra mosolygott. Ételpára és füst gomolygott körülötte; mind2 roppant vonzó lehetőségként csalogatta 617 fagyos korgását.

 - Ha alaposan szemügyre vett mindent, jöjjön be, a kaput nem kell becsukni - instruálta a mályvaszín és már ott se volt. Csak a résnyire nyitva hagyott  faajtó árulkodott a pár perces intermezzoról. S bár valószerűtlenül mesebeli volt a közeg, a kiszivárgó illatok tagadhatatlanul frissen sülő, valódi embereledelről tanúskodtak. 617 leverte a havas sarat cipőjéről, s beóvatoskodott a várakozó ajtón.

 - Na, csak jobb idebent, ugye? Meg nemsokára az őzek is ideérnek és nem szokták az idegeneket. Majd ha ettek, továbbmegy. Addig meg mi is megebédelhetünk akár. Feltéve, ha éhes - nézett rá azúr tekintettel a hirtelen lett házigazda. 617 csak csodálkozott. A meghívás nem kifejezetten elhangzott, inkább érezhető volt. Mintha a fejében szólt volna a hang, de tudta, hogy vendéglátójától származik. Amin 617 csodálkozott, az az volt, hogy ettől nem ijedt meg, sőt. Megnyugvó mosollyal bólintott és úgy érezte, 1általán nem idegenek. Nanette - forgatta a gazda nevét emlékei közt, de nem talált reális magyarázatot az azonnali kötelékre, ami máris ott hálózott köztük.

A kályha ontotta a derűs meleget, a tűzhelyen több edény is ígéretesen illatozott. Nanette sürgölődött, s már csak pár perc várakozást kért.
 - Míg elkészül minden, az előétellel elüthetjük az időt - javasolta és tálkát tett az asztalra. Bár éhes volt, 617 enyhe tartózkodással szemlélte a masszát.
 - Bájpástétom - nevetett Nanette - még nem evett ilyet? - kacaja gurgulázott az asztal körül, mint szétszóródott üveggyöngyök. - Fokhagymás pirítóssal az igazi, na csak kóstolja meg!
617 felbátorodott, s a még meleg kenyérrel csípett 1 darabot a pástétomból. A fűszerek tavaszi szél ígéretével söpörtek át 617 érzékein, pezsdítettek, melengettek, 617 úgy érezte, még kócoltak is. Teli éledő szeplőkkel, teli szájjal, elismerően bólogatott Nanette felé és 1más után tüntette el a kenyereket.
 - Ne sokat, mert kész a meleg előétel - a fura alakú halmok erőteljesen gőzölőgtek az öntött vas tálalón.
 - Nem szoktam olyan nagyon húst enni - szabadkozott 617. Most, hogy már nem fenyegette az éhhalál, óvatosabb lett.
 - Ebből nyugodtan ehet, mert nem készítek embereledelt állatból, mint ahogy fordítva sem. Elvégre, ételünk az életünk, nemde? VasNapon pirított békecombok. Nehéz hozzájutni, de ha az ember törekszik rá, talál. Szerencsés esetben importálni sem kell, mert belsőleg megtermeljük.
617 belekóstolt. A belső béke szétáradt tagjaiban, tartást adott és áthatotta mozdulatait, pillantását, de még gondolatait is.
 - Hát ez páratlan - sóhajtott 1re telő elégedettséggel.
 - Mennyire leveses? Meríthetek? - állt elő a következő fogással Nanette.
 - Az eddigiek után már csak igent mondhatok. Meg köszönetet - nézett a serény házigazdára 617.
 - Nagyon szívesen. Kétségtelenül jobban esik társaságban ebédelni, ugye? - mosolygott a mályvaruhás. - Mivel nem számítottam vendégre, a saját kedvemre valót főztem; édes búslevest. Néha elővesz a hangulat és olyankor feltörnek belőlem a régi érzések könnyei; örömködők és szomorkodók, ettől lesz édes-bús.
 - Teljesen kerek az íze - állapította meg 617 - pont annyi van mind2ből, amennyi kell. Nekem is ki kéne próbálnom otthon.
 - Nem nehéz, bár az arányokra nem árt figyelni, nehogy túlcsorduljon az 1ikből, vagy másikból. Ha nem kér többet, hozom a főételt.
617 telítődött a lelki táplálékok ennyire széles kínálatától. Lehet ezzel is úgy járni, ahogy a túlsúlyosak? Lehet, úgy kitágul a lelke, mint a nagyevők gyomra és nem lesz elég az eddigi adag?
 - Örömpörkölt - szervírozta Nanette - az a jó benne, hogy ha éppen nincs otthon öröme, fejben felengedhet pár adagot, az elég, míg be nem szerez frisset.

617 1re jobban értette, mit jelent a mondás, miszerint az vagy, amit megeszel. És az sem elhanyagolható tényező, hogy milyen lelkiállapotban főzi ki az étket. Dugig teltek az élményekkel, csak szuszogtak felváltva.
 - A desszertet muszáj megkóstolnia. Most csináltam ilyet először. 1edül nem merek enni belőle.
 - Miért, mi az?? - rettent meg bágyatagon 617.
 - Klasszikus sejttorta - nézett rá várakozva Nanette.
 - Szerintem nagy bajunk nem lehet - vállalkozott 617. Az előző 4 fogás meggyőzte arról, hogy jó kezekben van.
 - A recept szerint attól függően válik szívizomsejtté, vérsejtté vagy idegsejtté, hogy az étkezőnek mire van leginkább szüksége.
 - Ó, ez nagyon tudományos. És nagyon finom! - nyelte a falatokat 617. Kisvillával csendben eltüntették a kistányérról a tortaszeleteket, majd tekintetükkel a mosatlan edényeket.

617 úgy lépdelt elő az erdőből, mintha kicserélték volna. Tekintetében tükröződött ég és föld, kül- és belvilága egysége.

Egész-ség



617 - A unique snowflake

617 nem volt 1 hívő fajta, legalább is nem a szó alapértelmezésében. Érték a rendben. Ez ő. Hitte is, nem is. Vagyis, mosmá inkább hitte. A lélekszeánsz előtt meg nem. Annyira.
Nyilván, tisztában volt külső-belső pozitívumaival, nade ez nem ugyanaz. Tudni és hinni közel sem ugyanaz. Hiába, a hitetlen gyaur kutyáknak is megvan a maga keresztjük - bólogatott maga elé.

Arra gondolt, hogy pirulák helyett ilyen mindent kiborító, majd utántöltő órákat kellene felírni receptre. Sokat. Meg bort. Mongyuk, azt nem olyan sokat. Az utóbbi időben egész belejöttem - állapította meg 617, számolgatva, mikor-kivel-miért engedte ki a szellemet a palackból. Eddig 1ik se olyan kívánságleső-fajta volt. Nade on sait jamais és különben is magad uram, ha szolgád nincsen - biztatta magát, s tette 1ik lépést a másik után, hazafelé. Kerülgette a hóbuckákat, pocsolyákat és egyéb buktatókat. S örült, hogy újra barátkozott. Kifelé és befelé.

Merengéséből 1 lassító autó zökkentette ki. Egész pontosan a hang. Simon doktor hahózott a taxiablakban lengedezve.
 - Hahó Vaneeeeeeeek! Tüskés Vaneeeeek! Jöjjön, elvisszük! Tudja, cserébe a múltkoriért. Meg úgyis itt van a sálja.
617 magához tért s gyorsan felismerte, hogy ha nem akar 4 kerekes követőt tanúval, jobb, ha szóbaáll a dokival.
 - Ájóestét, micsoda meglepetés. Télleg a sálammal járja a várost éjszakánként? Naidevele, köszönöm!
 - NemodaBuda! Tessék csak beszállni szépen, késő is van, hideg is, hó is, nem kéne megint újraszalagozni a bokáját, mit gondol? - dőlt a szó Simonból és már ott is állt 617 mellett a járdán és húzta a kocsi felé. A sofőr persze vidámodott, hogy vmi színes esemény tarkítja a sötét éjvásznat. S kivételesen nem 1 hányásfolt az ülésen.
A doki 617 derekára vetette a bordó sálat és úgy vontatta kelletlen expáciensét a felélénkült sofőr járgányába.
Ódefinom meleg - sóhajtotta titkon 617. Csak az ülésen hátradőlve tűnt fel igazán a tél hideg ezüstje és megkönnyebbült, hogy mégsem gyalogosan jut A-ból B-be.  - Najó, de ettől még ugye nem kell lovagrendet alapítani a doki nevével? - pattant 1 undok szikra 617 bortól hevült fejében.

Simon doktor melléült és értetlenkedve csóválta a fejét:
 - Ez vmi trendi hobbi a nők körében? Éjszakai élményhótalpazás szólóban? Közben meg tudhatná, hogy mindenki 1 unique snowflake, teljesítménytúra nélkül is.
 - Igen, hótalpazás - villant dacosan 617 - és most még kedvezményes is volt azoknak, akik bevállalták a Kék Szalagszakadékot.
 - Azt mondja inkább, hova megyünk. És 1ébként meg képzelje, múltkor odaértem ám az utolsó felvonásra és küldtem volna adatokat meg képet Teóról, ha előtte megadja a számát. - bökdösött a doki.
 - Nem is kérte, most mit mutogat?? Nadetélleg, szóval ott volt a Nagy Pillanatnál? Hát ez óriási élmény lehetett - érzékenyült el 617 - Ó, és Teónak hívják, ez jó. Akkor az egész családjuk Teofil azóta - höhögött felengedve.
 - Igen, mondhatjuk így is - vigyorgott Simon Márk - Ha esetleg közben megmondaná a címét, el is indulhatnánk mosmá - emlékeztette Simon a meglazuló máz alatt ülő utast.
 - Micsoda, maga előtt?! Anyám neve, számlaszámom, születési évem, oltási könyvem nem kell? Mit még? Tessék, ide felírtam a címet, legyen szíves idevinni - s a kocsisnak nyújtott 1 firkát.

Simon diszkréten rázkódva vonyított 617 paprikás villogásán és a sofőr pukkadozó elképedésén.
 - Ne feledje, tudom az anyja nevét, a születési évét, és még a bokáját is láttam - kacsintott háborgó utastársára.
 - Úgy érzem, nem vesz komolyan - nézett rá szigorúan a megkerült sáltulajdonos.
 - Dehogynem. - biztosította Simon.

Elindultak.
 

617 - A fogadást törlőkendő

617 feje 1 felrázott hógömb lett. Erre ébredt. Napersze ez nem 1ik napról a másik reggelre következett be, csak már lehetetlen volt tovább negligálni.
Bár, ha őszinte volt magához (nem feltétlen örömteli és kellemes élmény, sőt), be kellett látnia, hogy nem csupán feje, de egész bensője kavargott.
Fizikai struktúrája minimum szinten működött. Belvilága kiterjedt, erre fordult figyelme, bár tiltakozott a bensőjében kavargó hózuhatag sodrása ellen. Fogalma nem volt, merre viszi a zúdulás és mikorra ül el a belharc.

Az önmagával tett fogadást elbukni látszott. Még jó, hogy 617 csak ketten volt. A Fejhadász és a Szívsebész alakjában most épp.
A fogadás mibenléte 1ébként szimplán annyit jelentett, hogy 617 az új időszámításnak megfelelően nem tárja ki óvatlanul belvilágának kétszárnyú ajtaját, nem enged teret szívzuhogásnak, nem eszik mérgezett piros almát elhazudott érdeklődésnek álcázva, és nem dől senki kardjába, csak mert azt szóvirágokkal díszítették.

Fejhadász a hideg stratégiákban hitt. A lábad tartsd melegen, a fejed hidegen - ez volt a mottója. Élhető és hasznos tanács, már amennyiben nem 1 Szívsebésszel társulsz - méltatlankodott.
Szívsebész ugyanis nem osztotta a hűvös gondolatok prioritását, hajlott az izzó felindulásokra, ezért már gyakorlott kézzel és mindannyiszor veszítve fényéből foltozta a feslő szívvarratokat. S legközelebb ismét félretolta Fejhadászt.

617 konstatálta, hogy a fizikai struktúra legfelső rétege még sértetlen, bár némileg opálosan veri vissza a külvilágból érkező inputokat. Csak néhol estek karcolások. Azzal nyugtatta magát, hogy a többség úgyis csak a felszíni lebegést preferálja, alámerülésre kevesen vállalkoznak. 1 kézen meg tudta számolni őket.
617 örült a vékony taszító rétegnek, amit Fejhadász tanácsára vitt fel bel-és külvilága határán. Ám a bevonat nem sikerült 1enletesre, így néhol érdesebb volt a máz, máshol viszont a fedetlen  lüktetés vöröslött fel.

617 belvilága magával rántotta a külvilágát is, elképzelhetetlennek tartotta, hogy ismét status quo lépjen életébe. Létszükségletei új sorrendet vettek fel. Az anyagi táplálékigénye kvázi megszűnt, az éjszakai standby-t továbbra sem tudta üzemelni, ehelyett extrém módon megemelkedett lelkivilágának küszöbe. 617 kilépni nem tudott belőle, s attól tartott, más belépni nem fog tudni. Össze volt zárva önmagával. Fejhadász és Szívsebész. Reménykedett önbennük és abban, hogy kivételesen konszenzusra jutnak.

Éjszakáit álomszerű éberségben töltötte, ajtaját csapkodta a hóvihar, behordva érzelemlángokat hideg széllel, felélesztve múltjának és jövőjének ismert és ismeretlen szereplőit. Az idegenül ismerős arcok keringtek 617 körül, kínálták szép szavakkal, elismeréssel, baráti kézszorítással 2 pohár bor közt, féktelen tánccal és mély pillantással, szerelmes várakozással és végtelen nevetéssel, majd varázsoltak közönyt és mélyrepülést, körhintán vágtázó rémületet, érdekből elkövetett viszonylatot, mindeközben pedig Fejhadász és Szívsebész vitatkozása is áthallott a fogaskerekek csikorgása ellenére.

617 zuhant befelé, holott rég azt hitte, már önmaga legbensejébe ért. Érezte, közeleg a perc, amikor felelnie kell magának - magáért a 2 1másnak ellentmondó önbírája előtt. Aztán elvesztette a mindenreválaszhoz vezető fonalat.

 - Már megint elrontotta! Nem megmondtam, hogy ez lesz a vége? - dühöngött Fejhadász - Miattad van, mert soha nem hiszel nekem és a múltnak. Nem érted, nem érted, nem érted?!

- Nem rontott el semmit, most mit őrjöngsz? - csodálkozott Szívsebész. - Nem a múltnak kell hinni, hanem a jelennek és a jövőnek. Nem látod, hogy most már egész jól csinálta? Szerintem ügyes volt a múltkori hozzánk képest.

 - Ügyesnek tartod, hogy biztonsági lánc nélkül, forró fejjel nyitott ajtót? 

 - Nézd csak meg, a varratok nem engedtek, csak 1 kicsit. Pár helyen kell megerősíteni, a szegélyeknél. Továbbra is azt mondom, hogy jó úton halad.  

Fejhadász 1 szavát se hitte. Azt látta, hogy a fogadástól megkopott a felszíni réteg, hogy 617 ide-oda csapódott kettejük párbeszédének hullámain és az ajtó se volt rendesen becsukva.

Mély levegőt vett, majd javaslatot tett:

 - Azt ajánlom, tekintsük semmisnek a fogadást, mert többe kerül, mint gondoltam.

 - És akkor hogy lesz eztán? - nézett rá Szívsebész.

 - Ahogy lesz, úgy lesz. Belefáradtam a hiábavaló szélmalomharcba. Talán jobb belátni, hogy ez még nem az a helyzet. Talán nem volt jó az időzítés.

 - Á, vagy úgy. Szóval hajlandó vagy 1üttműködni?

 - Mindig is hajlandó voltam, csak te nem értesz a szóból.

 - Jól van, hagyjuk ezt most. Nekikezdhetünk? - s Szívsebész már fogta is eszközeit.

 - Használj felszívódó varratokat. Kíméletesebb, mint aztán kiszedni csipesszel.

Szívsebész nekilátott újraölteni ott, ahol meglazultak a szegélyek. Akármilyen gyakorlottan dolgozott, helyenként előtört néhány csepp élénkpiros könny. Gyorsan végzett.

 - Törlést - intett Fejhadásznak.

A fogadást törlőkendővel Szívsebész eltüntette a cseppeket és elégedetten szemlélték a fércművet.

A varratoktól megduzzadt szív éppen annyival lett nagyobb, mint amennyivel Szívsebész kisebb.

 - Látod, - mutatta Fejhadásznak - minden egyes öltéssel több lesz és növekszik.

617 érzéstelenítő álmát aludta.



617 - Csokipapír és szagvélemény

617 kipipálta a karácsonyt, az év végét, 1éb személyes projekteket, csak épp aludni, se enni nem volt képes. Pedig elvileg 1xű performansz mind2; ha álmos vagy alszol, ha éhes, eszel - naivkodott az első alkalomkor.
Deperszenem. Hiába pipálta 1más után a tételeket a to do listáján, az elégedettség , jóleső fáradtság csak nem érte utol. Pedig még nem is futok olyan gyorsan - höhögött kínjában.

A csökkentett alvásért cserébe kapott újszerű testérzeteket. Azon túl, hogy hallotta vére surrogó lüktetését,  érezte is, ahogy az áramlik ereiben. Bár először több, mint rémületes volt, aztán megszokta, mint annyi mindent megszokik az ember lánya. Elvégre, a saját élete, épp ideje megismernie önmagát, s hol kezdje az ismerkedést, ha nem a vérsejteknél, ugyebár. Lehet, hogy a feltuningolt vastól ilyen érdes a vére és ezért karistolja a vénáját? - morfondolt eleinte, majd felhagyott a találgatással.
Inkább arra fülelt a kukksötét szobában az éj közepén, hogy a diszkrét horkolás az alsó, vagy felső szomszédjától szűrődik-e át, vagy csak az ágy másik feléről. Ahol este még nem volt senki. Reggelre már nem.
Néha nappal is jóljönne a szuperhallás - üdvözölte legújabb képességét fenntartásokkal. Majd még 1x becsavarta magát a paplanokba, mert óvintézkedései s téli bundája ellenére úgy fázott, mintha hirtelen teleportált volna 1 magányos sziklaszirt szélsüvítette csúcsára. Főleg a talpa adta le a hőt, meg is nézte; de nem nőtt. Valahogy mégis 2x annyi meleg távozott 2 talpán keresztül, mint normál esetben.
 - Nagyon jó ;- konstatálta - éjszakánként jetitalpú bagollyá leszek. Tk, ha pockot nem kell enni, miért ne? - sóhajtotta megkorduló gyomorral.

Grillcsirkeüzemmódban töltött éjszakái eredményeképp 617 nappalai küzdelmesen teltek. Próbálta egyben tartani énjét.
 - Mint 1 leejtett csokimikulás; a papír nem szakadt át, de belül a szilánkok zörögnek. Még jó, hogy szakállam nem nő - vizslatta a tükörben.
Szociális affinitása erőst konvergált a nullához, de az ígéret szép szó, így meglátogatta újdonsült kispajtásait, köztük Pszicho Mókust.

617 dióhéjban előadta concern-jeit, tüneteit és állapotjelentéseit, majd várta Mókus diótörését.
 - Megnyugtathatlak, tökre normális, ami történik, és az is normális lenne, ha nem ragasztgatnád folyton a csokipapírodat.
 - Hát??? - kerekített kistányérszemeket 617 - Majd tán hagyom szétesni???
 - Például. Tudod, én kiszagolom, ha valaki nem 100as - tekergette orrát Mókus - és te simán 100as vagy, úgyhogy csak hagyd a papírt másra, s ne gondolj a széthullásra. Úgyis az lesz, aminek lennie kell. Nagy baj nem történhet. Legfeljebb összerakod magad. 1 lépés a tökéletes felé.
 - Persze, mint a főnixmadár, önmagamból megújulok, nemde? - bosszankodott 617, mert úgy érezte, Mókus nem veszi komolyan.
 - Naidefigyelj - nézett a szeme közé keményen Mókus - szagvéleményt akartál, megkaptad. Mást nem mondhatok. Ha elfogadod, jó, ha nem, úgy is jó, csak futhatsz felesleges köröket. Muszáj neked mindig mindent kontrollálni?
 - Hát, ha lehet... - kezdett bele 617, de látta, hogy a kérdés csak költői volt. 1 Mókustól. - Jóvanjóvan, higgadj le, elfogadom.
 - Mi lenne, ha kapnál 1 varázspálcát és BÁRMIT csinálhatnál az érzelmeiddel?
 - Ó, baguette magique, deszép is lenne! - csillant fel 617.
 - Szóval, mit csinálnál? - türelmetlenkedett Mókus.
 - Hát irányítanám őket! - vágta ki 617 remélve, hogy Mókus esetleg elő is ránt 1 csodaalkalmatosságot.
- Na, ezér nem kapsz - hörrent Mókus, majd bólintott, jelezve, hogy az audiencia végetért.

617 némileg csalódottan, ugyanakkor megkönnyebülve hagyta ott Mókust. A hazafelé úton izomlazítót alkalmazott.