2011. október 8., szombat

617 - Csillaghullás

A sok között az enyém is elhullott vajon? - morfondozott magában 617 az eget kémlelve. Ha igen, majd dobok fel az égre 1 újat. Vagyis minimum 2t. - gondolta. 

Ha Castor-Pollux képesek voltak Szent Elmo tüzét jáccani, meg tengerháborgást csillapítani, nekem is csak összejön a víztükörsimítás, majd meg 1 kis lángra lobbanás. Bizonyára nem véletlen lettem én is ketten, majd rám támaszkodok, meg fogom a kezem, és bátorítom engem, ha már kezdenek fakulni a színek, és a tündérek is más szekerét tolják.
1ébként meg jó sokan vannak körülöttem, a Hiúz a pamacsos füleivel, a Kis Kutya - a qtya jó, jobb, mint a Rák, vagy a Bika. Utóbbi ha megvadul, nem lehet 1 leányálom.

Igaz, van olyan csípés-szúrás, ami sokkal mélyebben átjár, mint 1 öklelés. Najó, ebbe ne menjünk most bele - söpörte le ágyáról a felkapaszkodó emlékfoszlányt.

Keneget-szed-cseppent, s az újonnan xzett instant időport is megissza, amit az új piros kabátjával vett és aztán tessék, máris új csillagokat öltöget a kéklő éjvászonra.
Addig meg hulljon a férgese.