Kir au Chardonnay, tartare de saumon à l'aneth&gingembre et du Sancerre comme vin blanc; voilà un dîner à la Française.
Csak azért nem a teraszon, mert a tavasz már elment alukálni, így kissé hűvös lett az este.
Előlegbe kis csipsz, kis kenyér, kis Kir(álylány) gyertyafényben, budoár feelingben. Bordó fal, bordó-barna bútorzat, sötétnarancs lámpaernyők, a falon óriási faforgács-szerű díszítmények, óraszerkezetek kinagyítva, oldtimer portrék.
Még le se vetkőzöm a napi hordalékot, már érkezik a vacsora. Tk 1 vágódeszkán. Szavamra, irtó látványos, de megálltam és nem fényképeztem.
A pönszér érdeklődik, kívánok-e borsot, s már rántja is elő méretes őrlőjét. Na nem az állkapcsából, csak a konyhai felszerelésből. Perszepersze, kérek borsot, s tekeri a gigaPeugeot-t. Merhogy ugye pözsóék így kezdték, konyhászati eszközök gyártásával. Nekem 2 pözsóm is van otthon, 1ik se járgány.
A lazac kellőképp gyömbéres, az aszalt paradicsom buján előtárja minden nyári titkát az olívaolajnak s nekem. Hallom a napsütötte órákat, de az is lehet, hogy a Kir játszik velem. Asse kizárt, hogy kicsit megtáncoltat, tekintve, hogy az ebéd a régmúlt homályába vész a maga szűkmarkú tányérkájával. La vie est encore plus belle comme d'hab.
Nem vagyok biztos afelől, hogy a kiskutya valódi, avagy csak kirillúzió. Akárhogy is, epizódxeplő, gyorsan kiírja magát a sztoriból azzal, hogy se magyarul, se angolul nem ért, mivel nem reagál a hellóra.
Sancerre hűvös, mint 1 jó pönsze a napos hegyoldalban. Épp annyira savas csak, hogy felpezsdítsen, nyelvem és szájpadlásom zsibong örömében, mikor találkoznak a vitális korttyal. Hársfa árnyékolta patak jut eszembe róla, bármennyire is nem passzol 1 sommelier-féle ajánláshoz. Én csak a magam laikus módján borozok, l'art pout l'art :)
Maszatos számat a ruhaszalvétába törlöm, s nézem a szajna-parti forgalmat, a fényeket. Sancerre továbbra is üde és fárad6atlan, akár a virágzás. Ugyanúgy eltölt békés örömmel és csendes tűzzel, mint a tavaszi világ; mikor biztos lehetsz afelől, hogy akármi is volt, minden újrakezdhető. Sőt, még az se kell, hogy higgyél a renaissance-ban, anélkül is megtörténik.
Az utolsó falattal megüzenem gyomortáji lazacéknak, hogy átmentek a szűrőn (is), majd hadat üzenek a kalóriáknak, s rendelek 1 crème brûlée-t. Péntekre hivatkozva az extrát választom, vagyis pisztáciával és csokival.
Sancerre-től kimelegszem és érzésem xint kipirulok, mint 1 xelmes kirándulástól.
A kerekesszékes fiú rám mosolyog és bonszoárt kíván, majd eltűnik a színről. Asszem, a desszerthez má nem kérek bort.
Kis palatáblán szervírozzák a krémeket, xencsére nem kell se palavessző, se 1éb, csak ráolvadni a látványra.
3 minitányérka, kicsit nagyobb, mint 1 mécsestartó, a balszélső 3levelű kompozícióval. Ezt sem képeztem, leginkább mer ekkorra má képtelen lettem vón 1 stabil exponálásra, tekintettel Kirre és Sancerre-re.
A kompozíciót megbontom, de így se tudom eldönteni, milyen gyümölcsöt eszek. Tk. mind1 is, mer 2 falattal eltüntetem, majd kanálra kapok és becserkészem a bal tányérkát.
Nőnemben ugyebár fogalmam sincs erről, de xintem a crème brûlée olyan, mint mikor 1 pasi elveszi a lány szüzességét. A hártyavékony karamellréteget áttörve ott a lágyan omló édesség, ami mindenedet elárasztja; muszáj lehunynod a szemed és - étteremben lévén, lehetőség xint diszkréten - felnyögsz.
Ha csupán ennyitől nincs gasztroorgazmusod, a szicíliai pisztáciakrémtől tuti összejön. A méthode ugyanaz, roppanós karamellréteg, alatta hancúros zöld ízzel. Frigideknek, impotenseknek, illetve egzotikus izgalmakra vágyóknak erőst ajánlott a csokibrûlée. Sűrű afrikai vadon, keserédesen vadító, itt már szó sincs szűzlányról, a csokibrûlée erős és szenvedélyes, mint 1 tapasztalt szerető.
Az ízorgiától elcsigázva már csak arra vágyom, hogy ölbe kapjanak és hazavigyenek a baldachinos ágyba. Királyfi híján lábra küzdöm élveteg korpuszomat; ilyenkor mindig úgy érzem magam mint 1 újszülött őzgida, kb annyira koordinált és biztos a mozgásom. Ám legalább a lábam nem olyan szőrös.
Hazasóhajtozok, vigyorgok a csajra a liftben, pláne mikor rájövök, hogy tükör van szemben.
Csak azért nem a teraszon, mert a tavasz már elment alukálni, így kissé hűvös lett az este.
Előlegbe kis csipsz, kis kenyér, kis Kir(álylány) gyertyafényben, budoár feelingben. Bordó fal, bordó-barna bútorzat, sötétnarancs lámpaernyők, a falon óriási faforgács-szerű díszítmények, óraszerkezetek kinagyítva, oldtimer portrék.
Még le se vetkőzöm a napi hordalékot, már érkezik a vacsora. Tk 1 vágódeszkán. Szavamra, irtó látványos, de megálltam és nem fényképeztem.
A pönszér érdeklődik, kívánok-e borsot, s már rántja is elő méretes őrlőjét. Na nem az állkapcsából, csak a konyhai felszerelésből. Perszepersze, kérek borsot, s tekeri a gigaPeugeot-t. Merhogy ugye pözsóék így kezdték, konyhászati eszközök gyártásával. Nekem 2 pözsóm is van otthon, 1ik se járgány.
A lazac kellőképp gyömbéres, az aszalt paradicsom buján előtárja minden nyári titkát az olívaolajnak s nekem. Hallom a napsütötte órákat, de az is lehet, hogy a Kir játszik velem. Asse kizárt, hogy kicsit megtáncoltat, tekintve, hogy az ebéd a régmúlt homályába vész a maga szűkmarkú tányérkájával. La vie est encore plus belle comme d'hab.
Nem vagyok biztos afelől, hogy a kiskutya valódi, avagy csak kirillúzió. Akárhogy is, epizódxeplő, gyorsan kiírja magát a sztoriból azzal, hogy se magyarul, se angolul nem ért, mivel nem reagál a hellóra.
Sancerre hűvös, mint 1 jó pönsze a napos hegyoldalban. Épp annyira savas csak, hogy felpezsdítsen, nyelvem és szájpadlásom zsibong örömében, mikor találkoznak a vitális korttyal. Hársfa árnyékolta patak jut eszembe róla, bármennyire is nem passzol 1 sommelier-féle ajánláshoz. Én csak a magam laikus módján borozok, l'art pout l'art :)
Maszatos számat a ruhaszalvétába törlöm, s nézem a szajna-parti forgalmat, a fényeket. Sancerre továbbra is üde és fárad6atlan, akár a virágzás. Ugyanúgy eltölt békés örömmel és csendes tűzzel, mint a tavaszi világ; mikor biztos lehetsz afelől, hogy akármi is volt, minden újrakezdhető. Sőt, még az se kell, hogy higgyél a renaissance-ban, anélkül is megtörténik.
Az utolsó falattal megüzenem gyomortáji lazacéknak, hogy átmentek a szűrőn (is), majd hadat üzenek a kalóriáknak, s rendelek 1 crème brûlée-t. Péntekre hivatkozva az extrát választom, vagyis pisztáciával és csokival.
Sancerre-től kimelegszem és érzésem xint kipirulok, mint 1 xelmes kirándulástól.
A kerekesszékes fiú rám mosolyog és bonszoárt kíván, majd eltűnik a színről. Asszem, a desszerthez má nem kérek bort.
Kis palatáblán szervírozzák a krémeket, xencsére nem kell se palavessző, se 1éb, csak ráolvadni a látványra.
3 minitányérka, kicsit nagyobb, mint 1 mécsestartó, a balszélső 3levelű kompozícióval. Ezt sem képeztem, leginkább mer ekkorra má képtelen lettem vón 1 stabil exponálásra, tekintettel Kirre és Sancerre-re.
A kompozíciót megbontom, de így se tudom eldönteni, milyen gyümölcsöt eszek. Tk. mind1 is, mer 2 falattal eltüntetem, majd kanálra kapok és becserkészem a bal tányérkát.
Nőnemben ugyebár fogalmam sincs erről, de xintem a crème brûlée olyan, mint mikor 1 pasi elveszi a lány szüzességét. A hártyavékony karamellréteget áttörve ott a lágyan omló édesség, ami mindenedet elárasztja; muszáj lehunynod a szemed és - étteremben lévén, lehetőség xint diszkréten - felnyögsz.
Ha csupán ennyitől nincs gasztroorgazmusod, a szicíliai pisztáciakrémtől tuti összejön. A méthode ugyanaz, roppanós karamellréteg, alatta hancúros zöld ízzel. Frigideknek, impotenseknek, illetve egzotikus izgalmakra vágyóknak erőst ajánlott a csokibrûlée. Sűrű afrikai vadon, keserédesen vadító, itt már szó sincs szűzlányról, a csokibrûlée erős és szenvedélyes, mint 1 tapasztalt szerető.
Az ízorgiától elcsigázva már csak arra vágyom, hogy ölbe kapjanak és hazavigyenek a baldachinos ágyba. Királyfi híján lábra küzdöm élveteg korpuszomat; ilyenkor mindig úgy érzem magam mint 1 újszülött őzgida, kb annyira koordinált és biztos a mozgásom. Ám legalább a lábam nem olyan szőrös.
Hazasóhajtozok, vigyorgok a csajra a liftben, pláne mikor rájövök, hogy tükör van szemben.
