2013. december 23., hétfő

Konyhanyelvtanfolyam - Ennivaló ajándok

Ha figyelembe vesszük ama okosságot, miszerint az vagy, amit megeszel, az sk készített - és legfőképp - emberi fogyasztásra alkalmas ajándok igazán szívderítő és jótét hatással bír az adományozottra, hiszen kalória helyett nettó szeretet van benne. 
Ráadásul egyenletesen fejti ki hatását, tehát érdemes csúcsra járatni a készítés közbeni gondolást. Mármint a meglepni szánt illetőre való gondolást, nem a velenceit.

2 ajándok gazdagítja 1re gyarapodó konyhai tudományomat. 1ik a kandírozott gyömbér. Ezt ambivalens személyiségnek ajánlom, hiszen a cukormázas külső erőteljes belsőt takar, így az érem mind2 oldalát odaadhatjuk a célszemélynek.

A folyamat nagyságrendileg 2 órát igényel, a zsenántabb alfolyamatokba bevonhatunk idegen kézi erőt is, de akkor odavész a későbbi hatás.
Veszünk 25 deka zsenge gyömbért és megpucoljuk. Formájától függően felcsíkozzuk/kockázzuk/karikázzuk, extra effekt érdekében kanyaríthatunk csillagokat, pajkos pónit, libbenő lepkét. Nem szégyen, ha beérjük a kubista irányzattal.

25 deka cukrot másfél deci vízzel pöttyös lábosban felforralunk, belezúdítjuk a kívánt formára fazonírozott gyömbért, majd ráhangolódás gyanánt elindítjuk a koncertfelvételt. 
A matéria nagyon (NAGYON) sokáig (SOKÁIG) úgy fest, mint 1 elhibázott leves. Tartsunk ki, hallgassuk a zenét, gondoljunk a megajándékozottra, képzeljük el örömét, várjuk a Karácsonyt. Közben kevergessük a masszát, igényli a törődést. Mindazonáltal nem veszi zokon, ha olykor-olykor magára hagyjuk. 
Mielőtt teljességgel elandalodnánk, a matéria nem várt hirtelenséggel kezd besűrűsödni; ezt habos fortyogással jelzi. Ekkor még vár ránk 1 laza 20 perces kevergetés, de ne csüggedjünk. Nyugalom, MINDENKI tudni fogja, amikor kész az ajándok; a cukor kristályszemcséi félreismerhetetlenül kicsapódnak a gyömbéren. Ennél korábban nem érdemes levenni a tűzről, mert a massza csak szétfolyik, mint 1 rossz Dalí-utánzat.
Amikor a fortyogás sötétül és hólyagok bugyognak benne, ultragyors reakció szükségeltetik, mert innentől kezdve nanoszekundum alatt kövül meg és eztán csak biofegyverként applikálható a cucc. 
Villámkezűek azonban ropogós cukorral borított intenzív ízélménnyel gazdagodnak - a lábosból kivarázsolt gyömbért alufóbián/tálcán hűlni hagyjuk, majd elajándékozzuk. Vagy nem. 


A másik meglepi (még) egyszerűbb, ám ennél fogva elmélyültebb is. 
Trüffelgolyók. A felszín alatt örvénylő csokoládé magával ragadja a legeltökéltebb aszkétákat is, bármiféle ellenállás elporlik, mint a trüffelt borító holland kakaó. Barna ujjlenyomatok és maszatos sóhajok maradnak csak utána. 

A trüffelküldetés viszont meglehetős önmegtartóztatást kíván, az első lépés ugyanis, hogy NE együnk meg 20 deka 60-70-80%os étcsokit. Ha ezt abszolváltuk, olvasszuk fel a sokolát vízgőz felett. Tehát elő a pöttyös lábossal és még eggyel! 
Az olvadékba elegyítsünk 5 deka (vagy kevesebb) vajat és elvileg 50 ml habtejszínt. Az elvileg azért, mert ki-ki eldöntheti, mennyire krémesre szánja a trüffelét. 
A massza 5 szempillantás alatt elkészül, ekkor hűtsük, majd mikor megdermedt, golyózzunk belőle kb 40et. Az odakészített kakaóba alaposan beleforgatjuk, cukker kapszliba illesztjük, és elégedetten szemléljük vadítóan illatozó kreációnkat. 








2013. augusztus 19., hétfő

617 - Untalan

Repülés az az állapot, amelyet a fosztó képző gazdagít:
súlytalan
időtlen
gondtalan.

A felhők nem árnyékolnak, hanem árnyaltan derítenek.

Untalan


617 ezért derűlátó minden szárnyaláskor. 

2013. augusztus 10., szombat

617 - Napsütötte Margó

1 nap margójára:

40 fokos búcsúcsók 
paradicsomlé a felhők felett (befűszerezve az Élet sava-borsával) 
interkontinentális találkozás
behűtött üvegek hevített tányérral
Chartreuse-i bölcsesség
fehér oldódás
interperszonális tevékenység
mély altatás
lassú ébredés
fülbemászó a szomszédból

617 külön-külön érezte születő oligodendrocytáit. Belső békével üdvözölte az újakat. 



2013. június 20., csütörtök

Master of Disaster

Úgy tűnik, mostanság a technika ördögével élek 1 fedél alatt, s jelentem, nem tétlenkedik. Időzítése kiváló, mondhatni ezt már bizonyította az azóta is hikomat képgépemet illetően ( az első ördögi kör), valamint a 7en is. 

A második ördögi kör 7fő reggel - mikor máskor gyűrűzött az életembe. Egész pontosan a konyhán át érkezett, és naná, hogy soha jobbkor.
A 7fő reggel amúgy is terhelt időpont a kalendárban; ekkor még nem kapcsol be a robotpilóta sem, a szundi  üzemmód javában pörög, de vmi ösztöke (tán a kollektív tudattalanból) mégis csak kilökdös az ágyból, konyha-iránt, kvgyártási célzattal. 
Instant kv a pöttyös bögrébe, víz a forralóba - a robotpilóta ekkorra már átveszi az irányítást. Lenyomja a forralógombot, majd mivel nem történik semmi - lefagy. Itt az ember lánya kénytelen végzetesen felébredni, az automata vezérlés csődjétől lájtos adrenalinlöket borítja el álomhamvas korpuszomat. 
Próbát teszek én is, bár a gomb nem túl sok variációra ad lehetőséget: fel, vagy lenyomható. Megteszem és tényleg nem történik semmi. Eközben értékes percek rohannak el és röhögve integetnek. Nyilván időpontom van, ezt az Idő is tudja, mégsem lassít. Vagy felőlem meg is javíthatná a rebellis forralót, elvégre mindenre gyógyír - depersze ez is csak duma. 

Merészet gondolva kitárom a mikró ajtaját, majd vissza is csukom, ugyanis töksötét a kijelzője, valószínűleg szolidarít. Nem velem mármint. 
Ebből következik, hogy végigjárok néhány konnektort a lakásban, mire forró vízhez, majd kvhoz jutok. Xencsére nincs képgépem, amivel dokumentálhatnám tragikomikus állapotomat, mindazonáltal örülök, hogy nem ebben a helyzetben találtak rám az ufók. Magyarázhattam vón 1 darabig, hogy ez nem normális viselkedés a humánok körében. Sem.

Mivel az előállított kv megduplázta életerő pontjaimat, így szépítettem, s csak 2:1 állással értem oda a randira. 
Hazaérvén aztán konstatálhattam, hogy a technika ördöge is a részletekben lakik, mert a mosógépet is elaltatta, így 3:1-ig fajult a meccs. 
Ha figyelembe veszem, hogy bármikor folyamodhatok a patakhoz mosás-ügyben, akkor ismét javítottam, 3:2-re. 

Sőt, mivel azóta is kvzom minden reggel, az eredmény 2:2. Választhatok, hogy melyik nyereményt kérem:

Póló


vagy

Bögre



2013. június 19., szerda

617 - Számadószék

617 mélyet sóhajtott. Nem az elsőt. Helyzetét tekintve, nem is az utolsót. Most mi lesz? - sóhajtott 1 következőt. 
Kezdett a saját idegeire menni. Mi lenne, majd az lesz, aminek lennie kell - próbált higgadni s félretette a telefont. Immár sokadjára rövid időn belül.

 - Igazán örülök, hogy találkoztunk végre - vigyorgott Simon Márk 617-re a kv és sütemény fölött. - Mondanám máris, hogy mikor találkozzunk ismét, de holnap elutazom. Csak pár napra, de ezzel jócskán kitolódik a következő randink időpontja.
 - Mi az, hogy következő? Mert EZ talán randi?? - hörrent 617. - A fél karját nyújtja s máris randizunk?
 - Hát, nem akarnék visszaélni a helyzetével, de bizonyára ismeri a mondást, miszerint jótett helyébe mit várunk - böködött a doki kioktatón. 617 rögvest kényelmetlennek találta a cukrászdai széket.
 - Hogy érti? Talán a lekötelezettje lettem 1 gyűrött ingujj miatt? Kivasalom. 
 - Éppen erre gondoltam én is, mint a második randink témája - helyeselt Simon. - Hogy pontosítsuk hogy magánál, vagy nálam vasal, felhívom, ha hazaértem.
 - Jajjjpersze, nagyon ügyesen kikerülte a "majd hív" frázist, deugye nem gondolja, hogy 1 ilyen mondatra meg is adom a számomat?! - háborodott fel 617.
 - De, pontosan ezt gondolom - nézett rá az orvos - hacsak nem akar postagalambokkal üzengetni. Az enyém most vakáción van, nem szívesen hívnám vissza, ugye megérti? 
 - Perszepersze, éljen a világbékegalamb - sóhajtott fel 617, s akkor még nem tudta, hogy ezzel 1 végeláthatatlannak tűnő sóhajfolyamot indított el.
 - Najólvan, sejtettem, hogy nagy állatbarát - somolygott a doki és 1 lapot tolt 617 elé az asztalon, a csészék-tányérak közt szlalomozva:

Üzenetváltáshoz

 - Hátha erre nagyobb kedvvel írja fel azt a pár számjegyet - és tollat is mellékelt a laphoz. 
 - Na ne túlozzunk - dünnyögte 617, miközben szándékosan elrondított számokat firkantott az üres papírra. - Tessék, de semmi üzletszerű továbbítás harmadik félnek. 
 - A szavamat adom - fogadta ünnepélyesen Simon, mindazonáltal tagadhatatlanul elégedett képpel tüntette el a lapot. 
 - Azért kiírnám a kvzó helyében, hogy számadószéket tartanak - 5letelt 617, s muszájlott nevetnie. Az orvos széles jókedvvel konstatálta a hirtelen támadt enyhülést.

Ennek már 2, azaz kettő napja - számolt utána 617. - Tegnap utazott el, azt mondta pár napra, az legalább 2. Nadeha az utazás napját is beleszámolom, akkor az már kettő, tehát 1 pár. 1 pár nap. Depersze nem kérdeztem, mikor ér haza. Igazából mind1 is, majd hív, ha akar, ugyan kit érdekel - tette odébb a telefont. - Mi van, ha nem tudja elolvasni a számot?? - hasított 617be a jeges rémület - felhívott valaki MÁST 1 félreolvasott számon, és azért nem keres? 

Simon Márk a telefonszámot mantrázta és előre örült.

2013. június 15., szombat

617 - Lányregényes riadalom

617 fizikai valója ugyan tartotta magát eddigi formájához, ámde lelki-, és mentálplazmáját ez nem akadályozta meg abban, hogy szanaszét folyjanak csapongó gondolataival karöltve. Úgy verődtek ide-oda a csontok közt, mint a részeg tengerészek, de legalább nem énekeltek füstös hangon. 

Zsezsegés-csillapítóként vett 1 jógaszeánszot - ez mindig 6! feliratút. És tényleg. Tisztult légutakkal, kitárt mellkassal aztán  rögvest másként rezonált az univerzum amplitúdóira. A 20+ fokos városban kissé elnyomta a nagy lelki béke, namegpersze a jól megérdemelt pesztós palacsinta is. 

Ilyképp megszerzett világra szóló nyugalmából a gyanú zökkentette ki. Ahogy belépett a sarkvidékire klimatizált szemfényvesztő plázálomba, 2 figura céltalannak álcázott toporgása ébresztette fel 617et. 
 - Olyan, mint 1 elfajzott indián az utolsó utáni törzs legsilányabb almából - futott előre a gondolat hányódó tengerésztársai közül. - Apró, a haja fül alá feketéllik, fekete pólóban és talán térdnadrágban sunnyog, mozgása alapján nem szőrén üli a lovat - már ha üli 1általán bárhogy is - szkennelte be a fazont 617, s a Lapuló Hiéna címkét ragasztotta a képre.
Társa magasabb, tán 1,70 körüli hímnem, koszos szőke/fakó barna hajzat alatti rossz arcú fajzat kék szemekkel, turkáló tekintettel. Szürke pólója a feliratokkal tán aurája kivetülése, mindenesetre 617 megkínálta az Ártó Settenkedés névvel, majd élesre kapcsolta radarjait. 

617 látszólag elgondolkodva haladt el az üzletek előtt, majd az 1ik próbabábunál satufékkel lecövekelt, mintha roppant módon érdekelnék a csíkos-flitteres-csillámtopok. Hiéna és Settenkedés hangtalan féknyommal soroltak be mögé, mintha sürgős tanakodnivalójuk támadt volna, ezzel megerősítvén sejtelmében, miszerint potenciális célpont lett. Itt kapcsoltak be a vészvillogók - 1előre csak 617 fejében. Jól megnézte a közelében álló 2 fazont, Settenkedés állta a pillantást; rutinosnak tűnt kifejezéstelen ábrázatával. 
617 otthagyta a kirakatot, kéretlen kísérőivel 1etemben. Hogy még 1 esélyt adjon a paranoid véletlennek, bekanyarodott a patikába. 1ik polcon sem talált se hiénariasztót, se (be)gyulladáscsökkentőt, de még lázálomhajtót se, a Settenkedést oldó szerről nem is beszélve. Ide-oda szambázva a polcok közt szemmel tartotta a szembeni korláton kitartóan támaszkodó kíséretét. 
Kezdte bánni, hogy nem vett leckéket szemmel verésből. Vagy tér-idő ugrásból. Vagy legalább 1 vízipisztoly lenne nála. Vagy a láthatatlanná tévő hétmérföldes csizmája - de persze nyár lévén csak a városi mókacipőjébe topott induláskor. 617 ekkor már korántsem volt mókás kedvében, pedig extra gyorsan megkapta az áhított hajfényesítőt a pultnál. 

Lelépcsőzött a támasztékok mellett, azok némi kivárás után szintén a mozgószalagra léptek. 617 betért 1 lábbeliboltba; hátha talál 7mérföldes topánt. Hiéna és Settenkedés nomen est omen üzemmódban ténferegtek az üzlet előtt - amely természetesen nem tartott varázscipőket. 617 felettébb sajnálta, hogy nem nézett sokkaldesokkal több kémfilmet és szupernőkkel tűzdelt thrillereket, mert akkor most tudná, mihez folyamodik 1 nőnemű biofegyver vészhelyzet esetén. Kénytelen lesz saját kútfőből meríteni és lerázni a persona non gratákat. 
Az 1etlen trükk, ami eszébe jutott, a fal melletti osonkodás volt, de ezzel még várt vón 1 kicsit. 

Könyvesbolt! Az önfejlesztő kiadások közt biztos van hősnőképző opusz is - pont ez ne lenne?? 617 becsapódott az ismeretterjesztő szektorba, Settenkedés (látszólag) a szembeni kirakatot vizslatta. Hiéna felszívódott 617 látóteréből. Nem tudta, ennek örüljön, vagy inkább ne. 

A felgúlázott könyvek címei összegabalyodtak és 617 még inkább belezavarodott saját kémes helyzetébe: Szusi 1 felvonásban, Hogyan ültessünk családfát, A párkapcsolatok betárazása, Anyás szülés haladóknak, Apás főzés tyúklépésben - itt 617 megingott és dőltében belekapott a mellette csíkosodó halványkék ingujjba. 

Simon Márk meglepetten vonta fel szemöldökét a karjába markoló vibrálástól; nehezére esett így kiolvasni a tremolós sorokat. Mivel a markolat nem engedett, a kéz tulajdonosa felé fordult, hogy kérdőre vonja. 
1kori páciense izgatott pirulása még izgatottabb sápadásra váltott, ahogy szembefordultak és konstatálták egymást. 
 - Izé, jó, hogy pont itt van, segíthetne kiválni a tömegből, nade ne értsen félre, nem kell hazakísérnie, csak a roliig, feltűnés nélkül kövessen, illetve én követem, már ha tudja, hova megyek, depersze honnan tudná, szóval mondhat nemet. Ért engem? - nézett kistányérszemekkel a ráncolt szemöldökű doki arcába 617. 
 - Segítsek is meg ne is? Tudja, orvosként kötelességem segíteni, tehát kövessen akár feltűnően, ha már úgyis magánál a fél felsőruházatom - kacsintott a doki, s tenyerét 617 kezére simította, oldandó az inget gyűrő szorítást. - Jöjjön, legalább végre megkávéztatom, vagy amit akar, felőlem vmi erősebbet is ihat - sandított oldalra Simon doktor, érzékelvén a feszülést, ahogy kiléptek a könyváruházból. 

Settenkedésből - ha lehet - még rosszabb hullámok lökődtek 617 felé, mikor kényszerűen le kellett mondania kiszemelt zsákmányáról. Eltűnt, rémálmos utóízt hagyva maga után. 

617 engedte, hogy a doki vezesse, azt se tudta, hova, csak a hangját hallotta, a (be)gyulladáscsökkentő orgánum megnyugtatta, kezére borogatásként simult az orvos  nyármeleg tenyere. 
 - Na nézzük csak, rendelek magának, míg 1 kis színe nem lesz, adja csak a holmikat, ide leül szépen, úgy ni, kitalálom, mit akar inni, máris hozzák, nade semmiféle Roliban ne reménykedjen, elvégre én lennék a szuperhős, aki megmentettem, úgyhogy mondja el, kitől/mitől, hátha még haza is kísérhetem - derült fel Simon Márk, látván, hogy 617 halványan elmosolyodik s visszatér a valóságba.

2013. június 5., szerda

617 - Kiel

A tőkesúly a hajó egyik legfontosabb része, a stabilitás alapja, a víz alatti egyensúly. Oldalerőt fejt ki, így csökkentve a hajó oldalcsúszását, s az iránytartás szempontjából is jelentős szerepet tölt be. Utóbbi a tőkesúly jól megválasztott formájából következik.



Namármost, ha pl 617 1 hajó, akkor az ő tőkesúlya vajon miből adódik össze? Uszonya nem lévén, a kiel 2 kardinális funkcióját a test formai kialakítása kell, hogy biztosítsa. 
617 szemügyre vette jelen inkarnációját, s remélte, hogy az újrafényezetten karcos hajótestén kívül csak akad 1 másik; titkos tőkesúlya. 

Ha kívánhatna magának a már feltalált applikációk közül, talán az iker-tőkesúlyt választaná. Kismerülésű hajóknál alkalmazzák, s nagy előnye, hogy ezzel a hajó szárazon is megáll a saját lábán. 
Az eddigi évtizedeket szemlélve, simán lehet, hogy ilyenem van -  bólogatott 617 hümmögve. 
- Talán le kellene cserélni 1 emelhető tőkesúlyra? Ez ugyanis részben felhúzható a hajótestbe, így csökkenthető a merülés. Érzelmi viharokban jól jöhet. Bár, inkább sekély vizeken előnyös ez a variáns. A felszínen való tapicskolás nem nekem való - fanyalgott 617. 
- Kénytelen leszek kitalálni a saját tőkesúlyomat - látta be és sorra vette a lehetséges kieleket.

55.6 kilogrammnyi csont és bőr a kitartó szívizom körül? 

A genom? Tehát a csavaros DNS-lánctól függene, hogy hova vetődik 617 hajója s elborítják-e a lét (elviselhetetlen) hullámai, vagy ellenkezőleg: virgoncan nyargal a tajtékon, mint rutinos szörfös az ausztrál partoknál? 

Az alig pár grammnyi lélek? Ami utolsóként hagyja el a nagy garmadába megtérő hajót? S ha (vész)terhes a lelki világ akkor nem kéne éppen hogy stabilabban állni a kinti létviharokat? Márpedig 617 tapasztalatai szerint ugyancsak a fordítottja érvényes: ha háborog a belső, úgy borul a hajótest is. Illetve, sík víztükrön a belvilág is könnyedebben siklik.

És ha a választásaink adják stabilitásunkat? A döntéseknek nem kis súlya van - tekintett vissza bal válla fölött a múltba csapó hullámokra 617. Ebben a kontextben lehetetlen rossz döntést hozni, mivelhogy bármely előjelű döntés az egyensúlyt biztosító tőkesúlyunkhoz adódik? Ez jobb, mint a tesifelmentés - höhögött 1 sort. A mostani akármilyen választásom később még jól jön ezek szerint? - morfondolt. 
Bal válla mögül előbukott néhány döntése; igazolván ezt a feltevését. Itt és most azért lehetek 1ensúlyban, mert akkor és ott odavertek a léthullámok - adott döntésem következményeként - követte a fonalat 617. 

Ámde a választásaink nem a gondolatokból születnek? 617 így haladt a kilóban mérhető tőkesúlytól a légivé absztrahált szinopszisokig saját életútját követvén. 
617 tőkesúlya a fejében lenne tehát? Vagy hol laknak a gondolatok? Bizonyos elméletek szerint a szívben. Ebben az esetben elég magas a (tőke)súlypontom - vicceskedett kínjában, sehogy sem találva a megoldást.

Mi van, ha nem is velem született a kiel, hanem úgy kell kidolgozni az évek során? - ötlött fel 617ben. 

- És akkor mongyuk eldöntöm szépen, hogy miből mennyit rakok bele; a génállományt  kiegészítem edzett szívizommal, felelős döntésekkel, mélyenszántó gondolatokkal, s lelakkozom mindent átitató, fényes felületű szeretettel - örömködött, hogy milyen kompakt tőkesúlyt talált ki magának.

2013. május 26., vasárnap

617 - Idegenben

A töksötétben kellett útra kelni a csapattal, pedig jobb lett volna, ha még világosban érnek vissza a bázisra. Igaz, már 1x megjárták az utat, de mégis más éjjel. 617 próbálta előhívni a tereptárgyakat, fejben kipipálta a check point-okat, s erőst remélte, hogy nem tévednek el. Télen nem lenne túl vicces. Csak az volt a fura, hogy a zöldellő faágak alatt kellett bujkálni; a dús levélzet lehúzta az ágakat. 

Nagy sokára odaértek a házhoz, csak előbb át kellett kelni a hídon. Toldott-foldott híd volt, egyik léc rövidebb, másik hosszabb, még jó, hogy a sötétben nem látszott alattuk a mélység. 617 nagyot lépett, csüdig bele a tócsába. Fekete topánja pillanat alatt megszívta magát a latyakkal - tehát legalább nem fagyott az éjszaka. Talán épphogy olvadt már. 

Bent már várták, a távoli rokon szalmakalapban vicceskedett, nem értette, 617 miért nem röhögcsél vele felszabadultan. Még a kalpagot is a fejébe nyomta, de csak nem oldódott a hangulat. Csomagok pakkok hátán, hangoskodás, de 617 tudta, hogy még vissza is kell érnie, tehát sietett volna. A major ugyanis messze volt mindentől. 

Az utazótáska már össze volt készítve, de a macskát nem bírta belőle kiparancsolni. Ide-oda furakodott a ruhák közt, a táska egyik, majd másik végéből bukkant ki. Fekete-fehér kölyökmacska, játékos kedve érthető volt, csak épp a helyzet nem engedte az időhúzást. 617 türelmetlenül túrta a táskát, de nem tudta macskátlanítani.

Már világosodott, mikor visszafelé indult. Szürkén esett az eső, még jó, hogy a villamos éppen jött. 617 leült a nagynéni mellé; nem számított rá pont ezen a járaton. A nagy lángolás, amiről azt gondolod, hogy Szerelem, még meg sem közelíti a valódi kapcsolatot 2 ember közt - okította a rokon. 617 sejtette, hogy ismeretlen mélységeket rejt a Szerelem, s nagyon remélte, hogy saját bőrén tapasztalhatja a szintbeli élményeket.

Az ablakokon folyt alá a gomolyfelhő, a bágyatag esőben még lassabban haladtak. A munkások viszont kitartóan rakták a síneket - a hegycsúcsra viszik a következő járatot - mutatta a rokon. 617 csak bámulta a sziklafalakból kinyúló szirtet, nem emlékezett, hogy ekkora csúcsok lettek volna eddig a Bakonyban. A sötétzöld erdők úgy borították a hegyeket, akár simítatlan dunyha; a párolgás valószínűleg a nemrég kelt óriás testmelegéről árulkodott. 

617 úgy ébredt, hogy nem tudta, végül odaért-e.

2013. május 3., péntek

Képtelenül a Fény felé

Mint ismert, dokumentálási intencióm felettébb erős, ám még így is felülmúlhatja a Sors 1 laza jobb egyenessel. Hogy pontos legyek; egész alaposan megsorozott, bár lábon kibírtam. 

A jövőért vállalt felelősségem szintén meglehetős, ebbéli buzgalmam és kirándulási affinitásom következményeként faültetési programot vállaltam többed magammal 1 napsütötte áprilisi szombaton. Hogy kézzel fogható bizonyítékom is legyen elszántságomról az eljövendő sivatagosodás idejére, gondoltam, beizzítom a képgépet. 
A képgépezet tuti, ám a delejező apparát kicsikét viseltes, bár eddig jó szolgálatot tett. 

Kábeles dobozból előtúrás, majd konnektálás és ugyanazon pillanatban kukksötét. Se nem aszteroida, se nem világvége, szimpla zárlat. Xencsére a fejemben villámgyorsan világosság gyúlt s kapcsoltam, hogy mit kapcsoljak (még). Csakugye ahhoz csekkolni kell a biztosítékokat, amiket még én sem (!!!) érek el, így muszájlik létrára kapaszkodni.
Létra a zugban, rajta háztartási felszerelések, hogy mindezt elhárítsam róla, csak kellene Fény. Enyhén 22-es csapdája, de dokumentálni kell, így nem hátrálok. 
Biciklilámpára emlékeztem, s erőst reméltem, hogy nem a pönszében van a méltatlanul hanyagolt járgány mellett. Pár kör mantra után előkerült, levarázsoltam róla a stroboszkóp üzemmódot és kiszabadítottam a lajtorját. 

Az összes checkpoint szépségesen épségesen sorakozott, így pár másodpercembe tellett, mire eszembe jutott a kültéri biztosíték. Létra elhárít az útból, ajtókat kikulcsol, még varázspálca nélkül is olyan világosságot teremtek, hogy az összes Potter-fajzat leckét vehetne, majd visszaloholás a tetthelyre, elvégre kirándulás nem marad6 képtelenül. 

Elhatározásom megmásíthatatlan, tehát ismét próbát teszek. Delejező apparát beélesít, ám aznap nem a tündék mantrája óv, hanem inkább a balszerencsék súlya omlik rám, minthogy ugyanaz történik, mint első körben. NB: Amíg azt teszed, amit eddig, azt kapod, amit eddig. Hiába, nagy bölcsesség nálam okosabbtól. 
Így erős déjà vu-vel sújtva ott állok másodjára is a töksötétben, ám annyi fórral, hogy a biciklilámpa s a létra már előkészítve. Kézi fénnyel felmászás, konstatálás, hogy újfent a kinti bizti mondott csütörtököt, biztos kézzel újraindítás, majd vissza a helyszínre.

Képezési kényszerem leküzdhetetlen, úgyhogy harmadjára is kísérletet teszek a képgép feltöltésére. 2 előző sikertelen próbálkozásomból okulva megkörnyékezek 1 másik konnektort (létra és kézi fény kézenlétben), nagy levegő, csatlakoztatom a 2 rendszert, ebből következik a csattanással kísért mukksötét. 
Meglepetésem meglehetős, gyors ellenőrzést végzek vak(!)merő korpuszomon, minden alkatrész kipipálva, tehát nem kisbolygó csapódott, nem is engem lőtt a vegzált rendszer 1 másik dimenzióba, csakcsupán a delejező apparát elégelte meg kitartásomat és felháborodásának hangot adva elemeire bomlott. Irreverzibilisen. 

Ezzel persze csak a harmadszori (már nagy rutinnal elvégzett) Fényteremtés után szembesülhettem. 
Így esett, hogy jövőmentő akcióm képtelenül maradt. Az összes hősies lépésemmel, túrateljesítményemmel egyetemben. Kénytelen voltam az egész napi élményadagot memória-kapszulába zárni és csak remélem, hogy az utókor képi dokumentáció nélkül is elhiszi faültetős világmentésemet.

2013. április 18., csütörtök

617 - Duett

Némileg szürreálisan mesebeli látvány lehetek - futott át 617 fején a gondolat, de nem sokat vacakolt vele, hisz máris következett az újabb dal, amit az óriás pipacs alatt adott elő. Cigarettafüst és lokálfények helyett a száradó ruhák öblítőfelhőjében s gyertyafényes hangulatvilágításban szusszant 1 rövidet, de Edith már intett is és belekezdtek:

 Avec mes souvenirs, j'ai allumé le feu,
Mes chagrins, mes plaisirs, je n'ai plus besoin d'eux,
Balayé les amours, avec leurs trémolos,
Balayés pour toujours, je repars à zéro.

A közönség néma csenddel adózott a páros produkció előtt. A dracénák mélyen hallgattak, a fenyő nem különben. 
617 megigazgatta kéken pöttyös-fodros fellépő ruháját, s kitárta szívét az újabb dallammal:

 Je suis toujours à la fête
Quand tu me tiens dans tes bras.


Kifulladt mosollyal konstatálták, hogy a közönség továbbra se jut szóhoz, s fokozandó a hangulatot, az ambivalens keringőt vették sorra. Kimerevített suhanás, megdermedt érzelmek mérleghintája, ellentétes pólusok közti verődés, ölelésben szárnyalás, egyedüli zuhanás - mindennek hangot adni egyetlen dalban.

Nos deux mains restent soudées
Et parfois soulevés
Nos deux corps enlacés s'envolent
Et retombent tous deux
Épanouis, enivrés et heureux.

617 kimerült a dal keltette érzelmi viharban. Szerencsére Edith érzékelte lelkiállapotát és ahhoz alkalmazkodva választotta ki az utolsó számot. 617 megörült és teljes átéléssel adta hangját, lelkét, egész bensőjét a duettbe. Azonosult a talánokkkal. 

C'est peut-être ça
Qui fait pleurer de rire
Et vous fait courir
A minuit sous la pluie,
Sous la pluie, sans manteau
En gueulant qu'il fait beau.


A gyertyaláng izgatottan lobogott, a pipacs rendületlenül állta a rezgéseket, s 617 látta, hogy alvósqtyája már várja a bejáratnál. Hogy ne várakoztassa hűséges testőrét, szabadkozva elköszönt a nyúlánk datolyáktól, s nagy örömmel látta, hogy téli álmot alvó kálájára is hatottak a rezgések; a gyengélkedő virág megújulva csodálkozott a frissen tavaszi életre. 
Ez többet ér bármekkora tapsorkánnál - sóhajtotta 617, a qtya mellé dőlt és hagyta, hogy megtalálják az álmok. 

Nagy szerencse, hogy a fellépést a nappalijába szervezte, így gyorsan ágyba kerül a műsor után.

2013. április 12., péntek

Állati Szerelem

Moki városi macskaként felettébb kényelmes napjainak egyikét lustálkodta az ablakban. A cikk-cakkoló forgalmat figyelte, de csak félszemmel. 
Éveit nem számolta, hisz nem esztendőkben gondolkodott, ahogy 2lábúja. Aki xencsére nem lábatlankodik sokat, éppen akkor és annyit van itthon, amennyit ŐMokisága igényel. Nem kevés munkájába került, de lám, 1x minden beérik, kapcsolata a 2lábúval mondhatni idilli. 

Időtlenségében is érzékelte viszont azt a megmagyarázhatatlan zsibbasztó bódulatot, ami a friss zölddel szokott érkezni és bár már többször megtörténtek 1mással, Moki máig nem értette. 1xre félte és várta az érzést, amitől kivetkőzött bársonybundájából. Amitől nem evett, nem aludt. Amitől fülelte az éjszakai hívószavakat. Nem értette, a 2lábú hogy nem tárja szélesre ajtaját és rohan ki a fűszeres éjbe. Hallanivaló, hogy a mélykék tele van csodálatosabbnál borzongatóbb ígéretekkel. 
Persze, Moki nem magyarázhatta el a 2lábúnak, hiszen még nem rendelkezett ilyen irányú tapasztalattal. Tényleg, miért is nem? - villant a macskaszem számon kérőn. Bár valójában azt sem tudta, MIT kérjen számon, ha majd hazaesik a Kezes-Lábasa. 

Édes-bús gondolatmenetéből zizzenés zökkentette ki. Antennáit kimerevítette, füleivel beradarozta a szobát. Oda se kellett néznie, tudta, hogy 1 Helikopter pofátlankodott területére. Utálta őket. Nem elég, hogy neveletlenek, még csak levadászni se érdemes őket, mert orvul orrba marnak. És az nagyon fáj, ráadásul a 2lábú is megvadulva rázogatja őt, undok löttyöket-porokat töltögetve a szájába, amitől prüszkölnie kell. Mindent összevetve, több bosszúságot okoznak a Helikopterek, mint amilyen izginek tűnnek első körben.

Ez különösen illetlenül Moki kedvenc virágán illegette magát. 
- Ami sok, az sok! Majd én móresre tanítalak! - vetődött Moki párducosan. A Helikopter hanyagul odébb zizzent.
- Napfényes tavaszi szerelmet, Idegen - susogta a Helikopter. Ettől Moki meglepődve félszoborrá merevedett. Amúgy szfinxesen. 
- Hogy mit? - kérdezett vissza óvatlanul kizökkenve területvédő szerepéből.
- Melyiket nem érted? - közeledett segítőkészen a Helikopter. - Ó, elnézést, még be sem mutatkoztam. Apidész vagyok, a szerelemhozó.
- Csak ne gyere közelebb! Nagyon jól tudom, miféle vagy. De mit hozol? Szerencsét? 
- Szerelmet, Kicsikém, szerelmet - kuncogott Apidész, hogy még a szárnyai is összekócolódtak. 
- Nagyon vicces - morrant Moki - adok én neked szellemet! - Apidész ismét kitért a veszélyesen hirtelen macskamancs elől és rendezte 2 pár hártyáját. 
- Mondd csak, még nem voltál szerelmes soha? - pontszemében csodálkozás fénylett.
- Nem tudok róla - rázta meg magát Moki.
- És akarod tudni milyen? - rebbent közel Apidész. Elemében volt. Valaki, akinek megmutathatja, milyen elmerülni a szerelem édes tavaszában. 

Moki hezitált. Szerelem? Mintha már hallotta volna ezt a 2 lábútól. Jártak hozzá más 2 lábúak és azokkal beszélnek erről a szellemről. Vagy mi ez? De ha úgy fáj, mint az orrmarás, akkor köszöni szépen, nem kér ebből 1 percet sem.
- Nem, nem úgy fáj. És nem is muszáj fájnia - zsongította Apidész, hallván a macskafejben kavargó kételyeket. 
- Nem biztos, hogy a Kezes-Lábasom örülne, ha megtudná. 
- Tőlem nem fogja - ígérte Apidész. 
- Jól van. Kettécsaplak, ha hazudsz! - helyezte kilátásba Moki vérkomolyan. Erre a Helikopter eltűnt. Moki kicsit megbánta heveskedését. Már beleélte magát a rá váró, sosem ismert Szerelembe. 

Apidész a semmiből zizzent elő ismét. Határozott röppenéssel Moki fölé libbent és alig hallhatóan susogott. Biztos szerelemhozó varázsszavak - izgult Moki. 
Apidész óvatosan - hisz Első Szerelemről volt szó - Mokira öntötte a friss Szerelmet. A legújabb tavaszi légből, alig észlelhető virágporból és Apidész ősi tudományából fénylőn csordult a Szerelem, mint aranyló méz. 
Moki érezte, ahogy elborítja a jóleső melegség. Megborzongott. Minden porcikájában érezte a bizsergést. A hirtelen jött Tudást, hogy Ez az Élet eredője. Hát ezért élnek-halnak a 2 lábúak is - dorombolta Moki elégedetten. 
Már nem érdekelte, mit szól a Kezes-Lábas, ha hazaér. Majd ad neki is a Szerelemből. Apidész biztos hagy itt 1 kicsivel többet. 


Apidész

A 2 lábú persze csak értetlenkedett: hogy kerül méz a macska fejére???  

2013. április 10., szerda

617 - Tavaszi szél

Simon Márk gyalogolt. Najó, igazából sétált. Majdhogynem andalgott. De ezt persze még magának sem vallotta be. 

Fura hangulatban vergődött egész nap. Mintha hernyók csúszkáltak volna a bőre alatt. Némelyikből már bújt elő a lepke. Vajon citromlepke legalább? - fontoskodott, de aztán elengedte ezt a (tudományos) elvárást is. - Akármilyen lepke jöhet - intett nagyvonalúan, s remélte, hazaér, mielőtt kibújnak bőréből. 
Ha ismerte volna a szót, azt mondja: zsezseg. Így viszont csak nyugtalanul vibrált a betegei közt és nagyon meglepődött, mikor burukkolást hallott. Eddig azt se látta, hogy fa van a rendelője előtt. Ennyire hangosak lennének a mai galambok? - csodálkozott. 
Gizike, az asszisztens csak nézett rá, mikor véletlenül dúdolni kezdett. Simon Márk megijedt. A hernyók többnyire nem ismerik a népdalokat, de valszleg a félkész lepkék sem. 

2 páciens között gyors ellenőrzést végzett a kézmosó feletti tükörben, ám nem látott semmi különöset. Kicsit piros volt a szeme, de csak a levegőtlenség miatt. Meglazította ingnyakát, kinyitotta az ablakot. 
A burukkok még hangosabban duetteztek, az unásig ismételt szólam visszaverődött a falakról. Őrjítő - rántotta vissza a szalagfüggönyt, hátha ettől kevesebb burukk jut 1 percre. Eddig 33/perc volt a legtöbb. Tudta, mert felírta. Xencsére nem receptre. 

Előkapott 1 teafiltert, vizet forralt. Még idejében félreugrott, így csak a nadrágszárán gőzölgött a teának való.  Hallotta, ahogy Gizike visszafogottan felhördül, de xencsére nem tett állapotjelentést.
Fel-alá járkálva hallgatta a panaszokat, olykor hümmögött, de igazából még azt is elfelejtett. A burukkokat számolta. Pedig helyettesítenie is kell, mert Lajost elkapta az áprilisi tév; belebetegedett a 7végi nagy tavaszkodásba. Így jár, aki pórul - érzett 1ütt Simon. Leginkább magával, meg Gizikével. Bár asszisztensén nem látszott különösebb fáradtság az egész napos rendeléstől. 
A hernyók a csigolyáin kapaszkodtak felfelé. A népdal ütemére. A csigák képesek nagyon 1xű tanulási folyamatra, de ezek xint a hernyók is - konstatálta estefelé Simon doktor. 

- Indulhatunk? - nézett rá várakozón Gizike, aki olykor hazafuvarozta a dokit. 
- Indulunk, igen, deizé, én most lehet, hogy talpalok 1et, ki kell szellőztetnem a fejem. - hárított Simon. - Telelett burukkal - de ezt csak magának jegyezte meg. Azt már nem látta, hogy Gizike hangtalanul röhögcsél 1 sort. 

Az este könnyed volt, Simon doktor legszívesebben bőrlégzésre váltott volna, ha teheti, hogy összes pórusát átjárja az áprilisi lég. A patakparton qtyák rohangáltak labdák és vadkacsák után. Simonnak mindig jókedve lett tőlük. A qtyák még 1 hülye labdáért is lelkesebben loholnak, mint a 2lábúak az álmaik után. - állapította meg Simon Márk némi elismeréssel a fülesek, s szánakozással a humánok irányába. S bár a sötétben nem látta, de érezte a friss fű zsenge zöldjét cipője alatt. Ettől szaladnia kellett kicsit.

617 szobafogságából az erkélynyi négyzetméterek jelentették a szabadságot. Orbitális kék pokrócából csak sapkás feje és többzoknis lába látszott. Irigyelt mindenkit, aki részt vehetett a tavaszban. Neki mostanság csak dallamformában jutott az évszakból, énekelte is fenn/bennhangon szakadatlan.  Tavaszi szél - fordította arcát a légáramlatba - de jóóóó - sóhajtotta.
Kicsit meglepődött, mikor baritonon hallotta vissza a népdalt, ami egész nap szólt a fejében. 

Simon Márk énekelt. Halkan, de biztosan. Az utcán. Fellélegző fák és pokrócos erkélyek alatt. Úgyse látja senki. Ebben tévedett. 

617 megborzongott, pedig nem fázott. 



2013. április 9., kedd

617 - 617

617 (alias DCXVII) természetes szám. Valamint, páratlan. 617 ezt tudta magáról. Nem kivagyiságból, hanem mivel támogatta a unique snowflake koncepciót. 
Ámde prímsége ambivalens érzésekkel rohamozta meg. Merthogy 617 prímszám. Ez ugyebár annyit tesz, hogy pontosan 2, azaz kettő osztója létezik. Ebből az egyik önmaga. Az ismeretség régi és alapos, noha még nem teljes. 

A kérdőjel az 1 volt. Az az 1, akivel önmagán kívül 617 még osztható.  S itt kezdődött a kérdések ingoványos talaja, ahova lépvén más nem terem, mint újabb és újabb dilemma.
Ugyanis:

Ha csak 1etlen1 van abból, akivel 617 osztódhat, ez nem szűkíti le a lehetőségeit? Nem     zárja be 1 nagyon kicsike halmazba? 
Ugyanakkor, ez tk megnyugtató is lehet, hogy az az 1 viszont éppen pontosan úgy osztja 617-et, mint önmaga. Ez azt kell jelentse, hogy 1 annyira 617-szerű, amennyire csak lehet. S közben mégsem 617. Kétségtelen, hogy a nagyfokú azonosság kívánatos. S ha közben 1 meg tudja őrizni saját önvalóját, valódi részhalmaza lehet 617-nek. Vagy éppenséggel fordítva? 
Viszont, biztosítja-e bármi, hogy 1 és 617 találkoznak, akár a végtelenben, akár 1 pontban?  

617 matematikai affinitása sosem haladta meg a mérsékeltet, így teljesen elveszett saját prímségének útvesztőjében.

Vajon jó dolog prímként megelégedni önmagunkkal és 1gyel? Illetve - más szempontból kérdezvén - jelenthet életre szóló előnyt a tudat, hogy rajtunk kívül csak 1 olyan van, aki szinte ugyanaz és mégsem? 
Tk. - ha elvonatkoztatunk a matematikától - mindenkire érvényes lehet a szabály, miszerint önmagával és csak csupán 1 másvalakivel osztható, nemde?
Prímnek lenni kiváltság, vagy skarlát betűként villogó billog, ami parázsként izzik fel, ha elfeledkeznél arról, ki is vagy?

Megannyi rémületes kérdés, majdnem mindnek van langyos tejként megnyugtató kíméletes párja is, de ettől a dilemma nem nyer feloldást. 

617 ezzel a kérdéskörrel tért nyugovóra (előreláthatólag inkább forgolódóra); ő, mint prím, átértékelje-e (ismét) önmagát és a Világhoz való viszonyát, vagy éppen prímségéből következőn megállapodhat, minthogy létezik 1? 

A kizárólagos egyetlen, akivel 617 oszthat. Ó. 


2013. április 7., vasárnap

617 - dögRovásírás

Kijárási tilalom, most már 5 napja. Az első 2-3 nap viszonylag jól telt, de azóta már csak 617 hócipője, valamint - stílusosan - köpőcsészéje telik. 
Merthogy hivatalosan is, de meg effektíve is dögrováson vegetál. A szobafogság eleinte még jól is esett 37 fokos korpuszának, és szorgalmasan fertőtlenített hol fokhagymával, hol gyömbérrel, meg persze további jótékony népi gyógymódok tömkelegével. A lak erőst szaglott a válogatott illóanyagoktól, így 617 saját kipárolgása nem szúrt orrot. 

Leltárt készített új - nem kívánatos - állapotáról s elsőként konstatálhatta, hogy 2 feje lett. A nagyobbik került belülre. Ez meglehetős fejtörést okozott, s akkor még nem tudta, hogy napokra szólót.
Csontjai opállá sültek, a vírus káprázatos xilofonkoncerteket rögtönzött a gazdatesten. 
Bár jelentős mennyiségű hűtőfolyadékot inputált, a konstans 37,5 fok látványos öngyulladást ígért. 617 csak abban bízott, hogy legalább vmelyik bulvárlapba bekerül (első és utolsó) szenzációs performanszával.  
Az első hátba döfésen rettenetesen meglepődött. Legkevésbé a saját konyhájában számított orvtámadásra. A szúrás a jobb lapocka alatt érte, majd követte a többi, így legalább fogalma lehetett, milyen fíling pikázott bikának lenni, csak épp közönsége nem akadt, a gyanútlanul uzsonnázó cinkéket leszámítva. A pikadort persze a kór játszotta, s 617 vörös posztó helyett egész csillagképeket látott. Főleg az Oriont.
Ami a látását illeti, hát asse volt a régi, mert a tüsszentésektől és köhögéstől állandósult a párafüggöny közte és a külvilág közt.  Viszont csodás hasfaledző praktika mind2, így legalább némi előnye is származik virulens helyzetéből. Ha túléli.

A felelős sámán persze nem tudott azonnali varázslatot, újfent csak az Időre hivatkozott, s 2 perc alatt kipenderítette páciensét a rendelőből. 
617 lapos kúszásban hazaközlekedett, majd az Időre várva eltöltött 3 napot, de az csak nem hozta az áhított javulást. Sőt.

Az 5. éjszaka vastüdeje nőtt, depersze nem vadiúj, hanem valami régi vacak, amitől 617 sípolt, mint 1 gumikacsa és rozsdát köhögött, ha véletlenül nevetni támadt kedve. Röhögés elleni tea, az kéne - gondolta, de a mérhetetlen mennyiségű gyógylé ezt a kósza 5letet is kimosta a fejéből. Fülén diszkrét patakokban szivárgott a téja, feloldva maradék időérzékét. Így fogalma nem volt, hány nap alatt készül el a dizájnos dögcédula, amit hajnalban kezdett el horgolni. Az idegeiből.

617 kijelenthette, hogy legalább lelkiismeretes beteg, aki alapos tüneteket produkál, s hogy szublimálja pillanatának kínjait, Prévert-t idézett:

Il ne faut jamais faire les choses à moitié.




2013. március 3., vasárnap

617 - Fotoszintézis

Mély belégzés, hosszan elnyújtott kilégzés. 617 ezt gyakorolta kitartóan. Érezte, ahogy minden egyes belégzéssel átjárja a Tavasz életereje. 

Fülében madárszó, talpán szélsimítás, 2 tenyerében s retináján Napfénykoncentrátum. A fenyő csúcsáról áradó Napkorong melengetett, felolvasztott, életet lehelt, örömtáncra hívott. 
A fák zöld nyújtózása, a cinkék ujjongása, a szellő cikkanásai kívülről, az OM belülről simogatták 617 érzékeit. Orrában a csillók izgatottan zsezsegtek a zöld teával fűszerezett, életszagú lég csiklandozásától. 

617ben gyűlt-gyűlt a Fény, érezte, ahogy sejtjei telítődnek az Új Élettel. Az egyensúly se nem a belső fülben, se nem a kisagyban lakik - sóhajtotta 617, félresodorva az egyébként priorizált tudomány realitását. 
Bár a szempilláján ülő szivárványtól nem sokat látott, fénynyalábból köldökzsinórt font, felkapaszkodott a legközelebbi vattacukorfelhőre és elégedett mosollyal abszorbeált.

Eggyé lett az éledő világgal, hogy 1 sóhajból fénylényként szülessen újjá.

2013. február 2., szombat

617 - A Rend a lelke mindennek

Hinni, vallani, tartozni valakihez/valamihez a humán szervezetek alapvető igénye. Ezt lehet tagadni, nem tudomásul venni, elfojtani, egyéb jelenségben megélni, de a késztetés közös tőről fakad.
617 viszonya a Feletteshez nem nevezhető kikristályosodott abszolútumnak. Mindazonáltal, a MindenTagadás Egyeteméről kibukott pár év után, viszont a Kultúrkeresztény Közösségbe nem vették fel. Igaz, nem is jelentkezett. Nem látott a nagy tömjénfüsttől. Perszepersze, ezt a zember nem látja, hanem megéli a mindennapjaiban és létezése összes pillanatában, hisz ebből fakadnak gondolatai és tettei. 617 ezt vallotta és ebben hitt.

Néven nevezni nem tudta. Magában csak úgy hívta: a Rend. Ebből vétettünk és bár lehet tiltakozni ellene és lehet kiválni, saját érdek visszatérni. S bár az Ő hasonlatosságára termett, 617 képtelen volt hozzá emberi formát asszociálni. Legkevésbé ősz szakállú öregembereset. Az a Télapó. 617 nem szívesen gondolt rá így. Igazából semmiféle megtestesülést nem párosított hozzá. Ezért csak úgy gondolt rá, mint a Mindent Felülíró Rendre. Ahova jó visszatagolódni.
Mert persze van az a periódus, amikor az Ember függetlenedik, hisz megvan a szükséges képessége. Gondolkodhat, akarhat szabadon. Megkapta ezt a lehetőséget. A renitens létforma azonban küzdelmesebb és valahogy göröngyösebb. A szekered ide-oda dobálják a buktatók. Ekkor még erősebb az elhatározásod az önfenntartó életmódra, hiszen függeni tőled független tényezőktől kiszámíthatatlan és ijesztő. Öngerjesztő spirál, a kívülről rátekintés készsége nélkül majdnem lehetetlen kiszállni belőle.

S mikor rendetlenség van belül, még kevésbé gondolsz elengedésre. 617 ilyenkor még szívesebben eteti a cinkéket. Jó látni, hogy amilyen kicsik, annyira működőképesek. Öntudatlanul beteljesednek a Rend szerint és illeszkednek. Bennük és körülöttük Rend van. Eszerint léteznek. S bár 617-ben rendetlenség, attól a Rend még megtartja. Az egyéni rendetlenség se nem akadályozza, se nem cáfolja az univerzális Rendet. Várja, mikor térsz vissza. Ugyanoda, ahonnan a cinkék, kutyák, fák-virágok vétettek. Ez a közös nevező, ami összeköt, ami működtet. Nagy megnyugvás felismerni s tudni ennek mentén élni. Napmintnapmintnap.
Ám eddig eljutni belekerülhet önátértékelő vitákba és saját gyártmányú elméletek bukásába. Tehát az első lépések látszólag éppen a Rend elleni részeredményeket hoznak. Senki nem mondta, hogy könnyű. Ha már kiváltál belőle, a Rend felé vezető utad kanyargós és délibábos, mint egy illuzionista mutatványa.

617 formálódott, alakult, s már voltak tisztán megélhető Rendbéli pillanatai. Egyik lépés a másik után hozza a többit. S ahogy a percek pillanatokból, úgy az Élet is a Rend szerint megtett lépésekből áll össze Igaz Úttá.  
A Rendnek nincs szüksége kinevezett formákra ahhoz, hogy működjön s működtessen. Az az emberek igénye. Akiben Rend, az érzi azt erdőben, madárszóban, esőben és felhőben, zenében és hajléktalanban. Máshogy nem is tud már észlelni, hisz mindent áthat.

Mert a Rend a lelke mindennek.

 
Minden Rendben Van
 


2013. január 27., vasárnap

617 - Le festin de Nanette

617 töltődött, mint mindig, ha Természetes közegében létezhetett. Hideg volt, a csupasz faágak összekaristolták az eget, hogy némi fényhez jussanak. 617 kicsit irigyelte őket, hogy felérik a felhőréteget és elhúzzák a sötétítőt, ha már elegük van a szürkeségből. Nyújtózkodott, de még így sem érte el a halványlila drapériát. Nasebaj - gondolta és mélyen letüdőzte az erdőt.

Fényforrás

 Bár betárazott almával és pogácsával, 617 gyanította, hogy nem tart ki estig az útravalóval. Minthogy direkte civilázatlan úticélt választott, nem sok esélyt látott vendéglátóipari 1ségre.
Hallgatta az ide-oda röppenő madarakat, magabiztosan szálldostak 1ik fáról a másikra, elvégre ők voltak otthon. Vajon mire elég a téli tollazat? - gondolkodott 617, mivel saját hőháztartása is hagyott kívánnivalót maga után. A kívánnivaló legerősebben 1 kályha képében manifesztálódott. Olyan erősen, hogy 617 még füstöt is szagolni vélt.
 - Háhá, ahol füst, ott tűz is van! - vidult a váratlan észleléstől. Kunkorin kanyargott az aligszürke csík a fekete ágakat kerülgetve. - Jobb, mint a mézesmadzag - heherészett az 1re közelebbi melegedésnek megörülve.
Az erdei lak meglepte. Nem fogadó volt, se nem menedékház. Még 1 főnek is szűkös lehet, ide be se férek - állapította meg a házikót méregetve. Kis ablak, kis ajtó, kis udvar; mint a 7 törpe háza. Bár Hófehérkének nem volt elegendő származását tekintve, 617 körbejárta a lakot. Hátha jelzi valami, hogy bemehet.
A cirádás kapu régről maradhatott meg, mostanra funkciótlanul díszlettek a kacskaringós vasvirágok, várva az igaziak zöldülését. A két kapuszárny találkozása vasszívet formált egykor. Mára viszont inkább úgy festett, mint 1 égrekiáltó meghasadt szív.
Már nem hasad tovább

617 már vizionálta is a régmúltbeli eseményeket, fantáziája meglódult és látta maga előtt a szerelmes történet sosevolt szereplőit.
 - Ha még sokat téblábol odakint, végleg elijeszti az őzeket - hasított sztorijába 1 régen kellemes szoprán.
 - Ó, sajnálom, én csak belassultam 1 kicsit, nem akartam zavarni, legkevésbé az őzeket nem - nézett körül 617, s az ajtóban álló, fakó mályvaszínű ruhában gőzölgő nőalakra mosolygott. Ételpára és füst gomolygott körülötte; mind2 roppant vonzó lehetőségként csalogatta 617 fagyos korgását.
 - Ha alaposan szemügyre vett mindent, jöjjön be, a kaput nem kell becsukni - instruálta a mályvaszín és már ott se volt. Csak a résnyire nyitva hagyott  faajtó árulkodott a pár perces intermezzoról. S bár valószerűtlenül mesebeli volt a közeg, a kiszivárgó illatok tagadhatatlanul frissen sülő, valódi embereledelről tanúskodtak. 617 leverte a havas sarat cipőjéről, s beóvatoskodott a várakozó ajtón.

 - Na, csak jobb idebent, ugye? Meg nemsokára az őzek is ideérnek és nem szokták az idegeneket. Majd ha ettek, továbbmegy. Addig meg mi is megebédelhetünk akár. Feltéve, ha éhes - nézett rá azúr tekintettel a hirtelen lett házigazda. 617 csak csodálkozott. A meghívás nem kifejezetten elhangzott, inkább érezhető volt. Mintha a fejében szólt volna a hang, de tudta, hogy vendéglátójától származik. Amin 617 csodálkozott, az az volt, hogy ettől nem ijedt meg, sőt. Megnyugvó mosollyal bólintott és úgy érezte, 1általán nem idegenek. Nanette - forgatta a gazda nevét emlékei közt, de nem talált reális magyarázatot az azonnali kötelékre, ami máris ott hálózott köztük.

A kályha ontotta a derűs meleget, a tűzhelyen több edény is ígéretesen illatozott. Nanette sürgölődött, s már csak pár perc várakozást kért.
 - Míg elkészül minden, az előétellel elüthetjük az időt - javasolta és tálkát tett az asztalra. Bár éhes volt, 617 enyhe tartózkodással szemlélte a masszát.
 - Bájpástétom - nevetett Nanette - még nem evett ilyet? - kacaja gurgulázott az asztal körül, mint szétszóródott üveggyöngyök. - Fokhagymás pirítóssal az igazi, na csak kóstolja meg!
617 felbátorodott, s a még meleg kenyérrel csípett 1 darabot a pástétomból. A fűszerek tavaszi szél ígéretével söpörtek át 617 érzékein, pezsdítettek, melengettek, 617 úgy érezte, még kócoltak is. Teli éledő szeplőkkel, teli szájjal, elismerően bólogatott Nanette felé és 1más után tüntette el a kenyereket.
 - Ne sokat, mert kész a meleg előétel - a fura alakú halmok erőteljesen gőzölőgtek az öntött vas tálalón.
 - Nem szoktam olyan nagyon húst enni - szabadkozott 617. Most, hogy már nem fenyegette az éhhalál, óvatosabb lett.
 - Ebből nyugodtan ehet, mert nem készítek embereledelt állatból, mint ahogy fordítva sem. Elvégre, ételünk az életünk, nemde? VasNapon pirított békecombok. Nehéz hozzájutni, de ha az ember törekszik rá, talál. Szerencsés esetben importálni sem kell, mert belsőleg megtermeljük.
617 belekóstolt. A belső béke szétáradt tagjaiban, tartást adott és áthatotta mozdulatait, pillantását, de még gondolatait is.
 - Hát ez páratlan - sóhajtott 1re telő elégedettséggel.
 - Mennyire leveses? Meríthetek? - állt elő a következő fogással Nanette.
 - Az eddigiek után már csak igent mondhatok. Meg köszönetet - nézett a serény házigazdára 617.
 - Nagyon szívesen. Kétségtelenül jobban esik társaságban ebédelni, ugye? - mosolygott a mályvaruhás. - Mivel nem számítottam vendégre, a saját kedvemre valót főztem; édes búslevest. Néha elővesz a hangulat és olyankor feltörnek belőlem a régi érzések könnyei; örömködők és szomorkodók, ettől lesz édes-bús.
 - Teljesen kerek az íze - állapította meg 617 - pont annyi van mind2ből, amennyi kell. Nekem is ki kéne próbálnom otthon.
 - Nem nehéz, bár az arányokra nem árt figyelni, nehogy túlcsorduljon az 1ikből, vagy másikból. Ha nem kér többet, hozom a főételt.
617 telítődött a lelki táplálékok ennyire széles kínálatától. Lehet ezzel is úgy járni, ahogy a túlsúlyosak? Lehet, úgy kitágul a lelke, mint a nagyevők gyomra és nem lesz elég az eddigi adag?
 - Örömpörkölt - szervírozta Nanette - az a jó benne, hogy ha éppen nincs otthon öröme, fejben felengedhet pár adagot, az elég, míg be nem szerez frisset.

617 1re jobban értette, mit jelent a mondás, miszerint az vagy, amit megeszel. És az sem elhanyagolható tényező, hogy milyen lelkiállapotban főzi ki az étket. Dugig teltek az élményekkel, csak szuszogtak felváltva.
 - A desszertet muszáj megkóstolnia. Most csináltam ilyet először. 1edül nem merek enni belőle.
 - Miért, mi az?? - rettent meg bágyatagon 617.
 - Klasszikus sejttorta - nézett rá várakozva Nanette.
 - Szerintem nagy bajunk nem lehet - vállalkozott 617. Az előző 4 fogás meggyőzte arról, hogy jó kezekben van.
 - A recept szerint attól függően válik szívizomsejtté, vérsejtté vagy idegsejtté, hogy az étkezőnek mire van leginkább szüksége.
 - Ó, ez nagyon tudományos. És nagyon finom! - nyelte a falatokat 617. Kisvillával csendben eltüntették a kistányérról a tortaszeleteket, majd tekintetükkel a mosatlan edényeket.

617 úgy lépdelt elő az erdőből, mintha kicserélték volna. Tekintetében tükröződött ég és föld, kül- és belvilága egysége.
Egész-ség


2013. január 16., szerda

617 - A unique snowflake

617 nem volt 1 hívő fajta, legalább is nem a szó alapértelmezésében. Érték a rendben. Ez ő. Hitte is, nem is. Vagyis, mosmá inkább hitte. A lélekszeánsz előtt meg nem. Annyira.
Nyilván, tisztában volt külső-belső pozitívumaival, nade ez nem ugyanaz. Tudni és hinni közel sem ugyanaz. Hiába, a hitetlen gyaur kutyáknak is megvan a maga keresztjük - bólogatott maga elé.

Arra gondolt, hogy pirulák helyett ilyen mindent kiborító, majd utántöltő órákat kellene felírni receptre. Sokat. Meg bort. Mongyuk, azt nem olyan sokat. Az utóbbi időben egész belejöttem - állapította meg 617, számolgatva, mikor-kivel-miért engedte ki a szellemet a palackból. Eddig 1ik se olyan kívánságleső-fajta volt. Nade on sait jamais és különben is magad uram, ha szolgád nincsen - biztatta magát, s tette 1ik lépést a másik után, hazafelé. Kerülgette a hóbuckákat, pocsolyákat és egyéb buktatókat. S örült, hogy újra barátkozott. Kifelé és befelé.

Merengéséből 1 lassító autó zökkentette ki. Egész pontosan a hang. Simon doktor hahózott a taxiablakban lengedezve.
 - Hahó Vaneeeeeeeek! Tüskés Vaneeeeek! Jöjjön, elvisszük! Tudja, cserébe a múltkoriért. Meg úgyis itt van a sálja.
617 magához tért s gyorsan felismerte, hogy ha nem akar 4 kerekes követőt tanúval, jobb, ha szóbaáll a dokival.
 - Ájóestét, micsoda meglepetés. Télleg a sálammal járja a várost éjszakánként? Naidevele, köszönöm!
 - NemodaBuda! Tessék csak beszállni szépen, késő is van, hideg is, hó is, nem kéne megint újraszalagozni a bokáját, mit gondol? - dőlt a szó Simonból és már ott is állt 617 mellett a járdán és húzta a kocsi felé. A sofőr persze vidámodott, hogy vmi színes esemény tarkítja a sötét éjvásznat. S kivételesen nem 1 hányásfolt az ülésen.
A doki 617 derekára vetette a bordó sálat és úgy vontatta kelletlen expáciensét a felélénkült sofőr járgányába.
Ódefinom meleg - sóhajtotta titkon 617. Csak az ülésen hátradőlve tűnt fel igazán a tél hideg ezüstje és megkönnyebbült, hogy mégsem gyalogosan jut A-ból B-be.  - Najó, de ettől még ugye nem kell lovagrendet alapítani a doki nevével? - pattant 1 undok szikra 617 bortól hevült fejében.

Simon doktor melléült és értetlenkedve csóválta a fejét:
 - Ez vmi trendi hobbi a nők körében? Éjszakai élményhótalpazás szólóban? Közben meg tudhatná, hogy mindenki 1 unique snowflake, teljesítménytúra nélkül is.
 - Igen, hótalpazás - villant dacosan 617 - és most még kedvezményes is volt azoknak, akik bevállalták a Kék Szalagszakadékot.
 - Azt mondja inkább, hova megyünk. És 1ébként meg képzelje, múltkor odaértem ám az utolsó felvonásra és küldtem volna adatokat meg képet Teóról, ha előtte megadja a számát. - bökdösött a doki.
 - Nem is kérte, most mit mutogat?? Nadetélleg, szóval ott volt a Nagy Pillanatnál? Hát ez óriási élmény lehetett - érzékenyült el 617 - Ó, és Teónak hívják, ez jó. Akkor az egész családjuk Teofil azóta - höhögött felengedve.
 - Igen, mondhatjuk így is - vigyorgott Simon Márk - Ha esetleg közben megmondaná a címét, el is indulhatnánk mosmá - emlékeztette Simon a meglazuló máz alatt ülő utast.
 - Micsoda, maga előtt?! Anyám neve, számlaszámom, születési évem, oltási könyvem nem kell? Mit még? Tessék, ide felírtam a címet, legyen szíves idevinni - s a kocsisnak nyújtott 1 firkát.

Simon diszkréten rázkódva vonyított 617 paprikás villogásán és a sofőr pukkadozó elképedésén.
 - Ne feledje, tudom az anyja nevét, a születési évét, és még a bokáját is láttam - kacsintott háborgó utastársára.
 - Úgy érzem, nem vesz komolyan - nézett rá szigorúan a megkerült sáltulajdonos.
 - Dehogynem. - biztosította Simon.

Elindultak.
 

2013. január 12., szombat

617 - A fogadást törlőkendő

617 feje 1 felrázott hógömb lett. Erre ébredt. Napersze ez nem 1ik napról a másik reggelre következett be, csak már lehetetlen volt tovább negligálni.
Bár, ha őszinte volt magához (nem feltétlen örömteli és kellemes élmény, sőt), be kellett látnia, hogy nem csupán feje, de egész bensője kavargott.
Fizikai struktúrája minimum szinten működött. Belvilága kiterjedt, erre fordult figyelme, bár tiltakozott a bensőjében kavargó hózuhatag sodrása ellen. Fogalma nem volt, merre viszi a zúdulás és mikorra ül el a belharc.

Az önmagával tett fogadást elbukni látszott. Még jó, hogy 617 csak ketten volt. A Fejhadász és a Szívsebész alakjában most épp.
A fogadás mibenléte 1ébként szimplán annyit jelentett, hogy 617 az új időszámításnak megfelelően nem tárja ki óvatlanul belvilágának kétszárnyú ajtaját, nem enged teret szívzuhogásnak, nem eszik mérgezett piros almát elhazudott érdeklődésnek álcázva, és nem dől senki kardjába, csak mert azt szóvirágokkal díszítették.

Fejhadász a hideg stratégiákban hitt. A lábad tartsd melegen, a fejed hidegen - ez volt a mottója. Élhető és hasznos tanács, már amennyiben nem 1 Szívsebésszel társulsz - méltatlankodott.
Szívsebész ugyanis nem osztotta a hűvös gondolatok prioritását, hajlott az izzó felindulásokra, ezért már gyakorlott kézzel és mindannyiszor veszítve fényéből foltozta a feslő szívvarratokat. S legközelebb ismét félretolta Fejhadászt.

617 konstatálta, hogy a fizikai struktúra legfelső rétege még sértetlen, bár némileg opálosan veri vissza a külvilágból érkező inputokat. Csak néhol estek karcolások. Azzal nyugtatta magát, hogy a többség úgyis csak a felszíni lebegést preferálja, alámerülésre kevesen vállalkoznak. 1 kézen meg tudta számolni őket.
617 örült a vékony taszító rétegnek, amit Fejhadász tanácsára vitt fel bel-és külvilága határán. Ám a bevonat nem sikerült 1enletesre, így néhol érdesebb volt a máz, máshol viszont a fedetlen  lüktetés vöröslött fel.

617 belvilága magával rántotta a külvilágát is, elképzelhetetlennek tartotta, hogy ismét status quo lépjen életébe. Létszükségletei új sorrendet vettek fel. Az anyagi táplálékigénye kvázi megszűnt, az éjszakai standby-t továbbra sem tudta üzemelni, ehelyett extrém módon megemelkedett lelkivilágának küszöbe. 617 kilépni nem tudott belőle, s attól tartott, más belépni nem fog tudni. Össze volt zárva önmagával. Fejhadász és Szívsebész. Reménykedett önbennük és abban, hogy kivételesen konszenzusra jutnak.

Éjszakáit álomszerű éberségben töltötte, ajtaját csapkodta a hóvihar, behordva érzelemlángokat hideg széllel, felélesztve múltjának és jövőjének ismert és ismeretlen szereplőit. Az idegenül ismerős arcok keringtek 617 körül, kínálták szép szavakkal, elismeréssel, baráti kézszorítással 2 pohár bor közt, féktelen tánccal és mély pillantással, szerelmes várakozással és végtelen nevetéssel, majd varázsoltak közönyt és mélyrepülést, körhintán vágtázó rémületet, érdekből elkövetett viszonylatot, mindeközben pedig Fejhadász és Szívsebész vitatkozása is áthallott a fogaskerekek csikorgása ellenére.

617 zuhant befelé, holott rég azt hitte, már önmaga legbensejébe ért. Érezte, közeleg a perc, amikor felelnie kell magának - magáért a 2 1másnak ellentmondó önbírája előtt. Aztán elvesztette a mindenreválaszhoz vezető fonalat.



 - Már megint elrontotta! Nem megmondtam, hogy ez lesz a vége? - dühöngött Fejhadász - Miattad van, mert soha nem hiszel nekem és a múltnak. Nem érted, nem érted, nem érted?!
- Nem rontott el semmit, most mit őrjöngsz? - csodálkozott Szívsebész. - Nem a múltnak kell hinni, hanem a jelennek és a jövőnek. Nem látod, hogy most már egész jól csinálta? Szerintem ügyes volt a múltkori hozzánk képest.
 - Ügyesnek tartod, hogy biztonsági lánc nélkül, forró fejjel nyitott ajtót? 
 - Nézd csak meg, a varratok nem engedtek, csak 1 kicsit. Pár helyen kell megerősíteni, a szegélyeknél. Továbbra is azt mondom, hogy jó úton halad.  
Fejhadász 1 szavát se hitte. Azt látta, hogy a fogadástól megkopott a felszíni réteg, hogy 617 ide-oda csapódott kettejük párbeszédének hullámain és az ajtó se volt rendesen becsukva.
Mély levegőt vett, majd javaslatot tett:
 - Azt ajánlom, tekintsük semmisnek a fogadást, mert többe kerül, mint gondoltam.
 - És akkor hogy lesz eztán? - nézett rá Szívsebész.
 - Ahogy lesz, úgy lesz. Belefáradtam a hiábavaló szélmalomharcba. Talán jobb belátni, hogy ez még nem az a helyzet. Talán nem volt jó az időzítés.
 - Á, vagy úgy. Szóval hajlandó vagy 1üttműködni?
 - Mindig is hajlandó voltam, csak te nem értesz a szóból.
 - Jól van, hagyjuk ezt most. Nekikezdhetünk? - s Szívsebész már fogta is eszközeit.
 - Használj felszívódó varratokat. Kíméletesebb, mint aztán kiszedni csipesszel.
Szívsebész nekilátott újraölteni ott, ahol meglazultak a szegélyek. Akármilyen gyakorlottan dolgozott, helyenként előtört néhány csepp élénkpiros könny. Gyorsan végzett.
 - Törlést - intett Fejhadásznak.
A fogadást törlőkendővel Szívsebész eltüntette a cseppeket és elégedetten szemlélték a fércművet.
A varratoktól megduzzadt szív éppen annyival lett nagyobb, mint amennyivel Szívsebész kisebb.
 - Látod, - mutatta Fejhadásznak - minden egyes öltéssel több lesz és növekszik.

617 érzéstelenítő álmát aludta.