Simon doktort a kisboltban érte a hívás, éppen a frissen sült croissant-ok előtt tobzódott. Szerette könnyű roppanásukat. Óvatos válogatásába csörömpölt a szolgálati telefon; ügyeletbe osztották vasárnapra. Loholt a bázisra, bevágódott a már villogó mentőautóba.
A croissant-ok tapintatlanul illatoztak a zacskóban. Simon kényelmetlenül érezte magát emiatt, de már nem tudta semmissé tenni a pékárukat. Kollégája, Lajos szenvtelenül vázolta a riasztó helyzetet:
- 1 idős férfi rosszul lett a vonaton. Közterület, szóval akár rendőrökre is kell számítani. - Simon nehezen egyeztette össze őszisárga vasárnap délutánját 1 esetleges halálesettel. Nade nem kell rögtön rosszra gondolni, biztos csak leesett a vércukra, vagy felugrott a vérnyomása - hessegette el a rémképeket.
617 félóra után ocsúdott olvasmányélményéből. Feltűnően régóta vesztegeltek az állomáson. Kinézett az ablakon; a színes novemberi tájba 1 mentőautó villogott be csendesen. Az utasokkal persze senki nem közölt semmit.
A halálhír lassan araszolt előre a sínen; 1 órába is beletelt, mire az első kocsiig ért. Bosszankodás, értetlenkedés csapott fel, a távozó lélek talán még hallotta is a méltatlankodást, amelyet a rosszul választott időpont váltott ki az utazóközönségből. 617 próbált elvonatkoztatni a helyzettől és a sosem ismert idegen halálán morfondolt.
- Biztos mindig mindenkire sokat kellett várnia és ezért várunk rá most ennyien. - 617 remélte, csak rémhír, ami terjeng. Mindenesetre, ha igaz, biztosan örömmel várják ott, ahova érkezik. Mielőtt azonban teljesen elérzékenyült volna kitalált történetétől, gyomra mogorván visszarántotta a valóságba. 617 élelmiszerkészletei végesek voltak, elvégre nem világgá indult, csak haza.
Simon doktor gyorsan felmérte a helyzetet és megkönnyebbült. Akihez hívták, rosszul volt ugyan, de nem végzetesen. Hipoglikémiás kóma, a beteget azonnal el kell látni, mozgatni nem lehet. A 2 orvos kapkodás nélkül, pontos mozdulatokkal dolgozott.
Az utasok találgatták az eseményeket, az életveszély híre gyorsan terjedt, a feszültség kioldódott az arcokból, vadidegenek beszélgettek egymással, hasonló eseteket emlegetve. Előkerültek a szendvicsek, vacsorára dobozolt ebédek. 617 erősen gondolt a datolyaszilvára. Nyugodt körülmények között tervezte felvágni, ám éhsége dilemma elé állította: most, vagy 2 perc múlva egyen?
Simon doktor elégedetten paskolgatta az eszmélő beteg kezét. Kikérdezte, azonosította, nyugtatta az idős utast. Hogy oldja zavarát, viccelődött. Az 1 napos kórházi megfigyelést azonban nem sikerült vonzó színben feltüntetni.
- Olyan uzsonna várja az autóban, hogy otthon se kapna különbet! Mire megfalatozunk, már oda is érünk! - győzködte Simon a beteget. Mégis csak jól jönnek a croissant-ok - örült magában. Tolták a megmentett életet a mentő felé.
617 belelépett cipőjébe, kék fűzők kunkorodtak lába körül. Kidugta fejét az ablakon, a hűvös szél a fülébe csípett. Lehunyt szemmel mélyet szippantott a fafüstös légből. A peronon közeledő kedélyes nevetgélés zökkentette ki légcseréjéből. Olyannyira, hogy csak pislogni tudott meglepetésében:
- Simon Márk?! - nyögte maga elé. Itt és most? Hogy kerül folyton a közelébe?!
Az orvos vidult az ablakokból fürtökben integető utasok látványától. Lám-lám, hogy örülnek az életnek - még ha másé, akkor is. Majd botlott egyet saját lábában és rökönyödésében:
- 617, Tüskés Vanek, vagy ahogy akarom ITT?! - majd 3-asba kapcsolt a tolószékes bácsival.
- Meghívom 1 kroászanra Dömoázell! - kurjantotta lelkesen és integetett.
Szívélyes invitálását elnyomta az induló mozdony sivítása.
617 erősen bánta, hogy eleddig nem fejlesztette szájról olvasási technikáját. Akkor most tudná, mire szól a meghívás.
A croissant-ok tapintatlanul illatoztak a zacskóban. Simon kényelmetlenül érezte magát emiatt, de már nem tudta semmissé tenni a pékárukat. Kollégája, Lajos szenvtelenül vázolta a riasztó helyzetet:
- 1 idős férfi rosszul lett a vonaton. Közterület, szóval akár rendőrökre is kell számítani. - Simon nehezen egyeztette össze őszisárga vasárnap délutánját 1 esetleges halálesettel. Nade nem kell rögtön rosszra gondolni, biztos csak leesett a vércukra, vagy felugrott a vérnyomása - hessegette el a rémképeket.
617 félóra után ocsúdott olvasmányélményéből. Feltűnően régóta vesztegeltek az állomáson. Kinézett az ablakon; a színes novemberi tájba 1 mentőautó villogott be csendesen. Az utasokkal persze senki nem közölt semmit.
A halálhír lassan araszolt előre a sínen; 1 órába is beletelt, mire az első kocsiig ért. Bosszankodás, értetlenkedés csapott fel, a távozó lélek talán még hallotta is a méltatlankodást, amelyet a rosszul választott időpont váltott ki az utazóközönségből. 617 próbált elvonatkoztatni a helyzettől és a sosem ismert idegen halálán morfondolt.
- Biztos mindig mindenkire sokat kellett várnia és ezért várunk rá most ennyien. - 617 remélte, csak rémhír, ami terjeng. Mindenesetre, ha igaz, biztosan örömmel várják ott, ahova érkezik. Mielőtt azonban teljesen elérzékenyült volna kitalált történetétől, gyomra mogorván visszarántotta a valóságba. 617 élelmiszerkészletei végesek voltak, elvégre nem világgá indult, csak haza.
Simon doktor gyorsan felmérte a helyzetet és megkönnyebbült. Akihez hívták, rosszul volt ugyan, de nem végzetesen. Hipoglikémiás kóma, a beteget azonnal el kell látni, mozgatni nem lehet. A 2 orvos kapkodás nélkül, pontos mozdulatokkal dolgozott.
Az utasok találgatták az eseményeket, az életveszély híre gyorsan terjedt, a feszültség kioldódott az arcokból, vadidegenek beszélgettek egymással, hasonló eseteket emlegetve. Előkerültek a szendvicsek, vacsorára dobozolt ebédek. 617 erősen gondolt a datolyaszilvára. Nyugodt körülmények között tervezte felvágni, ám éhsége dilemma elé állította: most, vagy 2 perc múlva egyen?
Simon doktor elégedetten paskolgatta az eszmélő beteg kezét. Kikérdezte, azonosította, nyugtatta az idős utast. Hogy oldja zavarát, viccelődött. Az 1 napos kórházi megfigyelést azonban nem sikerült vonzó színben feltüntetni.
- Olyan uzsonna várja az autóban, hogy otthon se kapna különbet! Mire megfalatozunk, már oda is érünk! - győzködte Simon a beteget. Mégis csak jól jönnek a croissant-ok - örült magában. Tolták a megmentett életet a mentő felé.
617 belelépett cipőjébe, kék fűzők kunkorodtak lába körül. Kidugta fejét az ablakon, a hűvös szél a fülébe csípett. Lehunyt szemmel mélyet szippantott a fafüstös légből. A peronon közeledő kedélyes nevetgélés zökkentette ki légcseréjéből. Olyannyira, hogy csak pislogni tudott meglepetésében:
- Simon Márk?! - nyögte maga elé. Itt és most? Hogy kerül folyton a közelébe?!
Az orvos vidult az ablakokból fürtökben integető utasok látványától. Lám-lám, hogy örülnek az életnek - még ha másé, akkor is. Majd botlott egyet saját lábában és rökönyödésében:
- 617, Tüskés Vanek, vagy ahogy akarom ITT?! - majd 3-asba kapcsolt a tolószékes bácsival.
- Meghívom 1 kroászanra Dömoázell! - kurjantotta lelkesen és integetett.
Szívélyes invitálását elnyomta az induló mozdony sivítása.
617 erősen bánta, hogy eleddig nem fejlesztette szájról olvasási technikáját. Akkor most tudná, mire szól a meghívás.
