Opération Casablanca - Távoktatás

Mint ismeretes, immáron Mo-on töltöm dolgos napjaimat, hazatelepülés után máris dolgozóra fogtam a tempót. A marokkói lazulás után kicsit fura volt újra felgyorsulni, de asszem, egész hamar asszimilálódtam.
7fő-kedden igazán kíméletes üzemmódban vegetál6tam, legalábbis, ami afrikai kollégáék oldalát illeti. Mintha nem is lett vón rencerélesítés, kooperálás, vagy mintha netán a Bermuda-3szögbe estek vón, vagy éppenséggel 1 féreglyukon át 1 ismeretlen dimenzióba kerültek; ilyennyire nem adtak életjelet magukról.
Elképzelhető persze az is, hogy olyan eszméletlen partit csaptak távozásom feletti örömükben, hogy be se mentek dolgozni a másnaposságtól.

Ámde ma végre feltűntek a színen, rögtön bonyodalommal, naná. Lettlégyen ugyanis, hogy a rájuk eső feladatot nem úgy végezték el, ahogy az az SOP-ban meg van írva. Vhogy nem lepődtem meg, hogy nem m1 problémamentesen a folyamat, de hogy éppen pont a legeslegelején máris lerobban a cég szekere, hát erre azér nem számítottam.

Lesben álltam, hogy mégis mikor kezdenek el végre tevékenykedni. Amint beérkezett hozzám a tennivaló, lecsaptam rá, hogy azon nyomban feldolgozzam. Hooooogyne, merhát juszt sem úgy küldték a doksit, hogy hozzáférjek. S közben csak jöttekjöttek a további, elrontott cuccok tőlük. "Azonnal állítsák le a kollégát"-üzenet kiküldve, majd enyhe hajhullás a kérdésüktől: " hogyan kell megcsinálni?".
Éppenséggel ezzel telt a velük töltött 2,5 hónap, hogy ezt magyarázgattam, szép színes oldalakon keresztül, gyakorolgattuk közösen, és természetesen minden alkalommal biztosítottak arról, hogy pááád problem.
Szóval távoktatás zajlik, csak némileg szkeptikus vagyok, hogyha face to face nem ment át az infó, hogyan fog odaérni látatlanban, több 1000 km-ről.
Nadepersze jó pap is holtig tanul, a lusta főleg, az elefántról nem is beszélve. Mivel se teológus nem vagyok, se cirkuszi idomár, csak találgatni tudok, hogy fog eztán zajlani.

Opération Casablanca - Tűzés

Péntek délelőtt összetűztem Bexzési Zsawaddal, akiről ezúttal kiderült, hogy nem csak neveletlen, de dolgozni se xet. Igaz, utóbbi sem volt nagy meglepetés.


A vita apropóját az adta, hogy felháborodtam rabszolgatartó attitűdjén. Történt ugyanis, hogy 1ik kollegina kapott tőle mélt, 1 szavasat, az is az volt, hogy "kitölteni", mármint a csatolt excel-t. Hogy miért, vagy hogyan, arra nem vesztegette az idejét. Kollegina kérdésére elmondtam, hogy nem elég, hogy modortalan, de még hülyeség is, amit küldött, mert a kért infót simán ki lehet nyerni az újszülött céges rencerből. Pont ilyen feladatokra is van. Persze, ha nem tudjuk használni, az megnehezíti a helyzetet. Ha pedig saját magunk szórakoztatására épp az excel-t tartjuk a legmegfelelőbb eszköznek, hát csináljuk sk.


Nem gondoltam azonban, hogy kollegina minimális diplomáciai érzék nélkül, direktben tolmácsolja véleményemet Zsawadnak, aki persze rögtön felszívta magát, mint 1 ökörbéka és rettenetesen kiborult, hogy így beleköptem a levesébe. Hiszen ő olyan szépen kitalálta, hogyan csináltatja meg a munkát másvkivel. Erre én jól fellázítom az alsóbbrendű nőnemet, és bojkottálom a munkavégeztetést. Hiába montam neki, hogy a friss rencerből kinyerheti a vágyott részleteket, nem tudott napirendre térni afelett, hogy keresztül húztam a számításait és elvetettem a lázadás magvait kollegina szívébe, ahol remélhetőleg megfogannak és csodálatos ellenállássá burjánzanak.
így is váltunk el; se excel, se villanyborotva.

Opération Casablanca - Vol de nuit

Nos, eljött ez a nap is, amikor végleg összepakolva ülök az ágyon és várom, hogy jöjjön a taxi s vigyen a reptérre, ahonnan hazahúzok - végleg.
Remélem, kevésbé kalandos utam lesz, mint a címben utalt; éjjel még nem repültem, pláne nem átszállással. Páratlan élmény lesz, úgy vélem. Azér izgulok.


Találkozzunk mingyá 3D-ben!

Opération Casablanca - Habbous

A Habbous a király által adományozott házak, üzletek összessége itt Casa-ban. Közel van a királyi palotához, amit akkora kőfal vesz körül, hogy a pórnépnek esélye sincs látni, mekkora bazinagy épületben lebzsel az uralkodó és pereputtya. Csak sejtik. Jobb ez így, mindenki nyugalmának megőrzése érdekében...

Engem nem is ez érdekelt, hanem az üzletek. Nemes 1xűséggel, a bazár. Csodálatosan rettenetes :)

Mint tudjuk, az itteni 2.5 hónap alatt 1x jutottam el ide, amikor a helyi kollégák be akartak vágódni a főnökömnél és elzsuppoltak minket 1 szép napon.
Tegnapra tűztük ki az eseményt, hogy pontban 6kor húzás és naaaagy shoppingolást csapunk. Mondanom se kell, 6 előtt 10 perccel még csak utalást se ejtettek az indulásról. Hogy ízelítőt adjak a xvezés à la marocaine-ből, íme a történet:

Az 1ik kollegina 6 előtt 5 perccel elkap a folyosón, s nagy konspirálva súgja, hogy akkor mennyünk ám, mer ő megkérte a férjét, hogy kísérjen el minket a veszélyes terepre. Ó, hát jól van, végülis nekem tökmind1, kivel mék. Bár, bevallom, azér nehezteltem, hogy most is elfelejtik a többiek, hogy mit beszéltünk meg. Najóvan, szedem a kis cuccaimat, ready to go, amikor mongyák, hogy mégiscsak gyön a 2 jómadár kolléga, várjuk meg őket, és az 1ikük kocsijával elrobogunk. Hát legyen, legalább nem kell taxizni. Lent találkozzunk.

Leérek a bejárathoz, sehol senki. 1 pillanatra megfordult a fejemben hogy aggyátok elő mosmá a rejtett kamerát, mer csak arról lehet szó. Némi toporgás után végülis előkerült kollegina, s pár hívásba került tisztázni a helyzetet. Ami kezdett 1re komikusabb lenni.
A férj feltűnésével csak fokozódott. Bemutatkozás, a nevet természetesen nem értettem, de már lemondtam arról, hogy elsőre értsem a helyi neveket. Nevezett férj esetében ráadásul külön bónusz, hogy beszédhibás. Hogy pontosan melyik hibáról van szó, azt nem tuttam eldönteni. Lényeg, hogy még annyit se értettem a mondandójából, mint 1 átlag arabs francia szövegelésből. Nehezítette továbbá a helyzetet, hogy ijesztően hasonlított 1 hódra. Tudjátok, pl amelyik fogkrémet reklámozott nálunk. Csak sokkal nagyobb annál. Képzelhető, 1 hód mennyire beszél franciául... Foglalkozását tekintve tanár. Ennél többet erről nem tudok mondani.

Szóval, ilyetén ismerkedés után végülis csak odaért a 2 hiányzó kolléga is. Ekkor viszont újabb dilemma: ülésrend az autóban.
Adott volt a 2 pasikolléga, 1ik a sofőr, másik nem. Adott a kollegina, aki gyereket vár, szóval nem szimpla eset. Adott a férj, aki nem kicsi. Valamint én, vendégstátuszban. Szóval senki ne gondolja, hogy csak úgy beszálltunk a kocsiba és uzsgyi.
1edül a sofőr helye volt fix. Onnantól az összes többi to be discussed. Eddig csak komikus volt a helyzet, itt kezdett átfordulni tragikomikusba.
1másnak ajánlgatták az anyósülést, megindokolva az összes propozálást. Ekkor persze má rég elmúlt 6 óra...

Végül sikerült mindenkinek beülnie, s indul6unk. Ablakok leengedve, hogy ha nem lenne elég átforrósodott a járgány, még jöhessen be az utcai meleg és zaj és benzingőz. Hogy ne unatkozzunk, kicsit ordított a rádió. Arabul. De csak a háttérben, mer útitársaim beszélgettek is. Arabul. Feltehetőleg vicces témák kerültek elő, mer nevettek is hozzá. Majd 1 kis vita kerekedett, de persze erről se tuttam semmit. Az út televolt, dunsztolódtunk a dugóban. Itt kezdtem el csendesen vihorászni magamban. Hogy mennyire abszurdan vicces ez az egész, mintha nem is velem történne. Álmodni se tudtam volna szebbet.

Az 1ik sarkon a nemsofőr kolléga fogja magát és pát intve eltűnik. Csak pislogok, mer persze ha mond is vmit, az arabul van. Aztán megtuttam, m1 a szüleihez. Najóvan, hát akkor csak négyen bazározunk.

Odaérünk végül. A hirtelen fékezésektől, városszagtól kis hányingerrel szállok ki, de tartom magam. 3 lépés után veszem észre, hogy már csak hárman vagyunk. Hol a sofőr? Ja, találkozik a haverokkal. Aha, szóval akkor hárman leszünk. 1 darabig még gyanakodva vizslattam a maradékot, mikor szívódik fel a következő kísérő mellőlem, de stabilizálódott a léccám. Már csak azér is, mer ugye házaspárról beszélünk.

Az óriáshód idegenvezetővé vedlett és elárasztott félinformációkkal. Azér csak féllel, mer a másik felét nem értettem. Xencsére a kontext segített dekódolnom, de nem mindent. Ilyenkor bólogattam, vagy csodálkoztam. Vagy diszkréten röhögcséltem. Xencsém volt, mer a guide őrületes poénokkal szórakoztatta a rá bízott hölgyeket. Újabb vizualizációs feladat: pösze hód, viccmesélés közben.

Megbeszéltük a listámat, hogy miket xetnék venni, mennyit és mi legyen a sorrend. Valamint, hogy én inkább meg se szólaljak, majd a férj tárgyal árügyben. Legyen.
Úgy láccik, az árusok vhonnan mégis kiszúrták, hogy nem helyi vagyok, mer az első lábbelire rögtön 4xes árat montak. Továbbálltunk.

Hogy ne csak hasznosságáról, de vendégxetetéről is tanúbizonyságot t1n, a férj odaterelt minket 1 standhoz, ahol frissen facsart narancslevet kért nekünk. Ugye senki nem gondol gépesített folyamatra? Ott áll barátunk, 1 rakat narancs mögött, 1 lavór enyhén piszkos vízzel, pár pohárral és foghíjas vigyorral.
Ez a narancslé sokkal jobb, mint amit pl a szállón lehet kapni, mer ebben aztán nincs hozzáadott anyag, csak C-vitamin. Hámondom, látván a higiénés körülményeket, nincs az a C-vitaminmennyiség, ami itt elég lehetne. Közben készült a narancslé, a félbevágott gyümölcsöket 1 présbe tették, nyomták, míg meg nem telt a pohár; amiből előttünk nemtom hányan ittak. Persze megittam. Nagyon finom volt. Semmi másra nem gondoltam.
Mentünk tovább.

Nem részletezem az összes alkudozást, de sejthető, hogy 1ik ügylet sem zajlott túl 1xűen.
A közeg nem változott a legutóbbi ottjártam óta. Ugyanúgy tömeg, szag, kínálatkavalkád. Majdnem mindent kipipál6tam a listámon.

Végül, mivel mindhárman éhesek voltunk, a férj elkalauzolt bennünket; hát hova is? Nincs rá szó, hogy hol ettünk. L1n büfé, és mindenki képzeljen el 1 utcai kifőzdét/sütödét, a pult mögött 1 asztallal, pár kisszékkel. A plafonról lóg 2 neoncső, az 1ik világít is haloványan.
Rendeltünk mentateát, palacsintát, harsha-t. Utóbbi teljes kiőrlésű lisztből s ki tudja még miből készül. A palacsinta se olyan, mint nálunk, de finom, xettem.
A kb 10 éves pincérgyerek kihozza a kaját műanyagtányérakon. Kaptunk mézes palacsintát, sajtos-csokis! harshát, mind2ből jó adagot. Természetesen kézzel eszünk, közös tányérkából. Sőt, hogy ne érezzem magam hanyagolva, a palacsintát jól mézbe forgatva, összegöngyölgetve odapakolják elém. De legalább nem a számba dugdosták a falatokat.
Még jó, hogy lehetett kezet mosni, mer nem kicsit kentem össze magam.

Eztán már csak haza kellett jutnunk. Fogtunk pötitaxit, majd kiszálltunk a hotel előtt. Búcsúzásképp a férjtől még kaptam ünnepi köszönőbeszédet is, némi méltatással és invitálással megspékelve. I-n a pont kollegina elérzékenyülése.
Mindketten kedvesek és rendik, jólesett a figyelmességük, s örültem a velük töltött időnek, mégha csak félig is értettem.

Opération Casablanca - Kutyasor(s)

Tegnap délután a helyi iroda legeslegnagyobb qtyája leméltóztatott a szintünkre. Végigjárta a kisqtyaólakat (értsd irodákat) szépen 1más után.
Ide is eljutott, ahol mostanság tevékenykedek, az exFM office-ba. Nagy viccesen ő is megj1ezte, hogy "nahátnahát, az új FMünk"; nagyon vicces, 1ébként meg ilyen főnökkel, mint te, nem is biztos, hogy bevállalnám a pozit. Csak ha nagyon szépen kéred.


Nyájasan érdeklődött minden rendben van-e, túl melegnek találta az irodát, úgyhogy azonmód nekiesett a légkondinak (mér gondolják itt a pasik, hogy a klímával imponálnak??), hiába montam, hogy haggyamá, nekem tökjó így, és ezt a 3 percet, amit itt tölt, csak kibírja, azér beállított 22 fokot. Najóvan, látom, hogy expert vagy, de ezt ki is hagy6tuk vón.


Következő kör, hogy elégedett vagyok-e illetve, ha bármire szükségem van, bármiben tud segíteni, szóljak. És már megint elrontottam, mer persze ilyenkor nem jutnak sose eszembe a dolgok, így elfelejtettem mondani, hogy igenigen, kéne 1 kanapé, meg 1 fotel, vagyis igazából 1 nappali. Akár meg is tudom mutatni, melyik cuccokra gondoltam egész konkrétan, csak hogy megkönnyítsem a dolgát.


De mire ez beugrott, má rég messzejárt, én meg itt ültem a 22 fokos kiskutyaólban.

Opération Casablanca - Esti kondér

Ma kimagaslóan hosszúkás napot toltam, reggel 1/4 9től kb este 7ig, s a reggelit leszámítva nagyon light-os ellátmány jutott mára.
Ezért az irodából támolyogván 1 nagy kérdőjel (ekkora volt minimum: ? ) vészvillogott előttem. A dilemma az alábbi volt: vagy útközben hazafelé bexzek vmi embereledelt, vagy lepakolok a szobában és ismét nekivágok az uccáknak vacsora reményében.
Persze győzött a kisebb ellenállás, és naná, hogy feljöttem a 8-ra, és nagyon megörültem a reggeliből zsákmányolt körtének, azon nyomban meg is ettem, s közben vártam, hogy mikor jelentkezik a jóllakottságérzés. Arra lettem figyelmes, hogy 1általán nem jelentkezett. Viszont ekkor már ingbengatyában pislogtam az ágyon. Mer elfelejtettem ugyan mondani, de nagyon álmos is voltam.


Ahhoz azonban nem eléggé, hogy el tudjak aludni korgó gyomorral. Bár mosmá egész magas az ingerküszöböm a zajokat illetően, a mardosó éhséggel viaskodva nem bírtam vón szenderülni.


Némi mérlegelés után úgy döntöttem, hagyom magam meglepni a szálló éttermében vmi könnyed vatsorával. (A másik mérlegelést most ne keverjük bele, majd otthon lemozgom. Télleg!)
Itteni időszámítás xint 9 körül lefáradtam a kantinba, ahol meglepően sokan ücsörögtek. A  pönszér úgy üdvözölt, mintha 1000 éves spanok lennénk, azér jólesett.
Érdeklődött hogylétem felől, 1üttérzőn megj1ezte, hogy biztos zsúfolt napjaim vannak - szóval világosan láccik este is, hogy marianaárkok ásódtak a szemem alá... Viszont, csodálatos, ahogy itt nem lehecc eléggé lusta. A magyar énemhez képest iszonyatosan ellustultam és még rendetlen is lettem, ámde még mindig propre és organisée vagyok, valamint trestres gentille, úgyhogy mostanra se értem el a helyi szintet.


Nade vissza a tányérkámhoz. Elővezettem a problémámat, hogy vmi igazán kímélőt kék má csak ennem, elvégre késő van, viszont 1 kis melegség igazán jót tenne megfáratt korpuszomnak és neuronjaimnak is, ezért a thé marocain jöhet. Evőke pedig legyena-legyena-legyen, az előételek 1ike.
A thé marocain ugyebár a mentatea, nagyon guszta kis kannácskában szervírozzák, tálcácskán, pohárkával, mentalevélkével. Asszem, enyhén infantilis képem lehet, ahányx csak mentateát iszom itt, mer mindannyix rácsodálkozok a kannácskára, tálcácskára, pohárkára, levélkére. Háde olyan helyes az összkép.


Míg vártam, feltűnt, hogy 3 csaj is kajált 1edül ezen a kései órán. Igazából az lepett meg, hogy itt vannak 1edül, és vajon micsinának? Mer az nem meglepő, hogy én is ott ültem 1edül, hiszen azt nagyon jól tudom, én mér vagyok itt (kanapé!), de hogy ők?! Lehet vmi ebben a pénzér/papírérházasodós dumában...


Ámde, nem nagyon volt időm nézelődni, mer kaptam 1 bucit. Még meleg volt :) Nem, nem a gay parade-ról maratt itt; kosárból kaptam, s hozzá 2 kencét. Vörös és fekete. Ilyenek voltak a cuccok, s mivel mosmá majdnem minden fenntartásom odalett, gyanakvás nélkül kentem őket. Mint kiderült, vmi olajbogyós, illetve paradicsomos plazmákat ettem.
Eztán megérkezett a vatsorám, ami a következő volt: tésztasaláta lazacdarabokkal, sajtokkal, petrezselyemmel (vagy bazsalikom; zöld-zöld) és mézes öntettel. Hogy milyen tészta volt benne? Penne. Bevallom, boldoggá tett akkor és ott. Olyannyira, hogy alig vártam, hogy feljöhessek, merha 1 perccel tovább maradok hát bealszom. Mivel álmomban néha szokott folyni a nyálam, kínos lett vón.


Így hát felkúsztam és most épp arra várok, hátha jön 1 manó (vagy sok, asse bánom) és megfürdet, mer én má nagyon takarékon állok. Aztán persze, magad uram, ha nem bírod kivárni, míg vki más megcsinálja. Hát igen, má monták, hogy türelmetlen vok.

Opération Casablanca - Lista

Az alábbiakat fogom csinálni Mo-on:
- Sétálgatok az uccán. Csak úgy. Mer megtehetem. Tök1edül. Szoknyában. (Meg rendesen felöltözve persze.)
- Főzeléket eszek. Meg gyümölcslevest. És főleg vattacukrot.
- Napozok.
- Biciklizek.
- Magyarul beszélek.
- Ránézek a járókelőkre.
- Értem, mit mondanak az emberek körülöttem.
- Xetem a tömegközlekedést.


Az alábbiakat NEM fogom csinálni Mo-on:
- Szitkozódni.
- Non-stop netezni.
- Szendó/pizza vacsorázni.
- Szobában törökülni 7végén.
- Vacak kv-t inni reggelente.
- Lemaradni szülinapi partikról.
- Utólag nevetni a poénokon, amik késve érnek át a neten.