Maláj Misszió - Incredible India

Mumbai, ahol a tuktuksofőrök a tuktukban meg az épp aktuális monszunban alszanak éjjel(-nappal).

Tuktuk

Azt nem gondoltam volna, hogy pont Indiában fogok ordenárét bulizni és decensen berúgni. A céges rendezvény célkitűzése a jelenlevők szocializálása volt, ami köztudottan gyorsabban zajlik zenés-alkoholos közegben. 

A 60as nagyfőnök - aki 1ébként gyarmatosító felmenőiből is kifolyólag 3 éve Indiában tengeti nagyvilági életét - a friss hennás bal kezemet, majd a helyben, handmade cifra karkötőmet dicséri. Közben a tányérok felé terelget, s hirtelen 1másutánban terem is a számba vmi lokál csípős-ropogós kulinária. Ebből kéne 6 kört lenyomni, de 2 után kiszállok, mert vár a paneer tikka, ami szintén csípős sajt - feltehetőleg - curryszószban és amiből végtelenítve lehetne enni, ha nem gyönne ismét a lelkiismeretes házigazda a 60 évével meg a kopasz fejével és nem kínálná a multinacionális vendégseregét helyi desszerttel, amit aztán Sula fehérborral érdemes lefojtani. Párszor.

Henna

Szóval a népség ultracuki, dől belőlük az elán, lelkesen adják elő táncos produkcióikat, persze több hetes gyakorlás után. A fő attrakció nyilván az, amikor a fehér kopasz is átéléssel nyomja a néptáncot. 2x is, mert visszatapsoljuk. 

Rövidített verzió

Durrannak a lufik meg a flitterpuskák, a színes ruhás közönség (meg mindenki) dől a röhögéstől, majdnem versenyt nyerünk, átvesszük a kék-pink meglepetéstáskát. Úgy értem, valóban meglepő, hogy pont ezt választották a felnőtt munkásoknak. Mindegy, elfér a kitűző mellett. 

Az est záró akkordjaként kérdőre vonom a jövendőmondót, aki megnyugtat, hogy a kezdeti nehézségek után erőfeszítéseimet siker koronázza. Merne mást mondani. 

Másnap majdnem július 14, Bastille ünnep, amire a Sofitel parádés gasztro- és zenei megemlékezéssel készült. 

A szálloda alapból luxus, párizsi stich nélkül is elbűvölt a szolgáltatás, de quiche-sel meg ratatouille-jal végképp levettek az összes lábamról. 

A szobám a 12. emeleten várt 20 fokkal és süteménnyel meg díszes kárpitokkal, virágos cirádákkal, hangulatvilágítással. 

1230

Akár rögvest elaludtam vón, ha nem vagyok éhesebb, mint álmos. Lefáradtam a francia büfévacsorára. Nem hiába.

Díszítő sor

Jól sikerült a dizájn, passzolt a dekor meg a zene, mongyuk biztosra mentek a kajával, mert tálaltak dim sumot és paneer tikkát is. Fogyasztottam becsülettel, többek közt narancsos palacsintát csokiöntettel, Sous le ciel de Paris. A cseresznyénél aztán elszégyelltem magam, bevillantak képek a buszútról. Elhaladtunk incredible India nyomorúságos bádogkerülete mellett, ahol ikeakék nejlon a háztető, vagy az se, mert elviszi a monszun. Én meg ülök kipukkadva a francia trikolorban, válogatva a francia-indiai-arab konyha műremekei közül. Majd felfáradok a 1230-ba és mint a Farkas a kövekkel a hasában, bedőlök a king size ágyamba. 

Aztán a hazaúton persze megfizettem minden egyes falatért. Az 5 órás repülés, ami virtuálisan 8 órán át tartott, felölelte az éjszakát. A Boeing meg nem a pihentető alvásra lett optimalizálva - érthető módon nem ez a prioritás 10e méteren. 

Nade előbb foglaljam el a 18F-et!

Mostanra ugye lett színes indiai vízumom a (kalandosan visszaszerzett) első útlevelembe. Feltett szándékom volt ezzel elhagyni Indiát. Az elsők között álltam sorba, majd egy másikba, mert 1 helyi család addig lökdösött a csomagjaival, míg önként magam elé nem engedtem őket.

Aztán odajutottam a check-in pulthoz, ahol az ügyintéző mosolytalanul végigpörgette a passzportot, majd megkérdezte, hovatovább KL-ból. Mert ha csak 1 jegyem van, akkor bizonyára visszajövök Mumbaiba, vagy hazautazom. Merugye maláj vízumom az nincs. Esetleg vehetnék 1 kamu repjegyet, mert ő így nem engedhet ki az országból. Több kolléga bevonásával elismételte még párszor, majd nagy nehezen 1 kegyes mozdulattal utamra engedtek. 

így haladhattam a biztonsági ellenőrzés felé, ahol szintén minden őrszem mogorván intett. Átvilágítás után kaptam még 2 pecsétet a repjegyemre s 1et a táskámra, az utolsót a passzportba. Az ötödik pecsét elmaradt. 

Az adrenalin dobolt a fülemben és a mintázatom is kezdett 1 puffogó viperáéhoz hasonlítani. 

Aztán csak sikerült feljutni a gépre, ami 1 órás késéssel indult. Előttem 1 csomagos nő araszol a 25F kártyájával és aggodalmasan topog a8. sornál. Pedig nem tűnik analfabétának. Depersze esse látszik, ahogy elsőre asse tudod megmondani, ki mekkorát köp. 

Végre eljutottunk a 18Fig, ahol lemálház és közönyösen bólogat, mikor jelzem, hogy ez itt az én helyem. Vhogy mégis beküzdöm magam. A gép persze tele, 0 esély komfortra. 

Házaspár töltött galambja préselődik mellém, a középső ülésre. Kisvártatva kitalálják, hogy átülnek 1 másik sorba. Tk jól járok, mert 1 jóval kisebb fazon érkezik bedugott füllel. így kéretlen házastársi romantikától (már ha van ilyen) nem kell tartanom. 

Kitartóan veszteglünk, mikor újabb játékoscsere, útitársam balra el. Harmadik padtársam még kisebb, de erősen kell röhögnöm, mikor a bajszos kislány beül mellém. Próbálok tekintettel lenni zsenge lelkivilágára, így csak arcomba temetett kézzel nevetek kínomban. 

A bajusz aztán fürgén ugrál a rengeteg beszéd fölött. Mielőtt megőrülnék a szóáradattól, bealszik. Innentől már csak a combomat dagasztja hideg talpaival. 

A helyzet abszurd, de legalább a felhők fölött.