617 csak állt és hallgatott. Többnyire akkor hallgatott, mikor várták a válaszát, és fordítva. Nem közönyből, mint ahogy félreértették. De persze lehetett magyarázkodni vég nélkül. Unta.
Az öregasszony is csak monta. A nagymonológot betűzdelte csípős rosszmájjal, 617 már csak akkor vette észre, mikor ráharapott. Későn. Hiába próbált kitérni a marás elől, az erekbe másodpercek alatt eljutott a méreg, s érezte, amint megbénítja. Az öregasszony sandán figyelte, hogy vajon elegendő-e az adag, vagy még kell 1 kis puhítás.
617 elszomorodott, hogy már megint bekajálta a dumát, nagy naivan, ahogy nem 1x eddig is. Mindig megfogadta, hogy eztán sokkal körültekintőbben issza a szavakat, de idővel lanyhult a figyelme, feltámadt bizalma, s mivel ettől rövidebbet látott, így rövidebbet is húzott.
A vénség - biztos, ami biztos alapon - még megdöfködte jól irányzott, alaptalan vádakkal, majd mikor látta, hogy 617 visszavonhatatlanul jégszobrot játszik, lábujjhegyen billegve, hogy elérje, a fejébe nyomta a csörgősipkát. Ez volt a jel, hogy kész a műremeg.
617 érzékelte, mi történik vele, csak épp tenni nem tudott ellene. A Hókirálynő jutott eszébe, aki nemsokára eljön érte, s végérvényesen jégszívet farag saját, pirosan ugrándozó szíve helyére. Noha a Szívkirály már felültette párszor, 617 mégis inkább bevállalta az olykor délibáb (m)ámornyilakat, semmint a jégkalapácsot, akármit is ígér a Hókirálynő.
A Szívkirály ilyenkor persze a csajokat fűzögeti, méltatlankodott 617, a kis hájas puttók meg 2 pofára zabálják a lépesmézet, ami a telibekapott xelmesek csókjaiból származik. A méhes duma csak (hím)porhintés, a csíkos minirepülők viszik a virágoknak a mézet, nem veszik tőlük.
Ámde most nincs idő biológiára, 617nek saját élettanára kell ügyelnie, merha idejegesedik, pát inthet SzabadságSzerelemnek. Pedig bírta ezt a kétpetéjű ikerpárt, lévén maga is Ikrek.
Nos, hát vmi 5let, az kéne, de mielőbb. Nem volt nála 1 se. Gondolatban végigvette a zsebeit, de csak 1 darab morzsálódós reményt talált, régi álomfoszlányokat hősökről, s 1 tenyérnyi, még langyos érzelemvásznat, amit kitartóan szövögetett. A felejtőcseppből már alig gurgadozott néhány a zöld üvegcse alján.
A Hókirálynő hangtalanul állt meg cirádás szánjával, s már suhant is befelé, hódara és hóemberek orra előzte meg. Elégedetten bólintott 617 láttán, majd 1 pördüléssel kisöpörte zsebeiből kevéske útravalóját. Gúnyosan cöcögött, s meg is jegyezte a körülötte tüsténkedő öregasszonynak:
- Hát, úgy látom, vele aztán kifogtuk. Se 1 varázssíp, se 1 lát6atlanná tévő köpeny, csak ezek a kacatok - s kényes cipellőjével odébb billentette az álomhősöket, a színes zsebkendődarabbal 1ütt. - Mehetünk, már csak meg kell várni, míg teljesen kihűl - s intett, hogy jégkását kíván uzsonnára.
Az öregasszony elkedvetlenedve ment eledelt keverni, hiszen a kiszemelt áldozat kincsei jelentették az ő zsákmányát. Ugyan mit kezdhetne ezzel a száraz morzsával?? Szétszórta, s nem is figyelte, hogy a más szögbe billent hősök orra elé potyogtak a reménydarabkák.
617 meglepetésében szaporán pislogott, mikor látta, hogy a hősök óvatosan felszedegették a morzsákat és 1re csak nőtteknőttek, mígnem igazi, erős hősökké lettek. Csendben, gyorsan mozogtak; felkapták az érzelemvásznat, s háromszor megrázták. Így lett belőle vitorlázóernyő. Ekkor ölbe vették 617et, vigyázva, hogy el ne törjék, mer akkor csak a méhek rakják össze újra, az pedig sokáig tart, míg a nyálukkal megragasztgatják. Betekerték az érzelemszövetbe, jó meleg volt. A hősök körbekapaszkodtak, középen 617tel, s jelre kivetődtek az üvegtelen ablakon. Puhán landoltak a hóban, s hogy kiüssék 617 rémemlékeit, 1ikük előhúzta zsebéből a felejtőcseppeket, s felé nyújtotta. 617 elvette a zöld üvegcsét, forgatta 1 rövid ideig, majd gyors, de pontos mozdulattal visszahajította a Hókirálynő kastélyába. Hallották, ahogy csörömpölve összetört.
A hősök előx értetlenül álltak, majd 1 hullámhosszra kerültek 617tel, s tudták, így lesz a legjobb. A Hókirálynő azt is elfelejti, hogy ők a világon vannak, többet eszébe nem jut, hogy elrabolja 617 szívét.
Eztán csak a Szívkirály Birodalmában végezhetnek rajta szívátültetést. Ha 617 a beleegyezését adja.
Belekapaszkodott az ernyőbe, elrugaszkodott, s megnyugvással konstatálta, hogy igazán hasznos, ha az ember lánya álmokat, reményeket, érzelmeket szövöget, mert azokból lesznek a legkiválóbb hősök. Akikre vészhelyzetben is számít6, mert mindig vele vannak. Hiszen általa-miatta léteznek.
