617 már meg se tudta mondani, mióta ült a végelát6atlan számsorok fölött. Pedig ma volt a bál, amit annyira várt. Ott lesz biztosan a Herceg is - ujjongott titokban. Ma volt a napja a nagy alkalomnak. Hiába hessegette el a gondolatot, az egész nap körülzizegte. Ettől jócskán elfáradt. Meg a kételyektől is. Ha ott is lesz, bizonyára nem 1edül érkezik. Vele lesz a Hókirálynő attaséja, a híres Véghegyi Baranka, aki közismert nagyvilági körökben és igazán szórakoztató jelenség.
617nek se ismeretsége, se híre.
Merhogy Galambot se látta azóta, hogy. Mióta is? Már több, mint 1 hete - hasított bele az aggodalom. Galamb nem volt 1 nagy légi akrobata, még sose küldte hosszabb útra. Talán csak elromlott a GPS-e - nyugtatta magát 617. Vagy csak visszafelé megállt 1 kicsit nézelődni a MagHázban, hátha talál olyan varázsmagot, amitől gyorsabban repül. 617 ezt a nyomasztást is elhessegette annyi másikkal 1ütt. Node vissza a bizonyításhoz - ösztökélte magát.
A fáradtságtól és elkeseredettségtől billegő könnyeken át már nem látta a számokat, az abakuszon ide-oda tologatta a fagolyókat, majd kifakadt:
- Ez sehogy se jön kiiiiiiiii!!! Nehem tuhudohoooooom - és hagyta, hogy előbáli maszkírja szétmálljon arcán. Sötétlő pöttyök szaporodtak szaténruháján. Ettől még jobban elkenődött - mosmá úgyis mind1 - hüppögte.
- Mi ez a lárma? - suhant be Uncsi Fáncsi hercegkisasszony. Majdnem teljes pompájában forgolódott a tükrök előtt. Tekintve, hogy csaknem mindenhol tükör villogott, épp csak bele nem szédült saját látványába. - Mi nem jön ki? Azok a foltok a szoknyádból? Azok nem is - kuncogott - remélem, van másik a bálra. Így nem jöhetsz. - s dölyfös mosollyal szikráztatta gyémántgyűrűjét, amivel előző nap jegyezte el Toncsi hercegúrfi. Mindenki szemét bántotta a vakító csillogás.
- Nem, ezek a számok nem jönnek ki - pislogott 617 az abakuszt bökdösve.
- Ó, hát akkor nem mentél át a vizsgán, ez ilyen 1xű - vonta fel szemöldökét UncsiFáncsi. - Már nyúzod 1 ideje, nem sok eredménnyel, rájöhettél volna, hogy az idődet vesztegeted. Én mondtam, hogy nem te kellesz erre a feladatra - vetette oda flegmán a habos-fodros suhogásban a hercegkisasszony.
Tényleg - döbbent le 617 - hát ez elég nyilvánvaló. Ha eddig nem jutott 2ről a 3ra, hát eszmélhetne, hogy eztán se fog.
Demuszáj! - nyítta befelé. Miért is? - kérdezte ki a fejéből - hogy igazad legyen? Tudod, inkább igaz légy.
Kinézett az ablakon, a szürke felhők sem vidították fel:
Az sem, hogy a vendégek zsivaja már a kék szalonból morajlott a dolgozószobáig. Ez azt jelenti, hogy nem lesz ideje új báli ruhát keríteni.
Megdühödött.
Akkor is elmegy a bálba és megnézi magának a Herceget. Hát nem ő lesz a legszebb és most, hogy 3ra se jutott, úgy fest, a legokosabb se, ésakkormivan?! Majd lesz utánoz6atlan!
A szélrózsára bízta a halomnyi papírt, ő ugyan nem számolgat tovább.
Rajta kívül már senki nem volt a dolgozószobában. Hát persze, mindenki sietett a zeneterembe.
617 végignézett könnyfoltos ruháján, majd a szobán, hogy mit is vehetne magára, ha már oda a báli toalett. Aztán épp ellenkezőleg járt el; levedlette a ruhát, s végigmérte magát az alsóbb rétegekben. Szoknya ide vagy oda, míg meglátszik a lehellet, kénytelen titkos melegítő elemeket alkalmazni.
Ott állt tehát hímzett cipellőben, kék harisnyában, masnis térdzokniban és halványlila pruszlikban. A pontot az i-re csíkos piros kisgatyája tette fel. Haja bugris gombócként billegett fején, néhány konfetti színlett rajta. Valami még kéne, hogy teljes legyen a kép - morfondolt kissé. Tekintete felcsillant, mikor a kandallóra pillantott.
Ez az! - vidult fel és már kapta is a csörgősipkát. Kicsit poros volt és senki nem tudta, kitől származott. 617 forgatta a régi holmit; látszott, hogy míves darabnak szánták. A színei ugyan megfakultak, de ha behunyta szemét, látta, ahogy régi fényükben tündökölnek. - Velem jössz, meglátod, nagy móka lesz! - biztatta magát is 617 és gonddal a fejére illesztette a sipkát. Megrázta magát, a rekedt csörgők elfelejtett vidámsággal rezegtek.
Végigszökellt az üres termeken, elképzelte a levegőben elnyúló ugrásokat, amelyekkel xette volna elkápráztatni a Herceget, s inkább nem nézett tükörbe.
Odaért a kék szalonhoz, az ajtón túl morajlott a vendégsereg, 617 megtorpant, nyelt 1et, majd szélesre rántotta az ajtót, odaintett a zenészeknek, s azok cinkosan máris belecsaptak 617 meglehetőst illetlen kívánságába:
617 kihasználta a meglepetést és ugrándozva, pörögve-forogva igyekezett megtalálni a Herceget a tömegben.
Meglátta! - örömében még nagyobbat szökellt, s ekkor észrevette a fess Herceg mellett Véghegyi Barankát. Csillogott és sziporkázott, messziről sütött róla, hogy megszokta a társasági létformát.
617 elkedvetlenedett, pedig ekkorra már a Herceg közelébe ért. 1 pillanatra tényleg összefonódott a tekintetük, vagy csak szerette volna? Megpróbált úgy tenni, mintha véletlenül táncolt volna feléjük. Nem volt nehéz dolga, mert Baranka ügyesen irányította kedvező klikkek felé a Herceget.
617 utánuk nézett. Észrevette a lehulló papírdarabot. 1edül ő, mert mindenki a párt csodálta. Felkapta a márványpadlóról, s a zöld szalonba vezető ajtó felé sasszézott. Zenészei a kedvében jártak, s adták alá a ritmust, hogy kiszökhessen.
Végül kiért a súlyos levegőjű teremből, s pár mély légvétel után ügyetlenül bontogatta a félhomályban a sárgás papírkát. Vajon neki hagyták, vagy csak véletlenül ejtette el a Herceg? Izgalmában ő is elejtette a levélkét. A világítatlan teremben nem látta, merre libegett.
Neheeeeeeem leheeeeet! Most hogy találom meg?! - kapkodott 617. Ekkor ismerős suhogásra figyelt fel. Attól tartott, ennél több izgalmat már nem bír ki.
Galamb? - suttogta az üres terembe reménykedve.
Galamb volt, felcsippentette a levélkét, s 617 vállára szállva a tenyerébe ejtette. 617 sóhajtozott és pirult-sápadt.
Régi, nagyon régi üzenetet kapott. 1043-ból.
617nek se ismeretsége, se híre.
Merhogy Galambot se látta azóta, hogy. Mióta is? Már több, mint 1 hete - hasított bele az aggodalom. Galamb nem volt 1 nagy légi akrobata, még sose küldte hosszabb útra. Talán csak elromlott a GPS-e - nyugtatta magát 617. Vagy csak visszafelé megállt 1 kicsit nézelődni a MagHázban, hátha talál olyan varázsmagot, amitől gyorsabban repül. 617 ezt a nyomasztást is elhessegette annyi másikkal 1ütt. Node vissza a bizonyításhoz - ösztökélte magát.
A fáradtságtól és elkeseredettségtől billegő könnyeken át már nem látta a számokat, az abakuszon ide-oda tologatta a fagolyókat, majd kifakadt:
- Ez sehogy se jön kiiiiiiiii!!! Nehem tuhudohoooooom - és hagyta, hogy előbáli maszkírja szétmálljon arcán. Sötétlő pöttyök szaporodtak szaténruháján. Ettől még jobban elkenődött - mosmá úgyis mind1 - hüppögte.
- Mi ez a lárma? - suhant be Uncsi Fáncsi hercegkisasszony. Majdnem teljes pompájában forgolódott a tükrök előtt. Tekintve, hogy csaknem mindenhol tükör villogott, épp csak bele nem szédült saját látványába. - Mi nem jön ki? Azok a foltok a szoknyádból? Azok nem is - kuncogott - remélem, van másik a bálra. Így nem jöhetsz. - s dölyfös mosollyal szikráztatta gyémántgyűrűjét, amivel előző nap jegyezte el Toncsi hercegúrfi. Mindenki szemét bántotta a vakító csillogás.
- Nem, ezek a számok nem jönnek ki - pislogott 617 az abakuszt bökdösve.
- Ó, hát akkor nem mentél át a vizsgán, ez ilyen 1xű - vonta fel szemöldökét UncsiFáncsi. - Már nyúzod 1 ideje, nem sok eredménnyel, rájöhettél volna, hogy az idődet vesztegeted. Én mondtam, hogy nem te kellesz erre a feladatra - vetette oda flegmán a habos-fodros suhogásban a hercegkisasszony.
Tényleg - döbbent le 617 - hát ez elég nyilvánvaló. Ha eddig nem jutott 2ről a 3ra, hát eszmélhetne, hogy eztán se fog.
Demuszáj! - nyítta befelé. Miért is? - kérdezte ki a fejéből - hogy igazad legyen? Tudod, inkább igaz légy.
Kinézett az ablakon, a szürke felhők sem vidították fel:
 |
| Kastélyudvar |
Megdühödött.
Akkor is elmegy a bálba és megnézi magának a Herceget. Hát nem ő lesz a legszebb és most, hogy 3ra se jutott, úgy fest, a legokosabb se, ésakkormivan?! Majd lesz utánoz6atlan!
A szélrózsára bízta a halomnyi papírt, ő ugyan nem számolgat tovább.
Rajta kívül már senki nem volt a dolgozószobában. Hát persze, mindenki sietett a zeneterembe.
617 végignézett könnyfoltos ruháján, majd a szobán, hogy mit is vehetne magára, ha már oda a báli toalett. Aztán épp ellenkezőleg járt el; levedlette a ruhát, s végigmérte magát az alsóbb rétegekben. Szoknya ide vagy oda, míg meglátszik a lehellet, kénytelen titkos melegítő elemeket alkalmazni.
Ott állt tehát hímzett cipellőben, kék harisnyában, masnis térdzokniban és halványlila pruszlikban. A pontot az i-re csíkos piros kisgatyája tette fel. Haja bugris gombócként billegett fején, néhány konfetti színlett rajta. Valami még kéne, hogy teljes legyen a kép - morfondolt kissé. Tekintete felcsillant, mikor a kandallóra pillantott.
Ez az! - vidult fel és már kapta is a csörgősipkát. Kicsit poros volt és senki nem tudta, kitől származott. 617 forgatta a régi holmit; látszott, hogy míves darabnak szánták. A színei ugyan megfakultak, de ha behunyta szemét, látta, ahogy régi fényükben tündökölnek. - Velem jössz, meglátod, nagy móka lesz! - biztatta magát is 617 és gonddal a fejére illesztette a sipkát. Megrázta magát, a rekedt csörgők elfelejtett vidámsággal rezegtek.
Végigszökellt az üres termeken, elképzelte a levegőben elnyúló ugrásokat, amelyekkel xette volna elkápráztatni a Herceget, s inkább nem nézett tükörbe.
Odaért a kék szalonhoz, az ajtón túl morajlott a vendégsereg, 617 megtorpant, nyelt 1et, majd szélesre rántotta az ajtót, odaintett a zenészeknek, s azok cinkosan máris belecsaptak 617 meglehetőst illetlen kívánságába:
617 kihasználta a meglepetést és ugrándozva, pörögve-forogva igyekezett megtalálni a Herceget a tömegben.
Meglátta! - örömében még nagyobbat szökellt, s ekkor észrevette a fess Herceg mellett Véghegyi Barankát. Csillogott és sziporkázott, messziről sütött róla, hogy megszokta a társasági létformát.
617 elkedvetlenedett, pedig ekkorra már a Herceg közelébe ért. 1 pillanatra tényleg összefonódott a tekintetük, vagy csak szerette volna? Megpróbált úgy tenni, mintha véletlenül táncolt volna feléjük. Nem volt nehéz dolga, mert Baranka ügyesen irányította kedvező klikkek felé a Herceget.
617 utánuk nézett. Észrevette a lehulló papírdarabot. 1edül ő, mert mindenki a párt csodálta. Felkapta a márványpadlóról, s a zöld szalonba vezető ajtó felé sasszézott. Zenészei a kedvében jártak, s adták alá a ritmust, hogy kiszökhessen.
Végül kiért a súlyos levegőjű teremből, s pár mély légvétel után ügyetlenül bontogatta a félhomályban a sárgás papírkát. Vajon neki hagyták, vagy csak véletlenül ejtette el a Herceg? Izgalmában ő is elejtette a levélkét. A világítatlan teremben nem látta, merre libegett.
Neheeeeeeem leheeeeet! Most hogy találom meg?! - kapkodott 617. Ekkor ismerős suhogásra figyelt fel. Attól tartott, ennél több izgalmat már nem bír ki.
Galamb? - suttogta az üres terembe reménykedve.
Galamb volt, felcsippentette a levélkét, s 617 vállára szállva a tenyerébe ejtette. 617 sóhajtozott és pirult-sápadt.
Régi, nagyon régi üzenetet kapott. 1043-ból.
"The greatest thing I've ever known is just to love and to be loved in return."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése