2011. június 28., kedd

Opération Casablanca - A feneketlen hordó

Itt, É-Afrikában a pasik közel sem metro-, inkább retroszexuálisak. Legalábbis, ami a testsúlyukat illeti.
Már viszonylag korán megengedik maguknak azt a luxust, hogy elkezdjenek lángosformát felvenni. Vagy spongyabobként idomtalankodni.


Ezt ellensúlyozandó, nagyon trendi ingeket erőltetnek magukra. Úgy tudom elképzelni a reggeli öltözős jelenetüket, mint anno a nők fűzőbe préselését: eleve adott az 1 számmal kisebb ing. Ezt addig húzzák, míg vhogy bele nem szuszakolják magukat. Rejtély, hogy hogyan, de begombolják. És itt kezdődik a para!
Minden 1es mozdulatnál, légvételnél  azon izgulok, hogy nehogy szana-szétpattogjanak a gombok az ingről, nem bírván tovább a feszülést. A rózsaszín ümög ráncokat vetve áll ellen a benne veszteglő hordónak, de ilyenkor érti meg az ember lánya, hogy minden 1es perc ajándék; ha a gombok feladják, menthetetlenül elénk tárul az addig burkolt kisgömböc, kétséget sem hagyva valós méretéről.


A feneketlen jelző itt épp nem fizikai értelemben véve használatos; inkább a telhetetlen szinonimájaként. S most 1 vkiről van nagyban szó, a Bexzési Zsawadról (az előtag a pozíció, utóbbi a hímtag, mármint név xint).
Mo-i visszatértemből zsuppoltam ide csokikat - mint tudvalevő, 1gyel többet -, hogy örömet xezzek a kedves kollégáknak. Zsawadunk belépdelt kopogós cipellőjében az irodába, felettébb megörült a látványnak (nem az enyémnek), s máris lecsapott a csokikra. Ki is választott 2t. Ugyebár mindenkinek 1et szántam, de vmiért kivételes helyzetben érezte magát, s jogot formált 2re. Dilemmázott, hogy muszáj-e választani, nem lehet-e, hogy mind2t magáévá teszi. Gondolatban ajánlgattam, mit t1n magáévá, ha má ilyen telhetetlen, s végülis nagy csalódott fejjel beérte az 1ikkel. A kisujjadat nyújtod, aztán cápamódra letépi a karodat...
Bár nomen est omen, elvégre Bexezési Zsawad, ki ha ő nem tudná megxezni magának, ami kell.


Délután/estefelé ismét kipp-kopp kipp-kopp, megjelent az asztalomnál. Nyájasan érdeklődött, mikor utazok újra Mo-ra. Tisztára +6ódtam, hogy így törődik velem és a feltételezett honvágyammal, s már majdnem mekköszöntem neki, hogy taxit intéz, mint legutóbb, de azér rákérdeztem, mireföl a nagy faggatózás.
Villanyborotva. Az kéne pestről. Villanyborotva, mer itt bizonyára hiánycikk. Vagy lehet, aranyáron adják. Ám mivel már csak définitivement mék haza, hoppon maratt Bexzési Zsawadunk.
Újabb csalódott elsomfordálás...

Opération Casablanca - Meeting

Ha lehetne, kitiltanám a meetingről a rágós kollégákat. Vagy legalábbis nem ülhetnének mellém. Persze, nem ilyen 1xű, mer ha végre valahára megjelennek a gyűlésen, botorság lenne kizavarni őket.
Akkor csak tessék csukott szájjal kérődzni. S ne a fülembe. Mivel nem értem a helyi nyelvet, nem tuttam eldönteni, mikor kérdez vmit, s mikor esz.

Opération Casablanca - Baráti jó tanács

Nem tom, ki hogyan kezeli a baráti viszonyait, én meglehetőst kevés fenntartással, hátiszen pont azér barátiak. Ámde kérem, itt Casa-ban, kaptam 1 (baráti?) jó tanácsot, hogy miként is kell bánni a barátokkal:
Csapdát kell nekik állítani! Úgy ám! Hogy megtudd, számíthacc-e rájuk.


Kicsit lefagytam ekkora bölcsesség láttán-hallatán, így nem faggattam ki a tanácsadót, hogy mégis milyen jellegű csapdákra gondoljak. Mondjuk pl ott hagyom a potenciális jóbarátot 1 szobában életem értelmével/a nagyi éxerével (még jó, hogy nincs!)/bankkártyámmal PINkódostul, majd 1 titkos ajtón keresztül kilesem, mihez kezd? Vagy hogyan? Esetleg felhívom az éjszaka közepén, hogy iszonyú nagy bajba kerültem, és jöjjön értem a világ végére rohanvást?
Ámbár ebben az esetben nekem is el kell jutnom a világ végére. Télleg, megkérek 1 barátot, hogy vigyen el a világ végére - tesztképpen. Majd 1 másik barátot megkeresek ezzel a feladattal, hgy jöjjön el odáig értem. Ezzel 2 barátot ütnék 1 csapásra. Hm. Valahogy nem teccik az 5let.


Visszagondoltam, hogy ez a "barát" vajon hányx állított már nekem csapdát, és hogy hányx estem bele vagy sem.


Barátaim (így, orbánosan...), no para, nem vagyok eléggé kreatív, se paranoid ahhoz, hogy firnyákos cselekkel tegyelek próbára benneteket.
De azér eljönnétek velem a világ végére? ;)

Opération Casablanca - S.O.S.

A fejem Juditért és Benepéterért, spongyakorpuszom jógáért, úszásért, szaunáért és spinningért kiált.
Hiába, a pizza-szendó kombó nem tesz jót a vonalaknak.
Hazamék és őrületes szobrászatba kezdek.

Opération Casablanca - Ágyjelenet

Minden este nekiesek. Muszáj, nem tudok nélküle meglenni. Van, hogy már fürdés előtt, de többnyire azér kibírom a zuhany utánig. Ám akkor már nincs visszaút.
Nagyon akkurátusan, szinte mértani pontossággal van betűrve minden csücsök, 1 ránc se vetődik az anyagon. Annál inkább én! Elkapom az 1ik sarokban és húzom-tépem, amíg fel nem fehérlik a legalsó borítás. Ettől persze vérszemet kapok és vadul kiszabadítom minden négyzetcentiméterét, hogy 1 pont se maradjon rejtve előttem, hisz ettől még jobb lesz nekem később.
Amikor teljesen kiszabadítottam, végre rámász6ok. Nagy elégedetten elnyúlok, kéjesen sóhajtozok. Kifulladva, elalélva, végre bevackol6om magam.
Ilyen ez a szállodai ágyazás-technika: becsomagolják a fekhelyedet, épp csak le nem biztonsági fóliázzák.