2016. szeptember 5., hétfő

Maláj Misszió - Mindennapok egyensúlya

Tegnap ki se mozdultam a lakásból. 1általán semennyire. Majdnem örökké tartott az eseménytelen vasárnap, így az időmből kitelt egy szóbeli panorámaképre az itteni létezésről. Az eddig felgyűlt inputok az alábbiak, nem 100%-os részletgazdagsággal. 

KL-ban az őszt max csak a biológiai órád jelzi, hacsak nem vesztetted el azt is az időérzékeddel együtt. Bár a napok tagolásában segít a napi 5 müezzin. Ha akarod, ha nem. Lelkiismeretes muszlim építészek gondoskodtak arról, hogy a város minden pontján elérjen a hites igeragozás. A dallamos prédikációk zsongítanak, ám a kiabálva térítős szeánszokról nehéz elképzelni, hogy épp felebaráti xetetre buzdítanak. 
Valamint, hajnali fél6kor sem ez jut eszembe elsőként, depersze én gyaur kutya vagyok. És csak ideiglenes migráns, aki elveszem az itt élők munkáját. 
Amúgy valszleg ez volt az egyetlen várostervezési szempont, hogy mecset legyen lépten-nyomon, hangosbemondóval.

A városkép olyan, mint 1 félbehagyott monopoly-tábla, véletlenszerűen elhelyezett poszt/modernnek szánt épületekkel, leplezni próbált panelfílinggel.
A galambszarral berácsozott erkélyeken ruhák száradnak - elég esélytelenül -, a penészes falakat koszos légkondik mintázzák. Trópusi égövben 1iket se nagyon lehet kikerülni. 

A 2x 2-3-4 sávos utak fáradhatatlan futószalagként viszik az autókat, lábujjas robogókat. Ha eltéveszted az irányt, km-eket araszolhatsz a következő megfordulós lehetőségig. Ha alternatív gyaloglás jut eszedbe, képzelj el 1 szaunát, néhány IFA kipufogójával. Ugyanezért nem is biciklizel. Csak a közlekedési rendőr integet a kereszteződésben, síppal-dobbal.
A - még - forgalmasabb pontokon koldusok és félnyomorékok apellálnak a tömeg jóindulatára. Persze a 19 fokra klimatizált plázák egyenruhás emberei kínosan ügyelnek arra, hogy a bejárat  10 méteres körzetében ne dohányozzanak kéregessenek. 

A sárszínű patakon tarka szemétszigetek, a parton a bangladesi vendégmunkások ökológiai kéz- és lábnyoma. Bár a xencsésebbek a félkész parkolóházakban bandáznak.  
Szóval ebben a közegben nyúlt a vasárnap minimum 48 órássá. 

Mára aztán kicsit összetorlódtak az élmények. Mondja még vki, hogy nincs egyensúly a világban!

Ma egy másik csapatra hagyatkoztam ebédügyileg. Biztosítottak, hogy bőséges a választék, találok magamnak eledelt. így is lett.

Habib Indah Café

A resztorán előtt erős naftalinszag. Talán a bordó plüssszékekből árad. 
Balra lógnak a szárnyasok, jobbra a rizses hordó után a kajás pult, a nem lógatható elemeknek. 
Self-service, úgyhogy merítesz magadnak a bödönből rizst, meg amit akarsz a virágmintás műanyag tányérra. Pl curry-s halat. 
Evőeszközt találsz az asztalokon. Nem, nem az előző vendégekét, tisztákat (?). Xencsére nem pálcikát, hanem kanál-villa kombót. Malájföldön csak az ultrafancy helyeken van kés. 

Ha esetleg az aktuális kínálat nem kedvedre való, rendelhetsz is à la carte. Rizst. Vmi mással. Meg persze innivalót. Jeges teát, vagy vizet. Én ezeket skipelem. 

A klientúrára való tekintettel csak 1 képet készítek. Meg mert ezt csak 1 mozgókép adhatná vissza igazából. Próbálom feltűnés nélkül feldolgozni a látványt.

Enteriőr

  •  Indiai rézmetszetek a légyszaros falon.
  •  Ugyanitt ventilátorok pörgetik a zsíros koszt
  •  A pulton 20-30 tojás kartonban, 30+ fokban. 
  •  Ugyanitt milo*automata, műanyagpoharakkal. Van halványkék/zöld. 
  • Dobozos kólahűtő, tetején vezeték nélküli - bizonyára wifis, vagy bluetooth-os - propellerventilátor. 
  • Plafonon a zsinóros párja, 2 alubúra és 1 neoncső mellett bőszen pörög. 
  • A sarokban kézmosó tükörrel, s onnan nyílik a koedukált mosdó. Az ajtaja nem zár passzentosan. 
  • A pultoslányok kendőben és byroni spleenben álldogálnak a katonás sorba rendezett maggizacskók mögött. 
  • 1 kedves - valszleg indiai - vendég jobb kézzel eszik. Ez az igazi kézművesség, asszem. Eszköztelenül lefejteni a csirkét a csontjáról. 
  • Tőlem balra hevenyészett raktár, éppen nem használatos, demégjóleszvmire elemekkel, úgymint:
    • akvárium
    • üvegcsék
    • serpenyős mérleg
    • kisebb-nagyobb edények.
Miközben eszünk, a főpincér/tulaj felméri, ki mit választott és előre szeletelt cetlikre felírja, mennyibe kerül. Úgy ránézésre. Gondolom, azonnal fejben számolja a vonatkozó áfát. De legalább a szervizdíjjal nem kell vacakolnia. 

Kifelé a lógatott szárnyasok mögött, a pénztárnál fizetünk, felteszem a tulaj anyukájának. A fogához egész biztosan nem veri a garast, mert nincs neki. 
A naftalinszag emlékezetes keretbe foglalja az ebédet, amit egyelőre túléltem. 

Hogy ne csak a primér szükségletekre koncentráljak, ma kicsit művelődtem állattanból. Igaz, nem nettó tudásszomj vezérelt, hanem a  járdán nyelvét öltögetve sétáló - feltevésem szerint - szalagos varánusz. 
Mondhatni meglepett a látvány, noha gyorsan elzúztunk mellette a horpadt, kovászos uborkaszagú Proton Sagá-val. 
Itthon aztán hamar kizártam a krokodilt meg a komodói sárkányt, mint potenciális hüllőt, de a többi varánusz életmódja sem csinált kedvet 1 gyalogos találkozáshoz. Inkább nem gondolom tovább, mitől nőnek meg ekkorára a lakástól párszáz méterre. 

így pont kapóra jött a feketéllve fenyegető felhő, hogy elnapoljam az esedékes bevásárlásomat. 

így esett


Cserébe a vacsora szegényes, mint vache-qui-rit-ben a tehénbőgés. De legalább az esti müezzin vigasztal. Biztos megelégedésre ösztökél. 

* A Milo az itteni Nesquik, alapélelmiszer. Nagyon ciki, ha vkinél még milo sincs otthon, vagy az irodában. 

2016. augusztus 28., vasárnap

Maláj Misszió - Magasságos Batukám

6h45kor kikelet, mert 7h45re beígérték a fuvart, márpedig Kay atomóra pontossággal várható. Fogalmam nincs, hogyan csinálja ebben a városban, ahol alapértelmezés a közlekedési dugó. Hevenyészett reggeli, közben csekkolom a napi időjárást; 28 fok és 62% páratartalom, ami tk felhasználóbarátnak mondható. 7h40kor elköszönök éppen láthatatlan 4lábú házi kedvencemtől (erről később), a folyosón kikerülöm a csótánytetemet, a szárnyát barátságosan billegető óriásmolyt és mire leliftezek, szállhatok is be az atomórakocsiba. Irány a Batu barlangok, az egyik legfontosabb zarándokhely, nem csak az itt élő indiaiak számára; Indiából is érkeznek hívek, főleg a Thaipusam fesztiválra. 
Ez a feszt nem pont olyan, mint a Sziget, vagy a Volt, meride hosszú böjttel, önmegtartóztatással és transzközeli állapottal érkeznek a résztvevők. Utóbbi jócskán kell is, mert hitüket kifejezendő, vértelen áldozatot mutatnak be saját testükön; itt-ott, ezzel-azzal átszúrva táncolnak-menetelnek fel a kegyhelyre. 

A 6 fős csapatból mi voltunk az első 2 befutó, így várakozás közben feldolgozhattam a rám váró 272 lépcsőfokot; örülhettem, hogy 1920ban legalább kiépítették, s nem kell már sziklát mászni. 
A placcon mindenféle náció zsivaja, obligát bazárok és masszív állatkertszag, amit félkézzel slagolnak, hasztalan. Merthogy másik kézzel meg a magot szórják a gátlástalan galambhordáknak. A guánó többrétegű, mint a zewazsepi, csak nem olyan pihe-puha. 
Az alulértékelt madarakat nem csak a gyerekek ijesztgetik, hanem az időközben felébredt makákók is. Máris érthetőbb az állatkerti odőr. 
Mazsomék megreggeliznek a kukából, az áldozati kókuszdiókból és a balek/adakozó turisztoktól elzsákmányolt tízórais zacskóból, üdítős palackokból. Én jól felkészültem; nem hoztam semmit. 

1 mazsom

2 mazsom

Murugan istenség szobra 10 éve fényeskedik-magasodik a hívek fölé, 42.7 méterével. Valószínűleg gondosan felügyeli az épülő 4. lépcsősort. Mongyuk, xintem nem feltétlenül szükséges gyorsítósávot építeni, bár persze vannak nálam sportosabb látogatók. 

Murugan

Aztán kiegészülünk 6ra, s elindulunk felfelé. A lépcsősor meredek, de legalább majmokkal szegélyezett. A napi motivációs coelho 3D-s kivetülése az a csapat, aki tolószékes társukkal kaptat föl. Ismét konstatálom, hogy roppant szerencsés vagyok. 

272

Majd persze felérünk, a színes indiai istenségek vidáman fogadnak a célvonalban, ami 1úttal a bejárata a barlangtemplomnak. A sziklacsipkét a flóra zöldje mintázza; nem csak a 272től akad el a szavunk. 

Finis

Bent színes oltárok, hívők és hitetlenek, zene és harangszó. Utóbbival szertartásra hívnak: az egyházi felelős emeli a fényt, szórja a virágot, meg talán az áldást is, bár semmit nem értek, mert a szövegezés hindi. 

Csoportkép

Trió

A lefelé lépcsőzés nem kevésbé fárasztó, de a végén ott a folyadék, amivel pótoljuk a kiizzadt literek töredékét. 

Rálátás

Levezetésként átgurulunk a közeli természetvédelmi körzetbe, ami pont egy dzsungelrészlet. Az égig érő fák szótlanul figyelik az alant biciklizőket/futókat/jógázókat/piknikezőket. Xencsére nem szólnak be a magamfajta veszettül izzadó, túlélésre koncentráló jöttmentnek sem. Mert bár van kiépített turistaút, de pont olyan vázlatszerű, mint a folytonossági hiányos korlát. 

Égimeszelő

Jószerencsém kitart, s továbbléphetünk a következő napirendi pontra, amit egyhangúlag támogatunk, s elzúzunk ebédelni. 
A japán étterem jól - és főleg gyorsan! - főz. Csendben feldolgozzuk a több fogásos jutalomfalatot. 

2016. augusztus 21., vasárnap

Maláj Misszió - Incredible India

Mumbai, ahol a tuktuksofőrök a tuktukban meg az épp aktuális monszunban alszanak éjjel(-nappal).


Tuktuk


Azt nem gondoltam volna, hogy pont Indiában fogok ordenárét bulizni és decensen berúgni. A céges rendezvény célkitűzése a jelenlevők szocializálása volt, ami köztudottan gyorsabban zajlik zenés-alkoholos közegben. 



A 60as nagyfőnök - aki 1ébként gyarmatosító felmenőiből is kifolyólag 3 éve Indiában tengeti nagyvilági életét - a friss hennás bal kezemet, majd a helyben, handmade cifra karkötőmet dicséri. Közben a tányérok felé terelget, s hirtelen 1másutánban terem is a számba vmi lokál csípős-ropogós kulinária. Ebből kéne 6 kört lenyomni, de 2 után kiszállok, mert vár a paneer tikka, ami szintén csípős sajt - feltehetőleg - curryszószban és amiből végtelenítve lehetne enni, ha nem gyönne ismét a lelkiismeretes házigazda a 60 évével meg a kopasz fejével és nem kínálná a multinacionális vendégseregét helyi desszerttel, amit aztán Sula fehérborral érdemes lefojtani. Párszor.


Henna


Szóval a népség ultracuki, dől belőlük az elán, lelkesen adják elő táncos produkcióikat, persze több hetes gyakorlás után. A fő attrakció nyilván az, amikor a fehér kopasz is átéléssel nyomja a néptáncot. 2x is, mert visszatapsoljuk. 



Rövidített verzió

Durrannak a lufik meg a flitterpuskák, a színes ruhás közönség (meg mindenki) dől a röhögéstől, majdnem versenyt nyerünk, átvesszük a kék-pink meglepetéstáskát. Úgy értem, valóban meglepő, hogy pont ezt választották a felnőtt munkásoknak. Mindegy, elfér a kitűző mellett. 

Az est záró akkordjaként kérdőre vonom a jövendőmondót, aki megnyugtat, hogy a kezdeti nehézségek után erőfeszítéseimet siker koronázza. Merne mást mondani. 




Másnap majdnem július 14, Bastille ünnep, amire a Sofitel parádés gasztro- és zenei megemlékezéssel készült. 
A szálloda alapból luxus, párizsi stich nélkül is elbűvölt a szolgáltatás, de quiche-sel meg ratatouille-jal végképp levettek az összes lábamról. 
A szobám a 12. emeleten várt 20 fokkal és süteménnyel meg díszes kárpitokkal, virágos cirádákkal, hangulatvilágítással. 

1230

Akár rögvest elaludtam vón, ha nem vagyok éhesebb, mint álmos. Lefáradtam a francia büfévacsorára. Nem hiába.

Díszítő sor



Jól sikerült a dizájn, passzolt a dekor meg a zene, mongyuk biztosra mentek a kajával, mert tálaltak dim sumot és paneer tikkát is. Fogyasztottam becsülettel, többek közt narancsos palacsintát csokiöntettel, Sous le ciel de Paris. A cseresznyénél aztán elszégyelltem magam, bevillantak képek a buszútról. Elhaladtunk incredible India nyomorúságos bádogkerülete mellett, ahol ikeakék nejlon a háztető, vagy az se, mert elviszi a monszun. Én meg ülök kipukkadva a francia trikolorban, válogatva a francia-indiai-arab konyha műremekei közül. Majd felfáradok a 1230-ba és mint a Farkas a kövekkel a hasában, bedőlök a king size ágyamba. 



Aztán a hazaúton persze megfizettem minden egyes falatért. Az 5 órás repülés, ami virtuálisan 8 órán át tartott, felölelte az éjszakát. A Boeing meg nem a pihentető alvásra lett optimalizálva - érthető módon nem ez a prioritás 10e méteren. 
Nade előbb foglaljam el a 18F-et!



Mostanra ugye lett színes indiai vízumom a (kalandosan visszaszerzett) első útlevelembe. Feltett szándékom volt ezzel elhagyni Indiát. Az elsők között álltam sorba, majd egy másikba, mert 1 helyi család addig lökdösött a csomagjaival, míg önként magam elé nem engedtem őket.

Aztán odajutottam a check-in pulthoz, ahol az ügyintéző mosolytalanul végigpörgette a passzportot, majd megkérdezte, hovatovább KL-ból. Mert ha csak 1 jegyem van, akkor bizonyára visszajövök Mumbaiba, vagy hazautazom. Merugye maláj vízumom az nincs. Esetleg vehetnék 1 kamu repjegyet, mert ő így nem engedhet ki az országból. Több kolléga bevonásával elismételte még párszor, majd nagy nehezen 1 kegyes mozdulattal utamra engedtek. 
így haladhattam a biztonsági ellenőrzés felé, ahol szintén minden őrszem mogorván intett. Átvilágítás után kaptam még 2 pecsétet a repjegyemre s 1et a táskámra, az utolsót a passzportba. Az ötödik pecsét elmaradt. 
Az adrenalin dobolt a fülemben és a mintázatom is kezdett 1 puffogó viperáéhoz hasonlítani. 


Aztán csak sikerült feljutni a gépre, ami 1 órás késéssel indult. Előttem 1 csomagos nő araszol a 25F kártyájával és aggodalmasan topog a8. sornál. Pedig nem tűnik analfabétának. Depersze esse látszik, ahogy elsőre asse tudod megmondani, ki mekkorát köp. 

Végre eljutottunk a 18Fig, ahol lemálház és közönyösen bólogat, mikor jelzem, hogy ez itt az én helyem. Vhogy mégis beküzdöm magam. A gép persze tele, 0 esély komfortra. 


Házaspár töltött galambja préselődik mellém, a középső ülésre. Kisvártatva kitalálják, hogy átülnek 1 másik sorba. Tk jól járok, mert 1 jóval kisebb fazon érkezik bedugott füllel. így kéretlen házastársi romantikától (már ha van ilyen) nem kell tartanom. 

Kitartóan veszteglünk, mikor újabb játékoscsere, útitársam balra el. Harmadik padtársam még kisebb, de erősen kell röhögnöm, mikor a bajszos kislány beül mellém. Próbálok tekintettel lenni zsenge lelkivilágára, így csak arcomba temetett kézzel nevetek kínomban. 
A bajusz aztán fürgén ugrál a rengeteg beszéd fölött. Mielőtt megőrülnék a szóáradattól, bealszik. Innentől már csak a combomat dagasztja hideg talpaival. 


A helyzet abszurd, de legalább a felhők fölött. 


2016. augusztus 14., vasárnap

Maláj Misszió - Vásári komédia

Szó sincs a középkori irodalom comedia dell'arte-járól, a szombat estét a 2016os, nagyon is prózai esti vásárban töltöttem, Malajzia egyik turistalátványosságában. Persze funkcióját tekintve előbb a helyieket szolgálta ki, s csak tizenéve aknázzák ki idegenforgalmi élményelemként is. 

Pasar Malam, vagyis nightmarket, abból is a leghosszabb, 2,2 km, Setia Alamban. Az esti piac 6kor nyit, amikor a napsugarak már inkább hegyesszögben dőlnek, bár ettől még ugyanúgy 30+ fok van. 

Helyi kollégánk, Zul vezetésével (erre még kitérek később) fél7 körül érünk a helyszínre. Ami tk egy lakótelep, 20 km-re KL-tól. Az árusok pakolnak ki, vagy standra, vagy ponyvára. 1-1 árusítóhelyet 10 ringgitért bérelnek, ami pikk-pakk megtérül. Zul előrebocsátja, hogy itt szinte minden kapható és tényleg. 
Étel-ital, ruházat, lábbeli, sminkfelszerelés, kiegészítő, táskák - természetesen világmárkákban. Csak hogy párat említsek; North Face, Calvin Klein, Nina Ricci - bár ez utóbbit valamiért egy Minnie egeres pólóra nyomták. 

A halas pult több okból is döbbenetes. Egyfelől bőséges kínálatával bűvöl el, másfelől azzal, hogy a rákok, halak, kagylovak mindenféle hűtő berendezés nélkül várják a kuncsaftot. Szagérzékenyek itt még visszafordulhatnak. A tenger gyümölcsei irulnak-pirulnak a lemenő nap fényében, az árusok légycsapóval próbálják távol tartani a vérszagra gyűlő éji vadakat legyeket. Osztrigás rántottát több okból sem kértem. 


Kínálat


A színes gombócok vidáman gőzölögnek, de szilva helyett disznóhús vagy garnéla van bennük. Meg persze ételszínezék.


Színgombócok

A következő állomáson tintahalat sütnek egészben, majd pálcikán kínálják, mint a kakasnyalóka ázsiai verzióját. A forró olajszagba vegyül némi benzingőz is; a sütödéket motorral működtetik. Ezen csodálkozni nincs idő, mert a vásárlók közt tekereg a büdös tofu aromája, ami közel s távol megegyezik 1 púpra rakott ganaj szagállományával. A nettó szarszag xencsére nem terjed 10 méternél tovább, de így is kihívás kijutni bűvköréből. 

A virágos pult ártatlan, fellélegzem. Noha a kaktuszok nem a kedvenceim, a halványzöld pozsgások frissen és üdén virulnak a sok halott állat között.


Zöldpozsgások


Aztán nagy zöld gömbök gúlákban, a durianélmény immáron elkerülhetetlen. Zul jó házigazdaként leperkálja a 25 ringgitet, s máris kivetkőztetik tüskés héjából a világossárga termésmasszát. A durianszaghoz már akklimatizálódtam ittlétem alatt, így határozott mozdulattal emelek 1 kisebb masszát és bátran beleharapok. Aztán ugyanolyan határozottan elhajítom és úrilányos neveltetésemre fittyet hányva 1 fa tövébe köpöm a hagymaízű, nyúlós falatot. Az emlékezetes gasztroélményt igyexem felülírni 1 orbittal, de eltart 1 darabig. 


Tüskés szag

Sárkánygyümölccsel már találkoztam, nevével ellentétben ártalmatlan. Kásás húsa sok kis fekete magos, nem túl édes. 


Pink sárkány

Ha már sárkány, akkor longán, vagyis sárkányszem. A barnás-szürke köpeny alatt 1 ruganyos hólyagot találunk, benne pedig fekete magot. Tényleg ilyen fíling lehet szemet enni s a végén kiköpni a szemlencsét. Ha ez nem zavar, finomnak találod. 


Sárkányszem

Szintén a szappanfélékhez tartozik a rambután, ami engem 1 gyulladt gócra emlékeztet, úgyhogy még nem kóstoltam meg. Egyelőre a konyhapulton várja, hogy kibontsam. 


Rambután

A lepényestől ismerős édes illat kacskaringózik, veszek is 1 kitudjamit 3 ringgitért. Itthon derül ki, hogy mogyoróvajat és kukoricát sütöttek bele. Külön-külön jobban érteném, így kicsit fura ízvilág. És persze felettébb olajos. De legalább nem büdös és nem csíp. 


Tulajdonképp jó

Átküzdve magunkat a szagos sokaságon, izzadtan és füstös-ragacsosan visszaérünk az autóhoz. Zul felajánlja, hogy hazafuvaroz minket. Ez azt jelenti, hogy 150nel tépünk és toljuk le a békésen közlekedőket, mint osztrák hóeke a magyar hófalat. Zul instruálja a lassabbakat, kihívásnak tekinti a gyorsabbakat, s remekül szórakozik szlalomozás közben. Rutinjának köszönhetően mindenki túléli a tripet és sávváltás nélkül liftezek fel a 37. emeletre. 

2016. augusztus 7., vasárnap

Maláj Misszió - Zampa Lyssa

A lépcsőház nem csupán emberszabásúak élőhelye, de különféle, több-kevesebb lábú, más rendbeli megtestesüléseké is.

Csótányt eddig csak ártalmatlanítva találtam; meg/feladva magukat pihenkélnek a kitinhátukon. Élő társaik ugyebár a nappalimban érnek csúfos véget. 
Mesebeli lakótárs a fürge gyík, ami tényleg szaporán szedi a lábait. Bámulatos, ahogy plafonon, falon, bárhol megtapad. Főleg akkor bámultam, mikor beslisszolt az ajtó alatt. Csak azért nem váltam Munch-ábrázolássá, mert
1. még kora reggel volt, mikor összefutottunk
2. nem az én ajtóm alatt surrant be.
Gyorsan meg nem támadási szerződést kötöttem vele és fajtájával, bár ez egyelőre unilaterális egyezmény. 

Minthogy hőszigetelés nem szükségeltetik, az ajtók bőven hagynak teret a légáramlatoknak, ízeltlábúaknak, hüllőknek - éljen a biodiverzitás; csak pl ne pont az én kecómban. 
Akikkel még osztozni kell a házon, azok a lepkék. Mint már említettem, nem a cuki csillámpillangók libbenek összecsilingelő szárnyakkal, hanem!


Zampa Lyssa

Zampa, a laoszi barna lepke gyakran telepszik az ajtómra/mellé/elé kívülről. Ezért a reggeli távozásaim - csatakiáltást mellőzve - olyan Zrínyisek; gombostű híján ádáz pillantásommal t/űzöm el a lesbenálló gigamolyokat. 
Zampáék sokan vannak, s a magaslati levegőt is jól bírják; a 37. emeletre simán felzúgnak madárméretükkel. A kevéssé szerencsésen tájékozódó példányok az ablakon kívülről hipnotikusan billegetik szárnyaikat - a fényre bocsátás hő reményében. 

Kb 4 évvel ezelőtt özönlötték el malájföldet, s a brit tudósok azóta nem találják magyarázatát a hirtelen inváziónak. Nekem van elméletem arra, hogy valójában miként kerülnek a lépcsőházba. 
Rendszeresen öblös - nem kizárólag, de feltehetőleg kifejlett kínai - böfögések visszhangoznak a közlekedőben. Meggyőződésem, hogy Zampáék ezekből kelnek életre. Rögtön 10-16 centisen, a böfögés átmérőjétől függően. 
Ezt az elméletemet alátámasztja az a mondás is, hogy valakinek pillangók verdesnek a gyomrában. Persze, Európában ott is maradnak, de ázsiai lepkét nem lehet csak úgy szerelemből/izgalomból fogva tartani a köldökcsakrában. Zampáék utat törnek maguknak és a felszínre buggyannak 1-1 megérett böfögésből. 

Most már csak azt kéne kideríteni, hogy molyként mit esznek. Ha Zampáék ruhán élnek, semmiképp nem szabadulhatnak bévül - 1 nap alatt fölzabálják a gardróbomat. Még jó, hogy a liftig nem eszik le rólam a toalettemet. 
Ha viszont kajamolyok, az amúgy is csekély élelmiszertartalékaim vannak veszélyben. 

Holnap kirakok nekik 1 szendót meg 1 réklit. Jó messze az ajtómtól. 

2016. július 22., péntek

Maláj Misszió - Szünnapirend

Június közepén a ramadán félidejét ünnepelték az érintettek, meg a kevésbé érintettek is, mint pl én. Ez számomra azt jelentette, hogy szünnap, így lehetett szabadtéri programot szervezni a cuki, másfél méteres helyi munkatársakkal.
Össze is állították az ütemtervet, nekem (végre) semmi dolgom nem volt. 

Elsőként elhajtottunk a Kicsi Kicsi Étterembe, ami se kicsi, se étterem nem volt, de vendégkörnek fenntartott parkolóval rendelkezett. Befáradtunk a trópusi flórával elszeparált teraszra étterembe, s helyet foglaltunk az egyik piros műanyag körasztalnál. A moderált hőmérsékletről klasszik propelleres ventillátorokkal gondoskodtak. Valahogy volt 1 retró-balatonos fílingje, de csak míg meg nem jelent a pönszér. Feltehetőleg a tulaj is 1 személyben és persze sárga. Nem hepatitiszből, csupán származásból fakadóan.

Velem nem igazán tárgyalt, de mindannyiunknak jobb volt így. A másfél méteres kollégák már pontosan tudják, hogy nem velem fognak csilievő versenyt nyerni, így (számukra) nem csípős ételeket rendeltek; úgy mint vajban sült garnéla, zöldséges csirke és hal. Utóbbbi tálalásakor tapintatosan érdeklődtek, hogy zavar-e a fejével együtt szervírozott állat, de megnyugtattam őket, hogy bátran felém fordíthatják a tetemet, fel tudom dolgozni. 
A rizst ezüsthatású, leveses tálszerű alkalmatosságból lapátolták a narancsszín műanyag tányérakra és persze alap felxelés a szójaszósz a fokhagyma-paprika-gyömbér trióhoz. Azt hiszem, az elmúlt hónapokban én már bevittem az egész mostani életemre kiutalt rizsadagomat. 
A másfél méteresek jeges teát kértek, én vizet jég nélkül. Kaptam is meleg (csap)vizet. Mindazonáltal a hely szelleme egzotikus madárhangon megnyugtatott, hogy nincs mitől tartanom, úgyhogy belaktam rendesen és megittam az időközben testhőmérsékletűre hűlt vizet is. 

A resztorán amúgy ügyel a higiéniára; ottlétünk alatt pont elszállították a szemetet. Megérkezett az illetékes szervezet 2 kerekű kézikocsijával és serényen hordta kifelé a zsákokat a piros asztalok között. Majd, hogy eltüntesse az esetleges nyomokat, slaggal felverette a betonflasztert. A többi HACCP lépést nem vártuk meg; a desszertet mellőzve fizettünk és útra keltünk.

A Thean Hou templom meglehetősen kiépített turisztikai elem, valamint kedvelt helyszíne esküvői rendezvényeknek. Persze itt is jóval előre kell időpontot foglalni. Úgy tűnik, az egyházi bürokrácia (is) világjelenség. 

A 3 ringgites (nem őrzött) parkolóból átsétáltunk a placcra, ahol összegyűjtötték a 12 állatkát és táblát is mellékeltek a kínai zodiákusok jellemző tulajdonságairól. Az állatpark kevéssé spirituális/tudományos, mint inkább koreai mesefiguratív volt. Vagyis, a kakasról a brémai muzsikusok jutottak eszembe. Rögtön. 


Az erős, szenvedélyes Sárkány

A liberális, vicces Kakas

A megbízható, gyakorlatias Vaddisznó

Nem csak a mű/fauna, a valós flóra is érdemes volt, de biztos-ami-biztos alapon fixáltak néhány rózsaszín díszfát a Match Maker elé.

Mítikus Tinder

Yue Lao az ázsiai Ámor, nála a nagykönyv a párosítandó nevekkel. Nyilazás helyett piros zsinórral fonja egybe az érintettek életútját. Noha megtestesülése eltér a pufók európai szerelemistenképtől, lehet, az itteniek jobban járnak 1 bölcs, sokat látott öreg elkötelezésével, mint 1 jóllakott óvódás véletlenszerű csúzlizgatásával. 

A többszintes templomon elhelyeztek néhány lampiont és pár sárkányt. A füstölők illata belengi a 30 fokos délutánt, az imádkozók mezítláb mormolnak. 

Templom


Különsárkány

Az emeleten szerencsére nem tolonganak, így le tudunk ülni az egyik kupola alatt. Az árnyékban mérsékelt légmozgást és békés csendet érzékelünk. Kicsit beleereszkedünk.

Megfér régi és új

Aztán lecsorogtunk a földszintre, a kis tavacskához, amiben egymás hegyén-hátán vegetáltak a teknősök. Ottlétüket nem magyarázta se tájékoztató tábla, se étlap. 

Háziverseny

A templom alatti büfékben sem kínáltak teknőslevest. Ellenben árultak hideg vizet és herbal egg-et, aminek átható aromája átjárta az egész helyiséget.
És természetesen rettenetesen csodálatos vackokat kínáltak a bazárok; helyi és kínai szuveníreket, bár a műbőr cowboykalapot nem sikerült a régió kultúrájához illesztenem. Noha szélessávon dőlt az input, nem vettünk semmit.

Hazafelé a biztonság kedvéért betértünk 1 plázába, ráadásul megaplázába, pedig a nem megák is település méretűek és elég 1 óvatlan pillanat, hogy 1 féreglyukon átesve a végtelen plázamátrixban bolyongj. Örökké.
Ezért, mielőtt beléptünk volna, vérszerződést kötöttünk, hogy el nem hagyjuk egymást az üzletek útvesztőjében.
Azt nem értem, hogy ha az utak is televannak, hogy lehet ekkora tömeg bévül is. Amúgy nem sokat időztünk a megamall-ban, visszatértünk a 6. emeleti parkolóban hagyott járgányhoz és nagy sokára ki is jutottunk a komplexumból.

A hazaúton másfél méteres sofőrünk már a következő úticélt tervezgette. 







2016. július 19., kedd

Maláj Misszió - Félórás hős

Vasárnapi, félórás hős lettem és ezt muszáj azonnal rögzítenem is, még ha nem is az örökkévalóságnak.

Lángostészta életmódom rémes formákba torkollott, s már a placebo lábemelések sem segítettek elfajuló megtestesülésemen. Tükörbéli bánatos szemlélődésem aztán elhatározást és tornaruhát öltött és fellifteztem az 51. emeletre a gym-be, ahol szerencsére nem kellett sorbaállnom, csak a takarító szöszölt, kevés meggyőződéssel.

Kicsit testreszabtam a biciglit, addig nyomkodtam a vezérlőpanelt, míg - a fokozatosság elve mentén - el nem indult a félórás hegy-völgy tekerésem. Először persze illuzórikusan nosztalgikus élmény, ennek mindig bedőlök, s már épp kezdtem bánni, hogy csak 30 percet állítottam be. 
Aztán 10 perc körül vizslattam a panelt, hogy ott vagyok-e már. Majd beugrott, hogy a biciglin 1 másik időszámítás érvényes, valahogy sokkal lassabban telnek a percek, de ez tk megnyugtató, mert addig is fiatal maradok, mint az űrhajósok. 

Félidő tájt a nyereg tüzes trónra emlékeztet, olyan dózsa györgyösen (elvégre!). Ez külön jó, ha a lángostésztára gondolok.

Percek helyett számolhattam a lepkéket, ahogy a tetőteraszon vitorláznak és konstatálom, hogy legalább a lepkeparkért nem kell fizetnem; bőven viszolyogtatnak ezek is - ingyér. 

Valami tévedés folytán 2 alak is felbukkan, kb 5 percet töltenek a futópadon - gondolom, ott is 1 másik idősík érvényes.

5.5 km és 150 kalória után visszatérek a hagyományos vasárnap délutánba és leóvatoskodom klasszisokkal fittebb habtestem a biciglinyeregből. Az azonnali változást az időközbeni edzőtárs észrevétlennek szánt meózása is igazolja. 

2016. július 17., vasárnap

Maláj Misszió - Gondolás gondolások

A tajpeji gondolás kicsit más, mint a velencei, s nem csak azért, mert csíkszemű. Itt a gondola tk sífelvonó, ráadásul francia gyártmány, pink és vidám zöldségekkel dekorált (?). Xencsére csak külsőleg, festve. 
A csúcsra libegni 120 helyi pénz. A kabinon persze osztozni kell; 8an siklottunk felfelé. A nyitott ablakon át behallatszott a súrlódás és némi géphang, de az alant burjánzó trópusi flóra elnyomta a zajt. Ilyen zöld óriásbrokkolik  és a párás hőség megannyi megtestesülése hevert a lábunk alatt. 


Flóra

Felértünk a tetőre, kiszállás után még elkísért a gépzaj, egész sokáig. Majd megvilágosodtam, hogy állati erőforrásból ered a hang. Xencsére nem tudom, mennyi/mekkora bogár/kabóca/bodobács berreg így, de gondolom, éjjelente az eltévedt turistákra vadásznak. Napközben meg a lakomáról sztoriznak. 

Csendes macskák

Ha már eledel, akadt emberi fogyasztásra alkalmas is. Nénikék (is) sütögették a pecsenyéjüket, eladásra. Volt lángosos (!), húsos és itt nem vattacukrot árulnak pálcikán, hanem virslit/kolbászt. 

A keskeny út óriásfák és meredélyek közt kanyargott, bizarr hangokkal szegélyezve. Valószínűleg - nagyon ronda - óriásbékák morzéztak a lapulevelek alatt.

Helló turiszt!

Aztán kb 5 órai tea és uzsonna a - megtévesztő elnevezésű - Mamutfenyő Teaházban. Kértem datolyateát és vmi paprikás állatot. Utóbbi száraz volt, mint a sivatag (kutat nem rejtett magában), a néhai így bosszulta meg dőre választásomat. 

5 órai

Viszont a tea olyandeolyan volt, hogy xettem volna hazateleportálni, pl a kilátással együtt. Nagy szemű, húsos termése van a kínai datolyának/jujubának és persze meglehetősen édes. Ugyanakkor, ezt ellensúlyozandó-kiegészítendő, a tea fafüst ízű is, mint egy őszi délután. Xencsére hoztak egy egész kannával, s melegen is tartották, hogy az ízélmény gömbölyű maradjon. Most már bánhatom, hogy nem vettem belőle itthonra. 

A lefelé úton csak hatan libegtünk 1 kabinban. Az ablak most is nyitva volt, így kifért rajta a kínai böff, ami csak minket, turistákat zökkentett ki a szemlélődésből. A helyi házaspár zavartalanul csevegett tovább.

A földszintre érvén leszakadt az ég, de tk jól időzített, hogy nem a kötélen vert el minket az eső. így csak a taxiszerzésben voltunk akadályozva, de abban se sokáig. Mire a Csang Kaj-sek emlékcsarnokhoz értünk, pont el is állt.

Térkapu

A placc hatalmas, kies. A főkapu impozáns, túloldalán kétfelől 1forma épületek, a balsóban épp vmi koncertre készültek. 

Ebből 2


A főkapuval szembeni távoli épületet kukksötét fedte, így sajnos sokminden nem derülhetett ki róla. Meg a két oldalt futó kertecskékről se. De legalább nem lapultak benne berregő állatok. 

Távoli, fényes

Summary


2016. június 27., hétfő

Maláj Misszió - Taipei trip

Eme feljegyzés egy esős júniusi kedden készült Taipeiben, jócska küzdelem után. Természetesen ez is 1 még korábbról eredő történet.

Ugyebár mivel annyira roppant elfoglalt vagyok, meg nélkülözhetetlen meg vatevör, igényeltem még 1 útlevelet. A vantól nem kell félni alapon. Akkor még nem tudtam, hogy de. Mert persze ezen népi bölcsesség sem kivétel, mint az mingyá kiderül. 
A két útlevél amúgy tök egyforma, mármint az egyikben rövidebb a hajam, de kb ez a leglényegesebb különbség köztük. 

Minthogy nemsokára Indiában is felbukkanok, muszájlott vízumot igényelni. Hogy egyszerűbb (???) legyen, Pesten. Táveléréssel, meghatalmazással, gyorspostával. Meg az egyik útlevéllel. Egész pontosan az elsővel, merthogy az tovább érvényes. (A másodlagos csak 2 évre szól.)

Péntek 10-én össze is készítettem a vízumigénylő dossziét és az ezért felelős munkatárs gondjaira bíztam, hogy küldje magyarhonba. Majd nagy lelki nyugalomban készítettem az úti pakkomat Tajvanra. Repjegyem is volt, (még egy) útlevelem is, meg kedvem is.

Szombat kora délután indult a gép, úgy időzítettünk, hogy kényelmesen meg tudjunk ebédelni előtte. Csomagfeladás, beszállókártya, kivándorló pult. Hárman 3 másodlagos passzporttal, három külön pultnál - ugyanazon szcenárióval. 
A kérdésfelvetés az alábbira irányult: hogyan gondoljuk töküres útlevéllel kilépni, beléptető pecsét híján illegálisan tartózkodunk maláj földön. Az sem hatotta meg a hazafias határőröket, hogy minden adatunk rendelkezésre állt digitálisan. Stempli nélkül nem hagyhatjuk el a zországot. Szóval übergyorsan kellett 1 B terv. És/vagy egy pálinka. 

Nagyon soká, de sikerült elérni a kolleginát, aki egyébként nem hirtelen mozdulatairól híres, de most - köcsög mörfi - lelkesen újságolta, hogy feladta a dokumentációt még péntek este. 
A nyomkövető számmal kiderülhetett, hogy a gyorsposta fel is vette a pakkot szombat (aznap) reggel. Ügyfélszolgálat persze csak du 1ig van 7végén. Fél4kor már nincs.
A tracking numbert csekkolva megtudtuk, melyik UPS  telephelyen dekkol a dokumentáció. Uberbe csapódás, ámde előtte még!

Akik figyeltek fentebb, aggódhatnak, hogy mi lesz a bőröndökkel?! Amiket felküldtünk a repcsire. Vissza kellett szerezni őket. 
A check-in pultos kisasszony másfél órát helyezett kilátásba, és így is lett. Ennyi időbe telt, mire a guribörik visszaértek a kifutópályáról. Xintem gyalog. 
Időközben azt is megtudtuk, hogy mivel el sem utaztunk - értelemszerűen - haza sem jöhetünk a lefoglalt jeggyel. Foglaljunk másikat. Meg is adta az ügyfélszolgálat számát; ami természetesen hétvégén nem elérhető. Tette hozzá mosolyogva. 
1000 neuronnal csökkent az életerőpontunk. Fejenként mármint.

Összegzem, hol tartunk. Volt-nincs repjegyünk, van-nincs útlevelünk és suhanunk az UPS-hez. Sofőrünk konstatálja, hogy a fehérek roppant eltökéltek. Bátortalanul megjegyzi, qrvafontos lehet a cucc, ha hárman jöttek érte Mo-ról. 

A telepet persze őrzik, de a portást elsodorja a magyar elán, be a raktárba. Ahol sötét van, meg 2 ramadánozó nő leghátul. Ők közlik, hogy a szajré a reptéren van, készen elhagyni KL-t. (Nem úgy, mint mi.) Hogy meg lehet-e akadályozni?
A 2 nő összenéz és Ravihoz irányítanak minket. Ha valóban annyira fontos az a csomag, hívjuk Ravit, aki a reptéren törődik a pakkokkal. 
Ránézésre feltételezhető, hogy a nőnemmel is lelkiismeretesen törődik és hogy nem ez az első delikát szállítmánya. 
Kifelé a portás részesül a mesebeli kompenzációból, a jó tett helyébe jót várj - kivételesen - a való világban is érvényesül. Ez, esetében, jó maláj ringgitben manifesztálódik. 

Az ubersofőr türelmesen kivárja, míg sorra kerül, s bemondjuk a reptér cargo állomást. A finisben hívjuk Ravit, aki helyi nyelven egyeztet a sofőrrel - csak reméljük, hogy nem a vesénkkel seftelnek épp. 
Odaérünk a helyszínre, a jelenet halivúdi: kocsi lefékez, kézfogás férfi módra, a szajré ellenőrzése, bólintás, napszemüveg vissza, az üzletfél kipörgő kerekekkel el a távolba. Mi meg a reptérre, most már a személyszállításra. Megvan az összes passzport és minden szervünk is. 

Meglehetős déjà vu, ahogy kipakoljuk a bőröndöket a kocsiból. Lett használható útlevelünk, viszont nincs repjegyünk. Asszem ezt nevezik fél sikernek. 
Közel 2 órás online helybenjárás után átközlekedünk a KLIA2-re, ahol az aznapi utolsó Jetstar járat 3D-s ügyfélszolgálata van. Illetve nincs. Csak a check-in pult. Előadjuk a kisasszonynak a zanzásított - vállalható - verziót. Átirányít a főnökéhez.
El se hisszük, de veszünk 3 (!!!) jegyet az alig 2 óra múlva induló járatra. 

Zúzunk az útlevélvizsgálatra, röhögünk. Sajnos nem a kora délutános műszaknak mutathatjuk be kalandos elsődleges passzportunkat. 
A gépen elfoglaljuk a 3. sort, majd 40 perc múlva leszállunk Szingapúrban, ahol eltöltünk 2 kedélyes éjszakai órát, majd beszállunk a hajnali 1 órás járatra. Az éjszaka derékszögű kókadozásban múlik, a reggel 6-os landolás fájdalmas.

Csomaggyűjtés, uberezés, szállón bejelentkezés, megreggelizés félálomban. Fél10kor beájulás kora délutánig. 
így jutottam vala Taipeibe.