2012. január 30., hétfő

617 - Félreértések végjátéka

Nem, ez nem színházi élmény, hacsak télleg nem színház az egész világ, de akkor a xeposztás nem a legjobb - fintorgott 617. - És ki a rendező? S milyen közönség dönti el, hogy melyik darab bukik, s melyiket újrázzák 1 életen át?
Most tanul6 1 új xepet, s csak reméli, hogy nem 1 izzadó tenyerű végzős hallgató abszurdnak szánt vizsgadarabjába osztják be.

A szövegkönyv 1ébként +lehetősen hiányos volt. A hiátusok kitöltése adta a szerep szabadságát. 617 eddigi fellépéseit nem díjazták életfogytos xeplési lehetőséggel. Pedig.
Érzése xint megtett midnen tőle telhetőt. Aztán szivárványszín oldódás helyett ott találta magát 1 (v)égigérő fal tövében. Átugorja? Lebontsa? Ajtót vágjon rajta?
Szövetségre lépett több csodatévővel is, de se Türelemmel, se Bizalommal, se Kitartással nem találta Hogyant. Kaptak ugyan tőle leveleket a nagy távolból, tele bizonytalan instrukciókkal, de hiába.
617 minden vésője, bicskája beletört élete addig legnagyobb vállalkozásába.
Így lett vég.játéka.

A fal ma is áll.

Vendégszöveg

"Les êtres qui s’aiment vraiment sont toujours ensemble, voire plus intimement ensemble, quelles que soient la distance et la durée qui les séparent. Les êtres qui s’aiment vraiment ne sont limités ni par l’espace ni par le temps. Ils sont liés par l’âme, un lien bien plus intime, plus inséparable que celui du corps."
(François Cheng - L'éternité n'est pas de trop)