2012. augusztus 6., hétfő

Félvezető - Parkolások

A parkolás manapsági helyzetemben 2 szempontból is aktuális.

Bélával ugyebár gyűrjük a járgányállítás különféle módozatait, úgymint előre-hátra, oldalra, de mindig párhuzamosan. Kéne. Az én párhuzamosaim nem a végtelenben, hanem sokkal korábban, a kocsi elejénél/faránál találkoznának. Depersze ezt orvosolandó, pár bónusztolatás-előremenet manőverrel ki1nesítem a csálé hajtányt, majd lazán kipördülök a benzingőzös izzadságtócsából, ami a mutatvány végére jelentős mennyiségben felgyűl körülöttem. Béla ultrarendes, ilyenkor még meg is dicsér, majd diszkréten fulladozik; a letüdőzött gőzök-gázok kicsit megviselik.

Nem tudom, melyik kromoszómához köthető a bravúros parkolás, de van 1 olyan sejtésem, hogy az Y a hunyó.
Irigykedve csodálom az XY-okat, akik könnyed eleganciával befarolnak hangyányi helyekre, szemrebbenés nélkül. Csakis genetikai magyarázata lehet.
Én meg közben véres verejtékkel, fogcsikorgatva szuszakolom a kocsit másfél autónyi placcokra, s csak remélem, hogy a vizsgabiztos is akkora jóindulattal viseltet majd a hegyesszögű párhuzamosaim iránt, mint Béla.  A fejlődésem tagad6atlan, mivel messziről indultam, nagyívű és látványos utat tettem meg eddig is. És ami még hátravan!

Az absztrakt parkolást Béla műveli, aki múlt 7en közölte, hogy akkor ő most eltűnik szabaccságra, elvégre itt a nyár, a balatoni lángosok, sörsátrak és végelát6atlan láblógatások szezonja. A vakáció 2 hetes, és még véletlenül sem esik 1be az én kis 1hetes elvonulásommal. Vagyis - fejszámolók előnyben - 3 7ig bélátlan napokat élek, s elméletben parkolok csak. Szociális hálóm pozitív pólusa nyugtatgat, hogy csupán hasznomra válik a szünet, mert az információk sejtszinten beépülnek, így hó végén parádés performansszal lephetem meg Bélát és engem is.
Jómagam - szkeptikusabb fajta - fenntartással kezelem a kihagyást, mermivan, ha eddig összeszedett tudományom elmúlik, mint a nátha 1 7 után?! Gyorsan növesztenem kéne 1 kromoszómát, s arra ráindigózni az infókat.
Lehetőleg Y-t. Nem biztos, hogy még 1 X-szel nagy előnyre tennék szert.

Bár saját járgányom még nincsen, remélem, mire megszületik, ilyenek várnak városszerte:

Női parkoló