2019. január 26., szombat

617 - Szívhangok

617 óvatosan, mintha csak vizet, úgy tartotta két tenyerében a ruganyos izmot. Vigyázott, hogy ne folyjon le róla a piros. Úgy tűnt, az izom önfenntartó rendszerként működött. Az aorta folyton kicsúszott ujjai közül, felkiáltójelként vöröseket cseppenve.

A szív úgy élt a kezében, mint valami nyúzott állat. 617 vigyázva forgatta, hátha talál rajta ismertető jelet; monogramot, forradást, akármit, amiből kiderül, kié az izom. Az izom, ami a legkitartóbban dolgozik. Hosszan és nagy erőkifejtésre képes, a két másik izomszövet erényeit egyesítve magában - emlékezett 617.

Viszont a szív nem árulta el, kié. Lüktetve hallgatott. 617nek eszébe jutott: jól csak a szívével lát az ember - így sajátjához közelítette tenyerében a vérvöröset. A szívek - úgy kint, mint bent - izgatottan ugrándoztak, ahogy megérezték egymást. Aztán összesimultak a szisztolék. 617 figyelte a két szívet, de az egyenletes, egybehangzó doboláson kívül mást nem hallott. 

Belső zsebe nem lévén, az aortát óvatosan a nyakára kanyarította. Ügyelt, hogy meg ne zavarja az izomműködést a vadiúj összhangban. Most már csak a nyakékként vöröslő szív gazdáját kell megtalálnia. 

I want you to take me out