Eme feljegyzés egy esős júniusi kedden készült Taipeiben, jócska küzdelem után. Természetesen ez is 1 még korábbról eredő történet.
Ugyebár mivel annyira roppant elfoglalt vagyok, meg nélkülözhetetlen meg vatevör, igényeltem még 1 útlevelet. A vantól nem kell félni alapon. Akkor még nem tudtam, hogy de. Mert persze ezen népi bölcsesség sem kivétel, mint az mingyá kiderül.
A két útlevél amúgy tök egyforma, mármint az egyikben rövidebb a hajam, de kb ez a leglényegesebb különbség köztük.
Minthogy nemsokára Indiában is felbukkanok, muszájlott vízumot igényelni. Hogy egyszerűbb (???) legyen, Pesten. Táveléréssel, meghatalmazással, gyorspostával. Meg az egyik útlevéllel. Egész pontosan az elsővel, merthogy az tovább érvényes. (A másodlagos csak 2 évre szól.)
Péntek 10-én össze is készítettem a vízumigénylő dossziét és az ezért felelős munkatárs gondjaira bíztam, hogy küldje magyarhonba. Majd nagy lelki nyugalomban készítettem az úti pakkomat Tajvanra. Repjegyem is volt, (még egy) útlevelem is, meg kedvem is.
Szombat kora délután indult a gép, úgy időzítettünk, hogy kényelmesen meg tudjunk ebédelni előtte. Csomagfeladás, beszállókártya, kivándorló pult. Hárman 3 másodlagos passzporttal, három külön pultnál - ugyanazon szcenárióval.
A kérdésfelvetés az alábbira irányult: hogyan gondoljuk töküres útlevéllel kilépni, beléptető pecsét híján illegálisan tartózkodunk maláj földön. Az sem hatotta meg a hazafias határőröket, hogy minden adatunk rendelkezésre állt digitálisan. Stempli nélkül nem hagyhatjuk el a zországot. Szóval übergyorsan kellett 1 B terv. És/vagy egy pálinka.
Nagyon soká, de sikerült elérni a kolleginát, aki egyébként nem hirtelen mozdulatairól híres, de most - köcsög mörfi - lelkesen újságolta, hogy feladta a dokumentációt még péntek este.
A nyomkövető számmal kiderülhetett, hogy a gyorsposta fel is vette a pakkot szombat (aznap) reggel. Ügyfélszolgálat persze csak du 1ig van 7végén. Fél4kor már nincs.
A tracking numbert csekkolva megtudtuk, melyik UPS telephelyen dekkol a dokumentáció. Uberbe csapódás, ámde előtte még!
Akik figyeltek fentebb, aggódhatnak, hogy mi lesz a bőröndökkel?! Amiket felküldtünk a repcsire. Vissza kellett szerezni őket.
A check-in pultos kisasszony másfél órát helyezett kilátásba, és így is lett. Ennyi időbe telt, mire a guribörik visszaértek a kifutópályáról. Xintem gyalog.
Időközben azt is megtudtuk, hogy mivel el sem utaztunk - értelemszerűen - haza sem jöhetünk a lefoglalt jeggyel. Foglaljunk másikat. Meg is adta az ügyfélszolgálat számát; ami természetesen hétvégén nem elérhető. Tette hozzá mosolyogva.
1000 neuronnal csökkent az életerőpontunk. Fejenként mármint.
Összegzem, hol tartunk. Volt-nincs repjegyünk, van-nincs útlevelünk és suhanunk az UPS-hez. Sofőrünk konstatálja, hogy a fehérek roppant eltökéltek. Bátortalanul megjegyzi, qrvafontos lehet a cucc, ha hárman jöttek érte Mo-ról.
A telepet persze őrzik, de a portást elsodorja a magyar elán, be a raktárba. Ahol sötét van, meg 2 ramadánozó nő leghátul. Ők közlik, hogy a szajré a reptéren van, készen elhagyni KL-t. (Nem úgy, mint mi.) Hogy meg lehet-e akadályozni?
A 2 nő összenéz és Ravihoz irányítanak minket. Ha valóban annyira fontos az a csomag, hívjuk Ravit, aki a reptéren törődik a pakkokkal.
Ránézésre feltételezhető, hogy a nőnemmel is lelkiismeretesen törődik és hogy nem ez az első delikát szállítmánya.
Kifelé a portás részesül a mesebeli kompenzációból, a jó tett helyébe jót várj - kivételesen - a való világban is érvényesül. Ez, esetében, jó maláj ringgitben manifesztálódik.
Az ubersofőr türelmesen kivárja, míg sorra kerül, s bemondjuk a reptér cargo állomást. A finisben hívjuk Ravit, aki helyi nyelven egyeztet a sofőrrel - csak reméljük, hogy nem a vesénkkel seftelnek épp.
Odaérünk a helyszínre, a jelenet halivúdi: kocsi lefékez, kézfogás férfi módra, a szajré ellenőrzése, bólintás, napszemüveg vissza, az üzletfél kipörgő kerekekkel el a távolba. Mi meg a reptérre, most már a személyszállításra. Megvan az összes passzport és minden szervünk is.
Meglehetős déjà vu, ahogy kipakoljuk a bőröndöket a kocsiból. Lett használható útlevelünk, viszont nincs repjegyünk. Asszem ezt nevezik fél sikernek.
Közel 2 órás online helybenjárás után átközlekedünk a KLIA2-re, ahol az aznapi utolsó Jetstar járat 3D-s ügyfélszolgálata van. Illetve nincs. Csak a check-in pult. Előadjuk a kisasszonynak a zanzásított - vállalható - verziót. Átirányít a főnökéhez.
El se hisszük, de veszünk 3 (!!!) jegyet az alig 2 óra múlva induló járatra.
Zúzunk az útlevélvizsgálatra, röhögünk. Sajnos nem a kora délutános műszaknak mutathatjuk be kalandos elsődleges passzportunkat.
A gépen elfoglaljuk a 3. sort, majd 40 perc múlva leszállunk Szingapúrban, ahol eltöltünk 2 kedélyes éjszakai órát, majd beszállunk a hajnali 1 órás járatra. Az éjszaka derékszögű kókadozásban múlik, a reggel 6-os landolás fájdalmas.
Csomaggyűjtés, uberezés, szállón bejelentkezés, megreggelizés félálomban. Fél10kor beájulás kora délutánig.
így jutottam vala Taipeibe.
Ugyebár mivel annyira roppant elfoglalt vagyok, meg nélkülözhetetlen meg vatevör, igényeltem még 1 útlevelet. A vantól nem kell félni alapon. Akkor még nem tudtam, hogy de. Mert persze ezen népi bölcsesség sem kivétel, mint az mingyá kiderül.
A két útlevél amúgy tök egyforma, mármint az egyikben rövidebb a hajam, de kb ez a leglényegesebb különbség köztük.
Minthogy nemsokára Indiában is felbukkanok, muszájlott vízumot igényelni. Hogy egyszerűbb (???) legyen, Pesten. Táveléréssel, meghatalmazással, gyorspostával. Meg az egyik útlevéllel. Egész pontosan az elsővel, merthogy az tovább érvényes. (A másodlagos csak 2 évre szól.)
Péntek 10-én össze is készítettem a vízumigénylő dossziét és az ezért felelős munkatárs gondjaira bíztam, hogy küldje magyarhonba. Majd nagy lelki nyugalomban készítettem az úti pakkomat Tajvanra. Repjegyem is volt, (még egy) útlevelem is, meg kedvem is.
Szombat kora délután indult a gép, úgy időzítettünk, hogy kényelmesen meg tudjunk ebédelni előtte. Csomagfeladás, beszállókártya, kivándorló pult. Hárman 3 másodlagos passzporttal, három külön pultnál - ugyanazon szcenárióval.
A kérdésfelvetés az alábbira irányult: hogyan gondoljuk töküres útlevéllel kilépni, beléptető pecsét híján illegálisan tartózkodunk maláj földön. Az sem hatotta meg a hazafias határőröket, hogy minden adatunk rendelkezésre állt digitálisan. Stempli nélkül nem hagyhatjuk el a zországot. Szóval übergyorsan kellett 1 B terv. És/vagy egy pálinka.
Nagyon soká, de sikerült elérni a kolleginát, aki egyébként nem hirtelen mozdulatairól híres, de most - köcsög mörfi - lelkesen újságolta, hogy feladta a dokumentációt még péntek este.
A nyomkövető számmal kiderülhetett, hogy a gyorsposta fel is vette a pakkot szombat (aznap) reggel. Ügyfélszolgálat persze csak du 1ig van 7végén. Fél4kor már nincs.
A tracking numbert csekkolva megtudtuk, melyik UPS telephelyen dekkol a dokumentáció. Uberbe csapódás, ámde előtte még!
Akik figyeltek fentebb, aggódhatnak, hogy mi lesz a bőröndökkel?! Amiket felküldtünk a repcsire. Vissza kellett szerezni őket.
A check-in pultos kisasszony másfél órát helyezett kilátásba, és így is lett. Ennyi időbe telt, mire a guribörik visszaértek a kifutópályáról. Xintem gyalog.
Időközben azt is megtudtuk, hogy mivel el sem utaztunk - értelemszerűen - haza sem jöhetünk a lefoglalt jeggyel. Foglaljunk másikat. Meg is adta az ügyfélszolgálat számát; ami természetesen hétvégén nem elérhető. Tette hozzá mosolyogva.
1000 neuronnal csökkent az életerőpontunk. Fejenként mármint.
A telepet persze őrzik, de a portást elsodorja a magyar elán, be a raktárba. Ahol sötét van, meg 2 ramadánozó nő leghátul. Ők közlik, hogy a szajré a reptéren van, készen elhagyni KL-t. (Nem úgy, mint mi.) Hogy meg lehet-e akadályozni?
A 2 nő összenéz és Ravihoz irányítanak minket. Ha valóban annyira fontos az a csomag, hívjuk Ravit, aki a reptéren törődik a pakkokkal.
Ránézésre feltételezhető, hogy a nőnemmel is lelkiismeretesen törődik és hogy nem ez az első delikát szállítmánya.
Kifelé a portás részesül a mesebeli kompenzációból, a jó tett helyébe jót várj - kivételesen - a való világban is érvényesül. Ez, esetében, jó maláj ringgitben manifesztálódik.
Az ubersofőr türelmesen kivárja, míg sorra kerül, s bemondjuk a reptér cargo állomást. A finisben hívjuk Ravit, aki helyi nyelven egyeztet a sofőrrel - csak reméljük, hogy nem a vesénkkel seftelnek épp.
Odaérünk a helyszínre, a jelenet halivúdi: kocsi lefékez, kézfogás férfi módra, a szajré ellenőrzése, bólintás, napszemüveg vissza, az üzletfél kipörgő kerekekkel el a távolba. Mi meg a reptérre, most már a személyszállításra. Megvan az összes passzport és minden szervünk is.
Meglehetős déjà vu, ahogy kipakoljuk a bőröndöket a kocsiból. Lett használható útlevelünk, viszont nincs repjegyünk. Asszem ezt nevezik fél sikernek.
Közel 2 órás online helybenjárás után átközlekedünk a KLIA2-re, ahol az aznapi utolsó Jetstar járat 3D-s ügyfélszolgálata van. Illetve nincs. Csak a check-in pult. Előadjuk a kisasszonynak a zanzásított - vállalható - verziót. Átirányít a főnökéhez.
El se hisszük, de veszünk 3 (!!!) jegyet az alig 2 óra múlva induló járatra.
Zúzunk az útlevélvizsgálatra, röhögünk. Sajnos nem a kora délutános műszaknak mutathatjuk be kalandos elsődleges passzportunkat.
A gépen elfoglaljuk a 3. sort, majd 40 perc múlva leszállunk Szingapúrban, ahol eltöltünk 2 kedélyes éjszakai órát, majd beszállunk a hajnali 1 órás járatra. Az éjszaka derékszögű kókadozásban múlik, a reggel 6-os landolás fájdalmas.
Csomaggyűjtés, uberezés, szállón bejelentkezés, megreggelizés félálomban. Fél10kor beájulás kora délutánig.
így jutottam vala Taipeibe.
