A dolgos 7köznapok 1üttjárnak ugyebár a tömegközlekedéssel, ami olykor felér 1 kalandtúrával. Ha belegondolok, hogy csakcsupán 10e péncembe kerül, még méltányos is.
Mivel én ott lakom, ahol a madár is jár, le kell mondjak a metróról, villanyosról, így marad a troli. Mivel viszonyunk mindennapos, szinte meghitt, már csak Rolinak hívom.
Roli nincs túl jó állapotban, az évek meggyötörték, szegénykém már lassú is, hörög is, néha úgy kell húzni-tolni, szóval nem túl megbíz6ó igazából. Depersze az ember lánya a qtyáját se dobja ki csak azér, mer öreg, így Roli és csapata továbbra is gazdagítja fővárosunk járgányparkját.
Ma reggel egész fittipaldin gurult, ámde társa megadta magát az idő vasfogának, ami kíméletlenül a csápjaiba mart, s így rezignáltan vesztegelt az 1ik meglehetősen forgalmas kanyarban; előttünk. A csápok rögzítéséből adódóan az én Rolim sem halad6ott tovább az eltérített útvonalon, így a sofőr érzékeny búcsút vett tőlünk, mindenki kreativitására bízva a továbbjutást.
Nade! Mivel nemrég városunkba robbant a tesztoszteronbomba, nem kellett sokáig várni a megmentőre. Minthogy Rolitól nem messze épül a sztárváros a drága életű Bruce számára, már érkezett is Brucie rohamléptekben, kicsit olajos trikóban, diszkrét vérfoltokkal, összevont szemöldökkel. Feltépte Roli rozogácska ajtaját, szó nélkül a vállára vetett, a reggelis kistáskám jelentős amplitúdóval lengedezett, ahogy loholt velem elfelé Rolitól. Utóbbi bánatosan-féltékenyen utánam intett sárga csápjaival, de csak állt moccanatlanul.
Brucie bevetette magát és így engem is az árnyas ligetbe, fától fáig osonkodtunk, majd 1 ugrással átszelte a 4 sávon száguldó autókat, s végül leporolgatott az iroda előtt.
Film-és vérbeli macsóként persze 1 szót se szólt, csak jelentőségteljesen a szemembe nézett, majd kemény léptekkel eltűnt a fékcsikorgó autók közt.
Ez a jelenet természetesen nem látható a készülő movie-ban. Az intermezzo az én titkom, még Bruce se tud róla.
Mivel én ott lakom, ahol a madár is jár, le kell mondjak a metróról, villanyosról, így marad a troli. Mivel viszonyunk mindennapos, szinte meghitt, már csak Rolinak hívom.
Roli nincs túl jó állapotban, az évek meggyötörték, szegénykém már lassú is, hörög is, néha úgy kell húzni-tolni, szóval nem túl megbíz6ó igazából. Depersze az ember lánya a qtyáját se dobja ki csak azér, mer öreg, így Roli és csapata továbbra is gazdagítja fővárosunk járgányparkját.
Ma reggel egész fittipaldin gurult, ámde társa megadta magát az idő vasfogának, ami kíméletlenül a csápjaiba mart, s így rezignáltan vesztegelt az 1ik meglehetősen forgalmas kanyarban; előttünk. A csápok rögzítéséből adódóan az én Rolim sem halad6ott tovább az eltérített útvonalon, így a sofőr érzékeny búcsút vett tőlünk, mindenki kreativitására bízva a továbbjutást.
Nade! Mivel nemrég városunkba robbant a tesztoszteronbomba, nem kellett sokáig várni a megmentőre. Minthogy Rolitól nem messze épül a sztárváros a drága életű Bruce számára, már érkezett is Brucie rohamléptekben, kicsit olajos trikóban, diszkrét vérfoltokkal, összevont szemöldökkel. Feltépte Roli rozogácska ajtaját, szó nélkül a vállára vetett, a reggelis kistáskám jelentős amplitúdóval lengedezett, ahogy loholt velem elfelé Rolitól. Utóbbi bánatosan-féltékenyen utánam intett sárga csápjaival, de csak állt moccanatlanul.
Brucie bevetette magát és így engem is az árnyas ligetbe, fától fáig osonkodtunk, majd 1 ugrással átszelte a 4 sávon száguldó autókat, s végül leporolgatott az iroda előtt.
Film-és vérbeli macsóként persze 1 szót se szólt, csak jelentőségteljesen a szemembe nézett, majd kemény léptekkel eltűnt a fékcsikorgó autók közt.
Ez a jelenet természetesen nem látható a készülő movie-ban. Az intermezzo az én titkom, még Bruce se tud róla.
