2012. március 30., péntek

70 nap párizsi - Taxi 3.

Nos, ha rövidebb lenne a hajam, lassan képzelhetném magam Samy Naceri-nek, bár én mindig más taxiban ülök, és sosem olyan pözsóban és nem is Marseille-ben, mint filmbéli taxisunk.

Tegnapi rötúrom a földre szállás után ismét taxizásba torkollt, most éppen német járgány, kínai kocsis várt engem, a magyar utast, franciahonban. Bírom ezt a multikultit. Már csak 1 samsonite böri kellett vón a készlethez, vagy 1 pár olasz cipő, de mivel se a fizuemelésről, se a bónuszról szó sem esett eleddig, maradt a low budget narancsárga bőröndöm és tavalyi cipőcském. De még mindig jobban jártam, mint a sofőr; zoknis-szandálos lábazaton. Nade nem a ruha teszi az embert.

Az sokkal jobban zavart, hogy nem értettem, amit mond. Mivel igyekeztem vón a szállásra, nem bántam vón, ha nem csak mandarin nyelvjárásban ért. Megadtam a címet. Lassan és kétszer. Majd körülnéztem a kocsiban, hát GPS sehol. Beletörődtem, hogy felfedező útra indulok; akár teccik, akár nem.

Azt kell mondjam, emberünk nem épp a buddhista zeniskola eminensei közül került ki. Ezt abból szűrtem le, hogy az út alatt kb 30x nyomta a dudát. Kb 30x több alkalommal, mint kellett volna. Ettől kicsit tér-idő-utazás jellege lett a taxizásnak; némi marokkói feeling-et kölcsönözve a párizsi utaknak. Ott használják ugyebár fék és index helyett a dudát.
Ehhez hozzáadva spazmikus staccato-ját, amiben vezetett, rövid idő után felkívánkozott az utolsó magyar ebédem, hogy megnézze, ki hánykolja ide-oda.

Aztán, hogy vmi elterelje a figyelmem, valahol 43 eurónál hirtelen tompa dobbanás, majd a jobb oldali visszapillantó bánatosan lefittyedt. Nos, ekkor az is kiderült, hogy kocsisunk azér beszélni francia, mer úgy repültek a "connard"-ok mint a "canard"-ok a robogós után, aki leverte a tükröt. Pedig épp a sminkem ellenőriztem benne. Itt végképp feladtam, hogy emberi állapotban/időben érjek házhoz.
A kocsis, életét kockáztatva kiszáll a több sávos úton a sivító autók közt, visszanyomkodja a tükröt, mondja a magáét az általa ismert össze nyelven, meg persze jelbeszéddel. 
Hervadt ábrázatomat 1üttérzésnek véli, s magyarázza, mi történt. Bólogatok lemondóan, helyzetem súlya alatt 1ébre nem telik tőlem.

Kb 1 órás hányattatás után  ismerőssé válik a terep, alagút a fény végén, pár mellékutca és cél1enes! A sofőr mekkérdi, merre mennyünk, humán GPS-ként navigálok; hát mindenki elképzelheti azt a kocsist, aki az én közlekedős tehetségemre szorul... 
Aztán persze, minden jó véget ér 1x, így ez is, és ott állunk a szálló előtt, Stéphane-t látom feketélleni, szóval nagy változás nem állt be 7fő óta. 
Emberünk 1 örós felárat számol; talán a robogós élményért, vagy hogy majdnem találkoz6tam a rókával; csupa izgalmas lehetőség. 

Bevonulok a recepcióra, Afrika Gyöngye mérsékelt lelkesedéssel fogad, mindazonáltal megkapom a 609es kulcsot, így télleg hazaérek.
Féléletem hátrahagyva loholok a közértbe, embereledelért, xencsére nincs tömeg, ám a sajtospultnál kiderül miért: zárnak. Ekkorra már kosaramban pár alapvető tétel, úgymint kenyér, paradicsom, körte. Felmarok 1 coulommier-t, hogy teljes legyen a tányérkám, majd fizetek és még épp megúszom a kihajítást.

A féléletböri, majd a letétböri kiürítése nem kevés időt vesz igénybe, mire végzek, csak aludni vágyom.
Hiába, fárasztó 1 létforma ez.

Mindazonáltal: nem cserélek! :)