617 - Napsütötte Margó

1 nap margójára:

40 fokos búcsúcsók 
paradicsomlé a felhők felett (befűszerezve az Élet sava-borsával) 
interkontinentális találkozás
behűtött üvegek hevített tányérral
Chartreuse-i bölcsesség
fehér oldódás
interperszonális tevékenység
mély altatás
lassú ébredés
fülbemászó a szomszédból

617 külön-külön érezte születő oligodendrocytáit. Belső békével üdvözölte az újakat. 

Master of Disaster

Úgy tűnik, mostanság a technika ördögével élek 1 fedél alatt, s jelentem, nem tétlenkedik. Időzítése kiváló, mondhatni ezt már bizonyította az azóta is hikomat képgépemet illetően ( az első ördögi kör), valamint a 7en is. 

A második ördögi kör 7fő reggel - mikor máskor gyűrűzött az életembe. Egész pontosan a konyhán át érkezett, és naná, hogy soha jobbkor.
A 7fő reggel amúgy is terhelt időpont a kalendárban; ekkor még nem kapcsol be a robotpilóta sem, a szundi  üzemmód javában pörög, de vmi ösztöke (tán a kollektív tudattalanból) mégis csak kilökdös az ágyból, konyha-iránt, kvgyártási célzattal. 
Instant kv a pöttyös bögrébe, víz a forralóba - a robotpilóta ekkorra már átveszi az irányítást. Lenyomja a forralógombot, majd mivel nem történik semmi - lefagy. Itt az ember lánya kénytelen végzetesen felébredni, az automata vezérlés csődjétől lájtos adrenalinlöket borítja el álomhamvas korpuszomat. 
Próbát teszek én is, bár a gomb nem túl sok variációra ad lehetőséget: fel, vagy lenyomható. Megteszem és tényleg nem történik semmi. Eközben értékes percek rohannak el és röhögve integetnek. Nyilván időpontom van, ezt az Idő is tudja, mégsem lassít. Vagy felőlem meg is javíthatná a rebellis forralót, elvégre mindenre gyógyír - depersze ez is csak duma. 

Merészet gondolva kitárom a mikró ajtaját, majd vissza is csukom, ugyanis töksötét a kijelzője, valószínűleg szolidarít. Nem velem mármint. 
Ebből következik, hogy végigjárok néhány konnektort a lakásban, mire forró vízhez, majd kvhoz jutok. Xencsére nincs képgépem, amivel dokumentálhatnám tragikomikus állapotomat, mindazonáltal örülök, hogy nem ebben a helyzetben találtak rám az ufók. Magyarázhattam vón 1 darabig, hogy ez nem normális viselkedés a humánok körében. Sem.

Mivel az előállított kv megduplázta életerő pontjaimat, így szépítettem, s csak 2:1 állással értem oda a randira. 
Hazaérvén aztán konstatálhattam, hogy a technika ördöge is a részletekben lakik, mert a mosógépet is elaltatta, így 3:1-ig fajult a meccs. 
Ha figyelembe veszem, hogy bármikor folyamodhatok a patakhoz mosás-ügyben, akkor ismét javítottam, 3:2-re. 

Sőt, mivel azóta is kvzom minden reggel, az eredmény 2:2. Választhatok, hogy melyik nyereményt kérem:

Póló

vagy

Bögre

617 - Számadószék

617 mélyet sóhajtott. Nem az elsőt. Helyzetét tekintve, nem is az utolsót. Most mi lesz? - sóhajtott 1 következőt. 
Kezdett a saját idegeire menni. Mi lenne, majd az lesz, aminek lennie kell - próbált higgadni s félretette a telefont. Immár sokadjára rövid időn belül.

 - Igazán örülök, hogy találkoztunk végre - vigyorgott Simon Márk 617-re a kv és sütemény fölött. - Mondanám máris, hogy mikor találkozzunk ismét, de holnap elutazom. Csak pár napra, de ezzel jócskán kitolódik a következő randink időpontja.
 - Mi az, hogy következő? Mert EZ talán randi?? - hörrent 617. - A fél karját nyújtja s máris randizunk?
 - Hát, nem akarnék visszaélni a helyzetével, de bizonyára ismeri a mondást, miszerint jótett helyébe mit várunk - böködött a doki kioktatón. 617 rögvest kényelmetlennek találta a cukrászdai széket.
 - Hogy érti? Talán a lekötelezettje lettem 1 gyűrött ingujj miatt? Kivasalom. 
 - Éppen erre gondoltam én is, mint a második randink témája - helyeselt Simon. - Hogy pontosítsuk hogy magánál, vagy nálam vasal, felhívom, ha hazaértem.
 - Jajjjpersze, nagyon ügyesen kikerülte a "majd hív" frázist, deugye nem gondolja, hogy 1 ilyen mondatra meg is adom a számomat?! - háborodott fel 617.
 - De, pontosan ezt gondolom - nézett rá az orvos - hacsak nem akar postagalambokkal üzengetni. Az enyém most vakáción van, nem szívesen hívnám vissza, ugye megérti? 
 - Perszepersze, éljen a világbékegalamb - sóhajtott fel 617, s akkor még nem tudta, hogy ezzel 1 végeláthatatlannak tűnő sóhajfolyamot indított el.
 - Najólvan, sejtettem, hogy nagy állatbarát - somolygott a doki és 1 lapot tolt 617 elé az asztalon, a csészék-tányérak közt szlalomozva:

Üzenetváltáshoz

 - Hátha erre nagyobb kedvvel írja fel azt a pár számjegyet - és tollat is mellékelt a laphoz. 

 - Na ne túlozzunk - dünnyögte 617, miközben szándékosan elrondított számokat firkantott az üres papírra. - Tessék, de semmi üzletszerű továbbítás harmadik félnek. 

 - A szavamat adom - fogadta ünnepélyesen Simon, mindazonáltal tagadhatatlanul elégedett képpel tüntette el a lapot. 

 - Azért kiírnám a kvzó helyében, hogy számadószéket tartanak - 5letelt 617, s muszájlott nevetnie. Az orvos széles jókedvvel konstatálta a hirtelen támadt enyhülést.

Ennek már 2, azaz kettő napja - számolt utána 617. - Tegnap utazott el, azt mondta pár napra, az legalább 2. Nadeha az utazás napját is beleszámolom, akkor az már kettő, tehát 1 pár. 1 pár nap. Depersze nem kérdeztem, mikor ér haza. Igazából mind1 is, majd hív, ha akar, ugyan kit érdekel - tette odébb a telefont. - Mi van, ha nem tudja elolvasni a számot?? - hasított 617be a jeges rémület - felhívott valaki MÁST 1 félreolvasott számon, és azért nem keres? 

Simon Márk a telefonszámot mantrázta és előre örült.

617 - Lányregényes riadalom

617 fizikai valója ugyan tartotta magát eddigi formájához, ámde lelki-, és mentálplazmáját ez nem akadályozta meg abban, hogy szanaszét folyjanak csapongó gondolataival karöltve. Úgy verődtek ide-oda a csontok közt, mint a részeg tengerészek, de legalább nem énekeltek füstös hangon. 

Zsezsegés-csillapítóként vett 1 jógaszeánszot - ez mindig 6! feliratút. És tényleg. Tisztult légutakkal, kitárt mellkassal aztán  rögvest másként rezonált az univerzum amplitúdóira. A 20+ fokos városban kissé elnyomta a nagy lelki béke, namegpersze a jól megérdemelt pesztós palacsinta is. 

Ilyképp megszerzett világra szóló nyugalmából a gyanú zökkentette ki. Ahogy belépett a sarkvidékire klimatizált szemfényvesztő plázálomba, 2 figura céltalannak álcázott toporgása ébresztette fel 617et. 
 - Olyan, mint 1 elfajzott indián az utolsó utáni törzs legsilányabb almából - futott előre a gondolat hányódó tengerésztársai közül. - Apró, a haja fül alá feketéllik, fekete pólóban és talán térdnadrágban sunnyog, mozgása alapján nem szőrén üli a lovat - már ha üli 1általán bárhogy is - szkennelte be a fazont 617, s a Lapuló Hiéna címkét ragasztotta a képre.
Társa magasabb, tán 1,70 körüli hímnem, koszos szőke/fakó barna hajzat alatti rossz arcú fajzat kék szemekkel, turkáló tekintettel. Szürke pólója a feliratokkal tán aurája kivetülése, mindenesetre 617 megkínálta az Ártó Settenkedés névvel, majd élesre kapcsolta radarjait. 

617 látszólag elgondolkodva haladt el az üzletek előtt, majd az 1ik próbabábunál satufékkel lecövekelt, mintha roppant módon érdekelnék a csíkos-flitteres-csillámtopok. Hiéna és Settenkedés hangtalan féknyommal soroltak be mögé, mintha sürgős tanakodnivalójuk támadt volna, ezzel megerősítvén sejtelmében, miszerint potenciális célpont lett. Itt kapcsoltak be a vészvillogók - 1előre csak 617 fejében. Jól megnézte a közelében álló 2 fazont, Settenkedés állta a pillantást; rutinosnak tűnt kifejezéstelen ábrázatával. 
617 otthagyta a kirakatot, kéretlen kísérőivel 1etemben. Hogy még 1 esélyt adjon a paranoid véletlennek, bekanyarodott a patikába. 1ik polcon sem talált se hiénariasztót, se (be)gyulladáscsökkentőt, de még lázálomhajtót se, a Settenkedést oldó szerről nem is beszélve. Ide-oda szambázva a polcok közt szemmel tartotta a szembeni korláton kitartóan támaszkodó kíséretét. 
Kezdte bánni, hogy nem vett leckéket szemmel verésből. Vagy tér-idő ugrásból. Vagy legalább 1 vízipisztoly lenne nála. Vagy a láthatatlanná tévő hétmérföldes csizmája - de persze nyár lévén csak a városi mókacipőjébe topott induláskor. 617 ekkor már korántsem volt mókás kedvében, pedig extra gyorsan megkapta az áhított hajfényesítőt a pultnál. 

Lelépcsőzött a támasztékok mellett, azok némi kivárás után szintén a mozgószalagra léptek. 617 betért 1 lábbeliboltba; hátha talál 7mérföldes topánt. Hiéna és Settenkedés nomen est omen üzemmódban ténferegtek az üzlet előtt - amely természetesen nem tartott varázscipőket. 617 felettébb sajnálta, hogy nem nézett sokkaldesokkal több kémfilmet és szupernőkkel tűzdelt thrillereket, mert akkor most tudná, mihez folyamodik 1 nőnemű biofegyver vészhelyzet esetén. Kénytelen lesz saját kútfőből meríteni és lerázni a persona non gratákat. 
Az 1etlen trükk, ami eszébe jutott, a fal melletti osonkodás volt, de ezzel még várt vón 1 kicsit. 

Könyvesbolt! Az önfejlesztő kiadások közt biztos van hősnőképző opusz is - pont ez ne lenne?? 617 becsapódott az ismeretterjesztő szektorba, Settenkedés (látszólag) a szembeni kirakatot vizslatta. Hiéna felszívódott 617 látóteréből. Nem tudta, ennek örüljön, vagy inkább ne. 

A felgúlázott könyvek címei összegabalyodtak és 617 még inkább belezavarodott saját kémes helyzetébe: Szusi 1 felvonásban, Hogyan ültessünk családfát, A párkapcsolatok betárazása, Anyás szülés haladóknak, Apás főzés tyúklépésben - itt 617 megingott és dőltében belekapott a mellette csíkosodó halványkék ingujjba. 

Simon Márk meglepetten vonta fel szemöldökét a karjába markoló vibrálástól; nehezére esett így kiolvasni a tremolós sorokat. Mivel a markolat nem engedett, a kéz tulajdonosa felé fordult, hogy kérdőre vonja. 
1kori páciense izgatott pirulása még izgatottabb sápadásra váltott, ahogy szembefordultak és konstatálták egymást. 
 - Izé, jó, hogy pont itt van, segíthetne kiválni a tömegből, nade ne értsen félre, nem kell hazakísérnie, csak a roliig, feltűnés nélkül kövessen, illetve én követem, már ha tudja, hova megyek, depersze honnan tudná, szóval mondhat nemet. Ért engem? - nézett kistányérszemekkel a ráncolt szemöldökű doki arcába 617. 
 - Segítsek is meg ne is? Tudja, orvosként kötelességem segíteni, tehát kövessen akár feltűnően, ha már úgyis magánál a fél felsőruházatom - kacsintott a doki, s tenyerét 617 kezére simította, oldandó az inget gyűrő szorítást. - Jöjjön, legalább végre megkávéztatom, vagy amit akar, felőlem vmi erősebbet is ihat - sandított oldalra Simon doktor, érzékelvén a feszülést, ahogy kiléptek a könyváruházból. 

Settenkedésből - ha lehet - még rosszabb hullámok lökődtek 617 felé, mikor kényszerűen le kellett mondania kiszemelt zsákmányáról. Eltűnt, rémálmos utóízt hagyva maga után. 

617 engedte, hogy a doki vezesse, azt se tudta, hova, csak a hangját hallotta, a (be)gyulladáscsökkentő orgánum megnyugtatta, kezére borogatásként simult az orvos  nyármeleg tenyere. 
 - Na nézzük csak, rendelek magának, míg 1 kis színe nem lesz, adja csak a holmikat, ide leül szépen, úgy ni, kitalálom, mit akar inni, máris hozzák, nade semmiféle Roliban ne reménykedjen, elvégre én lennék a szuperhős, aki megmentettem, úgyhogy mondja el, kitől/mitől, hátha még haza is kísérhetem - derült fel Simon Márk, látván, hogy 617 halványan elmosolyodik s visszatér a valóságba.

617 - Kiel

A tőkesúly a hajó egyik legfontosabb része, a stabilitás alapja, a víz alatti egyensúly. Oldalerőt fejt ki, így csökkentve a hajó oldalcsúszását, s az iránytartás szempontjából is jelentős szerepet tölt be. Utóbbi a tőkesúly jól megválasztott formájából következik.

(hang)Hullámzás 

Namármost, ha pl 617 1 hajó, akkor az ő tőkesúlya vajon miből adódik össze? Uszonya nem lévén, a kiel 2 kardinális funkcióját a test formai kialakítása kell, hogy biztosítsa. 
617 szemügyre vette jelen inkarnációját, s remélte, hogy az újrafényezetten karcos hajótestén kívül csak akad 1 másik; titkos tőkesúlya. 

Ha kívánhatna magának a már feltalált applikációk közül, talán az iker-tőkesúlyt választaná. Kismerülésű hajóknál alkalmazzák, s nagy előnye, hogy ezzel a hajó szárazon is megáll a saját lábán. 
Az eddigi évtizedeket szemlélve, simán lehet, hogy ilyenem van -  bólogatott 617 hümmögve. 
- Talán le kellene cserélni 1 emelhető tőkesúlyra? Ez ugyanis részben felhúzható a hajótestbe, így csökkenthető a merülés. Érzelmi viharokban jól jöhet. Bár, inkább sekély vizeken előnyös ez a variáns. A felszínen való tapicskolás nem nekem való - fanyalgott 617. 
- Kénytelen leszek kitalálni a saját tőkesúlyomat - látta be és sorra vette a lehetséges kieleket.

55.6 kilogrammnyi csont és bőr a kitartó szívizom körül? 

A genom? Tehát a csavaros DNS-lánctól függene, hogy hova vetődik 617 hajója s elborítják-e a lét (elviselhetetlen) hullámai, vagy ellenkezőleg: virgoncan nyargal a tajtékon, mint rutinos szörfös az ausztrál partoknál? 

Az alig pár grammnyi lélek? Ami utolsóként hagyja el a nagy garmadába megtérő hajót? S ha (vész)terhes a lelki világ akkor nem kéne éppen hogy stabilabban állni a kinti létviharokat? Márpedig 617 tapasztalatai szerint ugyancsak a fordítottja érvényes: ha háborog a belső, úgy borul a hajótest is. Illetve, sík víztükrön a belvilág is könnyedebben siklik.

És ha a választásaink adják stabilitásunkat? A döntéseknek nem kis súlya van - tekintett vissza bal válla fölött a múltba csapó hullámokra 617. Ebben a kontextben lehetetlen rossz döntést hozni, mivelhogy bármely előjelű döntés az egyensúlyt biztosító tőkesúlyunkhoz adódik? Ez jobb, mint a tesifelmentés - höhögött 1 sort. A mostani akármilyen választásom később még jól jön ezek szerint? - morfondolt. 
Bal válla mögül előbukott néhány döntése; igazolván ezt a feltevését. Itt és most azért lehetek 1ensúlyban, mert akkor és ott odavertek a léthullámok - adott döntésem következményeként - követte a fonalat 617. 

Ámde a választásaink nem a gondolatokból születnek? 617 így haladt a kilóban mérhető tőkesúlytól a légivé absztrahált szinopszisokig saját életútját követvén. 
617 tőkesúlya a fejében lenne tehát? Vagy hol laknak a gondolatok? Bizonyos elméletek szerint a szívben. Ebben az esetben elég magas a (tőke)súlypontom - vicceskedett kínjában, sehogy sem találva a megoldást.

Mi van, ha nem is velem született a kiel, hanem úgy kell kidolgozni az évek során? - ötlött fel 617ben. 

- És akkor mongyuk eldöntöm szépen, hogy miből mennyit rakok bele; a génállományt  kiegészítem edzett szívizommal, felelős döntésekkel, mélyenszántó gondolatokkal, s lelakkozom mindent átitató, fényes felületű szeretettel - örömködött, hogy milyen kompakt tőkesúlyt talált ki magának.

617 - Idegenben

A töksötétben kellett útra kelni a csapattal, pedig jobb lett volna, ha még világosban érnek vissza a bázisra. Igaz, már 1x megjárták az utat, de mégis más éjjel. 617 próbálta előhívni a tereptárgyakat, fejben kipipálta a check point-okat, s erőst remélte, hogy nem tévednek el. Télen nem lenne túl vicces. Csak az volt a fura, hogy a zöldellő faágak alatt kellett bujkálni; a dús levélzet lehúzta az ágakat. 

Nagy sokára odaértek a házhoz, csak előbb át kellett kelni a hídon. Toldott-foldott híd volt, egyik léc rövidebb, másik hosszabb, még jó, hogy a sötétben nem látszott alattuk a mélység. 617 nagyot lépett, csüdig bele a tócsába. Fekete topánja pillanat alatt megszívta magát a latyakkal - tehát legalább nem fagyott az éjszaka. Talán épphogy olvadt már. 

Bent már várták, a távoli rokon szalmakalapban vicceskedett, nem értette, 617 miért nem röhögcsél vele felszabadultan. Még a kalpagot is a fejébe nyomta, de csak nem oldódott a hangulat. Csomagok pakkok hátán, hangoskodás, de 617 tudta, hogy még vissza is kell érnie, tehát sietett volna. A major ugyanis messze volt mindentől. 

Az utazótáska már össze volt készítve, de a macskát nem bírta belőle kiparancsolni. Ide-oda furakodott a ruhák közt, a táska egyik, majd másik végéből bukkant ki. Fekete-fehér kölyökmacska, játékos kedve érthető volt, csak épp a helyzet nem engedte az időhúzást. 617 türelmetlenül túrta a táskát, de nem tudta macskátlanítani.

Már világosodott, mikor visszafelé indult. Szürkén esett az eső, még jó, hogy a villamos éppen jött. 617 leült a nagynéni mellé; nem számított rá pont ezen a járaton. A nagy lángolás, amiről azt gondolod, hogy Szerelem, még meg sem közelíti a valódi kapcsolatot 2 ember közt - okította a rokon. 617 sejtette, hogy ismeretlen mélységeket rejt a Szerelem, s nagyon remélte, hogy saját bőrén tapasztalhatja a szintbeli élményeket.

Az ablakokon folyt alá a gomolyfelhő, a bágyatag esőben még lassabban haladtak. A munkások viszont kitartóan rakták a síneket - a hegycsúcsra viszik a következő járatot - mutatta a rokon. 617 csak bámulta a sziklafalakból kinyúló szirtet, nem emlékezett, hogy ekkora csúcsok lettek volna eddig a Bakonyban. A sötétzöld erdők úgy borították a hegyeket, akár simítatlan dunyha; a párolgás valószínűleg a nemrég kelt óriás testmelegéről árulkodott. 

617 úgy ébredt, hogy nem tudta, végül odaért-e.

Képtelenül a Fény felé

Mint ismert, dokumentálási intencióm felettébb erős, ám még így is felülmúlhatja a Sors 1 laza jobb egyenessel. Hogy pontos legyek; egész alaposan megsorozott, bár lábon kibírtam. 

A jövőért vállalt felelősségem szintén meglehetős, ebbéli buzgalmam és kirándulási affinitásom következményeként faültetési programot vállaltam többed magammal 1 napsütötte áprilisi szombaton. Hogy kézzel fogható bizonyítékom is legyen elszántságomról az eljövendő sivatagosodás idejére, gondoltam, beizzítom a képgépet. 
A képgépezet tuti, ám a delejező apparát kicsikét viseltes, bár eddig jó szolgálatot tett. 

Kábeles dobozból előtúrás, majd konnektálás és ugyanazon pillanatban kukksötét. Se nem aszteroida, se nem világvége, szimpla zárlat. Xencsére a fejemben villámgyorsan világosság gyúlt s kapcsoltam, hogy mit kapcsoljak (még). Csakugye ahhoz csekkolni kell a biztosítékokat, amiket még én sem (!!!) érek el, így muszájlik létrára kapaszkodni.
Létra a zugban, rajta háztartási felszerelések, hogy mindezt elhárítsam róla, csak kellene Fény. Enyhén 22-es csapdája, de dokumentálni kell, így nem hátrálok. 
Biciklilámpára emlékeztem, s erőst reméltem, hogy nem a pönszében van a méltatlanul hanyagolt járgány mellett. Pár kör mantra után előkerült, levarázsoltam róla a stroboszkóp üzemmódot és kiszabadítottam a lajtorját. 

Az összes checkpoint szépségesen épségesen sorakozott, így pár másodpercembe tellett, mire eszembe jutott a kültéri biztosíték. Létra elhárít az útból, ajtókat kikulcsol, még varázspálca nélkül is olyan világosságot teremtek, hogy az összes Potter-fajzat leckét vehetne, majd visszaloholás a tetthelyre, elvégre kirándulás nem marad6 képtelenül. 

Elhatározásom megmásíthatatlan, tehát ismét próbát teszek. Delejező apparát beélesít, ám aznap nem a tündék mantrája óv, hanem inkább a balszerencsék súlya omlik rám, minthogy ugyanaz történik, mint első körben. NB: Amíg azt teszed, amit eddig, azt kapod, amit eddig. Hiába, nagy bölcsesség nálam okosabbtól. 
Így erős déjà vu-vel sújtva ott állok másodjára is a töksötétben, ám annyi fórral, hogy a biciklilámpa s a létra már előkészítve. Kézi fénnyel felmászás, konstatálás, hogy újfent a kinti bizti mondott csütörtököt, biztos kézzel újraindítás, majd vissza a helyszínre.

Képezési kényszerem leküzdhetetlen, úgyhogy harmadjára is kísérletet teszek a képgép feltöltésére. 2 előző sikertelen próbálkozásomból okulva megkörnyékezek 1 másik konnektort (létra és kézi fény kézenlétben), nagy levegő, csatlakoztatom a 2 rendszert, ebből következik a csattanással kísért mukksötét. 
Meglepetésem meglehetős, gyors ellenőrzést végzek vak(!)merő korpuszomon, minden alkatrész kipipálva, tehát nem kisbolygó csapódott, nem is engem lőtt a vegzált rendszer 1 másik dimenzióba, csakcsupán a delejező apparát elégelte meg kitartásomat és felháborodásának hangot adva elemeire bomlott. Irreverzibilisen. 

Ezzel persze csak a harmadszori (már nagy rutinnal elvégzett) Fényteremtés után szembesülhettem. 
Így esett, hogy jövőmentő akcióm képtelenül maradt. Az összes hősies lépésemmel, túrateljesítményemmel egyetemben. Kénytelen voltam az egész napi élményadagot memória-kapszulába zárni és csak remélem, hogy az utókor képi dokumentáció nélkül is elhiszi faültetős világmentésemet.