617 már épp belesüppedt volna az álmok habfelhőjébe, mikor valami zaj szűrődött felületesen szigetelt tudatába. Mélyebbre fúrta magát a jótékony csendbe, de hiába. Valami történt az erkélyen. Vagy valaki. Motoszkálás ügyetlenkedett. Óvatosan, de azért hallhatóan.
Arenyin nem lármáz, mivel maga se állhatja a ricsajt. Zille a Mézmezőn tart csajos vakációt; hívta 617et is, de valójában csak illendőségből. 617 megköszönte a lehetőséget, de elégtelen számú lábaival kínosan érezte volna magát a pillangókisasszonyok viháncolása közepette. Galamb a Magház szervezte táborban fűzte a csajokat, s majd csak 7végére várható.
Akkor ki akar és mit? Emberszabásúnak azért magas lenne az erkélyjelenet, a hullócsillagok jártak már, a Hold meg még nem gurulhatott le az éjvászonról.
A pár perces morfondolás alatti kinti csend megnyugtatta 617et. Elégedetten dőlt vissza álmai közé; színes-széles integetésekkel hívogatták.
Ekkor feldőlt, gurult, majd leesve összetört valami az erkélyen. Izgatott, alig hallható toporgás, s némi rémület szivárgott a szobába.
617 nem volt 1 rendíthetetlen ólomkatona, se fehérlófia, de ezt már nem hagyhatta annyiban. Így hát felöltötte aligfodros éjszakai toalettjét, legádázabb grimaszát, s adrenalintól fűtve felrántotta a redőnyt, majd az ajtót, s fénybe borította az erkélyt.
Kikerülte a mécsestartó cserepeit, s az asztalkán toporgó, a lámpától vakult madárkára bámult.
Kisfüleském - sóhajtotta volna, de visszagondolta, elvégre madárék nem kifejezetten pamacsfülükről ismertek. És hát nem 1 fülesbagoly bénázott az asztalon, ahol 1ébként 617 kényelmes reggelijeit lustálkodta (valamikor nagyon-nagyon régen).
Mindenesetre a szárnyas jószág némileg magához tért az elektrosokkból, s kétségbeesetten búvóhely után pislogott. 617 közelített, cserébe a madár vadul csípolni kezdett:
- Ne gyere közelebb, különben levetem magam! Nem viccelek! Leugrok! - s hogy valamelyest nyomatékosítsa komikus helyzetét, felborzolta kócos nyári tollazatát, s szélmalmozott miniszárnyaival. Pálcikalábai remegtek és 617 konstatálta, hogy farktollaiból alig néhány díszlett.
- Jóvanna, nem megyek közelebb, csak az üvegdarabokat szedem össze. Tudod, ebben szoktam a gyertyát tartani.
- Hogyne tudnám, Arenyin mondta, hogy így találom meg a házát.
- Hogy micsoda? Kinek a házát? - nyelt 1 dühöset 617.
- Hát Arenyinét. Ő lakik itt, nem? Csak jófej, hogy albérlőt tart.
- Albérlőt. Jófejségből. - 617 küldött 1 cifrát gondolatpostával. Remélte, a szárnyas nem lát/hall a fejébe. - Na és mit mondott még?
- Hogy csak jöjjek ide, ha bajban vagyok. Izé, hogy...
- Bajban vagy? - rettent meg 617.
- Na, hát szóval nem olyan igaziban, csak úgy gondoltam, megnézem a kecót - kezdett ismét zavart helybenjárásba a madár. - Ja, én Fiók vagyok. Madár Fiók, és az van, hogy kicsit elkéstem.
- Honnan?? - nézte 617.
- Hát tudod, a többiek már rég megszülettek, és tökre formába lendültek, mikor én még csak a tojást kapargattam. Belülről.
- Ójaj - sajnálta 617. Valóban, Fiók elég csenevész volt és a ruházata is hevenyészett. A szárnya pedig valószínűleg csak annyit bírt, hogy a közeli fenyőről átlendítse az erkélyre.
- A szárnyam? Megerősödik ám, csak ez a késés nem túl szerencsés.
- Te is hallod, mit gondolok? - vonta össze szemöldökét 617.
- Csak pár szót. Nem mindig. Arenyin szerint majd belejövök. Ha eszek rendesen - és itt várakozón 617re pislogott. Ő meg vissza.
- Te eszel joghurtot? - csodálkozott.
- Mit? Nem, asszem nem. Magokat, tudod. Tulajdonképpen akármilyet. Nem vagyok válogatós. Az alatt a rövid idő alatt, míg otthon voltam, örültem, ha jutott bármi.
- Teszegény, hát nem maradhattál?
- Tudod, hogy van ez. A tesóim jobb kondiban voltak és ők jutottak a kövér gilisztákhoz. De én már akkor eldöntöttem, hogy vega leszek. Szerintem fontos összhangban lenni az univerzum törvényeivel - beszélt mellé Fiók.
- Na, micsoda szerencsés egybeesés, szó szerint és mindenhogyan, mert én sem tartok húst a háznál. Viszont van jófajta magkeverékem és még jobbfajta müzlim, mit szólsz?
- Wow - kordult Fiók. - És ott bent nálad, vagy itt? - nézett körül bizonytalanul. Az asztal elég magas volt, a madárkezdemény képességeihez viszonyítva.
- Ahol akarod, kihozom; én is jobb szeretek itt kint enni, ha tehetem. - látta át Fiók ambivalens helyzetét 617.
- Jól van, megvárlak itt - bocsátotta el a pálcikákon billegő éhség. Kösz, mosolygott befelé 617. Előtúrta télről maradt magjait, a müzlijét, s kitöltötte 1 tálkába. Talált 1 fél paradicsomot, remélte, Fiók is megörül neki.
Sietett vissza, s még jókor érkezett, mert Fiók riadtan hátrált az asztalon, s vészesen közeledett a peremén túli mélyhez.
- Mi az? Mi történt? - lépett mellé 617.
- Milyen szomszédaid vannak?? - sápadozott ritkás tollai közt Fiók. 617 megfordult; villanó szempár figyelte őket a másik erkélyről.
- Ó, a SzomszédKisasszony macskája, Moki. Tőle ijedtél meg? Nem bánt, ne félj.
- Jaja, mind ezt mondja - csípta Fiók, de félszemmel már az ehető hozományra sandított.
- Naszóval, van ilyen meg olyan mag, és ha szomjas vagy, itt a paradicsomlé. Jó így? Kérsz még valamit?
- Vized van esetleg? Sima, mentes. A szénsavas felfúj és különben is, kioldja a kalciumot a csontjaimból. Nem kéne.
617 örült, hogy bemehetett, erőst röhögcsélt ugyanis, amint elképzelte a 3 buboréktól felpuffadt Fiókot. Vajon böfögnek a madarak? - jutott eszébe, de aztán visszatért az erkélyre 1 tálka vízzel.
Fiók csípte a lakomát, szemlátomást már Moki sem rémítette. 617 leült párnás nyugszékére, s próbálta beazonosítani vendégét. Galambnak kicsi. Verébnek nagy. Rigónak nem fekete. Szarkának nem fehér. Ornitológus nem lévén, ennyiben ki is merültek ismeretei a városi madárkolóniát illetően. Megkérdezni kínos lett volna.
Fiók degeszre ette magát, láthatóan rég nem lakott jól. Laposakat pislogott a cakkosra csipdesett paradicsom mellől.
- Álmos vagy? Hol alszol?
- A szomszédod át szokott jönni? - firtatta Fiók.
- Moki? Dehogy. Otthon alszik. Rajtad kívül eddig még nem járt külsős az erkélyen. A tudtom nélkül mármint.
- Aha, értem. Akkor én itt aludnék, mondjuk a kék párnán. A piros a tied, ha jól sejtem. Viszont ha lenne 1 használaton kívüli fészked, tavalyról például, az jó volna.
- Fészkem - hökkent 617. Volt 2, persze, de belsőleg. - Várj csak, mutatok valamit!
Még jó, hogy nem pakoltam el a téli öltözékeket - örömködött 617, s diadalmasan lengette szőrmés kesztyűjét-sapkáját Fiók felé.
- Melyiket akarod? 1ik puhább, mint a másik.
- Aszta! Tudsz csinálni fészket abból a 2 kicsiből? - vidult a szárnyas. 617 mosolya - akárcsak lábai - lefagytak. Csak enyhén persze. A késői órához és magához képest viszont helyre fészket rakott a kék párnára. Nyúlt a madár felé, hogy átemelje ideiglenes szállójára, de Fiók hárított.
- Megyekmegyek, köszkösz, már ott is vagyok - a dőzstől elnehezülve, amúgy is harmatszárnyain átvergődött a kesztyűk alá, s forgolódva elhelyezkedett. Elégedett csippanással nyugtázta a napot. - Na, ez jó; Arenyinnek igaza volt - s már aludt is.
617 belopakodott, villanyt oltott és hasonló elégedettséggel bevackolt. Épp csak nem csippant.
Reggel egész fegyelmezetten dolgozta fel az erkélyes látványt:
az asztalt borító maradék paradicsomlébe ragadt müzli pirult a felkelő Naptól, 2 kesztyűje üresen ásítozott a párnán. Papucsa alatt ropogott a néhai mécses darabkája. 617 nézte a csatateret, s óvatosan kiemelt 1 csapzott tollat a masszából.
- Paradicsommadár - höhögött és fejben jóreggeltezett Fióknak.
Arenyin nem lármáz, mivel maga se állhatja a ricsajt. Zille a Mézmezőn tart csajos vakációt; hívta 617et is, de valójában csak illendőségből. 617 megköszönte a lehetőséget, de elégtelen számú lábaival kínosan érezte volna magát a pillangókisasszonyok viháncolása közepette. Galamb a Magház szervezte táborban fűzte a csajokat, s majd csak 7végére várható.
Akkor ki akar és mit? Emberszabásúnak azért magas lenne az erkélyjelenet, a hullócsillagok jártak már, a Hold meg még nem gurulhatott le az éjvászonról.
A pár perces morfondolás alatti kinti csend megnyugtatta 617et. Elégedetten dőlt vissza álmai közé; színes-széles integetésekkel hívogatták.
Ekkor feldőlt, gurult, majd leesve összetört valami az erkélyen. Izgatott, alig hallható toporgás, s némi rémület szivárgott a szobába.
617 nem volt 1 rendíthetetlen ólomkatona, se fehérlófia, de ezt már nem hagyhatta annyiban. Így hát felöltötte aligfodros éjszakai toalettjét, legádázabb grimaszát, s adrenalintól fűtve felrántotta a redőnyt, majd az ajtót, s fénybe borította az erkélyt.
Kikerülte a mécsestartó cserepeit, s az asztalkán toporgó, a lámpától vakult madárkára bámult.
Kisfüleském - sóhajtotta volna, de visszagondolta, elvégre madárék nem kifejezetten pamacsfülükről ismertek. És hát nem 1 fülesbagoly bénázott az asztalon, ahol 1ébként 617 kényelmes reggelijeit lustálkodta (valamikor nagyon-nagyon régen).
Mindenesetre a szárnyas jószág némileg magához tért az elektrosokkból, s kétségbeesetten búvóhely után pislogott. 617 közelített, cserébe a madár vadul csípolni kezdett:
- Ne gyere közelebb, különben levetem magam! Nem viccelek! Leugrok! - s hogy valamelyest nyomatékosítsa komikus helyzetét, felborzolta kócos nyári tollazatát, s szélmalmozott miniszárnyaival. Pálcikalábai remegtek és 617 konstatálta, hogy farktollaiból alig néhány díszlett.
- Jóvanna, nem megyek közelebb, csak az üvegdarabokat szedem össze. Tudod, ebben szoktam a gyertyát tartani.
- Hogyne tudnám, Arenyin mondta, hogy így találom meg a házát.
- Hogy micsoda? Kinek a házát? - nyelt 1 dühöset 617.
- Hát Arenyinét. Ő lakik itt, nem? Csak jófej, hogy albérlőt tart.
- Albérlőt. Jófejségből. - 617 küldött 1 cifrát gondolatpostával. Remélte, a szárnyas nem lát/hall a fejébe. - Na és mit mondott még?
- Hogy csak jöjjek ide, ha bajban vagyok. Izé, hogy...
- Bajban vagy? - rettent meg 617.
- Na, hát szóval nem olyan igaziban, csak úgy gondoltam, megnézem a kecót - kezdett ismét zavart helybenjárásba a madár. - Ja, én Fiók vagyok. Madár Fiók, és az van, hogy kicsit elkéstem.
- Honnan?? - nézte 617.
- Hát tudod, a többiek már rég megszülettek, és tökre formába lendültek, mikor én még csak a tojást kapargattam. Belülről.
- Ójaj - sajnálta 617. Valóban, Fiók elég csenevész volt és a ruházata is hevenyészett. A szárnya pedig valószínűleg csak annyit bírt, hogy a közeli fenyőről átlendítse az erkélyre.
- A szárnyam? Megerősödik ám, csak ez a késés nem túl szerencsés.
- Te is hallod, mit gondolok? - vonta össze szemöldökét 617.
- Csak pár szót. Nem mindig. Arenyin szerint majd belejövök. Ha eszek rendesen - és itt várakozón 617re pislogott. Ő meg vissza.
- Te eszel joghurtot? - csodálkozott.
- Mit? Nem, asszem nem. Magokat, tudod. Tulajdonképpen akármilyet. Nem vagyok válogatós. Az alatt a rövid idő alatt, míg otthon voltam, örültem, ha jutott bármi.
- Teszegény, hát nem maradhattál?
- Tudod, hogy van ez. A tesóim jobb kondiban voltak és ők jutottak a kövér gilisztákhoz. De én már akkor eldöntöttem, hogy vega leszek. Szerintem fontos összhangban lenni az univerzum törvényeivel - beszélt mellé Fiók.
- Na, micsoda szerencsés egybeesés, szó szerint és mindenhogyan, mert én sem tartok húst a háznál. Viszont van jófajta magkeverékem és még jobbfajta müzlim, mit szólsz?
- Wow - kordult Fiók. - És ott bent nálad, vagy itt? - nézett körül bizonytalanul. Az asztal elég magas volt, a madárkezdemény képességeihez viszonyítva.
- Ahol akarod, kihozom; én is jobb szeretek itt kint enni, ha tehetem. - látta át Fiók ambivalens helyzetét 617.
- Jól van, megvárlak itt - bocsátotta el a pálcikákon billegő éhség. Kösz, mosolygott befelé 617. Előtúrta télről maradt magjait, a müzlijét, s kitöltötte 1 tálkába. Talált 1 fél paradicsomot, remélte, Fiók is megörül neki.
Sietett vissza, s még jókor érkezett, mert Fiók riadtan hátrált az asztalon, s vészesen közeledett a peremén túli mélyhez.
- Mi az? Mi történt? - lépett mellé 617.
- Milyen szomszédaid vannak?? - sápadozott ritkás tollai közt Fiók. 617 megfordult; villanó szempár figyelte őket a másik erkélyről.
- Ó, a SzomszédKisasszony macskája, Moki. Tőle ijedtél meg? Nem bánt, ne félj.
- Jaja, mind ezt mondja - csípta Fiók, de félszemmel már az ehető hozományra sandított.
- Naszóval, van ilyen meg olyan mag, és ha szomjas vagy, itt a paradicsomlé. Jó így? Kérsz még valamit?
- Vized van esetleg? Sima, mentes. A szénsavas felfúj és különben is, kioldja a kalciumot a csontjaimból. Nem kéne.
617 örült, hogy bemehetett, erőst röhögcsélt ugyanis, amint elképzelte a 3 buboréktól felpuffadt Fiókot. Vajon böfögnek a madarak? - jutott eszébe, de aztán visszatért az erkélyre 1 tálka vízzel.
Fiók csípte a lakomát, szemlátomást már Moki sem rémítette. 617 leült párnás nyugszékére, s próbálta beazonosítani vendégét. Galambnak kicsi. Verébnek nagy. Rigónak nem fekete. Szarkának nem fehér. Ornitológus nem lévén, ennyiben ki is merültek ismeretei a városi madárkolóniát illetően. Megkérdezni kínos lett volna.
Fiók degeszre ette magát, láthatóan rég nem lakott jól. Laposakat pislogott a cakkosra csipdesett paradicsom mellől.
- Álmos vagy? Hol alszol?
- A szomszédod át szokott jönni? - firtatta Fiók.
- Moki? Dehogy. Otthon alszik. Rajtad kívül eddig még nem járt külsős az erkélyen. A tudtom nélkül mármint.
- Aha, értem. Akkor én itt aludnék, mondjuk a kék párnán. A piros a tied, ha jól sejtem. Viszont ha lenne 1 használaton kívüli fészked, tavalyról például, az jó volna.
- Fészkem - hökkent 617. Volt 2, persze, de belsőleg. - Várj csak, mutatok valamit!
Még jó, hogy nem pakoltam el a téli öltözékeket - örömködött 617, s diadalmasan lengette szőrmés kesztyűjét-sapkáját Fiók felé.
- Melyiket akarod? 1ik puhább, mint a másik.
- Aszta! Tudsz csinálni fészket abból a 2 kicsiből? - vidult a szárnyas. 617 mosolya - akárcsak lábai - lefagytak. Csak enyhén persze. A késői órához és magához képest viszont helyre fészket rakott a kék párnára. Nyúlt a madár felé, hogy átemelje ideiglenes szállójára, de Fiók hárított.
- Megyekmegyek, köszkösz, már ott is vagyok - a dőzstől elnehezülve, amúgy is harmatszárnyain átvergődött a kesztyűk alá, s forgolódva elhelyezkedett. Elégedett csippanással nyugtázta a napot. - Na, ez jó; Arenyinnek igaza volt - s már aludt is.
617 belopakodott, villanyt oltott és hasonló elégedettséggel bevackolt. Épp csak nem csippant.
Reggel egész fegyelmezetten dolgozta fel az erkélyes látványt:
az asztalt borító maradék paradicsomlébe ragadt müzli pirult a felkelő Naptól, 2 kesztyűje üresen ásítozott a párnán. Papucsa alatt ropogott a néhai mécses darabkája. 617 nézte a csatateret, s óvatosan kiemelt 1 csapzott tollat a masszából.
- Paradicsommadár - höhögött és fejben jóreggeltezett Fióknak.
