2020. április 5., vasárnap

Szelepjáték - 2020. április 2-5.

Az udvaron szaladgáló feketerigó - az apró élet örömei. 

A fedetlen képű futár - még jó, hogy én előrelátóan védöltözetben. Nade a csomag belbecse! Kárpótolt előre, bár akkor még nem láttam (csak sejtettem), hogy mivé fajul a csütörtök. 


ABCDEF


Amúgy biztos vmi durva bolygóegyüttállás zavarta a köreimet, egész nap csak kapkodtam a fejem, míg végül fél8kor kiszálltam az online térből. Egyébként csodás analógia; a virtuális világegyetem is végtelen. Meggyőződésem, hogy az offline világ kezd elhalványulni és a zemberek nagy része már csak az online térben létezik. Ezt a teóriát támasztja alá a csökkenő tendenciát mutató testsúlyom - elvégre virtuálisan semmi szükség fizikális kiterjedésre. 

Aztán a pénteki ebédszünet hozott legalább némi színt a testemre; ráadásul a balkonos fényterápia kitakarította a félrémálom főbb elemeit is a szervezetemből. 
És ha már test; sz/épül a korpuszom, a hajcsár kitartó munkájának köszönhetően. Mongyuk, ordítva bár, de én is kitartok. 

Jelentem, kész a házi, dolgoztam a videón és rendíthetetlenül pigmentáltam a legnagyobb kiterjedésű szervemet is egész 7végén. A háttérben a madárvilág vokálozott, kellőképp dekorálva napsütötte óráimat. Valami ilyet kell elképzelni, illetve még ennél is sokkal jobbat:


Rameau - Le rappel des oiseaux

Volt részem kertvárosi adrenalinadagolásban is; az ominózus balkonról szemtanúja lehettem egy autós üldözésnek elkapásnak. A felbőszült rendőrhajtány levijjogott egy gyanútlannak tűnő opelt, s 3 egyenruhás oda is csődült az üldözötthöz. De semmi lövöldözés, se motorháztetőre fektetés. És hát a hivatalos szervek se voltak különösebben jótestűek. A bűnös ki se szállt, úgyhogy a rosszfiú karaktere se vitte el a jelenetet. Ez itt nem hálivúd. 

Ma reggel felfedeztem 1 vadiúj herpeszt, ennek következményeként felfedeztem, hogy a gyócceres fiókba egykoron beledőlt a betadin. Nagyon szép domborzati térképpé ragadt össze a sötétbarna - dörzsölésre sárgásbarna - jód. 10 perc oldás-törlés után megnyugtatóra fertőtlenített kórházszagban és abban a teljes bizonyosságban álltam, hogy a jóddal immár ásó-kapa-nagyharang a jelünk. Egész pontosan egy enyhén balatonoid képződmény a ragtapaszok és aszpirinek alatt.

Majd a késő délutánt azzal a Scott Kelly-vel töltöttem, aki 1 évet hesszelt az űrben és erről könyvet is írt - asszem, van néhány praktikája az életvitelszerű social distancing-re és izolációra.



2020. április 1., szerda

Szelepjáték - 2020. március 31 - április 1.

20. 

Ennyi ujjam van összesen. 
Ennyi munkanap van 1 (átlagos) hónapban. 
Ennyi napja élek magánzárkában. 
Velem. Esetleg random jószágokkal, de velük is csak átmenetileg. 

Alapvetően jól megvagyunk, én és én, még nem visszhangzott vitától a magánlak. Végülis, egy egész stáb dolgozik a testi-lelki-szellemi jóllétemen - már csak azt kell kitalálnom, hogyan viszonozzam. 
Inkább attól tartok, ha ennek egyszer vége lesz, hogyan fogom felismerni a hús-vér embereket. Már ha be nem szippant ugyebár az online tér, s csupán 1 avatár jelzi majd az offline hűlt helyem.

A zenei alapismeretek óta lábon kihordtam egy közepes agylobot - alapfeladatokkal hadakozom. Jó hír, hogy egyelőre még nem tanácsoltak el. 


Itt nem látszik, de idegállapotba' voltam

Ma volt esedékes a heti fénypont; bevásároltam. Mongyuk, paradicsomszószt most sem kaptam, így a raviolit csupaszon eszem. Mármint a tészta pucér, nem én. 

Volt viszont maszk a fejemen, amit rajtam és a magamfajtán kívül nagyon sokan nagyon sokat kell hordjanak, mint munkaruha. Úgyhogy nyilván arra buzdítok mindenkit, hogy továbbra is maradjon otthon, vagy - ha muszáj - védöltözetben hagyja el a bázist.
Hogy azoknak, akiknek nincs választásuk, minél hamarabb begyógyulhassanak a maszk törte sebeik. 
Úgyis böjti időszak van, de vallástól független is lehet önfegyelmet gyakorolni.
Köszkösz!







2020. március 30., hétfő

Szelepjáték - 2020. március 29-30.

A vasárnapot (és benne engem az erkélyen) ünnepi napfény körvonalazott és satírozott, színem kezd az évszaknak megfelelni. A legjobb highlight-bronzosító-pirosító a napsütés. Arról nem is beszélve, hogy parfüm helyett is kiváló alternatíva napsütötte bőrt hordani. 

Jelentem, a porszívó kérdésre lett válasz, félórás telefonos segítséggel rendeződött a nyomasztó helyzet, így eztán is vígan cselédkedhetek. 

Tornaóra híján kimerészkedtem a partra meg a tavaszi szél söpörte utcákra, xencsére a természet teszi a dolgát, megállíthatatlanul.


Keep calm and carry on

A szombaton elkezdett házi feladatom tovább políroztam s karöltve a vadiúj dalom próbálgatásával belecsúsztunk az estébe. Nade az önkifejezésnek a nyári időszámítás se szabhat határt.

Ma reggel pedig jeges rémülettel vegyes megkönnyebbüléssel konstatáltam, hogy a nagy balkonozás folyományaként nyitott erkélyajtónál aludtam. Xencsére nem raboltak el (vagy visszahoztak reggelre), így nem csak a ki-, de a bejárási tilalmat is tartottuk mindahányan. 

Munka után édes a pihenés ráálltam az egyre koszosabb jógamatracomra, s hagytam magam instruálni. Ez nem csak azért jó, mert lassabban nem őrülök meg, hanem mert fűtenem se kell ezen órák alatt. 
S ha mindez nem lenne elég, most már a tápanyagbevitelemet is adminisztrálhatom. Ezt szívesen hagynám másra, csak engem vigyenek fel a padlásra. 

Most még elidőzöm egy keveset a vadiúj dallal, amiről fogok tudni nyilatkozni egy nagyon vicceset, mikor már minden sajtóorgánumot a kulisszák mögötti tartalmak érdekelnek majd.


2020. március 28., szombat

Szelepjáték - 2020. március 27-28.

A heti 5 torna után a nagyon személyes edző állít le, s nem hajlandó szombaton is órát tartani. Majd csak hétfőn. Tény, hogy szintet léptem; már a homoksúlyzóm is megadja magát, s beterít a fekete töltelékével. This is the beginning. 


Piszkos munka

Szombat lévén ki/be lehetett játszani az erkélyen kvzós jelenetet, bár a nagyon jó idő nem csak engem hívogatott elő, hanem a fekete-sárga jószágokat is. Mióta ráültem 1 darázsra és azonnali bosszújától napokig csak állni és hasalni tudtam, inkább visszahátráltam a magánlakom fedezékébe. Egységnyi idővel később biztonságosnak tűnt a balkon, így hátradőlhettem a napsütésben. És megadóan végignézhettem, ahogy a fekete-sárga csíkok belebegnek a magánlakomba. Nyilván, azonnal eltűnt, így csak remélhetem, hogy nem épp fészket rak, hanem egy másik ablakon ki is lebegett. 

Szombat lévén felöltöttem a házi cseléd ruhámat és bősz porszívózásba fogtam, amiből előre nem látott bonyodalmak fakadtak. Szóval ha van itt valaki, aki távvezérléssel össze tud rakni 1 porszívót, legyen szíves jelentkezni. 

Produktivitásom azonban tovább szárnyalt, s pár óra alatt végrehajtottam a kedden kiadott zenei témájú házi feladatokat, jelentősebb károk nélkül. Holnap még biztosra megyek további metronómos gyötrettetésekkel, de csak jelzem, hogy máris referenciapontnak számítok szolfézs-ügyileg, s van az a helyzet, amiben jobb, ha én írom mások háziját. Hoppá! Az a sokat emlegetett relativitás, nemdebár?

Az estém virtuál házibuliba torkollott, decens borozással és kevésbé decens témákkal, utóbbiakat Olivérrel kompenzáltam, inadekvát kommentjeimet borba fojtandó. 
További teljesítményként listáznám, hogy a szerelmi vallomások és/vagy ráutaló magatartások száma nulla. 


2020. március 26., csütörtök

Szelepjáték - 2020. március 25-26.

Kezdem nem érteni, hogy amikor még irodában dolgoztam, mint az állatok, hogyan volt időm annyit közlekedni. Meg boltba járni. 
14. napja a magánzárkám összkomfortját élvezem élem, de roppant elfoglalt vagyok folyton. 

Tegnap kimaxoltam a bevásárlást és a tornaórát is az éjjel-nappalimban. Elhárították a csőtörést is, jóárasítva. 
Valamint, a COVID-19 fintoraként, kipostázták a vadiúj útlevelemet, amivel azon a bizonyos Jersey-n debütáltam volna. 

Ma viszont tavaszra ébredtem, meg arra a csütörtökre, amikor pálinkásodott a háztartásom a figyelmes csomagnak köszönhetően. Nem csak az idő relatív, de a folyadékok abszolút értéke is. Békeidőben a zember lánya hajlamos alapvetésnek gondolni 1 csomó dolgot, többek közt a fent nevezett étrendkiegészítőt is. 


Egészségvédő méz, pálinka és mi1más

Ugye-ugye, hiába a fizikai distancia, a zember alapvető kapcsolódási igénye, gondoskodása és törekvése a saját magán túlmutatásra módját leli a kifejeződésnek.  

A zember másik növekedésalapú igénye az esztétikai, s az enyém ma kielégült a korábban említett dalszerzemény elfajulásával. 

Végül pedig, hogy a sors kegyeltjeként hozzá is tegyek a nagy egészhez:

!Szolgálati közlemény!
Ha olvassa ezt vki, akinek jól jönne (vagy tud olyat, akinek jól jönne) a heti bevásárlás-házhoz szállítás, szóljon és viszem a zsákmányt. Meg gyóccertárba is megyek; mosmá maszkolni is tudok, szóval fel vagyok vértezve a járványügyi helyzet ellen. 
Illetve, hogy ne csak fizikai táplálékban gondolkodjunk, szívesen felolvasok 3 nyelven - a szimultán produkció fizetős. A német feláras. 

2020. március 24., kedd

Szelepjáték - 2020. március 23-24.

Kezd átalakulni az időérzékelésem, noha meglehetősen tagolom a napjaimat. 
Ennek például része ugyebár, hogy a nagyon személyes edzővel fexem-kelek. Virtuálisan mármint.
Ezt úgy kell elképzelni, hogy vele zárom a hétfőt és vele kezdem a keddet. Mondom én, lesz még itt bikiniparádé. Addig csak hörgés véres verejtékkel. 
Annyira jól végzi a munkáját, hogy bruttó 15 perc és bár nem is látod, megvernéd. HogyanPIFFJutPUFFEszedbeBAMMIlyenNESZE?!
Szóval ajánlom meleg szívvel.

Mindezt lehet ventilálni az esti videóbuliban. Meg azt is, hogy 1 napig tél volt, hó esett és qrvára nem jött senki nyilván. 
Ma csak orkán van meg csőtörés! a házban. 
Najó, tápérték is van, meg fűtés is, meg szociális hálóm gyöngyszemei,  szóval panaszkodni nincs okom, az benne a jó. 
Ha önmegtartóztatok és sikerül híreket nem olvasni az operatív törzsekről, tulajdonképp összkomfortos a magánzárkám. 

Valamint! Este 6kor immáron a második zeneórám fényezte a szélfútta napomat - azt kell mondjam, hogy bár hörgés nem, szolid sírás-rívás azért kísérte remekbeszabott próbálkozásaimat. 
Látom előre, lesz itt metronómtól vérpatakos fül és hideg verejték is, mire a házikat komplettálom. 


1 a 3 közül


És még mindig nincs vége a napnak, mert estére beérett a forradalom! Mármint a saját szövegből következő, brand new szerzemény, amire türelmesen vártam. Mindennek megvan az ideje. 

Szóval, kösz, jól vagyok!

2020. március 22., vasárnap

Szelepjáték - 2020. március 22.

A középtermetű, fekete kutya bizonytalanul futkozik fel-alá. Asszem, Bercinek hívják, de nem biztos, hogy jól értettem. Az idegen város lakótelepi része kihalt, alig vannak az utcán, néhány autó jár csak. Igyexem behívni Bercit, de óvatos, ha közelebb is jön, megint elszalad. Csak nehogy elüssék! 
Végül bizalmat szavaz, de nincs nálam se póráz, se semmi, amivel vezethetném, így ölbe veszem. Elég nehéz, meg nyugtalanul mocorog is, nem könnyíti meg a dolgomat. Buszra szállunk, xencsére ott sincs tömeg, de azért nem vesznek minket jónéven. Főleg, hogy Berci félelmében bepisil, s farokcsóválva többeket beterít a kutyalével, így a busz elejébe szivárgok. Leülök a legelső kettes ülésre, Berci a balomon, ekkor már meghatározhatatlan nemű emberalak. Fejét a vállamra hajtja és megígérem neki, másnaptól elkezdem intézni a papírjait, hogy normális élete lehessen. 
A közeledő ellenőrnek odaadom a kabátzsebemben talált 3 vonaljegyet, remélve, hogy nem veszi észre, hogy már korábban elhasználtam őket. 

Az éjjeli szelepelésen morfondolva fokhagymás (!) pirítóst gyártok, amit persze majd meg is bánok - én vagyok velem és a további fokhagymaszaggal összezárva. Deha egyszer olyan finom!

A 4 fal között több, mint 1 hete kitartóan végzett láthatatlan gályamunkára alapozva, felvételemet kérem a háztartásbeli személyek hosszú és dicstelen listájára. Ha esetleg elbírálási szempont, egész testes, minden megmozdulást lassító izomlázzal végeztem el a mai napot. 
S ha már vasárnap, legyen tánc kerek csemege! Bár lisztből nem állok túl jól, a palacsint csak kikerekedett belőle hatszor. Vagy hétszer, de ki számolja? Annyiban volt csak nehezített pálya, hogy a merőkanalam szublimált egy párhuzamos dimenzióba, így alternatív megoldásokkal éltem. 

Pöttyös palacsint


A patakparti szellőztetésem után ismét elővettem a házit - sajnos nem pálinkát, mert az elfogyott, hanem a keddi zeneórámra vonatkozó feladatot. A helyzet nem reménytelen, bár a pálinkát gyorsabban befogadja a szervezetem. 

Ezt pedig csak úgy itt hagyom, mint 10. strigulát a magánzárkám virtuális falán:

If I move this could die