Ralentissement parisien - a sóhajok hétvégéje

A sauvignon blanc előhívja az elmúlt 2 nap élményeit, mint sötétszoba a körvonalakat. Élményeket, amelyek amúgyis a felszínhez közel mocorognak, mint az álom, amit a kora reggeli óracsörgés félbehasít és ott motoszkál a napi rutin térelválasztó függönye mögött. Nem látod, de érzed, hogy ott van. Néha előbukkan 1-1 részlete, de megfogni nem tudod. 

Szóval hétfő estére belassulsz Párizsban, s hagyod, hogy egymás után előússzanak a képek, pont a tarte aux pommes és a nagybácsiként kedélyeskedő vendéglős adomái után. Jöjjön, aminek jönnie kell.

A park zöldje nem unikum a fények városában, szombaton mégis belesóhajtasz a friss levelek zizegésébe, hogy lám, ezt így is lehet.

Sóhajok parkja

Előbb kissé eltévedsz, aztán csak eljutsz Monet-hoz. La Fontaine somolyog a róka és a holló fölött. Nem tudni, kinek drukkol. Lehet, hogy a sajtnak. Mindenesetre nehéz meghúzni azt a vonalat, amin innen érdemes kinyitni a szádat, s amin túl jobb, ha befogod. 

Tanmese

Monet úgy vár, mint 1 értő-érző barát. Nem beszélsz, mégis mindent kimond helyetted színekkel. Hagyod, hogy kimossa és bebalzsamozza a lelked. Ha kettesben lennétek, talán el is sírnád magad megkönnyebbülésedben. így csak szemérmesen sóhajtozol, s reméled, hogy legalább egyszer tudsz olyasmit alkotni, ami úgy hat másokra, mint rád az íriszek és tavirózsák. 

Nympheas

íriszek

Pissarro, Morisot és az épületegyüttes olyan impresszionista keretet ad, amiből nincs kedved kiszakadni, így óvatosan az utcára és a napfényre sóhajtozod magad.

Az első szembejövő járókelő egy papagáj. Valószínűleg a szokásos vasárnapi sétájára viszi  a színes kabátban araszoló öregasszonyt. Bár egyikük sem szólal meg, hallani véled a madár helyeslő kurrogását. 

Az ebéd is időutazás, a nagybácsi vendéglőjébe, ahol az asztalon a saját nevelésű virágok, a falon a vendégek igényeit figyelő tükrök sorakoznak. 

Kedélyes időutazás

Beszéde, mozdulatai és valószínűleg egész élete komótos. A fogásokat nem felszolgálja, hanem tálalja és adomákkal köríti. A desszertet jó magaviselethez köti; ezért mindent szépen megeszel. Nem kockáztatod a tarte aux pommes-odat, ami mellé énekel neked. 

Sebességváltást elkerülendő, hajóra szállsz. A Szajna tovább ringat. Vagy a hajó halad, vagy a városkép vonul el előtted több száz év történelmével. A hidak alatt visszhangzik a moraj, a hűvös szél táncot jár a májusi napsugarakkal - muszáj továb sóhajtoznod  és mindenféle feljebbvalóknak hálálkodnod. 

Aztán persze a megtestesülésed is követeli a magáét, így elzarándokolsz a palacsintázó törzshelyedre, ahol azonnal mesefigurának érzed magad; a dekor breton, a hangulat otthonos, asztalszomszédaid közvetlenek. 

Lepecsételni a napot rendelsz egy kouignette-et, ami annyira édes és ragacsos, hogy hermetikusan lezárja az aznapi emlékkapszuládat minden érzettel együtt. Hazametrózol és végre ágyba meg álomtalan éjszakába zuhansz. 

Kouignette

Vasárnap reggel, bár lassan boot-olsz, előre örülsz a Jardins kiállításnak - már csak azért is, mert a Grand Palais-ba mehetsz ismét. A Champs Elysées-n kell sétálnod és nem bánod. A lombok zöldje felett bodorló felhők fehéren világítanak az ég kékjén, mint megannyi felszabadult sóhaj mennybemenetele. 

Sanzelizé

A müzé válogatása gazdag és évszázadokat ölel fel, ahogy te is magadhoz ölelnéd Rousseau-t a füves könyvével, a kortárs alkotót a tintalenyomatával, a színskála minden szinonimáját, André Le Nôtre-ot és az összes fontoszintetizáló lényt, amiért testi-lelki táplálékot nyújtanak. 

Foucault

Aztán megérkezel a jelenbe, kilépsz a növények körforgásából és elmetrózol a filmbe, amit a valóság ihletett, vagy fordítva. Amélie és Jean-Pierre Jeunet világa átfedésekkel foltozza a tiedet. Régi kérdés, ki álmodik kit - nem te fogod megválaszolni ezen a vasárnapon. Nem terheled a délutánt ilyen fajsúlyos témákkal, inkább rendelsz egy sajttálat és elégedetten múltidőbe teszed.

Mon fabuleux destin

Amélie zöldségesénél fotózol párat, majd epret szemezgetve lecsorogsz a Mur des je t'aimes-hez.

Des je t'aimes

Ha a mindennapokban legalább ennyiféleképpen kerülne kifejezésre, ez a világ a létező világok legjobbika volna. Végre.

Ennek apropóján gondolsz a múltadra, jövődre, de a jelened visszahúz és örömmel maradsz. Nincs hova sietned, érzékeid megtelnek és túlcsordulnak. 

Aztán ocsúdsz és látod, ahogy aláereszkedik a hétfő este. Kiiszod a poharad és elköszönsz. A forgatagból kivonódva hazalépdelsz. 

Csend. Élet.

Kis svájci mese

És lőn 1 rep- meg 1 vonatjegy, összepakolák, útrakelék. 

A hajnali taxis közönyösen rángatja a kormányt, de még így is kiérünk a néhai Ferihegyre félóra alatt. 
Szokásos reptéri szcenárió; matrica a bőröndre, boarding pass-szal kígyózás a biztonságos kapuhoz. Persze a bokacipőmet vegyem le, de legalább lábujjlenyomatot nem kérnek és topánt sem kell próbálni hamupipősen. Mongyuk, az őr sem 1 mesebeli.
Szerzek alapvető élelmiszert aranyáron, téblábolok 1 sort, majd becsippantanak az A8-on. 

A SwissAir járaton Sarah Jessica Parker és Adriano Celentano fiatalkori kiadásai gondoskodnak a kényelemről és készségesen osztják a kiflit, narancslevet.  A mögöttem ülő 3 magyar femina visítozása ellenére félálomba hűlök a légkondi alatt. 

A zürichi reptér pont olyan korrekt, mint a svájci óramű, elvégre. A csomagköpő szalag tájékoztat a pakk érkezési idejéről, és tényleg. Ideje meglovagolni a vonatjegyet (hö!), így követem a jeleket, míg a 3-as vágányig nem jutok. Első svájci vonatozásom is olyan kimunkált, mint az egész ország maga. A peronon betűk jelzik, hol lehet első, hol másodosztályra számítani. A 11h56-os járatom előtt atomóra pontosan elzúz 2 másik, aztán elhelyezkedés a régi, ámde tisztán és rendben tartott kocsiban. 
A másfél órás út klasszik alpesi tájakon, ipartelepeken és alagutakon át visz, csendesen és zökkenőmentesen. A szomszéd magyarok leszállnak a harmadik megállónál. 

Megérkezvén a bázeli 11-es vágányra kirajzok a tavaszi szeles pályaudvarra és buzgón keresni kezdem a célállomást, ahol tető lesz a fejem felett. Nem kapkodom el, így 1 helyi lakos felajánlja a segítségét. Mint kiderül, 1 cégnél dolgozunk, de ebből nem következik, hogy hasznos útbaigazítással tudna szolgálni. Magamra hagy a nettelen telefonnal, amiből válogatott trükkökkel próbálom kinyerni a címet. 
Nem sokáig állok egyedül, máris hozzámlép 1 másik önkéntes, s érdeklődik, milyen nyelven tudnék neki segíteni; német, vagy angol? A nagyvárosi szociológia gyorstalpaló nem volt hasztalan; rögtön sejdítem, hogy vmi roppant megható sztorival leszek itten pénzelésre ösztökélve. Ezért hát mondom neki: magyarul tudok. 
Ettől felderül az arca, mint márciusi napfény a kósza bárányfelhők mögül, s örvendez, hogy földik vagyunk, Tatabányáról jött, mestersége címere benedekelek és még lelkesebben faggat, hová tartok és ugyebár tudok rajta segíteni. Betárazott válaszaimra csípőből riposztol, látszik, nem most kezdte. Javára írandó, hogy a nagyvárosi szociológiai gyorstalpalót ő is elvégezte; firnyákosan kell válaszolnom, de így is kész a verdikt: diplomásan, 3 nyelvet beszélek, kizárt, hogy ne lenne nálam bármiféle valuta. Győzködöm, hogy épp el vagyok veszve, de így is kitart.  
Aztán, talán mi, magyarok tartsunk össze! alapon felajánlja, hogy békén hagy és kér mástól segítséget. Nem bánom. 

Végül sikerül megtudnom, hova hajtassak, de a svájci taxis finnyás, csak készpénzért csap a lovak közé. Viszont előzékenyen megmutatja, hol az automata. 
Bruttó 6 percen belül kiszállít a forgóajtó előtt, s bejelentkezés után elfoglalhatom a 247-es zugot. Belakom a négyzetmétereket és végre hallgatok a megérzéseimre: nekiindulok éhségcsillapítót vadászni. Bár elnézve a fürdőt, sokat nem ehetek, ha be akarok férni a vizes blokkba. 

Közlekedési készségeim nem hagynak cserben; teszek 1 félórás sétát a lakóövezetben, ahol persze csak óvoda, kínai masszőr és jógastúdió van, vendéglátóipari egység 1 szál se. Majd visszatérve a szállóhoz látom, hogy az ellenkező irányban nyílik a sétáló utca, nemzetközi konyhákkal többek közt.
Ellenállok a mexikóinak, az ázsiainak és nem hiába: palacsintázó! Egész pontosan, crêperie. A la française. 

A helyet a tripadvisor is promotálja, amivel mélységesen egyetértek. 2 palacsinta után feljogosítva érzem magam az ajánlásra; véleményem megalapozott és máris kifejtem. 

A klíma bár langyos, inkább bent foglalok helyet. Az egységet valszleg a Nem a méret a lényeg! mottóval nyitották meg; de a miniatűr kivitelt legalább ellensúlyozza a dekor, az 1 fős személyzet és az íz-tápérték látványos szervírozása. 

Spenós-sajtos-paradicsomos + bécsi kapucíner

A mottó az adagra is érvényes, de így legalább kérhettem egy Grand Marnier-s második palacsintát is. Közben élénkült a forgalom, várakozásilag tanulmányoztam a szembeni vendégkönyvet. A feljegyzések beborították az egész falat. És nem én voltam az első magyar vendég.

Feedbacks

Aztán érkezett a párizsi városnézéseket idéző crêpe; bevillant a 8 évvel ezelőtti palacsinta a Notre Dame előtti egyik lámpaoszlopnak dőlve - éljen Proust! És ha már irodalom, éljen a kortárs francia szerző is, akivel crêpe nélkül is érdemes időt tölteni.  

Grand Marnier - Vous ne serez plus jamais triste

Aztán, mint aki jól végezte dolgát, visszasétáltam a tető alá, hogy felkészüljek az esti közösségi programra. Ami - most már utólag kijelenthetem - jól sikerült, s nem csak a Campari miatt. 
Végül befértem a fürdőbe, így megtisztulva vetődhetek a trükkösen formázott párnára. Remélem, rózsaszín leányálmokkal van kitömve. 

617 - Árnyétrend

Hogy mit csinálnak az árnyékok, amikor végre gazda nélkül maradnak? 
Fellélegeznek. Elnyúlnak. Vagy épp nekilódulnak. 
Attól függően, mit nem/csinál eleget a gazdájuk a fényben. 
Az árnyék balanszíroz. Hogy a gazda tovább maradjon egyensúlyban. 

És persze esznek is az árnyak. 617 árnyéka például közepes, olykor véres steak-eket. Tatár bifszteket. Ünnepnapokon. 1 szimpla csütörtök este beéri a 617 fejéből kisóhajtozott gondolatokkal, elkapott grimaszokkal, jelentéktelennek tűnő félmondatokkal. Hogy szükség esetén felöklendezhesse neki, mint madárfióknak az anyja. Árnyéka csak remélte, hogy 617 tudatában van interaktív kapcsolatuknak, s nem ijedne meg tőle, ha összefutnának. Ahogy majdnem legutóbb is. Mondjuk az kicsit necc volt, épphogy vissza tudott slisszolni a tükörbe, de a kicsik persze kintragadtak. 

Árnyék szívesen szembenézett volna 617tel, de ismerte a szabályzatot: humán gazdák esetében tilos a szembesítés. Hacsak nem kifejezetten a gazda kéri, de erre aligpélda akad az Árnyékvilágban. Pedig mindenkinek élhetőbb lenne, ha szabadon folyamodhatnának egymás eszköztárához. A gazdák kevésbé rettegnének, szélesebb időt-teret használnának ki, az árnyak pedig megszabadulnának kötelékeiktől. Úgyis visszatérnének gazdájukhoz, hisz ők választották, hogy kihez köttessenek. 
A gazdáknak persze fogalma sincs erről, s szörnyethalnának, ha látnák saját árnyukat önállósodni.

617 árnya összeszedegette az aznapi, szanaszét hagyott hozadékot. Talált friss, krémes édeset, régi keserűt és új, bizsergő tavaszi vibrálást is. A zajokat kiszűrte, mint cet a planktont. Talált szórt fényt és mozgóképeket is. 1 kicsivel több érintés és hibátlan - ingatta fejét az árny. 
Aztán eszébe jutott az előző napi hozomány és engedékenyen hátradőlt a kanapén. Kinézett a Holdra, ahogy békésen gömbölyödött a felhők márványozta égen. A fenyők óramutatókként szolgáltak; az árnyék tudta, hogy még bőven van ideje az edzésre. Hogy 617nek legyen miből merítenie, ha szüksége volna rá. 

Együtt

617 - Árnyékvilág

A nappali 3 lépés a fürdőtől. Sötétben is. Ahogy felkapcsolta a villanyt, 617 látta, amint néhány árnyék mozdulatlanná dermed. A 3 halk lépés rövidnek bizonyult ahhoz, hogy visszasurranjanak az egész falat borító tükörbe. Ahol laktak. 
617 nem bánta jelenlétüket, tudta, hogy villanyoltás után ki-bejárnak az árnyak. Kicsit szánva kedvelte a szűk mozgástérre ítélt árnyékokat. 

Élők jelenlétében az árnyak kénytelenek a tárgyakkal, élőlényekkel együtt mozogni. Esetleg megnyúlhatnak, hosszan vetülhetnek a fények függvényében, de gazdájukat el nem hagyhatják. Attól mindenki megrémülne. 
Csak sötétben, lehetőleg élők nélkül járhatnak-kelhetnek szabadon, kedvükre. 

617 érzékelte kényelmetlen feszengésüket, ezért nem is firtatta mikéntjüket. Ott torlódtak a növény alatt, a sok levél egész hihetővé tette az egymásra taposó árnyékok halmazát. 
A hálóba menet lekapcsolta a villanyt, s hallani vélte, ahogy az árnyak megkönnyebbülve eleresztik alibigazdájukat és surrogó igyekvéssel elnyeli őket a tükör néma felülete. Korai volt még előmerészkedniük, noha az itt élő ilyenkor már aludni szokott. Kicsit várnak, s remélhetőleg nem ébred fel még egyszer. 

617 eldőlt és küldött 1 gondolatpostát a tükör népének. 
 - 20 percen belül jöhettek. - és már el is merült álomhullámaiban. 

Egymásra vetülés

617 - DIY Kardiológia

Zongorával a háttérben, 617 a szívét forgatta. Már megint. 

 

DIY kardiológia

Ha a neuronok működéséhez sok folyadék szükséges (minthogy az elektromos impulzusok nedves közegben gyorsabban terjednek), vajon mi kell a szívizomsejtek optimális mechanikájához? Milyen közegben áramlanak a leginkább az érzelmek? És miként?
Diffúzióval? Annak ugyebár a sűrűségkülönbség a hajtóereje, tehát a nagyobb koncentrációjú helyről vándorol a kisebb sűrűség felé, kiegyenlítésre törekedvén.

Csodálatosak ezek a fizikai-kémiai törvények, de még azt se tudják meghatározni, milyen halmazállapotúak az érzelmek - vetette fel a kérdést 617 csak úgy magának. 

A szívén futó hosszú heget vizslatta. Rég tartott önvizsgálatot, holott a dokik eleget szajkózzák a fontosságát. Számos diszfunkció kiszűrhető. 617 jó ideje nem vette szemügyre a szívét.
A horpadást, a csorbát már ismerte, a ritmuszavart kikezelte, a helyenkénti felszíni karcokat kipolírozta, visszafestette. Meg sem tudta mondani, mikor volt utoljára szívizomláza. 

A legutóbbi seb is teljesen begyógyult, a szélek összeforrtak. Látszott, hogy régóta nem feslett fel, még csak nem is nedvedzett.

617 óvatosan megnyomkodta a forradást. Kicsit keményebb volt, mint az egészséges szövet, de ruganyos. Viszont furán érzéketlen; az inger csak késve, halványan jutott el a szív belsejébe.
Mindazonáltal az egyenlítői éghajlat kifejezetten jót tett a szisztolés értékeinek - konstatálta 617. Biztos a magas páratartalom. Úgy fest, a maláj hétköznapok kigőzölték szívéből a keserű méreganyagokat, a szürke gázok utolsó foltja is elpárolgott. Maradt az élénkpiros szívizom lüktetése. Egy kis kardióval, szívmasszázzsal simán helyre lehet állítani a permeabilitást - örült 617.

Mongyuk, az érzelmek már most áramlanak. Hogy ozmózissal, vagy diffúzióval, igazából mindegy is. 

Maláj Misszió - Mindennapok egyensúlya

Tegnap ki se mozdultam a lakásból. 1általán semennyire. Majdnem örökké tartott az eseménytelen vasárnap, így az időmből kitelt egy szóbeli panorámaképre az itteni létezésről. Az eddig felgyűlt inputok az alábbiak, nem 100%-os részletgazdagsággal. 

KL-ban az őszt max csak a biológiai órád jelzi, hacsak nem vesztetted el azt is az időérzékeddel együtt. Bár a napok tagolásában segít a napi 5 müezzin. Ha akarod, ha nem. Lelkiismeretes muszlim építészek gondoskodtak arról, hogy a város minden pontján elérjen a hites igeragozás. A dallamos prédikációk zsongítanak, ám a kiabálva térítős szeánszokról nehéz elképzelni, hogy épp felebaráti xetetre buzdítanak. 

Valamint, hajnali fél6kor sem ez jut eszembe elsőként, depersze én gyaur kutya vagyok. És csak ideiglenes migráns, aki elveszem az itt élők munkáját. 

Amúgy valszleg ez volt az egyetlen várostervezési szempont, hogy mecset legyen lépten-nyomon, hangosbemondóval.

A városkép olyan, mint 1 félbehagyott monopoly-tábla, véletlenszerűen elhelyezett poszt/modernnek szánt épületekkel, leplezni próbált panelfílinggel.

A galambszarral berácsozott erkélyeken ruhák száradnak - elég esélytelenül -, a penészes falakat koszos légkondik mintázzák. Trópusi égövben 1iket se nagyon lehet kikerülni. 

A 2x 2-3-4 sávos utak fáradhatatlan futószalagként viszik az autókat, lábujjas robogókat. Ha eltéveszted az irányt, km-eket araszolhatsz a következő megfordulós lehetőségig. Ha alternatív gyaloglás jut eszedbe, képzelj el 1 szaunát, néhány IFA kipufogójával. Ugyanezért nem is biciklizel. Csak a közlekedési rendőr integet a kereszteződésben, síppal-dobbal.

A - még - forgalmasabb pontokon koldusok és félnyomorékok apellálnak a tömeg jóindulatára. Persze a 19 fokra klimatizált plázák egyenruhás emberei kínosan ügyelnek arra, hogy a bejárat  10 méteres körzetében ne dohányozzanak kéregessenek. 

A sárszínű patakon tarka szemétszigetek, a parton a bangladesi vendégmunkások ökológiai kéz- és lábnyoma. Bár a xencsésebbek a félkész parkolóházakban bandáznak.  

Szóval ebben a közegben nyúlt a vasárnap minimum 48 órássá. 

Mára aztán kicsit összetorlódtak az élmények. Mondja még vki, hogy nincs egyensúly a világban!

Ma egy másik csapatra hagyatkoztam ebédügyileg. Biztosítottak, hogy bőséges a választék, találok magamnak eledelt. így is lett.

Habib Indah Café

A resztorán előtt erős naftalinszag. Talán a bordó plüssszékekből árad. 

Balra lógnak a szárnyasok, jobbra a rizses hordó után a kajás pult, a nem lógatható elemeknek. 

Self-service, úgyhogy merítesz magadnak a bödönből rizst, meg amit akarsz a virágmintás műanyag tányérra. Pl curry-s halat. 

Evőeszközt találsz az asztalokon. Nem, nem az előző vendégekét, tisztákat (?). Xencsére nem pálcikát, hanem kanál-villa kombót. Malájföldön csak az ultrafancy helyeken van kés. 

Ha esetleg az aktuális kínálat nem kedvedre való, rendelhetsz is à la carte. Rizst. Vmi mással. Meg persze innivalót. Jeges teát, vagy vizet. Én ezeket skipelem. 

A klientúrára való tekintettel csak 1 képet készítek. Meg mert ezt csak 1 mozgókép adhatná vissza igazából. Próbálom feltűnés nélkül feldolgozni a látványt.

Enteriőr

•  Indiai rézmetszetek a légyszaros falon.
•  Ugyanitt ventilátorok pörgetik a zsíros koszt
•  A pulton 20-30 tojás kartonban, 30+ fokban. 
•  Ugyanitt milo*automata, műanyagpoharakkal. Van halványkék/zöld. 
• Dobozos kólahűtő, tetején vezeték nélküli - bizonyára wifis, vagy bluetooth-os - propellerventilátor. 
• Plafonon a zsinóros párja, 2 alubúra és 1 neoncső mellett bőszen pörög. 
• A sarokban kézmosó tükörrel, s onnan nyílik a koedukált mosdó. Az ajtaja nem zár passzentosan. 
• A pultoslányok kendőben és byroni spleenben álldogálnak a katonás sorba rendezett maggizacskók mögött. 
• 1 kedves - valszleg indiai - vendég jobb kézzel eszik. Ez az igazi kézművesség, asszem. Eszköztelenül lefejteni a csirkét a csontjáról. 
• Tőlem balra hevenyészett raktár, éppen nem használatos, demégjóleszvmire elemekkel, úgymint:
• akvárium
• üvegcsék
• serpenyős mérleg
• kisebb-nagyobb edények.

Miközben eszünk, a főpincér/tulaj felméri, ki mit választott és előre szeletelt cetlikre felírja, mennyibe kerül. Úgy ránézésre. Gondolom, azonnal fejben számolja a vonatkozó áfát. De legalább a szervizdíjjal nem kell vacakolnia. 

Kifelé a lógatott szárnyasok mögött, a pénztárnál fizetünk, felteszem a tulaj anyukájának. A fogához egész biztosan nem veri a garast, mert nincs neki. 

A naftalinszag emlékezetes keretbe foglalja az ebédet, amit egyelőre túléltem. 

Hogy ne csak a primér szükségletekre koncentráljak, ma kicsit művelődtem állattanból. Igaz, nem nettó tudásszomj vezérelt, hanem a  járdán nyelvét öltögetve sétáló - feltevésem szerint - szalagos varánusz. 

Mondhatni meglepett a látvány, noha gyorsan elzúztunk mellette a horpadt, kovászos uborkaszagú Proton Sagá-val. 

Itthon aztán hamar kizártam a krokodilt meg a komodói sárkányt, mint potenciális hüllőt, de a többi varánusz életmódja sem csinált kedvet 1 gyalogos találkozáshoz. Inkább nem gondolom tovább, mitől nőnek meg ekkorára a lakástól párszáz méterre. 

így pont kapóra jött a feketéllve fenyegető felhő, hogy elnapoljam az esedékes bevásárlásomat. 

így esett

Cserébe a vacsora szegényes, mint vache-qui-rit-ben a tehénbőgés. De legalább az esti müezzin vigasztal. Biztos megelégedésre ösztökél. 

* A Milo az itteni Nesquik, alapélelmiszer. Nagyon ciki, ha vkinél még milo sincs otthon, vagy az irodában. 

Maláj Misszió - Magasságos Batukám

6h45kor kikelet, mert 7h45re beígérték a fuvart, márpedig Kay atomóra pontossággal várható. Fogalmam nincs, hogyan csinálja ebben a városban, ahol alapértelmezés a közlekedési dugó. Hevenyészett reggeli, közben csekkolom a napi időjárást; 28 fok és 62% páratartalom, ami tk felhasználóbarátnak mondható. 7h40kor elköszönök éppen láthatatlan 4lábú házi kedvencemtől (erről később), a folyosón kikerülöm a csótánytetemet, a szárnyát barátságosan billegető óriásmolyt és mire leliftezek, szállhatok is be az atomórakocsiba. Irány a Batu barlangok, az egyik legfontosabb zarándokhely, nem csak az itt élő indiaiak számára; Indiából is érkeznek hívek, főleg a Thaipusam fesztiválra. 

Ez a feszt nem pont olyan, mint a Sziget, vagy a Volt, meride hosszú böjttel, önmegtartóztatással és transzközeli állapottal érkeznek a résztvevők. Utóbbi jócskán kell is, mert hitüket kifejezendő, vértelen áldozatot mutatnak be saját testükön; itt-ott, ezzel-azzal átszúrva táncolnak-menetelnek fel a kegyhelyre. 

A 6 fős csapatból mi voltunk az első 2 befutó, így várakozás közben feldolgozhattam a rám váró 272 lépcsőfokot; örülhettem, hogy 1920ban legalább kiépítették, s nem kell már sziklát mászni. 

A placcon mindenféle náció zsivaja, obligát bazárok és masszív állatkertszag, amit félkézzel slagolnak, hasztalan. Merthogy másik kézzel meg a magot szórják a gátlástalan galambhordáknak. A guánó többrétegű, mint a zewazsepi, csak nem olyan pihe-puha. 

Az alulértékelt madarakat nem csak a gyerekek ijesztgetik, hanem az időközben felébredt makákók is. Máris érthetőbb az állatkerti odőr. 

Mazsomék megreggeliznek a kukából, az áldozati kókuszdiókból és a balek/adakozó turisztoktól elzsákmányolt tízórais zacskóból, üdítős palackokból. Én jól felkészültem; nem hoztam semmit. 

1 mazsom

2 mazsom

Murugan istenség szobra 10 éve fényeskedik-magasodik a hívek fölé, 42.7 méterével. Valószínűleg gondosan felügyeli az épülő 4. lépcsősort. Mongyuk, xintem nem feltétlenül szükséges gyorsítósávot építeni, bár persze vannak nálam sportosabb látogatók. 

Murugan

Aztán kiegészülünk 6ra, s elindulunk felfelé. A lépcsősor meredek, de legalább majmokkal szegélyezett. A napi motivációs coelho 3D-s kivetülése az a csapat, aki tolószékes társukkal kaptat föl. Ismét konstatálom, hogy roppant szerencsés vagyok. 

272

Majd persze felérünk, a színes indiai istenségek vidáman fogadnak a célvonalban, ami 1úttal a bejárata a barlangtemplomnak. A sziklacsipkét a flóra zöldje mintázza; nem csak a 272től akad el a szavunk. 

Finis

Bent színes oltárok, hívők és hitetlenek, zene és harangszó. Utóbbival szertartásra hívnak: az egyházi felelős emeli a fényt, szórja a virágot, meg talán az áldást is, bár semmit nem értek, mert a szövegezés hindi. 

Csoportkép

Trió

A lefelé lépcsőzés nem kevésbé fárasztó, de a végén ott a folyadék, amivel pótoljuk a kiizzadt literek töredékét. 

Rálátás

Levezetésként átgurulunk a közeli természetvédelmi körzetbe, ami pont egy dzsungelrészlet. Az égig érő fák szótlanul figyelik az alant biciklizőket/futókat/jógázókat/piknikezőket. Xencsére nem szólnak be a magamfajta veszettül izzadó, túlélésre koncentráló jöttmentnek sem. Mert bár van kiépített turistaút, de pont olyan vázlatszerű, mint a folytonossági hiányos korlát. 

Égimeszelő

Jószerencsém kitart, s továbbléphetünk a következő napirendi pontra, amit egyhangúlag támogatunk, s elzúzunk ebédelni. 

A japán étterem jól - és főleg gyorsan! - főz. Csendben feldolgozzuk a több fogásos jutalomfalatot.