617 - Attrakció!

A lazacot pont úgy készítették, ahogy xette, Párizs ugyanúgy próbálta elbűvölni, mint máskor, 617 mégsem tudta átadni magát a városnak. Várta, hogy hozzák végre a számlát és elinduljanak a zenetett helyszínére.
Az, hogy a 16 metróvonalból pont a 4es volt under construction, fenyegető tortahabként pöffeszkedett a koncert fölött. Márpedig fél 8ra ott kell lenni a Rochechouart 80 előtt. Áron vele volt. Bármi Áron.
Hogy hátrányos helyzetű bokája sajgott a cipőjében, jócskán visszavett 617 lendületéből, kompenzálásképp belül nagyon igyekezett, s fejben rohant 1000rel. Persze ez kívülről nem látszott.

Többxös átszállással végül felbukkantak a megfelelő metróalagútból, kvázi Le Trianon előtt. Kordonozás, biztonsági emberek, gyülekező emberek. Utóbbiak több 100 méteres, villás farkú sorban toporogtak.
Itt minden bizonnyal vmi tévedés lesz, nyugtatta magát 617. Tuti nincs is j1ük, s azt remélik, majd utcai árustól leakasztanak 1et - ahogy tette (félig) önkéntes kísérőjük is. Fél 8 volt, akárhogy is nézte, s nemhogy nem kezdődött a mutatvány, de még csak a közelében se jártak. Majd beléhasított a rettenet, hogy mi van, ha több j1et adtak el, mint ahányan beférnek?! Az ijedtségtől és a mögötte füvező ficsúrok szagától 1 pillanatra megszédült, de aztán jött a rendező figura, hogy álljanak má tisztességes sorba, különben hogy jutnak be, s ettől elhussant a rémület, maradt az eustressz.
A sor elaraszolt indiai bazár, palacsintás, gofriárus és 1 szatyros néni mellett, végül ott álltak az entrée-ban, a vonalkódot lecsippantották, s 617 máris az aulában ámult. Megszabadult a kabáttól, táskától, s így lecsupaszítva felmérte a terepet.

Színház, igen, puha bordó borítással a falakon, oszlopokon, némi porszag. Ezt gyorsan elnyomta az előkoncertre fújó füstgépek teljesítménye. 617et 1általán nem érdekelte a saját magukat is lelkesíteni próbáló csapat előadása. Viszont kihasználta a hézagos sorokat, s észrevétlenül előreszivárgott a kiszemelt oszlophoz, ahonnan aztán semmiféle földi erővel el nem vontatják. Ezt már jóval korábban el6ározta.

A színpad átszerelése után pedig jött, aminek jönnie kellett, gyors léptekkel, lendülettel, elsodró dallamokkal. 617 erei a gitárhúrokkal 1ütt feszültek-pendültek, sejthártyái a dobritmusra rezegtek, ízületei tökéletesen kapcsolódtak az akkordokhoz. 617 felfeküdt az áramlásra, ő lett a rezgés, a zene, a hang, s mindaz, amit kiváltottak belőle: ringás-hajlás, önfeledt olvadás, kirobbanó feszülés, lélektranszplantáció megtisztított szövetbe.
A point culminant a mindenkori kedvence lett, ekkor felettébb örült, hogy sminkje tartós és vízálló, mint 1 jobbfajta esőkabát.

Igen, itt volt, itt áradt keresztül rajta a hegedű minden 1es rezzenése, 617 itt lett a vonó és a húrok nászának áldozata. Örömmel. 

A hazaútra nem nagyon emléxik, az élmény hosszasan dolgozott benne, az utómunkálatok máig tartanak, noha az input már 1 hete érte.
Újra rátalált korábbi meggyőződése, miszerint La vie est belle.

617 - Varázskivonat

Az egész a koncertjeggyel kezdődött. Amióta kinyomtatta a rózsaszín papírt, abba kapaszkodott. Na nem a papírdarabba, hanem a gondolatba, hogy már alig vmennyit kell aludnia és ismét lélek(t)öltést kap.

A varázs7végéhez hozzátartozott a repülő. A gépen már átadta magát a rá váró napok hangulatának. 617 számított rá, hogy Párizs most is összefoltozza szétfoszlott érzelmi világát. Ahogy már annyiszor.

Az érkezés utáni nap lusta reggellel és croissant-nal indult. Az október végi péntek kissé borult, de hívogató volt, hát felkerekedtek. Csak a következő településig autóztak a színes tájon át. 617 már járt itt, s emlékezett, hogy a királyi közeg bővelkedik látványos elemekben. Arra nem, hogy ennyire nagyszabásúan:

A park kényeztette 617 érzékeit, elterelve figyelmét a mókuskerékről, ami a fejében pörgött.

A fákon ülő légbuborékok a xantofilles levelekkel szállingóztak alá, 617 rengeteget begyűjtött, elraktározva őket vérsejtjeiben. A vízben tükröződő szobrok lopva figyelték a látogatókat. Alig várták a zárórát, amikor végre kiléphetnek a megkövült burokból s kedvükre nyargalhatnak a szökőkutak lovain, oroszlánjain, vagy szárnyra kaphatnak a szigorú tekintetű sassal.

617 időutazott, s el is tévedt a labirintokban, de nem bánta. A látványtól s a tiszta oxigéntől belső tüze fellobbant, hagyta, hogy a romlott gondolatok hamuvá legyenek, s cserébe a retinájára égjen a látvány.
Révedéséből kizökkent, mikor az idegen szó nélkül, könnyed mozdulattal átnyújtotta neki a csokrot. 617 megilletődve átvette s biztos helyre menekítette emlékezetében. Véletlen örömkönnyét felcsippentette 1 arra rebbenő kék madár.



Nézegette a virágokat, az ismét mozdulatlan ismeretlent, a tiszta vízű medencét, s 617 érezte, ahogy a fentieknek küldött köszönete elemeli a talajról. Senki nem vett észre semmit, csak az ég derült ki jelezvén, hogy odaért az üzenet.





Vallomás

- Mondd, hogy szeretsz!
- Szeretsz.

Ősz

Hallani a falevelek hullását. Alig nesz, ahogy a tengernyi álmos sárga libegés földet ér. A pirosak sem nehezebbek, így nem is hangosabbak, noha mély színüktől azt várná az ember, hogy határozottabban verekedik át magukat az ágak közt.
A sok puha landolás állandó motoszkálássá áll össze, mint mikor elvackolnak az állatkák télre.
Csendben lépjünk rájuk, hogy fel ne ébredjenek.



617 - Lélekemelő szárnyakon

617 ült az ablak mellett, s várta, hogy elinduljanak. Lassan gurultak a pályához, sejtjei már készenlétben álltak s várták a pillanatot. 1esével, külön-külön és 1üttesen is tudták, hogy pár percen belül a már ismert, ám minden alkalommal új és ismételhetetlen érzés járja át őket.

A gép odacsorgott a startvonalhoz, s néhány másodpercig csendben állt. Majd, a toronyjelzésre nekilódult, s 617et szelíden-erősen visszanyomta a székébe az iram. Idegei örömlázban villogtak, a turbinák zúgva felpörögtek, a táj 1re gyorsabban suhant, végül odaértek ahhoz a pillanathoz, mikor elszakadtak a földi valóságtól; az a másodpercnyi vákuum, ahogy megszűnt a földi kapcsolat, de még nem vette át helyét a légi könnyedség, az utánoz6atlan volt. Mint 1 dimenzióugrás.

Hogy miért xet 617 repülni? Ezért a pillanatért. Meg az utána következőkért, amikor nincs rög, nincs sár, nincs kötőanyag, csak a lég. Belát6atlanul végtelen, tágas tér, a géppel 1ütt szárnyal6nak a gondolatok, kiteljesedhetnek az érzelmek, majd akár meg is szűnhetnek, ahogy a városokkal 1ütt eltörpülnek, majd a semmibe vesznek a nyomasztó képek/képzetek is.
A levegő felszabadít, eltölt önmagaddal, nem húznak a földi láncok, a kicsinyes gondok beleolvadnak a nagy egészbe, ahogy 617 is passzolt a mindenségbe. Ilyenkor érezte, hogy stimmel. Hogy ott van a helyén, mégha ez 2 lábon állva nem is észlelhető.

Mert ahhoz, hogy ráláss dolgokra, el kell távolodnod tőlük. Hogy észrevedd, mekkora is az a súly, amit cipelsz, le kell tenned kicsit. S mikor újra felveszed, már nem olyan nehéz. Mert láttad kicsivé lenni, eltűnni. Láttad a Napot, Holdat, csillagokat, s Atlaszt, ahogy mindezt megtartja. Ehhez mérve 617 csomagja üdítően vállalható volt.

Így lesznek könnyűvé a terhek 1 repülőút 6ására.



+közelítés

Polcodon a hely üres, vagy szabad?

617 - Táplálék

617 ült a teraszon, előtte szépen terített asztalka. A Nap pont odatűzött, többek közt 1 szivárványdarabot, meg 1 sugárnyalábot 617 hajába.
A kisasztalon tányér, azon nagy halomban állt a levegő. Abból szemezgetett, a kristálytiszta léggombócokon átszikrázott a napsugár, ahogy teletöltötte vele poharát. Enyhén aranyba játszott a napfény az üvegpohárban, s ahogy megtört az üvegen át, színes tartalommal telítette azt.
617 elégedetten dőlt hátra a lócán, szájában léggombóc, kortyolt rá 1et a fényitalból, hajában a szivárvány, szemében a felhőtlen égboltra rajzolódó falombok színkavalkádja, szívében csendes, vasárnap délutáni megnyugvás.