Maláj Misszió - Második otthonok

A közelmúltban és jövőben a repterek és szállodák második otthonomként funkcionálnak, noha ez a két szó együtt antagonisztikus ellentét számomra. 

Az alábbiakban adok 1 gyorstalpalót bizniszosztályból és a repterek színes közönségéből. 

A biznisz lounge után fáradj a B7-es kapuhoz (vagy ahova szólítanak), annak is a biznisz sorához és a folyosón is csatlakozz le a magadfajtáknak fenntartott különbejárathoz.

A bizniszülés olyan, mint 1 hosszában félbevágott kapszula, aminek (retard) hatóanyaga a kedves utas. 

Vacok

Még le se ülsz, már gyön a steward, majd elnéző mosollyal viszi tova a pezsgős poharakat a nemleges válaszra. 

Aztán elhelyezed amatőr korpuszodat a megannyi gommbal-leddel-nádi hegedűvel ellátott kapszulában, s a steward megin gyön! Tálcán hozza az illatosan gőzölgő törölközőket, csipesszel nyújtja, hogy borítsd az arcodra. Borítod, élvezed, aztán sajnálod, hogy a jószagú élmény gyorsan illan. 

Offline életem gyorsan megbosszulja magát - fogalmam nincs, hogyan keltsem életre a szerfelett okos gépezetet magam körül. Most kapóra gyön a steward, aki betrénel gombokból, távirányítóból. Hogy tovább növeljem a komfortérzetem, rendelek 1 camparit. A megannyi filmből kiválasztom a Carolt, amit otthon már nem volt időm megnézni. Félfekvőre döntöm az ülést, felveszem a vadiújan kibontott fülest, konstatálom az érkező folyadékot és magvakat, s átadom magam a kétórás moziélménynek. 

Campari + Carol

Félóra film után kezdődik az etetés. A lazactatár salátával bár kisadagnak tűnik, mégis kiadós. Olyannyira, hogy az utána érkező hal-rizs-paradicsom-spenót-répa főétel túl soknak bizonyul. Akárcsak a Château de Trassy 2004-es fehérbora. Kóstoljátok meg, szerintem szárazföldön is megállja a helyét. 

Az evőeszközök olyan nehezek, hogy az se lepne meg, ha ezüstből lennének. Desszertet már nem kérek, így is szorít a gyémántcipő. Majd esetleg 1 Veuve Cliquot-t.

A székem bizsereg, a borom lassan apad,  de gondoskodnak a rehidratálásról; újabb kör forrón illatos borogatást osztogatnak. Asszem, már egész belejöttem a bizniszosztályba. Csak tudnám, mikor aludjak. 

Merhogy a zember lánya 1 percet se lehet nyugton. A - mellesleg béna - film után elnavigáltam magam 1 Queen válogatásalbumig s ezen örömködvén eldőltem a hencseremen, amikor bökdös a steward, hogy kérek-e jégkrémet. Úgy meglepődtem, hogy véletlenül hozattam 1 mézes-gyömbéreset. 

A dubaji lounge hasonlatos a pestihez, csak qrvára sokkal nagyobb és puccosabb. De böfögés ugyanúgy elhangzik itt is. Az enni-innivalón túl biztosítanak zuhanyzót, playstation-termet, TV-ket, alvóboxokat. 

Régi-új családmodell; anyu-apu két lányukkal és a cseléddel. De lehet, hogy dadus. Mindenesetre a gazdák jelenlétében nem ülhet le. Anyu fekete csadorban, apu kandurában, a cseléd megússza hidzsábban. Hogy apu nyugodtan ehessen, a nők kíméletesen elvonulnak. 

A zimbabwei törzsfőnök sárga-zöld lepelben sorakozik a pultnál, kicsit tartok attól, hogy leesik fejéről a turbán, ahogy országfeliratos táskájában túr. 

Az indiai pincér hangtalanul suhan, lesütött szemmel és kék órás jobb kezével tünteti el a maszatos tányérokat. A kínai pincér vigyorogva tolja a kocsit, szívesen útba igazít. 

Az utasok a legváltozatosabb formákat öltik, beszélnek érthetetlen nyelveken, ki tudja hova tartanak, de addig is míg itt időznek, nagyon egyformák: éhesek, álmosak, s ha tehetik, on/offline kapcsolatban vannak azzal, aki fontos számukra. Évezredek alatt alig vmit változott az emberi lét prioritása.

8 óra eltáv után már olyan érzésem van, mintha napok óta úton lennék. Igaz, átszeltem közben pár országot, időzónát, s a második gép 11B-jén várom, hogy elinduljunk a végső desztináció felé. 

Itt már nagy rutinnal kezelhettem volna a szórakoztató arzenált, de az első borogatás után eldöntöttem az ülést fekvéssé. A pléd csak rövid ideig védett a lékkondiból süvítő sarki széltől, hiába húztam fülig (Jimmy); így is hallottam a farkasordítást. Néhány próbálkozás után a múmiapóz bizonyult a legpraktikusabbnak. 

Aztán leszálltunk a 28 fokos Kuala Lumpurban. A reptér nem kicsi, vonatoztunk átvenni a csomagokat. Előtte útlevélellenőrzés, ujjlenyomatvétel. A legális határátlépés után szereztünk TEKSI-t, 1 8fős kisbuszt, amibe a sofőr bámulatosan benintendózta a bőröndjeinket. 

A másik második otthonom, az iroda kb 30 km-re van a szállótól, taxival 45 perc. A lámpák 5 percenként váltanak, vagy ahogy a rendőr irányít. Nem derült ki, hogy melyikkel járunk jobban. 

A robogósok felveszik a lábujjközes papucsot, fordítva a kabátjukat meg asszonypajtást hidzsábban és verik az ablakot, ha útban vagy. 

Amúgy ahhoz képest, hogy mindenki vezet tömegközlekedés helyett, viszonylag zökkenőmentesen halad a nép, az istenadta nép. 

Az út szélén már láttam rigót, kóbor kutyát és fuvarra várakozó munkást. Mármint igazit, nem qrvát. 

Az iroda amúgy még nincs kész, de a lelkes munkások dolgoznak rajta. 

Munkahely

1 hét alatt elkerítettek nekünk 1 szeparét, ahol csak a spártai dizájn honol rajtunk kívül. Nagyon hatékony, mert ablak híján semmi nem vonja el a figyelmed. 

Workstation