Szelepjáték - 2020. március 16.

Úgy robbant ránk ez a szép új világ, mint szülinapi lufi túlfújás esetén (attól is nagyon tartok, megmondhatják a közeliek).

Előreláthatólag nem látjuk előre, meddig tart ez a tarthatatlan állapot, miszerint zárjuk el magunkat a külvilágtól. Merugye itt csodálkozunk, hogy épp csak lecsengtek a cuki koalás képek, máris jöttek a lángpallosos lisztangyalok, majd a végtelen kimutatások és a hirtelen felindulásból elkövetett szolidaritások, rezignált home office-ok. 

Ez itt, ez egy szelepjáték, terveim szerint ezen a felületen fogom szelepelni a világszerti vírus okozta szobafogságból következő, pedánsan el nem fojtható / nyomható érzéseket. 
Mennyivel másABB volt a 70 nap párizsi, hAH!

Második napja dolgozom itthonról, amivel épp életeket mentek, s remélhetőleg nem Az őrült nő ketrece monológba  kezdek gyanútlanul. 
A home office csodás találmány, kétségkívül. Bár a zorvosok / ápolók is tudnának a konyhaasztal mellől lélegeztetni. Depersze nem tudnak. Meg egy csomóan mások is teljesen személyesen kasszázzák az ennivalómat, kézbesítik az életmentő csomagokat. 
Úgyhogy panaszkodni nincs okom, az benne a jó. Én itt csak leírom, amit elmondanék, ha egyébként találkoznánk. 

Első körben aszondanám, hogy ez miaf@sz?! Mint egy ZS kategóriás film, és eleve nem nézek amerikai filmeket, de ezt most nem lehet kikapcsolni. 
Második körben számolom az erkélyről a kocsikat; nem tűnik kisebbnek a forgalom. De legalább a trolisofőrt elszalagozták az utasoktól - viszi a nénit, aki gondosan az orra alá igazgatja a maszkot.
Harmadik meg sokadik körben aztán eszembe jut, hogy ha már házakat nyomtatnak, meg volt egy Dolly birkánk is, nem lehetne-e a szociális hálómat (meg akkor má engem is) gyorsba' leklónozni, nyilván vírusirtóval és élnénk, mint Marci (esetemben Manci) Hevesen.

Ilyes és még ilyesebb gondolatfoszlányok rakódnak le a szinapszisaimon, belátható, hogy nem kockáztathatom tovább a rendszer sebességét.
És ha ez nem lenne elég, MÉG fokozódik a helyzetem: érzem, ahogy nő a hajam. Naponta 0.5 mm-t. 

Napról napra!

Évszakos giccs

Èrdekes, mennyivel màsabb hangja van a levegônek attòl függôen, hogy klorofillek, vagy xantofillek között surran àt. A levegô ès a színek talàlkozàsa; lehet, Vivaldi is erre alapozta 4 èvszakjàt. Az impresszionistàk mindenkèpp. Nincs ùj a Nap alatt.

A madarak is màshogy szòlnak az oktòberi puha fènyben. Ènekük a líràkból haikuvà rövidül; talàn a nappalokkal együtt. A Nap sem dübörögve süt, òvatosan csomagolja a leveleket, a cinkèk röptèt, bàr szövetèt kilyuggatja a harkàly kopogàsa ès a szajkò kiàltàsa.

A tàvoli fafûrèszelès, a levèlgereblye monoton zaja lassù hullàmokat vet a dèlelôttben, mint idegszàlak a règrôl ismert, langyos kamilla-borogatàsban.

Az Ember vajon mindent akarò termèszetènèl fogva lökôdött ki a körforgàsbòl, vagy civilizàciòs betegsèg az ellenàllàs? Ha tanult viselkedèsforma, akkor mèg van ùt Vissza a termèszethez?

617 - Àlompàr

617 - baràtja kíséretèben - bejutott az ismeretlen hàzba, ami tàvol esett minden lakott területtôl. Csak nehezen talàltak rá, derèkig gàzoltak a fûszeres illatù növènyzetben, de aztàn megpillantották a fàk takaràsàban.

A hàzban lakott 617 kedvenc könyvènek 2 fôszereplôje. Alig hitte, hogy ràjuk talàlt, hogy ilyen közel került hozzàjuk, hogy valòra vàlt olvasmànyèlmènye. Fülèben vadul dobolt az izgalom. A régi nyarakat idèzô zsongàsban csak a függöny ingatta a szoba fèlhomàlyàt. Làtszott, hogy az ajtòt sosem zàrtàk.

Aztàn a semmibôl lèpèsek közeledtek ès a kèt fèrfi màr be is töltötte az addig tàgasnak tûnô helyisèget. A felbôszülten ràrontò szakàllas fèrfi kitakart minden egyebet 617 làtòterèbôl. Nyakàhoz èlesre fent fèmlapàtot szorított ès dühödten magyaràzatot követelt a magànlaksèrtèsre. 617 hadarva nèzett a villogò szempàrba, a szorítàs csak sokàra engedett a karjàn. A finom vonàsù, lebarnult arcon enyhülni làtszott a bizalmatlansàg. Ùgy tûnt, a fèrfi elhitte; 617 pusztàn irodalmi kívàncsisàgtòl hajtva kutatta fel rejtekèt.

A könyv következô fejezete közelrôl mutatta be kettejük egymàshoz vezetô ùtjàt, hogy megèrkezzenek az utolsò mondat ölelèsèben.

Ès mèg mindig nyàr volt.

617 nem engedte megfilmesíteni a könyvet.

617 - Intracardialis

617 fázott az erkélyen. Nem csak keze-lába, de bensôje is vacogott a hûvös estében. Egy fehér gumikesztyûs kéz szorosan fogta és jò alaposan megrázta a szívét, hogy csak ùgy kavarogtak benne a hòpelyhek, mint a nyàrfàk szösze a patakparton. A hideg kristályok dervistàncot jártak a tûzpiros szívben, sisteregve hûtve, fagyponthoz közelítve azt.
A szív kitartòan zakatolt, számos hòpelyhet elgôzölve, de jònéhàny így is megült a szív aljàn; halványítva tüzèt, pirosàt.
617 keze-lába felengedett a pulòvertôl, na de mit kezdjen a szívével?
“Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni” - gondolta 617 is és letörölte az arcàra kicsapòdott hòlé sòjàt.
Koràbbi éjszakàròl ôrzött àllatkàja az ölébe kérezkedett. A fehèr bolyhos jòszàg karmos làbait maga alà hùzva elhelyezkedett és elégedetten szuszogni kezdett.
Pulzàlò felhôként melengette 617 hasfalàt, egy idô utàn àtrezgetve mellkasàt is. A kintrôl beszûrôdô madàrszòra aludtak el.

617- Májusi altató

Az ablakon hömpölyög befelé a hûvös májusi este; madártrillák és kutyaugatások ùsznak rajta. A szoba tavaszi levegôjébôl csak a megpihent testmeleg hasít ki egy bôrszagù szeletet.
A léghûtéstôl a gondolatok is lelassulnak, cserébe élesedik a hallás és szaglás. 617 örül a madárszónak, elképzeli az öblös hangú kutyát és mélyen beszívja a fenyôk friss zöldjével vegyülô vadiùj hársillatot.
Elvackol, betakarózik az égbolt mélykék, balzsamos vásznával és átlép álmokbeli párhuzamos életébe. A tükörbôl elôsurranó árnyakat már nem hallja.

617 - Szívhangok

617 óvatosan, mintha csak vizet, úgy tartotta két tenyerében a ruganyos izmot. Vigyázott, hogy ne folyjon le róla a piros. Úgy tűnt, az izom önfenntartó rendszerként működött. Az aorta folyton kicsúszott ujjai közül, felkiáltójelként vöröseket cseppenve.

A szív úgy élt a kezében, mint valami nyúzott állat. 617 vigyázva forgatta, hátha talál rajta ismertető jelet; monogramot, forradást, akármit, amiből kiderül, kié az izom. Az izom, ami a legkitartóbban dolgozik. Hosszan és nagy erőkifejtésre képes, a két másik izomszövet erényeit egyesítve magában - emlékezett 617.

Viszont a szív nem árulta el, kié. Lüktetve hallgatott. 617nek eszébe jutott: jól csak a szívével lát az ember - így sajátjához közelítette tenyerében a vérvöröset. A szívek - úgy kint, mint bent - izgatottan ugrándoztak, ahogy megérezték egymást. Aztán összesimultak a szisztolék. 617 figyelte a két szívet, de az egyenletes, egybehangzó doboláson kívül mást nem hallott. 

Belső zsebe nem lévén, az aortát óvatosan a nyakára kanyarította. Ügyelt, hogy meg ne zavarja az izomműködést a vadiúj összhangban. Most már csak a nyakékként vöröslő szív gazdáját kell megtalálnia. 

I want you to take me out

617 - Téli berekben

Mennyi díszlet életekhez - halálokhoz. 

Elhagyatott házak álmosra eresztett redőnyökkel, ELADÓ táblával, telefonszámmal, téliesítve, vagy csak régről visszhangzó nyarakkal az udvaron. Amikor még állt a fa, virította savanykás zöldalmáit és száradtak a fürdőruhák/lepedők a kötélen. Mezítlábas ricsajozás a lekváros palacsinta és az esti fürdés előtt.

A belső tó vize kék és hideg, mint a januári levegő. A délutáni fények mögül kihallatszik a nyár poros-izzadt viháncolása. 

Kékek

A Fürdő utcának csak egyik oldalán fut járda, az is egy személyes. A tarka macska gyanakvássalfigyeli 617 fekete-piros lépteit; csakúgy, mint a  gyerekét hazabicikliző anya. Az se sokat javít a helyzeten, hogy rájuk köszön. 

A nap 4kor megy le, a pucér faágak felszabdalják a téli azúrt. A különféle fatörzsek egyszínű fraktálokká osztódnak a kékes-fehér háttérben. Nem lehet eldönteni, hogy a kék-fehér előtt, vagy annak túloldalán nyújtóznak. 

Túloldalról

Hát melyik oldal a díszlet? Lehet, hogy a naplementével egybeolvad az itt és ott. 

Olvadáspont