2012. július 11., szerda

Félvezető - Csapatépítő

A legutóbbi (azaz tegnapi) kocsisórám  során már egészen csapatszerűvé formálódtunk Bélával. Azt kell mondjam, mosmá egész megkedveltem.

Némileg aggódtam érte, mert a szombatot a Balatonban töltötte, múlt 7en újságolta, hogy benevez az átúszásra. Az egész 7végém fingers crossed telt, nehogy belefúljon a magyar tengerbe, merakkor kereshetek új okítót. Mint megtudtam, felesleges volt izgulnom, 5 óra alatt átért 1ik partról a másikra. Ha hozzáteszem, hogy Béla 68 éves, asszem, ez igazán figyelemreméltó teljesítmény. Én még 1x sem úsztam meg a távot.
Ha ezért nem is, amiatt aggód6ok viszont, hogy 1x csak szívinfarktust kap, merhogy már produkált 1et. Prevenciós jelleggel lehet, kicsit lassabban kéne hajtanom. Mondjuk, 20szal.

Miközben hasítottam a városban, kvázi barátilag cseverésztünk napirendről, 7végékről, mi1másról.
Csúcsformában lehettem, mert Béla többx is megdicsért, szóval halványan reménykedek a könyvjutalomban. Ám ami igazándiból 1 csapatot csinált tanuló és tanár duójából, az 1 görkoris lány volt. Ugye, sose lehet tudni, milyen eszközökhöz folyamodik a sors olykor pofozkodó keze.

Szóval épp 40nel téptem, mikor balról rózsaszín villanás és a szemből jövő kocsis satufékkel állt meg a járdáról leröppenő görkorcsolyás pinkicsajszi előtt. A femália épp csak vállat nem vonva tett 1 karikát, megigazította trikóját, majd továbbszelt az úttesten, át előttem. Sebességemből adódóan én jóval kisebb veszélyt jelentettem (már ha...), de azért fejben véres leszámolást rögtönöztem, amiért a frászt hozta rám.
Béla viszont nem érte be ennyivel és a szívemből ordított meg a kocsiból, mikor elbődült a nyitott ablaknál: "Meg fox dögleniiiiiiiiii!"

Ez a mondat felért 1 egész napos teambuilding-gel.