Nos, van, hogy feleslegesen méltatlankodok. Többnyire; mer úgyse lesz ki6ása a világ1etemre.
Ámde, továbbra sem értek dolgokat.
Most éppen a következőt nem.
Ugyebár, a munkahelyen csupa 'magasan kvalifikált' kollégával vagyok körülvéve. Ez persze csak ilyen-olyan iskolák által kibocsátott papírokat jelent, régóta tudvalevő, hogy ebből nem feltétlen következik se emberség, se jólneveltség, igazából semmi olyan jelző, amit feltételeznél.
Ahogy sokasodtunk az ofiszban, úgy csökkent a hajlandóság olyan elemi erőfeszítésekre, mint a köszönés. Velem hasonszőr kolleginával megállapítottuk, hogy márpedig ovis felvételi a 'szia'. Nem is értem, hogy jut6tak el ennyien felsőbb tanodákba e nélkül a lépcsőfok nélkül.
Merthogy szóval nem 1edi eset, hogy az irodában, ahol napunk 70%át töltjük, a csoporttárs úgy megy el melletted, mintha ott sem lennél. Erre persze magyarázat lehet a láthatatlanná tévő köpeny, de így is gyanús, mert nem mindenkinél működik. Xencsére vannak azért olyanok, akik nem lógták el a szociális létezés elemi szabályairól tartott órákat. Melyeket - informálisan - elvileg anyuapu ad első körben.
Szóval köztudottan konzervatív lévén, mélységesen fel tudok háborodni ezen a civilizációs járványon. A régi iskola tanítványaként nem értem a jelenséget, és elképzelni se bírom, vajon mi lehet a fejükben. Bár sanszos, hogy néhány aranyhalon kívül nemsokminden. Esetleg pár gumikacsa, és 1ébként naaaaagy csend. Legalábbis azon agyterületen, ami a minimális közösségi élet koordinációjáért felel. A többi lebeny ettől persze még működhet kifogástalanul.
Ezen az amúgy is ehetetlen tortán a hab az az eset, ami persze velem esik épp meg. Február végére tűztem ki azt a zárt körű rendezvény, amelynek házigazdájaként meghívtam a kolleginákat - hozzámhoz.
Namármost, az 56 négyzetméterre és rám való tekintettel voltak, akik lemaradtak a listáról. Pl azért is, mer tk semmiféle viszonyban nem vagyunk. Köszönőben sem :)
Hogy, hogy nem, úgy alakult, hogy az idült üdvhiányban érintett kollegina is tiszteletét teszi nálam. Pillanatnyilag arra vagyok rettentő kíváncsi, hogyan fogja abszolválni az egész estés negligálásomat a lakásomban. Merhogy akkor és ott -ráadásul - nem is lesz elegendő 1 "helló"-t kipréselnie magából.
Ha a kíváncsiságomon felülkerekedik a hábor, hát követem hasonszőr tanácsát:
Még van 2 hét. Addig mindketten gyúr6unk. Üdvhiányos a köszönésre, én bicepszre.
Ámde, továbbra sem értek dolgokat.
Most éppen a következőt nem.
Ugyebár, a munkahelyen csupa 'magasan kvalifikált' kollégával vagyok körülvéve. Ez persze csak ilyen-olyan iskolák által kibocsátott papírokat jelent, régóta tudvalevő, hogy ebből nem feltétlen következik se emberség, se jólneveltség, igazából semmi olyan jelző, amit feltételeznél.
Ahogy sokasodtunk az ofiszban, úgy csökkent a hajlandóság olyan elemi erőfeszítésekre, mint a köszönés. Velem hasonszőr kolleginával megállapítottuk, hogy márpedig ovis felvételi a 'szia'. Nem is értem, hogy jut6tak el ennyien felsőbb tanodákba e nélkül a lépcsőfok nélkül.
Merthogy szóval nem 1edi eset, hogy az irodában, ahol napunk 70%át töltjük, a csoporttárs úgy megy el melletted, mintha ott sem lennél. Erre persze magyarázat lehet a láthatatlanná tévő köpeny, de így is gyanús, mert nem mindenkinél működik. Xencsére vannak azért olyanok, akik nem lógták el a szociális létezés elemi szabályairól tartott órákat. Melyeket - informálisan - elvileg anyuapu ad első körben.
Szóval köztudottan konzervatív lévén, mélységesen fel tudok háborodni ezen a civilizációs járványon. A régi iskola tanítványaként nem értem a jelenséget, és elképzelni se bírom, vajon mi lehet a fejükben. Bár sanszos, hogy néhány aranyhalon kívül nemsokminden. Esetleg pár gumikacsa, és 1ébként naaaaagy csend. Legalábbis azon agyterületen, ami a minimális közösségi élet koordinációjáért felel. A többi lebeny ettől persze még működhet kifogástalanul.
Ezen az amúgy is ehetetlen tortán a hab az az eset, ami persze velem esik épp meg. Február végére tűztem ki azt a zárt körű rendezvény, amelynek házigazdájaként meghívtam a kolleginákat - hozzámhoz.
Namármost, az 56 négyzetméterre és rám való tekintettel voltak, akik lemaradtak a listáról. Pl azért is, mer tk semmiféle viszonyban nem vagyunk. Köszönőben sem :)
Hogy, hogy nem, úgy alakult, hogy az idült üdvhiányban érintett kollegina is tiszteletét teszi nálam. Pillanatnyilag arra vagyok rettentő kíváncsi, hogyan fogja abszolválni az egész estés negligálásomat a lakásomban. Merhogy akkor és ott -ráadásul - nem is lesz elegendő 1 "helló"-t kipréselnie magából.
Ha a kíváncsiságomon felülkerekedik a hábor, hát követem hasonszőr tanácsát:
