Kórisme

Rendelőintézet, várakozók 1enletes moraja, mivel a sorrakerülésig próbálnak nem idegbajt kapni, így beszélgetnek. Legkézenfekvőbb téma ugyebár ottlétük miértje, a körözött kór.

- Maga mivel van itt? Már láttam itt párszor.
- Igen, kontrollra kell járnom a bérnyomásommal.
- Ne mondja! Rémes lehet! Hogy bírja?
- Hát, már megszoktam. Tudja, hogy van ez. Ha rendesen szedem a védőszereket, mint pl. az idegburkolót, és nem hagyok ki 1 bérnyomásemelő gyakorlatot sem, a doki xint szép kilátásaim vannak, s talán normális életet élhetek. Nade maga meg? Tk. mit keres itt? Virul, mint a pálma! 
- Igenigen, én a zárójelentésemért jöttem csak.
- Na, és hát mi baja?
- Mákom van. Aszonta a doki, áttétes.
- Tejóég!!! Ilyenről még nem is hallottam.
- Hát igen, nem túl gyakori és nehéz felismerni is. Ugye az egészségügy nem igazán van erre berendezkedve, nincsenek meg az eszközök sem és az érintett is csak elég sokára veszi észre, hogy kezdődő mákja van.
- Mik a tünetei?
- Például, az illető egész jól érzi magát a bőrében. Olyan, mintha minden összeesküdött volna érte. Minden, érti?
- Elképzelni sem bírom.
- Depersze, ezt igazából csak a mákos gondolja így, kicsit olyan, mintha hallucinálna. Azt képzeli, hogy szerencsés. Azt hiszi, minden úgy van jól, ahogy és ehhez képest érzi marhajól magát.
- Őrület!
- Igen, de csak csendes és nem ön-, se nem közveszélyes. Mér, hát ha most maga rámnéz, megmondja, hogy áttétes mákom van?
- Nem, persze nem, főleg, hogy asse lehet tudni, mit jelent. És 1általán hogyan áttétes?
- Hát, először csak 1 területen jelenik meg. Nálam például az irodában kezdődött. Váratlanul. Tökre nem számítottam rá, s máris kiküldtek. Fényterápiára. Tudja, hogy megy ez. 1x fent, másszor még fentebb. Nehéz feldolgozni.
- Gondolom! Nagyon megviselte?
- Bevallom, nem volt könnyű. A bizonytalanság, tudja, hogy akkor lehet, tényleg mákom van? Addig a legrosszabb, míg nem lehet biztosat tudni. Úgyhogy nem vártam sokáig, elmentem mákszűrésre. A TB ugyan nem támogatja, de csak (ön)bizalom kérdése. Azt meg, ha nehezen is, de csak bevállalja az ember, nem igaz? Mikor az életéről van szó.
- Az má igaz.
- Szóval először elmentem a mákszűrő központba, s ott mindenféle kérdéseket tettek fel. Hogy pl. ért-e mostanában nagy xencsétlenség.
- Miféle?
- Hát, mondjuk, csapódott-e meteorit a házamba. Meg 1általán, van-e lakásom. De eleve ott kezdődik, hogy csekkolják, megvan kezem-lábam, látok-hallok. Felmérik a barát-szintet, családi faktort, bérvétel xencsére nincs.
- Na és az áttétek?
- Az külön történet. Előx csak azt veszi észre, hogy mondjuk a munkájában jól érzi magát. Aztán ez vhogy kihat a magánéletére is. Rövid időn belül szembe kell nézni a ténnyel, hogy szerencsés.
- És a környezete hogyan reagált?
- Együtt éreznek, abszolút. Támogatnak mindenben. Számít6ok rájuk. Valszleg nem véletlen, hogy pont ilyen közegben lesz könnyen mákos az ember. Az én mákom már olyannyira áttétes, hogy a doki xint minőségi, teljes életet élhetek.
- És nem is kezelték? Nem kapott szereket?
- De, rögtön az elején, mondom, kaptam fényterápiát. Pozitív kultúrion-kezelést. Érzelmi ráhatást. Nagy dózisokban, eleinte persze megterhelő. De aztán hozzá lehet szokni. A jóhoz ugyebár egész gyorsan.
- Xintem én nem is bírnám.
- Hát, alkat kérdése, 1 bizonyos szintig. De elvileg mindenki jól reagál 1 ilyen kúrára. Aki hajlandó 1üttműködni, látványos állapotváltozást észlelhet. A doki tök rendes, végig biztatott, és mondta, hogy van ugyan országos mákszűrő program, csak sajnos kevesen tudnak róla.
- Én se hallottam még erről.
- Ugye! Ezért is fontos az otthoni önvizsgálat. Tudja, ezt más orvosok is szokták javasolni. Pár lépésben elvégezhető, tükör előtt, vagy ha 1edül nem meri, 1 közeli hozzátartozójával.
- Mit kell csinálni?
- Ha a tükrös verziót választja, akkor csak annyi, hogy belenéz, s örül annak, amit lát. Ha szóbeli feedback-re is szüksége van, akkor inkább vmelyik családtagját kérje meg, hogy legyen a tükre. Készüljön fel, hogy sokkoló lehet látni-hallani, hogy milyen jó állapotban van, micsoda formatervezett, s egyedi kivitelezésű, vagy hogy páratlan. Azt is nehéz elfogadni, hogy megvan szinte mindene.
- Mire gondol?
- Olyasmikre, amiket nehezen veszünk észre. Nagyon alaposnak kell lenni tehát az önvizsgálatkor. Nem szabad lebecsülni a jeleket. Komolyan kell venni, ha pl. már előfordult az életünkben zenei/vizuális/érzelmi/utazós/szivárványos/virágillatú esemény. Ezek mind mákkockázati tényezők. Főleg, ha nem 1edül esett át ezeken.
- Az ember ezekből még nem is gyanakodna mákra. Ez elég súlyosan hangzik.
- Az is! De persze sokan nem merik bevallani maguknak, hogy mi a helyzet. Hogy lehet örülni, annak, ami van.
- Nem mindig könnyű ám. 1 csomó mindent át kell értékelni.
- így igaz. Tudja, ez is fejben dől el. Ó, most mennem kell, végre megkapom a papírt, s már itt se vagyok.
- Dejó magának! Úgy irigylem!
- Ugyanugyan, tessék elvégezni az önvizsgálatot és könnyen lehet, hogy felfedezi a kialakuló mák tüneteit. Csak bátran!

Roli és Bruce

A dolgos 7köznapok 1üttjárnak ugyebár a tömegközlekedéssel, ami olykor felér 1 kalandtúrával. Ha belegondolok, hogy csakcsupán 10e péncembe kerül, még méltányos is.
Mivel én ott lakom, ahol a madár is jár, le kell mondjak a metróról, villanyosról, így marad a troli. Mivel viszonyunk mindennapos, szinte meghitt, már csak Rolinak hívom. 

Roli nincs túl jó állapotban, az évek meggyötörték, szegénykém már lassú is, hörög is, néha úgy kell húzni-tolni, szóval nem túl megbíz6ó igazából. Depersze az ember lánya a qtyáját se dobja ki csak azér, mer öreg, így Roli és csapata továbbra is gazdagítja fővárosunk járgányparkját. 

Ma reggel egész fittipaldin gurult, ámde társa megadta magát az idő vasfogának, ami kíméletlenül a csápjaiba mart, s így rezignáltan vesztegelt az 1ik meglehetősen forgalmas kanyarban; előttünk. A csápok rögzítéséből adódóan az én Rolim sem halad6ott tovább az eltérített útvonalon, így a sofőr érzékeny búcsút vett tőlünk, mindenki kreativitására bízva a továbbjutást.

Nade! Mivel nemrég városunkba robbant a tesztoszteronbomba, nem kellett sokáig várni a megmentőre. Minthogy Rolitól nem messze épül a sztárváros a drága életű Bruce számára, már érkezett is Brucie rohamléptekben, kicsit olajos trikóban, diszkrét vérfoltokkal, összevont szemöldökkel. Feltépte Roli rozogácska ajtaját, szó nélkül a vállára vetett, a reggelis kistáskám jelentős amplitúdóval lengedezett, ahogy loholt velem elfelé Rolitól. Utóbbi bánatosan-féltékenyen utánam intett sárga csápjaival, de csak állt moccanatlanul.
Brucie bevetette magát és így engem is az árnyas ligetbe, fától fáig osonkodtunk, majd 1 ugrással átszelte a 4 sávon száguldó autókat, s végül leporolgatott az iroda előtt.
Film-és vérbeli macsóként persze 1 szót se szólt, csak jelentőségteljesen a szemembe nézett, majd kemény léptekkel eltűnt a fékcsikorgó autók közt.

Ez a jelenet természetesen nem látható a készülő movie-ban. Az intermezzo az én titkom, még Bruce se tud róla.