Az idegenlégiós 1 napja

És akkor nekivágtunk a poros széles utaknak, irány ki Ammanból (régen Philadelphia), Jerash (Gerasza) felé. Mert Jerash - Petrával ellentétben - szép zöld. 

Nade. 

Ez persze ott kezdődik, hogy taxit fogunk a hotel előtt. Nőnem többes számban. Ez itt tényező. 
1 hét után végre szoknyában merészkedtünk a nép közé; munkába nadrágban jártunk. Outfitem térd körül feketéllő bő alj, hosszú ujjú, dekoltálatlan fehér felsővel. 
Talán ennek köszönhetően rögtön az első járgány megállt intésünkre. Bemondtuk, hogy Jerash, fifteen. Yesyes, OK. 

Sofőrünk szinte kellemes jelenség, sőt még előzékeny is, mert hozta nekünk a vizeket lelkesen. 
A hajtány 1 valamikori nissan, megtestesülése illett a homokvihar utáni közegbe, nem tűntünk ki a többiek közül. Ez azt is jelentette, hogy a légkondit a lehúzott ablakokkal üzemelte be Yaser (mint jóval később bemutatkozott). A délelőtt már 33 fokos levegő zúgva keringett az összes sávban parallel haladó kocsiban. A hajamat csak azért nem röpítette le a fejemről, mert bruttó 15 perc után rám tapasztotta az izzadtság. Ugyanígy a hosszú ujjú felsőm és a térdig érő szoknyám is arra volt jó, hogy ragadjon a műbőrüléshez, majd az izzadtság oldotta kosszal impregnálva második bőrként feszüljön rám. 
Ekkor már sejtettem, hogy a nap folyamán kívül esek a komfortzónámon. Ám mivel a csodák tudvalevőleg azon kívül történnek, vidáman néztem elébe. No risk, no fun. És különben is, bennfentes kollégám javasolta, lazuljak le, úgy marhajól fogom érezni magam. 

Az autópálya xintem 3 sávos, de ez csak feltételezés, mert sávok nincsenek felfestve. Ez igazán takarékos megoldás, mert ahol mégis, ott sem érdekel senkit. Cserében viszont vannak kitéve piros táblák: Reduce your speed now felirattal. Ha nem így teszel, a fekvőrendőr úgy megdobál, mint minket. És dudálnak a többiek. 
Yaser sztoikusan nyomta a gázt, olykor kortyolt a kvjából, s átlag 25 percenként rágyújtott egy kék LM-re. Tehát mi is. Néha telefonált, ettől némileg izgatottak lettünk a hátsó ülésen, de tartottam magam a lelazulós elhatározásomhoz. 
Az útszélen családok üldögéltek; benyomásom szerint életvitelszerűen. De legalábbis kedélyesen. Anyu természetesen burkában, apu férfias öntudatban, a gyerekek pedig fekete mackóban. 
Némelyek árultak gránátalmát, fügét, szőlőt, de ellenálltunk. Ittuk Yaser vizét. 

A táj a homokvihar utáni lankadatlan poráramlatokba veszett, így elég későn vettük csak észre, hogy Jerash mennyire nem zöld. 
A régészeti komplexumhoz érvén 1 fazon terelt be minket a szinte üres parkolóba s már jöttek is a szolgáltatók tevével, lóval, nádi hegedűvel. Következetesen ellenálltunk, bár a hőség kezdett rést ütni rezisztenciánkon. Mindenesetre sikeresen nem vettünk semmit. 
Yaser hűségesen jött velünk, miután méltatlankodva visszautasította fizetési szándékunkat. Jelnyelven elmagyarázta, hogy az alku retúrjegyre érvényes, természetesen haza is visz minket. Ettől meghatódtunk. 

A bejárattól a jegyárusítóig a bazáron át vezetett az út. Valahogy kiszúrták, hogy turisztok vagyunk. Ennek ellenére eljutottunk a jegyirodához, ahol a mogorva árus teljesen kiakadt az 50 JOD-omon. Elhajtott, hogy váltsam fel. Yaser magára vállalta a feladatot, s láttuk, ahogy távolodik, majd visszatér ugyanazzal az ötvenessel. A helyzetet megoldotta az íróasztalfiók, ahonnan az árus összeszedett 33,5 dinárt. Fél dinárral kevesebbet, mint ami járt volna. 

Ezután végre beléphettünk a régészeti terepre, ahova jordán állampolgárok ingyér mennek. Nem hiába, ide születni kell. 

A látvány igazán impozáns, tessék csak megnézni saját szümtükkel. Viszont ne tessék sípot venni az árnyékot és a turisztokat kihasználó gyerekektől. Előre szólok: nem lesz könnyű. 

Főbejárat

Néhány néhai üzlet és 1 mozaik után cirkuszoltunk. A kocsiversenypálya lelátóval készült, ahogy kell. Mérete meggyőző, homokja forró. 

Műsor nélkül

Találkoztunk más turisztokkal, de sajnos kínaiak voltak, így az idegenvezetésből nem tudtunk profitálni. Yaser halálos nyugalommal lépdelt farmernadrágjában az izzó lávaköveken. Ekkor kb déli 12 órai verő, fényes napsütés volt.

Ovális fórum

Mindig elérzékenyülök és időutazok, ha letűnt korok 4 földrengés utáni maradványain lépdelhetek, pl a Cardo Maximuson, ami 800 méteren 365 oszlopot sorakoztat fel. Lóitatóval, vízvezetékkel és 1 kereszteződéssel, ahol a Damaszkuszból, Bagdadból és Ammanból érkezők találkoztak.

Tetrapülon

Itt mi is találkoztunk önkéntesekkel; Mohammaddal és társával, akik lelkesen sorolták a tudnivalókat erős fotózási hajlandósággal és tört angollal. Beszélgetésünk így inkább volt egyirányú, mint oda-vissza működő folyamat. Felváltva alkalmaztam a csodálkozó, elismerő és meglepett arcomat. Úgy tűnt, Mohammad beérte ennyivel. Ontotta az információt, hajtott jobbra-balra, instruált, hogy miként pózoljak a fotóihoz, de 1 idő után kénytelen voltam lehűteni lelkesedését, elvégre nem castingra mentem, hanem művelődni. 
Az Északi Színházhoz érve beljebb invitált, de Yaser stopot jelelt, így kéretlen idegenvezetőm több szólamban érdeklődött, hogy ugyebár most kifizetem. 
Ilyenkor nagyon szeretnék nemváltó lenni, mint egy xifó, de ezzel most is elkéstem. Helyzetemből annyira futotta, hogy beírtam Mohammad verbális panaszkönyvébe és a hosszas reklamáció ellenére sem adományoztam 55 piaszternél többet. Xencsére nem értettem, hogy miként méltat, majd elrobogott. Yaser gratulált az aligfizetésemhez, s tanácsolta, sohasenkivel ne álljak szóba. 

A visszaút erősen hasonlított 1 légiós kiképzésre, immáron folyadék nélkül, s hiába koncentráltam a Nymphaeum egykori állapotára, nem fakadt belőle víz. 

Forrásnimfa nélkül

A 30 faktoros naptej csak arra volt jó, hogy kőporos elegyet alkotva csíkozza lábamat. A kijárat elérhetetlenül távolinak tűnt. Helyzetem kezdett almodóvárosan szürreális álommá válni. 

Aztán persze kiértünk, aztán persze zárva volt a visitor center, úgyhogy a resztoránba kúsztam be, s örültem a másfél liter víznek meg annak, hogy nem sült ki a szemem a 42 fokban. A leharcolt turistákhoz szokott tulaj hozta is a fizetésig ingyen mentateát, kedélyeskedett, de kevéssé tudtam értékelni félfogsoros viccelődését.

A parkolóba érvén konstatáltuk, hogy a járgány bal hátsó kereke bánatosan roggyant, hogy miként kapott defektet állásában, arra csak feltételezéseink voltak. Mindenesetre gyanítottuk, hogy a rögtön segítőkész, deformált fejű alak aktív részt vállalt a kerék leamortizálásában is. Yaser semennyire nem lepődött meg, felkészülten előrántotta a pótkereket és feljavította a hajtányt. Látszott, nem először teszi. 
A művelet közben a ló és teve körbeálltak minket, rémálmos gazdáikkal együtt. Vérszagra gyűlt az éji vad...
Végül elindultunk, magunk mögött hagyva Jerasht és a komfortzónánkat. Megálltunk 1 gumisnál, s rövidke diskurálás közben kaptunk lyuktalan gumit. Ez némileg emelte életerőpontjainkat. 

Ajloun Kormányzósága 1 órányi autóútra fexik Jerashtól. Mivel ezt is ajánlották többen is, arrafelé irányítottuk a lóerőket. A bejáratnál utolértük a kínai csoportot, s színes elegyként felkaptattunk a várba. A kiállított mozaikok, edények, olajmécsesek, pipák, ékszerek tarkították a vastag falak biztosította hűs élményt. 

Olajtartály

Kőív

A vizit végeztével megnyugtattuk Yasert, hogy innen már nem megyünk tovább, hanem visszatérünk a bázisra. A hazaút ugyanolyan hangos-füstös robogás volt, mint a délelőtti, de most már gyakorlottan nem pánikoltunk. Bár a 90km/h-s szelfinél nem volt őszinte a mosolyunk a hátsó ülésen, Yaseré annál inkább. 

A szálló elé érve nagy hálásan nyújtottuk a 20 dinart, mire sofőrünk hevesen magyarázott vmit. Pár perc értetlenkedés után mutatta a viteldíjat a telefonján: 70. Merthogy az eredeti árszabás Jerashig volt érvényes, ehhez még hozzáadódott az ajlouni kitérő.

Bosszúsan konstatáltuk, hogy a fifteen és a fifty közti különbségtételt nem sikerült abszolválni, így azonnal kiábrándultunk hősies sofőrünkből, hiába ajánlgatta további szolgálatait. 

Mivel egész nap csak vízen és 1 kólán éltünk (túl), dőzst terveztünk vacsorára. Miután kimosakodtunk a kalandos porból, ismét taxit fogtunk - és alkudtunk is! 2JODért elvitettük magunkat a belvárosba, ahol az ígéret szerint egymást érik az éttermek és very nice környezetben ismerkedhetünk a helyi kultúrával. 

Sokadik alkalommal bebizonyosodott, hogy konnotációs mezőnk nem esik egybe az itteni értelmezéssel. Egyedüli európai nőnemként kb cirkuszi látványosságként szolgáltunk, ami elég fárasztó volt, ráadásul étterem 1 szál se. A hangzavar, a tömeg, az erőteljes szagok tovább merítették elemeinket.

Imaidő

Aztán az egyik még zsúfoltabb mellékutcában felfedeztünk 1 kairói kajáldát, az éppen készülő tekercs becsábított minket a vendéglátóipari egységbe. A pincérek felhajtottak minket a második emeletre, ahol 1 goromba alak fogadott minket. Miután 1 zsepis dobozt hajított az asztalunkra (szalvétaként), választás elé állított minket: kebab, vagy csirke rizzsel? 

Se étlap, se itallap, se választék, se árlista, a lenti tekercsnek se híre, se hamva, így a mögöttünk álló naptól elgyötörve kértünk csirkét. Ennyit az autentikus helyi ételkínálatról.

Bár, az utánunk érkező helyi család is csirkét kapott, szóval nem velünk kivételeztek. 

Fizetés után még tettünk 1 kört, kikerültük az épp kivégzett birka vértócsáját a járdán, majd impulzusoktól telítve fogtunk 1 taxit. How much kérdésünkre a sofőr aszonta, it's up to you. Bemondtuk a másfelet, s nem ellenkezett. 

A napi második zuhany után nem kellett ringatni. 

Napi Igen - 2015. augusztus 26.

A mai nap felettébb tartalmasan telt. Kezdődött a reggelivel. Bár véletlenül bekeveredtem 1 nyuggercsapatba, az etetésért felelős alkalmazott rögtön kiszúrt és átirányított az ugyancsak jól felszerelt, magamfajtának fenntartott étkezdébe és kedélyesen megreggeliztem. 
A 2 kv ellenére legszívesebben visszahenteredtem vón 1 kis olvasmányos matinéra, de nem ezér fizet a cég. Pedig az megduplázná az amúgy sem alacsony elköteleződési hajlandóságomat. 
Szóval rendeltünk járgányt és behajtattunk a zirodába.

Az előzetesben némileg utált-rettegett Szerzs nyájasan fogadott minket és meghazudtolva korábbi önmagát egész nap cukorborsóként keringett körülöttünk. Amúgy mindenki igazán kedves, így megdőlt az undok belgákkal kapcsolatos előítéletünk. 
Ráadásul hatékonyak is voltunk, nem csak kellemesek, így a jól végzett munka örömével ültünk az ebédhez. Itt is további tartalmakkal gazdagodtunk - több körben. A rakott szekérre még pakoltunk 1 emberes (belga) csokitortát. Vhol itt veszett a feledés homályába szüleink nevelése és kisasszonyosan decens mosollyal konstatáltuk - magyarul - hogy a kipukkadás a realitás mezejére lépett és fenyegetőn közelg. 

A délután során elégettünk 1 csomó kalóriát parádés problémamegoldó és nyelvi készségeinkkel - legalábbis szeretném ezt hinni. Ugyanakkor nem kedvezett az energiafelhasználásnak, hogy a mítingszobában állt 1 gömbakvárium. Belgáék természetesen csokit tartanak benne aranyhal helyett. 
Igazi roche-katonaként utolsóként hagytuk el a tetthelyet, majd hívattunk 1 tökhintót és becsapódtunk a Lion Belge vendéglátóipari egységbe. 

A pönszér készséges volt, a sör világos, a gyorsan szervírozott tápérték növelte komfortérzetünket, s ekkor már határozottan éreztem, ahogy 1mm/mp-es sebességgel nő a térfogatom. Először a kajára gyanakodtam, de rájöttem, hogy marha meleg volt a bárban, így nem hízásról, hanem hőtágulásról beszélünk. 
Ily módon megnyugodva rendeltem 1 crème brûlée-t. 2015 első autentikus crème brûlée-jét. Ráadásul nem csak ételmintát hoztak belőle, hanem 1 tisztességes adagot; kiélveztem minden percét.
Ha crème brûlée-t eszel, az orális kényeztetés új értelmet nyer. 

Remélem, éjszaka legalább annyi kalóriát égetek, mint az egész napos francia nyelvű diskurzussal. Igyexem franciául álmodni. 

Napi Igen - 2015. augusztus 25.

A liget harmatos füvén jól indul a nap, ma viszont kihagytam vón, de persze nem lehetett. így a piros guribörim alján megutaztattam a közép-európai flóra egy részét. 

Merthogy ma elszálltam, jócskán aktuálisan, tekintve, hogy idén ez az első repülésem. A válogatott társaság hab a pezsgős epren. 
Míg éppen késett a gép, xencsére meginterjúvolt a reptér, hogy mennyire teccenek a szolgáltatásaik. Remélem, a véleményem bekerül az adatbázisukba. 

Aztán megnyitották a kaput és felvonultunk a szárnyas drónra. Repülőgépnek túlzás lett vón nevezni az alkalmatosságot ugyanis. Alig fértem bele. Csak az nem derült ki, kinél volt a vezérlőegysége. 
Az utat bárányfelhők és egyéb formációba szerveződött vízmolekulák szegélyezték. Az idilli szárnyalásba sajnos primér szükségletek rondítottak bele - etetés nem járt a 2 órás utazáshoz. A mutatós steward megitatott ugyan, de meg is fizettem érte. 

Viszont a brüsszeli reptér szuperszonikus csomagszállító szalagja biztatóan gördítette elénk a pakkot, a procc taxi csendesen suhant a szállóhoz, ahol a második generációs kínai recepciós kiosztotta a beléptető kártyánkat, majd lehánytuk a sztratoszférától poros holmikat s vadászni indultunk. 

Begyaloglás a vendéglátóipari egységekkel ellátott körzetbe, zsigeri döntés az 1ik mellett, s enyhén kényszermosollyal - de még kultúrlényként - jeleztük a pönszérnek, hogy qrvára éhesek vagyunk. 
A gyerekszobánk és szüleink állhatatos nevelése eredményeként nem lincseltük meg a fazont, mikor közölte, hogy a konyha negyed 7kor nyit. Mondta ezt 5kor. Reprodukáltuk Munch Sikoly című művét, majd rendeltünk. Sört. 

Aztán persze 1x mindennek eljön az ideje, így van ez a sztékekkel és a lazannyákkal is. Mindegyik nagy megelégedésünkre szolgált, s mivel a csokihab épp kifogyott, a pönszér napi ajánlatára hagyatkozva kaptam 1 másik sört. Holnap azért szeretnék 1 mousse au chocolat-t. Vagy crème brûlée-t. 
Azt még hozzá kell tennem, hogy a ház - és a készséges pönszér - ajándékaként kaptunk útravalóul 1 limoncellót. Csak mert annyira szimpinek talált minket. A kocsma közönségét felmérve ezen nem csodálkozom. Xintem bearanyoztuk a napját. 

Ekként indul tehát a belga meló. 

Napi Igen - 2015. augusztus 9.

Nehéz pontokba szednem a mai igeneket, tekintettel a szervezetembe integrált somlói borra. Hozzátartozik, hogy válogatott társaságban importáltam az oldószert és közben válogattam a sajtok és szőlőszemek közül is. Utóbbiak tele maggal - az erkélykorláton köpködés legalább olyan kifinomult, mint a Tornai pincészet furmintjának savgerince és domináns mineralitása.

A ma reggelt sem kapkodtam el; ha már folyadék, éljen a triumvirátus; repcemézes tejes kv, jázminos zöld tea és kézműves narancslé, ezekkel elszöszöltem jó ideig, majd a kedélyes reggeli után még bevittem könnyed negyedkiló - szintén kézműves - krémtúrót a szervezetembe. 

A közel 1 órán át tartó reggeli hatásaként roppant gyorsan lelazultam a strand zöld füvén hasalva, noha olykor erőst el kellett vonatkoztatnom a vasárnapi családoktól. 
Ebben is nagy segítségemre volt az irodalom. A boldog herceg Oscar Wilde-tól némi hasonlatosságot mutat Andersen figuráival, épp ezért kedves olvasmány. A fecsketetem parabolája olyas tanítás, amit gyerekkorban tán kegyetlen felolvasni, viszont felnőttként tán túl késő. 
Ha már olvasmány: Szorokin megszemélyesítési talentuma példaértékű, többek közt az alábbi mondataiért olvasom:
"Az Idő, mely fölszerszámozta, fölnyergelte az embert, és száját a soha vissza nem térő iránti örök vágy acélkantárjával törte föl."
"A teljesértékűség izzó láváját az ezeréves szplín fásult pofájába hányták."

Ezek után enyhet csak a friss ágyneműben lopakodó álom hozhat. 

Napi Igen - 2015. augusztus 8.

Ma megnyílt a bőségkapu. Mármint a misztikusok szerint; nem saját tapasztalat. A mai dátumból 3 darab 8as számjegy  származik, ami azt jelenti, hogy rögvest tejjel-mézzel folyó Kánaán leszünk angyali harmóniával. 

Hogy ezt a folyamatot lehetőségeimhez képest elősegítsem, kicsinosítottam a lakot, hogy a sarkokat is a Jólét tiszta vizű  folyója töltse ki a több emeletes pókhálók helyett. Lehet, hogy mégse rögtön járja át életünket a bőség áradata, mert már sötét este, de sehol 1 milliárdom. Persze, lelkiekben fölöttébb gazdag vagyok, de ez független a dátumtól. 

Mikor a távozás mezejére léptem a hajtánnyal, tömegjelenetre lettem figyelmes a (bőség)kapum előtt. Bár zöldellt a közlekedési lámpa, 1 alig guruló ezüstjárgányból szíveket üzent felém 1 Fülig Jimmy. Ezt a mutatványt xintem csak én értékeltem Fülig Jane-ként, a feltartott kocsisor valószínűleg kevésbé. 

A spenótos palacsintát és eperturmixot szociális hálóm kiemelt láncszemének dedikáltam, majd belevetettem magam a Solde-tengerbe. Ám hiába próbáltam kitartóan, ruhatáram nem gyarapodott. 
Ezen búsultam 1 rövidet, majd fel is derültem, mert beugrott, hogy ha szebb nem is lehetek ma, okosabb még igen, úgyhogy 3 könyvvel lépdeltem vissza a hűséges hajtányhoz. Hazahoztam többek közt A boldog herceget; alig várom, hogy ágyba bújjunk. 

Napi Igen - 2015. augusztus 7.

Ma reggel végre úgy ébredtem, hogy 1 teljes értékű éjszakát töltöttem a királylányos fekhelyemen, s nem csak grillcsirkésen forgolódtam. 

A lakatlan fáradhatatlanul udvarol, úgy tűnik nem csak primér, de esztétikai táplálékot is szállítok neki. 

Az újabbik tanítvány igazoltan is jól érzi magát az óránkon és like-olja a stílt, szóval eztán is hajlandó fizetni értem. A régi meg boldog, hogy ismét enyhén fellengzős csevejt folytathatunk franciául, és még a házit is örömmel üdvözölte. A korábbi tapasztalatok alapján ez ugyan lanyhulni fog, de mindent a maga idejében.

Munkakörülményeim továbbra is irigylésre méltók, ha nem lennék a helyemben, sárgulva fonnyadnék, csak hogy cserélhessek velem. De szerencsére saját magam jogán tölthetem a napokat a legtutibb csapatban. Ahol a tagokra nem csak én vagyok büszke, de az organization chart-unk több eleme is, sőt, xintem Teréz anya is elégedetten bólogat látván törekvésünket a harmóniára.

A tojáskrémes kifli a kedvenc vendéglátóipari egységemben némi óvodai nosztalgiát csempészett az esti dialógba, de az epersmoothie azonnal visszatrendesített 2015-be. Párbeszédpárommal eszmét cseréltünk a hanyatló erkölcsökről, ám abban megegyeztünk, hogy a helyzet nem reménytelen.

A boldogság kék járgánya hűségesen várt, hogy hazasuhanjunk az alig hűlő városban. Lehúzott ablakkal azért veszélyes zenét hallgatni, mert az önkéntelen együtt éneklés kívülről nem feltétlen olyan flowélmény, mint a kocsin belül. Bár xintem ez a relativitáselmélet kvintesszenciája, szóval nem hagyom magam kizökkenteni. 

Moi j'veux crever la main sur le coeur

617 - Hangyányi üzenet

Simon Márk rezignáltan figyelte a konyhapulton szorgoskodó hangyákat. Most éppen az óvatlanul ott felejtett sajtdarabot dolgozták fel. A lakban - természetéből adódóan - ritkán termett eledel, így Simont igencsak meglepte a tettrekész rovarhad. Ő aztán igazán nem szolgáltatott nekik létalapot, honnan hát ez a sok államalapító?!

Orvosként az életre esküdött fel, így pár hete már halogatta a megvásárolt hangyacsapda kihelyezését. Azon túl, hogy bosszantották a parányi munkások, irodalmat is asszociált hozzájuk gyerekkorából. 

"A bábok között elaludt a hangya.
Szél, a bábokat most el ne fúdd!
Különben jó az is.
Kis, fáradt fejét csillámokra hajtja
és alszik véle csöpp árnyéka is.
Egy szalmaszállal fölkelteni szépen!
De jobb, ha már indulunk haza,
erősen beborult - -
A bábok között elaludt egy hangya
és - hopp - egy csöpp már a kezemre hullt."

 - József Attilát szavalok ahelyett, hogy lefújnám ezeket a heréket! - horkant fel dühösen a doki.

 - Aki hülyeségeket beszél, csak ne fújkáljon! Még jó, hogy katonának csak okos lányok állhatnak. 

Simon Márk zsebóraszemű szoborként nagyokat pislogott a csápostoraival vadul hadonászó hangyára. Az utóbbi 2 7ben folyton ügyelt a nyári szabadságolások miatt, ergo alig aludt. A hőség csak hab a rég nem látott sörön, nade elképzelt alkoholtartalomtól nem hallucinálhat?!

 - Okos lányok - ismételte Simon. Tény, hogy az okos lányok voltak a gyengéi, de nem pont így képzelte álmai megtestesülését. 

 - Igen! A herék a királynő államalapító kívánságát teljesítik, mi katonák pedig fenntartjuk az államot. Ha nem tudná. De persze honnan is tudná egy maga fajta. Van állama? Van királynője? Lefogadom, hogy egyik sincs. Akkor mije van?

 - Például jó modorom, az van - vágott vissza a doki - Simon Márk vagyok, a házigazdája. Megtudhatnám a kedves nevét? Honnan jött? Meddig marad a családjával? Szolgálhatok még valamivel a vacsorán kívül? 

 - Formica vagyok és már vacsoráztam. A családom otthon várja, hogy hazaérjek a munkából. Magát várja itt valaki? Sokat nem eszik, úgy látom- nézett körül a hangya. Simon hangja elcsuklott az altruista rovar ténymegállapításától. Noha előcitálta összes rendszertani ismeretét, csak a rovarok osztályáig jutott. Amilyen rohamléptekben fejlődik a tudomány, simán lehet, hogy brit tudósok már cikkeztek a beszélő hangyákról, csak én maradtam le róla - summázta magában az elgyötört orvos.

 - Lazuljon már le, nyilván nem beszélek. Csak a  fejében hallja, amit gondolok. Tejóég, hogy képzelhette 1 percig is, hogy beszélek?? Nincs is hangképző szervem. Pedig maga okosnak számít a fajtájában, ugye? Nevetnem kell! - és Simon nem hitte el a pultján fesztelenül göcögő hangyát. 

 - Hallom, amit gondol? - nyikkant halkan.

 - Ja, persze. Arenyin szólt, hogy maguk ettől kiborulnak és ne említsem, de hát maga tehet róla, nem hagyhattam tévedésben. Szóval mi csak egy hullámhosszon vagyunk épp, ezért olyan, mintha a fejében lennék és fordítva. Keveseket avatunk ám be! - magyarázta Formica átlelkesülve. 

 - Úgy értsem, hogy kiválasztott vagyok? Mire?! És ki az az Arenyin? - hökkent Simon. Az a lehetőség, hogy épp 1 hangya fejében visszhangoznak kérdései több volt, mint amit a nagyon valóságos fizikai létezéshez szokott idegrendszere elbírt. - Miért?! Miért beszélgetek 1 hangyával, ahelyett, hogy normális emberekkel, normális körülmények között, normális életet élnék?! Hát miért?! - fakadt ki a konyhapultra csapva. Formicát a kornyadozó növény levelére röptette a mozdulat szele. 

 - Arenyint majd megismeri, ha kell - jött a válasz - Egyelőre elég annyit tudnia róla, hogy ő is tart 1 magafajtát, bár neki mázlija van, mert az ő albérlője sokkal toleránsabb. Mindenesetre azt üzeni, hogy legyen szíves rendet rakni a telefonszámok között, mert éppenséggel az előbb reklamált normális élete múlhat rajta!

Simon hiába fixírozta a tovamasírozó hangyát, Formicából többet nem tudott kihallani. Úgy döntött, legjobb lesz, ha kialussza többhetes elmaradását. Eldőlt, mint a rohadt nád. Ruhástól a kanapéra.

Napi Igen - 2015. augusztus 1.

Több nap igenjei az alábbiak.

Visszatértem az életfogytos tanulási körforgalomba. Megy az adok-kapok, gyarapítom magam és mások tudását, abból baj (manapság már) tán nem lesz. 

Az új tanítvánnyal röpkegyorsan 1 hullámhosszra kerültünk, így inkább élvezet lesz vele órát tartani, mintsem meló. A régi-új tanítvánnyal meg ott vesszük fel a fonalat, ahol elejtettük pár éve. Van itt más kötőanyag is a mindennapok malterán túl. 

Szerencsémre a vadiúj tanáromat is roppant közelinek éreztem kvázi azonnal, pedig izgultam. Ultrajó ötletnek tűnt hozzá bejelentkezni - egész addig, míg oda nem értem és valós veszélyt nem jelentett rám nézve. Elnézően zongorált, bénázásaimról tudomást sem véve. Elsőre csak bruttó 20 perces performanszot nyomtam, aztán xintem mindketten megkönnyebbülten konstatáltuk, hogy letelt az 1 óránk. Mindenesetre a tanulmányi környezet felettébb impresszív és motiváló, hogy mielőbb világhíres előadóművész legyek. Véletlenül. 

Szociális hálómat szövik a pókjaim - ha a NASA-nak megfelel a folyékony kristályszerkezet, úgy én is elégedetten dőlhetek hátra benne. 

A csütörtöki fagyiélményem brióssal eddig ismeretlen gasztrotávlatokat nyitott előttem, új mércét állítva az édesiparral szemben. Magasabbat mármint. 

A mai napsütés éppen passzolt a belvárosi teraszos ebédemhez, a készséges pincérfiú sokkal viccesebb volt, mint szemrevaló. Depersze így is értékeltem a helyzetkomikumot. 
A desszert is gasztromantrába torkollt, xencsére szeparéban fogyasztottam, így zavartalanul kiélvezhettem a kexes-málnás-sajttortás tejberizs minden percét.

A nagyon primér gyönyörökön túl szellemi táplálékot is vettem magamhoz. S bár minden nyáron elhatározom, hogy a szezonhoz passzoló könnyed (értsd: szimplán felszínes) olvasmányokat választok, de mindhiába. Nem és nem bírok önszántamból fejősévát, daniellesteelt olvasni, se pités gyilkosságot. Marad tehát Szorokin és a legvadiújabb Tellúria. 
Miközben akusztikusan kényeztet a (mellesleg igazán mutatós) toszkán orgánum.

Asszem, jókor vagyok jó helyen. 

Napi Igen - 2015. július 19.

A ma és a tegnap szabad programok láncolata; kizárólag olyasmivel telt a 7vége, amire önszántamból felbuzdultam.

Ehhez például jól jött a tegnapi vacsorameghívás is, amit azért élveztem hajnalig, mert nem csak a nemzetközi konyharemekek voltak táplálóak, hanem a közben zajló eszmecsere is. Talpunk alatt a csendben sarjadó friss fű, fejünk fölött a Nagy Medve, arcunkon gyertyaláng ingása, nevetésünkben Taschner-féle Zenit. Savoir vivre. 

A mai közel 40 fokot kevésbé líraian éltem meg. Bár nagyban segít, ha a zember lánya arra gondol: ezt vártuk télen. Én legalább is. 
Viszont semennyire nem vártam a darazsat, aki 2 napon át grasszált a konyhában. Hiába irizált hártyásszárnyaival, hajthatatlan voltam a kilakoltatást illetően. A végső lökést az adta meg, mikor az ölembe szállt és bősz berregésbe kezdett. Úgy kihajítottam az erkélyről, hogy lába sem érte a földet. 

A szomszéd kölcsönmacska kárpótolt az inzultusért; dorombolva fogadott és osztatlan figyelemmel hallgatta beszámolómat. Azért enni is adtam neki, ne csak a szavaimat igya.

Desszertként művelt túrókrémem pont olyan könnyed és édes, mint a semmittevésem. A dolce farnientét muszájlott fanyarítani 1 citromos grépfrútlével; csak az egyensúly végett. 

A kilátásomba helyezett tengeri sós, olajos zuhany még éppen nem giccses a mai nap végén. 

Napi Igen - 2015. július 17.

Reggel szintén örömködtem a csendes hajtánynak, annyi különbséggel a tegnaphoz képest, hogy mindeközben szabályosan közlekedtem. 

A zirodai mikrokörnyezetem továbbra is gondosan válogatott, az évközepi közérzetfelmérések szerencsére lehetővé teszik, hogy dedikált időt tölthessünk a csapattagokkal. Ahol el/érzékenyítő vallomásokat teszünk és emelkedett komfortérzettel térünk vissza az asztalunkhoz. Már akinél egyáltalán fokozható a komfortérzet.
Csak csupán annyi diszkomfort, hogy az épp kitüntetett kollegina dögrovásból kifolyólag remote access-szel vehette át a meglepetés dicséretet. Ez persze a lényegen nem változtat. 
Mellbőségemen sokat lendít a dagasztó büszkeség. 

A nép enyhülésért szűköl a közel 40 fokos városban, s eszembe jut a nemrégi fesztivál, ahol locsolták a díszes közönséget én meg körbevigyorgott fejjel csak álltam a szivárványban. Amilyen ütemben párologtatok, folyamatosan látom a saját, önerőből generált szivárványomat. 

Hogy, hogy nem, kicsit fáj a torkom. Kiterjedt szociális hálóm tanácsára az eddig hatástalan septofortot behelyettesítettem pálinkával. Azt kell mondjam, hat. Mármint este 2, de hat. A sós vizes gargalizáláshoz képest annyi a különbség, hogy ezt nem köpöm ki. 

Az adománybukta, a saját fejlesztésű sárgarépalé, az intenzív váltózuhany, az esti erkélyjelenet jólesik, mint minden mozzanat, amivel érzed, hogy élsz.

Ezek is igazolják tavaly ilyenkor döntésemet, amikor nem hajtottam fának.  

Je n'ai pas peur de la route

Faudra voir, faut qu'on y goûte

Napi Igen - 2015. július 16.

A mai napom keretes szerkezetű kisepika, amelyben a főhősnő legcsodálatosabb teljesítménye, hogy ép bőrrel ér haza - noha szembe a forgalommal közlekedik. A zőrangyalok meg sápadozva feszítik a láthatatlan védőhálót. A héten egyébként másodszor, mert kedden a másik sávból jeleltek, hogy kapcsolhatnék fényt a járgányra. 

A keretes szerkezetet a szervizes jelenéseim adják; pitymallatkor begördültem a - már ismert - kipufogós szalonba, ahol majdnem végzett 1 óra alatt a fazon, de persze a majdnem az nem AZ. Úgyhogy BKV-ra kényszerültem; majd délután ismét, mikor vágtáztam a hangtompított hajtányért. 
Szerelőék roppant készségesek voltak ma is, úgy fest, ezen a héten kedvesítő bolygóállás építi a kapcsolatokat. 

Teljesen megmámorosodtam a fílingtől, hogy újra 4 csendes keréken gurulok - csak így történhetett, hogy beandalodtam a szembe sávba. Integetett ugyan a szembe jövő, de azt hittem, csak előzékenykedik a kiengedéssel. Mosolyogva visszaköszöntem. 
A zőrangyal xencsére gyorsan kapcsolt és kitessékelt a helyemre, ahol meghökkenve höhögtem mázlimon. 

Ezek után a csókdobáló biciklista már csak hab a tortán. 

 

Napi Igen - 2015. július 15

Tömbösített igen-highlight következik.

Hétfői éjszakás műszakban abszolváltam életem első francia nyelvű adás-vételi szerződését. Érintettségem ki is merült ennyiben, sajnos nem én vettem hercegkisasszonyi birtokot. Bár még nem vagyok elkésve - a szerződő felek adataiból ítélve még van pár évtizedem kúriásodni. 

Kedden nemzetközi proccparti, szerencsére finomra sikerült a lazac és az asztaltársaság is. A pönszérek készségesen és láthatatlanul teljesítették a kívánságokat - bevallom, jól esett (civil) szervezetemnek a  körülugráló figyelem. Mégis csak kijár nekem a hercegkisasszonyi (lak)cím.
A hazaúton megetettem a boldogság kék járgányát is; a benzinkutas Fülig Jimmyként vigyorgott és tett ajánlatokat. Gyűjtőpontokat illetően mármint. 

Ma 4 fagyos gombóccal hűtöttem habtestem a forró betonon. Egyetek bazsalikomos citromfagyit! Lehetőleg válogatott társaságban, ahogy én is t/ettem. 

Heti bérletet váltottam a kipufogós fazonhoz. Bár korban nem illik hozzám, hagyom, hogy nesztelenítse a hajtányt. Ő is felettébb kedves, remélem, ezt nem kell megfizetnem.

Ja, és ZsanSárl ismét búgott a telefonban, s noha nem szolgáltam neki jó hírrel, megígérte, hogy jövő héten is felhív. Istenien közlök rissz-rossz híreket is.

Napi Igen - 2015. július 12.

Bár nem ígértem, mint Terminátor, de ím, visszatértem. 

A mai nap megadott mindent, amit csak adhatott. Eleve úgy ébredtem, hogy bővült a lakásom. Jó, hogy csak éjszakára, de nőtt egy új helyiség a lakra. Kicsit ki kellett volna pofozni, de nem maradt rá időm; felébredtem. 

Kedélyes, kisasszonyos reggeli után megismételtem a tegnapot; jegyet váltottam a semmittevés délutánjára - tegnap nem végeztem vele. Pedig nem egyedül álltam neki. Civil szervezetem így ismét berobbant a strandra, ahol csak ránk várt 2 hencser. 

Hogy ne csupán henyéljek, környezetem gondoskodott arról, hogy szélesedjen látóköröm, így találkozhattam pl. egy anatómiailag elhibázott pegazussal. A nőnem a haránt hasizmai tájékán viselt 1-1 kevéssé cizellált szárnyat. Rövidke konzultáció után abban egyeztünk meg nyugágytársammal, más szárnyas emlőst nem ismervén, hogy csakis pegazus lehet. Inkognitóban. 
Megjelenése szerencsére nem zökkentett ki minket a juhtúrós lepényből. 

Megmentettem egy emberéletet. De legalábbis a felhámját a pusztulástól. Na jó, nem önként, mert a fazon a lábunk elé járult és kenetért esdekelt. Nem az utolsóért, csak naptejesért. Megkönyörültem rajta, s míg UVköpenyt kanyarítottam rá, megosztotta boldogtalanságát. Elsírta bánatát: pénzéhes szukák mindenütt, hiába próbál normálisat találni. Pedig nagyon kéne valaki, mert egyedül rémes a zélete. Javasoltam, mielőbb boldoguljon önerőből, mert másra várni nem túl kifizetődő. Asszem, másra számított; felszívódott, mint a naptej. 

Színes-szagos, szilárd halmazállapotom a Nyár megtestesülése. Csak egy fényes lenyomat leszek a friss ágyneműn.

Napi Igen - Február 7.

Azt leszámítva, hogy a kutya lelegelte, majd a nappali közepére hányta a szobanövényt, eddig Igenszombat van. 
Süt a Nap, a cinkék szólama keveredik a levendulamézes kvval és vígan csobog a patak. A reggeli levegő frissen arcpirító, semmi szükség sminkfelszerelésre. 

Sikeresen levadásztam a reggelimet; meleg olívás kenyér, gomolya, facsarnivaló citrusfélék, minifánkok és gyömbéres-narancsos Mese kex! A pénztári sor gyorsan haladt, ráadásul 1 Adonisz pakolt előttem és mikor végzett, mosolyogva intett. Hátranéztem, de 1 szakállas fazon állt mögöttem, úgyhogy kétségkívül én voltam a címzett. Ezen úgy meglepődtem, hogy lányos zavaromban a libris törzsvásárlói kártyámat adtam  a kasszírhölgynek. 
És ez még nem is az igazi tavasz.

This old world is a new world

Napi Igen - Január 25.

Kavarognak a hópelyhek, mintha nem tudnák eldönteni jöjjenek, vagy menjenek. Megértem, elvégre tegnap még esőidő volt, majdnem tavaszi. Tétovázásuk mesebeli még a nagyon prózai városban is. Csupa romantikus gondolata támad a zember lányának. Hogy például milyen jó lenne 1 szelet diótorta. Vagy 1 Sacher. 
Hogy valóra váltsam álmaimat, hajtóvadászatra indulok 6 lábon. Számolatlan jégkristály kísér utamon. Swarowski monnyon le.

1 a sok közül