Több nap igenjei az alábbiak.
Visszatértem az életfogytos tanulási körforgalomba. Megy az adok-kapok, gyarapítom magam és mások tudását, abból baj (manapság már) tán nem lesz.
Az új tanítvánnyal röpkegyorsan 1 hullámhosszra kerültünk, így inkább élvezet lesz vele órát tartani, mintsem meló. A régi-új tanítvánnyal meg ott vesszük fel a fonalat, ahol elejtettük pár éve. Van itt más kötőanyag is a mindennapok malterán túl.
Szerencsémre a vadiúj tanáromat is roppant közelinek éreztem kvázi azonnal, pedig izgultam. Ultrajó ötletnek tűnt hozzá bejelentkezni - egész addig, míg oda nem értem és valós veszélyt nem jelentett rám nézve. Elnézően zongorált, bénázásaimról tudomást sem véve. Elsőre csak bruttó 20 perces performanszot nyomtam, aztán xintem mindketten megkönnyebbülten konstatáltuk, hogy letelt az 1 óránk. Mindenesetre a tanulmányi környezet felettébb impresszív és motiváló, hogy mielőbb világhíres előadóművész legyek. Véletlenül.
Szociális hálómat szövik a pókjaim - ha a NASA-nak megfelel a folyékony kristályszerkezet, úgy én is elégedetten dőlhetek hátra benne.
A csütörtöki fagyiélményem brióssal eddig ismeretlen gasztrotávlatokat nyitott előttem, új mércét állítva az édesiparral szemben. Magasabbat mármint.
A mai napsütés éppen passzolt a belvárosi teraszos ebédemhez, a készséges pincérfiú sokkal viccesebb volt, mint szemrevaló. Depersze így is értékeltem a helyzetkomikumot.
A desszert is gasztromantrába torkollt, xencsére szeparéban fogyasztottam, így zavartalanul kiélvezhettem a kexes-málnás-sajttortás tejberizs minden percét.
A nagyon primér gyönyörökön túl szellemi táplálékot is vettem magamhoz. S bár minden nyáron elhatározom, hogy a szezonhoz passzoló könnyed (értsd: szimplán felszínes) olvasmányokat választok, de mindhiába. Nem és nem bírok önszántamból fejősévát, daniellesteelt olvasni, se pités gyilkosságot. Marad tehát Szorokin és a legvadiújabb Tellúria.
Miközben akusztikusan kényeztet a (mellesleg igazán mutatós) toszkán orgánum.
Asszem, jókor vagyok jó helyen.
Visszatértem az életfogytos tanulási körforgalomba. Megy az adok-kapok, gyarapítom magam és mások tudását, abból baj (manapság már) tán nem lesz.
Az új tanítvánnyal röpkegyorsan 1 hullámhosszra kerültünk, így inkább élvezet lesz vele órát tartani, mintsem meló. A régi-új tanítvánnyal meg ott vesszük fel a fonalat, ahol elejtettük pár éve. Van itt más kötőanyag is a mindennapok malterán túl.
Szerencsémre a vadiúj tanáromat is roppant közelinek éreztem kvázi azonnal, pedig izgultam. Ultrajó ötletnek tűnt hozzá bejelentkezni - egész addig, míg oda nem értem és valós veszélyt nem jelentett rám nézve. Elnézően zongorált, bénázásaimról tudomást sem véve. Elsőre csak bruttó 20 perces performanszot nyomtam, aztán xintem mindketten megkönnyebbülten konstatáltuk, hogy letelt az 1 óránk. Mindenesetre a tanulmányi környezet felettébb impresszív és motiváló, hogy mielőbb világhíres előadóművész legyek. Véletlenül.
Szociális hálómat szövik a pókjaim - ha a NASA-nak megfelel a folyékony kristályszerkezet, úgy én is elégedetten dőlhetek hátra benne.
A csütörtöki fagyiélményem brióssal eddig ismeretlen gasztrotávlatokat nyitott előttem, új mércét állítva az édesiparral szemben. Magasabbat mármint.
A mai napsütés éppen passzolt a belvárosi teraszos ebédemhez, a készséges pincérfiú sokkal viccesebb volt, mint szemrevaló. Depersze így is értékeltem a helyzetkomikumot.
A desszert is gasztromantrába torkollt, xencsére szeparéban fogyasztottam, így zavartalanul kiélvezhettem a kexes-málnás-sajttortás tejberizs minden percét.
A nagyon primér gyönyörökön túl szellemi táplálékot is vettem magamhoz. S bár minden nyáron elhatározom, hogy a szezonhoz passzoló könnyed (értsd: szimplán felszínes) olvasmányokat választok, de mindhiába. Nem és nem bírok önszántamból fejősévát, daniellesteelt olvasni, se pités gyilkosságot. Marad tehát Szorokin és a legvadiújabb Tellúria.
Miközben akusztikusan kényeztet a (mellesleg igazán mutatós) toszkán orgánum.
Asszem, jókor vagyok jó helyen.
